|
 2008.03.21.
Foszladozó
mítoszok 1.
Megjelent
egy könyv, amit aligha fognak egyhamar lefordítani magyarra. Írója
Jörg Friedrich, német történész, címe pedig: Vadállatok
vagyunk. (Kiadó a Columbia University Press.) No és kik lennének
a vadállatok? A nácik, a fasiszták, a terroristák vagy az
antiszemiták? Hihetetlen, de egyik sem. Hanem az angolok és az
amerikaiak! A könyv címe Winston Churchill ihletésére született,
aki miután végignézett egy filmet az egyik, Németország ellen
indított bombatámadásról, így kiáltott fel: „Hát vadállatok
vagyunk?” A könyvet végigolvasva semmi kétségünk sem lehet:
akik parancsot adtak 150 német város porig bombázására, azok
bizony vadállatok voltak. És háborús bűnösök. Drezda értelmetlen
elpusztításáról még csak-csak hallott a közvélemény. Ám más
városok is áldozatul estek a háborús őrületnek. Hamburg,
Kassel, Pderbon, Aachen, Swinemünde, Essen, Cologne, és a sort
hosszan folytatni lehetne. Sok esetben a harci gépek már kihalt,
rommá lőtt településekre szórták bombáikat. Több százezer
ember, főként civilek, nők és gyermekek váltak egyik
pillanatról a másikra a pusztító tűz martalékává. Elképzelni
nem lehet borzalmasabb halált. Számos esetben nem katonai létesítményeket
ért csapás. Kétségtelen, a szövetségesek szerették volna
megtörni a német nép harci szellemét. De más okok is meghúzódnak
a háttérben – mutat rá könyvében a szerző. Miután
1940-ben Hitler térdre kényszerítette Franciaországot, az
angol csapatok is kiszorultak a kontinensről, ezért
Nagy-Britannia csakis a levegőben tudta folytatni a háborút.
Kezdetben nagy reményeket fűztek a légi hadviseléshez,
hamarosan azonban bebizonyosodott: pusztán a bombázásokkal nem
lehet megadásra bírni az ellenfelet. Ez a felismerés azonban
Churchillt és az angol hadvezetést még erőteljesebb légi csapások
elrendelésére sarkallta. És még egy, korántsem mellékes
szempont: az angolok, majd később az amerikaiak Németország
porig rombolásával – beleértve a Drezda elleni légi hadműveletet
– Sztalinnak is üzenni akartak. Hogy a szovjet diktátor észrevegye,
micsoda félelmetes és elszánt szövetségesei vannak neki,
melyekből egyszer még ellenfél is válhat. Csakhogy Sztalin nem
ijedt meg. Sokkal ravaszabb, kegyetlenebb és gonoszabb volt annál.
Miközben a németeknek mélységesen szégyellni kell magukat a háborúért,
a szövetségesek haditetteit – beleértve a légi csapásokat
– valóságos mítosz lengi körül. Jörg Friedrich könyvében
éppen ezt a hazug mítoszt igyekszik lerombolni. Például azzal,
hogy rámutat: az amerikai bombázóegységek 87%-a elvétette a célpontot,
és az esetek kétharmadában füst vagy köd miatt nem is lett
volna szabad kioldani a gyilkos eszközt. A civil lakosság súlyos
veszteségei részben a rossz helyre ledobott bombákkal is magyarázhatók.
Hiszen például 1942. február 14-én a brit bombázóparancsnokság
valóban kiadott egy utasítást, amelyben igyekezett pontosan
meghatározni a megsemmisítésre ítélt katonai és gazdasági létesítményeket.
Az ekkor megjelölt célpontok között civil lakónegyedek, sőt
sűrűn lakott ipari övezetek nem szerepeltek. Csakhogy később
más utasítások is napvilágot láttak. A könyv szerzője elsősorban
Churchill felelősségét hangsúlyozza a német civilek százezreinek
értelmetlen halála miatt. A bombázások borzalmas szenvedéseket
okoztak a német népnek – és erről nemigen szólnak könyvek
vagy filmek. Az áldozatok száma eléri a 450 ezret. A németek
ellenállása azonban nem tört meg. A könyv írója azonban nem
magyarázza meg ennek a meglepő kitartásnak az okait. Mint ahogy
arra sem kapunk egyenes választ, a korábban erkölcsi elveket is
hangoztató angolszász demokráciák miképpen váltak a totális
háború fő szószólóivá? Mi kergette a gyilkos őrületbe
Churchillt, majd a békés természetűnek ismert Trumant, aki
parancsot adott az atombomba bevetésére is? Pusztán a háború
logikája, és az ellenség elkeseredett, heves ellenállása és
jól ismert kegyetlensége változtatta őket „vadállatokká”?
Meglehet. De mai utódaik ugyanott tartanak. Ismét háborút vívnak,
éspedig megint csak totális háborút, amelyben, mint kinyilvánították,
„aki nincs velük, az ellenük van”. Vagyis aki nem áll az ő
oldalukon, nem támogatja háborús erőfeszítéseiket, az
„terrorista”. Most még a semlegesség lehetősége is ki van
zárva. És bombáznak, gyilkolnak ma is: a célpontok ezúttal
nem Németországban, hanem a Közel-Keleten, az iszlám világban
találhatók. Churchill lelkében azonban – mint a fent idézett
kifakadása mutatja – időnként mégis támadtak kétségek.
Mai utódai meg vannak győződve igazukról. Sőt Bush elnök állítólag
egyenesen isteni utasításra indítja meg háborúit. Nem sok jóra
számíthatunk.
Zábori László
|
