vissza a főoldalra

 2008.11.07. 

Istenek, Zrt.-k, erkölcsök

„De gondold meg, mily távoli az ég – s még távolibb az isten terve, gondja! (…) Ezért azt mondom: az isten szándékát bárhogy vizsgálja, meg nem érti az ember!” Ez a rövid idézet minimum öt és fél ezer évvel ezelőtt íródott egy mezopotámiai agyagtáblára, a szakértők Sumér theodicea néven emlegetik. Nekem – belátom, kissé profán módon – akkor jutott az eszembe, amikor a múlt héten felbontottam a Fővárosi Vízművek Zrt. számomra megküldött október havi számláját. De nincsen ezen semmi csodálkozni való, hiszen korunk istenei a multik, és a hónapról hónapra nekik való áldozás akár korszerű liturgiaként is felfogható, de áldozathozatalként mindenképpen. A közel húszévessé serdült rendszerváltás egyik hozadéka lett, hogy Budapesten, itt Közép- Európában, a háztartási rezsiköltségek egyik legnagyobb érvágása a vízdíj lett. Ez 30 évvel ezelőtt kabarétréfának is gyenge lett volna, ma kőkemény valóság, amit megszoktam és tudomásul vettem, valahogy úgy, mintha a Szahara közepén, és nem a Duna partján élnék. Valaha régebben, mikor még kezdő európai uniós állampolgár voltam, azon is mindig elmerengtem, hogy mitől kerül 40-50 százalékkal többe a Csatornázási Zrt.-nek fizetett szennyvízdíj, mint a Vízműveknek fizetett kristálytiszta, steril ivóvíz? Miként vagyok képes több vizet önteni a lefolyóba, mint amennyit a csapból nyerek? De aztán hamar beláttam – talán éppen a fentebb idézett ókori bölcselet hatására –, hogy jobb nem firtatni az istenek tervét, gondját, szándékát, mert legyen az bármi, attól még nekem nem lesz könnyebb. Ám ezen a mostani számlán mégis elmerengtem egy kicsit. Amióta bevezettem a lakásba, azóta észlelem, hogy a Fővárosi Vízművek, előttem nem egészen ismert okokból, nem nézi jó szemmel a társasházakban a lakások mellékmérővel – vagyishát saját vízórával – való ellátását. Nagyon nyögvenyelősen partner ehhez, és senkit nem biztat, sőt kifejezetten bünteti utólag azokat, akik mégis saját vízórát szereltetnek fel, elérve azt, hogy egzakt módon annyit – és csak annyit – kelljen fizetniük, mint amennyit fogyasztanak. Nem tetszik ez a Vízműveknek, és teljesen érthetetlen módon még a Csatornázási Műveknek sem. De nézzük csak a számlát. Ennek végösszege (Vízművek + Csatornázási Művek együtt) 11.468 Ft , amin már önmagában véve is el lehetne gondolkozni az átlag magyar bérek fényében, de én most azt javaslom nézzük meg, hogy miféle tételek rakódnak hozzá az alapdíjhoz. A Vízművek Zrt. – a hatéveként, saját költségemen telepített vízórám után büntetődíjat számol fel, ez a számla szerint 200 Ft + 40 Ft áfa, azaz 240 Ft , és mint „Lakásmellékmérő ügyviteli díj” nevesül. Nyilván azért teszi, mert a Vízműnek súlyos költségekbe kerül az az „ügyvitel”, amelyre a fürdőszobámban található parányi vízóra puszta létezése kényszeríti őt. De még ennél is szakrálisabb a Csatornázási Művek számlájának részletezése. Ott ugyanis az én huncut, sok-sok gonddal és költséggel járó vízórám után csak 76 Ft + 15 Ft áfa, azaz 91 Ft „ügyviteli díjat” követelnek – mert természetesen azért nekik is megvan a maguk külön ügyviteli költsége az átkozott vízóra miatt –, viszont a több mint enigmatikus „áthárított vízterhelési díj” rovatban bruttó 1075 Ft követelésük van irányomban. Kitől-mitől, honnan, mikor, miért hárították át rám – és miért rám? – ezt a díjat, amelyet a vízórám által kimutatott fogyasztásomon felül, pluszban kérnek még tőlem? (Tudni kell, hogy „áthárított vízterhelési díj” csak a saját mellékmérővel rendelkezők esetében van, miképpen az is nyilvánvaló, hogy senkinek nem lehet nagyobb mennyiségű szennyvize, mint amekkora az ivóvíz fogyasztása volt, hiszen ez utóbbiból lesz mosás, mosogatás, takarítás és fürdés után szennyvíz. Ám a mellékmérővel rendelkező kedves ügyfél tényleges fogyasztásán felül, rendszeresen és módszeresen „áthárított vízterhelési díjjal” súlytandó! Punktum! Adjuk össze ezeket a követeléseket: éves szinten, átlagosan 8436 Ft érthetetlen, homályos, büntetésjellegű követelése van velem szemben a két fővárosi szolgáltató Zrt.-nek. Ha jól tudom mindkettő külföldi, talán francia kézben van. Ez már-már megközelíti egy átlagos számla díját, felfoghatjuk akár – ügyesen burkolt – 13. havi vízszámlának is. Ha van 13. havi nyugdíj, jogos, hogy lehessen 13. havi vízszámla. Én mindenesetre halkan emlékeztetnék rá, hogy a mostani pénzügyi világválság főokát XVI. Benedek pápa a bankok és a multik példátlan módon elhatalmasodott harácsolási vágyában, a féktelen, alaptalan és erkölcstelen profithajhászásban nevezte meg. Elképzelhető, hogy a két magyar Zrt. közül egyik sem járatja a vatikáni sajtót? Ha nem unnám magam is, hasonló ínyencségeket tudnék prezentálni az OTP folyószámlám rejtélyes költségeiről is, de hagyjuk, a teremtmény ne kritizálja az égieket. Már csak azért sem, mert számos esetben tapasztaltam, hogy ez fordítva is fennáll: az istenek meglepő módon elnézőek – bizonyos kiválasztott – teremtmények botlásait illetően. Sajtókivágataimból csak néhány esetre utalnék. Hiller elvtárs – aki a Pantheonnak nem az előszobájában van már ugyebár – sorra tekint el attól, hogy égi haraggal büntesse meg a bűnösöket. Mint tudjuk, a miniszterelnök fiát kétes hitelességű érettségivel ellátó Montessori iskola ügyében az érintett szülők az ott zajló botrányos érettségiztetés eredményeinek megsemmisítését kérték tőle, de ő csakcsak nem hajlandó kétségbe vonni a már kiállított érettségik – így a Gyurcsány-fiú érettségijének – hitelességét. Más iskolát már régen bezártak volna, ha csak töredékét engedi meg magának a Montessori vizsgáztatási módszereinek lazaságából. (Persze értem én, a miniszterelnök csemetéje itt érettségizet és nem ott. Egészen más eset.) Ugyancsak Hiller meglepő türelméről árulkodik, hogy a Nyíregyházi Főiskola mindennemű felelősségre vonása elmaradt, pedig a 2006/2007-es tanévben többmilliárdos hiány jelentkezett a könyvelésben. Szó nincsen eljárásról, és nincsen semmiféle nyíregyházi-ügy, ami azért is ellentmondásos az én laikus szememben, mert van viszont már egy éve Zuschlagügy, mint egy össznépi, politikai szappanopera, amely mindösszesen 50 millió forint sorsa és elosztása körül zajlik, vagyis több nagyságrenddel kisebb összeg körül, mint amekkora a Nyíregyházi Főiskola berkeiben vált kámforrá. (Persze értem én, a nyírségiek nem humorizáltak a holokauszttal. Egészen más eset.) A bécsi államügyészség tényszerűen feltárta, hogy különféle névre hallgató egyesületek közbeiktatásával az osztrák Strabag cég 2006 óta jelentős pénzadományokat juttat magyarországi pártoknak üzleti előnyszerzés céljából. A tartozik-követel dialektikájából következik, hogy ezek csak kormánypártok lehetnek. Ám meglepő – meglepő? – módon a magyar vádhatóság már 2006-ban beszüntette a nyomozást „illetékesség hiányában”. (Persze értem én, koalíciós kormányunk két pártból állt, és erősen valószínűsíthető, hogy mindkettő sáros az ügyben. Egészen más eset lenne, ha az ellenzék kapott volna egy fagyit a Strabagtól.) Nagyon hasonló esetre – az istenek elnéző bocsánatára – került sor Szabolcs megyében, ahol a rendőrség „bűncselekmény hiányában” szüntette meg az eljárást a nyírlugosi cigányok ügyében. Ezeknek voksait ugyanis az MSZP részére megvásárolta Tóth Viktor úr. Hiába a leleplező és árulkodó telefonbeszélgetések, Nyírlugoson nem történt törvénysértés! (Értem én, hiszen Tóth Viktor úr nem akárkinek, de egyenesen Veres János pénzügyminiszternek a kampányfőnöke. Hoppá! Egészen más eset.) Folytathatnám sokáig, anyag van bőven, de – ha hiszik, ha nem – ezt is unom. Be is fejezem, és inkább visszatérek a Sumér theodicea olvasásához, mert az valódi istenek isteni terveiről szól, nem gazemberek viselt dolgairól: „Ezért azt mondom: az isten szándékát bárhogy vizsgálja, meg nem érti az ember!”

Szőcs Zoltán