|
 2008.11.07.
William Shakespeare: A velencei kalmár
(Centrál Színház)
A
Centrál Színház ebben az évadban a valamikori Vidám Színpad
helyén kezdte meg a munkáját. A Vidám Színpadon 2001-ben, az
év végén járt le a tetemes adósságot maga után hagyó
Bodrogi Gyula vezetői megbízatása. A Fővárosi Közgyűlés
2002-ben a színháztörténész Bóka Lászlót nevezte ki a Révay
utcai teátrum élére, de ő az átmenetet nem tudta zökkenőmentesen
lebonyolítani, műsorterve sem felelt meg a minőségi mulattatást
célul tűző kívánalmaknak, a régi társulat tagjainak java részét
szélnek eresztette, akik telesírták a médiát, hogy mekkora méltánytalanság
esett meg velük. Bókát 2003 elején felmentették, megüresedett
helyére pályázatot írtak ki. Még a botrányairól ismert
televíziós személyiség, Anettka is beadta pályázatát… A
sok hercehurca után a Közgyűlés Puskás Tamás színész-rendezőt
2003 júniusának végétől bízta meg a vezetéssel. Puskás Tamás
annak ellenére szakított az addigi „Vidám Színpad-os” imázzsal,
hogy tudta, a közönség egy része elpártol tőlük, de azzal
is tisztában volt, majd jönnek helyettük mások, akik nem az
addig ott megszokott módon szeretnének kikapcsolódni. Számítása
bevált, eleinte tényleg csökkent a nézőszám, de a klasszikus
vígjátékok és a nemesen szórakoztató darabok műsorra tűzése
meghozta gyümölcsét, az emberek estéről-estére megtöltik a
színházat. Nem csak belülről, azaz tartalmilag változtak meg,
hanem külsőleg is: először az előteret építették át, majd
az idén nyáron a nézőteret. Ehhez a teljes átalakuláshoz új
név dukál, ezért vették fel a Centrál Színház nevet. Ezzel
gyökeresen szakítottak a múlttal.
 A
Centrál Színház első bemutatója Shakespeare sok vihart kavaró
darabja, A velencei kalmár, aminek október 17-én volt a
premierje. Ezt a produkciót már július 24-én – és még ezt
követően öt alkalommal – játszották Keszthelyen, a Nyári Játékok
keretében a Festetics Kastély parkjában, és ezt az előadást
hozták fel a Centrál Színházba. Shakespeare ezt a különféle
bele- és félremagyarázásokkal, mellékjelentésekkel színre
vitt vígjátékát 1596 táján írta, és 1600-ban jelent meg könyv
alakban. A 16. századi Európában meseanyagként szolgált a három
ládika, a gyűrűk, valamint az adósából jogszerűen egy font
húst kivágni akaró hitelező története. Általában komikus
darabként állították színpadra úgy, hogy zsidóellenes éle
is megmaradt. A múlt század harmincas éveitől kezdve pedig a
komédia antiszemita mondanivalóját hangsúlyozták nemcsak
itthon, hanem földrészünk számos színpadán. A 2. világháború
után pedig ennek ellenhatásaként a szovjet megszállás alatt lévő
országokban egyszerűen mellőzték a bemutatását, angol
nyelvterületen, ahol előzőleg kötelező olvasmány volt, törölték
még a Shakespeare-művek sorából is. Shakespeare A velencei
kalmárban két teljesen eltérő, gyökeresen különböző kultúra
harcát és felfogásbeli különbségét állítja a nézők elé.
Az uzsorás,a pénzhajhász, a mindenkin kíméletlenül átgázoló,
ennélfogva magányos, lenézett, kiközösített zsidó
Shylockkal szembesíti a csak a kereskedésből hasznot húzó,
nem a pénzkölcsönzésből nyerészkedő, barátoktól körbevett
és rajongott keresztény Antoniót. Az író szándéka világos:
Shylockot ellenszenvesnek, kapzsinak, kegyetlennek és nevetségesnek
ábrázolja, ugyanakkor elnézően is, mert azon kesereg, hogy a
zsidónak ugyanolyan a vére, mint a kereszténynek, vagy ugyanúgy
fáj a lába, ha beveri a kőbe.
 Most,
A velencei kalmárnak ebben a legfrissebb, Puskás Tamás által
rendezett változatában semmiféle formabontó megoldással nem
találkozik a nagyérdemű, a rendező – rendkívül dicséretes
módon – egyszerűen magát, a művet akarja mindenféle rászáradt
politikai üledék nélkül bemutatni. Függetleníti
magát az előítéletektől, nem érdeklik a rárakódott
mondanivaló- és jelentésmódozatok. Azt A velencei kalmárt láthatja
a néző, amit az író papírra vetett. Horesnyi Balázs díszlettervező
úgy alakítja ki a színpadteret, mintha a közönség bírósági
tárgyaláson venne részt, a színészek mindvégig a tanúk széksorában
ücsörögnek, akinek éppen „jelenése” van, az elhagyja a hátsó
padot, előrejön, és eljátssza a szerepét. Puskás Tamás színészvezetésében
sincs semmiféle erőltetett modorosság, mindenáron való újdonságra
törekvés, hagyja a színészeket érvényesülni. Haumann Péter
Shylockja egyáltalában nem sajnálatraméltó figura, inkább
afféle „zsugori uram”, akin jókat lehet derülni. A címszerepet
Simon Kornél alakítja, aki amolyan aranyifjút visz fel a színre,
ez az Antonio nem annyira kétségbeesett kereskedő, inkább csak
önmagát túlvállaló, rossz üzletember. Bassaniót, a barátját
Janicsek Péter kissé meggondolatlan fiatalembernek mintázza
meg. A szép és finnyás Portiát Kovács Vanda jeleníti meg,
Nerissát Haumann Petra, Jessicát Radnay Csilla, Shylock bumfordi
szolgáját Magyar Attila kelti életre. Ebben A velencei kalmárban
Shakespeare ráismerne saját alkotására, és bizony ez a mai
szenzációhajhász színházi világban nem kevés.
Dr. Petővári Ágnes
|
