|
 2008.03.21.
Ma
már Medveczky Ádám is díjas lehet
–
Meglepődött, hogy az idén önnek ítélték az alternatív
Kossuth-díjat?
– Nagyon. Amikor a kuratórium elnöke, Gyurkovics Tibor
értesített, hogy én kapom ezt a magas kitüntetést, szóhoz
sem jutottam.
– Elfogadta volna az állami Kossuth-díjat az idén, a
mostani ciklusban?
– Igaz, gondolkoztam ezen, de egészen bizonyos, hogy nem
fogadnám el. Egy kompetens államférfi egyébként azt mondta, a
Medveczky ne is számítson a Kossuth-díjra, amíg a MIÉP-pel
szimpatizál. Szerintem ez az igazi diszkrimináció, és nem az,
amivel például a MIÉP-et vádolják. Az alternatív díjra én
büszke vagyok, és nem nézem a politikai oldalát. Olyan művészóriásoktól
kaptam, akiket igen nagyra tartok. A kuratórium tagjai Gyurkovics
Tibor, Melocco Miklós, Makovecz Imre, Jankovics Marcell és
Schrammel Imre. Mindegyikükre – ideológiai és pártszempontokon
kívül – szájtátva nézek fel, csodálom emberségüket és művészetüket.
Amikor a Kiváló és Érdemes Művész kuratórium tagja voltam
az 1998-tól 2002-ig tartó szakaszban, kényesen ügyeltünk az
objektivitásra. Elegáns és humánus volt ez a kuratórium,
ekkor kapott például Fischer Iván is érdemes művészséget.
Megérdemelte, mert valóban kiváló karmester. A politikai
hovatartozás, én úgy látom, akkoriban egyáltalán nem volt
szempont. A leépítések ellen viszont minden jó érzésű
muzsikus tiltakozik. Többek között Petrovics Emil, Kocsis Zoltán
is felemelték hangjukat, kemény szavakat használtak. Közös
nyilatkozatra lenne szükség, határozott tiltakozást kellene
szervezni, de olyan makacs ez a reformpolitika, hogy félek, irányítói
ezt sem vennék figyelembe. Mindig a minőség javulására
hivatkoznak káros intézkedéseikkel kapcsolatban. Folyamatosan
azzal ámítják az embereket, hogy az ő érdekükben történik
minden, és sajnos ezt nagyon sokan el is hiszik. Egy morbid
hasonlat jut eszembe: a háborúban, amikor egy-egy bűnösnek bélyegzett
városban minden ötödik vagy tizedik embert lelőttek, a többieket
legalább nem áltatták azzal, hogy nekik most jobb lesz. Akkor
egyenesen a pusztításról szólt a történet. Nem
fogalmazhatunk ilyen élesen, de a cél jól látható: leépíteni,
megvonni, szűnjön meg ez, szűnjön meg az, szűnjön meg az egész
mindenség.
– Kocsis Zoltán egy lapunknak adott interjúban azt
mondta, a zenekarok felett ott lebeg Damoklesz kardja, és ezzel
nem kizárólag az általa vezetett Nemzeti Filharmonikusokra
gondolt.
– Ez a kard nem lebeg, hanem lesújt. Most éppen a Rádiózenekar
helyzete mutatja, hogy akarva-akaratlanul, de – hogy kicsit erősebben
fogalmazzak – a kultúra irtása zajlik. A Rádiózenekar és énekkaruk
mindig kiemelt társaság volt, bejárták Európát, az összes
magyar kortárs zenei bemutatót vállalták. Mikor még szegény
Lehel György élt, másodkarmesterként turnéztam velük, többek
között Amerikában is megfordultunk. Világhírű, elismert
nagyzenekar. A költségvetési és létszámcsökkentés nyilvánvaló
szándékával, a zenekar tagjainak próbajátékot hirdettek.
Megjátszatják őket. Ezek az emberek, a régi tagok, akik már húsz,
harminc éve játszanak a zenekarban, már sok mindent letettek az
asztalra. Az, hogy ezt művelik velük, teljes görcsösséget vált
ki náluk, megalázó nekik, ráadásul az eljárás jogilag sem
szabályos. A süllyedő léghajóról a leglényegesebbeket, legértékesebbeket
dobják ki. Emiatt később légüres kulturális tér alakul ki,
a tátongó semmi. Elválasztják az embereket a kultúrától,
amikor kapitalista árucikké próbálják tenni.
 –
Mint például az oktatást is. A másoddiploma megszerzéséért
a hallgatónak jó mélyen a zsebébe kell nyúlni.
– Igen, ez is a döntéshozók hozzá nem értését, érdektelenségét
bizonyítja. Főleg a karmestereket sújtja a másoddiploma kérdése,
de a zeneszerzőket, zenetudósokat, operaénekeseket szintúgy. Hát
senki nem tudja az urak közül, hogy egy karmesteri felvételihez
előtanulmányok szükségesek? Érettségi után senki nem állíthat
be az egyetemre úgy, hogy akkor most karmester lesz. Kezdetben én
zongorázni tanultam, és miután elvégeztem, szereztem egy
zeneelmélet tanári és egy ütőhangszerművész tanári diplomát,
csak ezek után vettem a bátorságot, hogy karmesterképző
szakra jelentkezzem. Szegény szüleimnek mindenük ráment volna,
ha akkoriban az oktatási rendszer a maihoz hasonlóan működik,
amikor egy másoddiplomáért súlyos milliókat kell a hallgatónak
fizetni. Még valószínűbb, hogy ma nem lennék karmester. Drága
nevelőapám falun nőtt fel, nem túl rózsás anyagi körülmények
között, mégis két diplomát szerzett, operaénekes lett belőle,
mert tehetsége révén megkapta a szükséges segítséget.
– Az operaház karmestereként vagy a Győri
Filharmonikusok karnagyaként is tapasztalja a jelenlegi
reformpolitika hatásait?
– Az operaházban, ahogyan én látom, rendben mennek a
dolgok, bár az igazgatóság berkeibe ma már nincs betekintésem.
A rendszerváltást követően voltam ott zeneigazgató, és mit
mondjak, elég rossz emlékeim vannak magamról. Próbáltam arra
használni a pozíciómat, hogy segítsek, ahol tudok, a szó
szoros értelmében, de balul sült el. Visszaadtam ezt a posztot,
mert rájöttem, hogy az adminisztráció nem az én területem.
Nekem muzsikálnom kell. Mostanság sokszor az utcán tudom meg,
hogy mi újság az operaház háza táján, de úgy látom, nincs
különösebb gond. Győrben ellenben nagyon kell spórolnunk.
Megkapjuk a szokásos támogatást, de azon kívül a magunk urai
vagyunk, a magunk részéből kell gazdálkodnunk. Panaszra
viszont nincs okom. Ha panaszkodom, azt én mindig csak mások érdekében
teszem. Nekem karmesteri, tanári pályát adott a jó Isten, operát,
szimfonikus zenekart vezényelhetek, úgyhogy bőven elégedett
lehetek.
– Ön sokat dolgozik, ingázik Győr és a főváros között,
ráadásul nincs mobiltelefonja, nem autóval közlekedik. Van egyáltalán
ideje szép nagy családjára?
– Hála Istennek, öt gyermekem és két szép unokám
van. Amikor csak lehet, velük töltöm az időmet. Sajnos, leginkább
csak én látom őket, mert alszanak, amikor korán reggel
elindulok és késő este, mikor hazaérkezem.
Markovics Péter
Medveczky Ádám az Echo tv-ben:
http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=10&mm_id=16&media=3014&list=1
(Forrás: magyarhirlap.hu)
|
