vissza a főoldalra

 2008.11.21. 

130 éve született a magyar Szindbád

A századelő hiteles krónikása, vagy örök álmodozó? Konzervatív vagy urbánus? Háborúpárti, Trianon-ellenes, vagy a kommün írója? Főleg ezekre a kérdésekre keressük a választ Sturm László irodalomtörténésszel, az irodalomtudományok kandidátusával, akinek kutatási területe Krúdy Gyula és a századelő magyar irodalma.

– Krúdy életrajzát olvasva felvetődik a kérdés: miért tartottak olyan sokáig pályakezdő évei, s miért csak az 1910-es évek elején születtek első sikert hozó művei?

 – Pályakezdése nem tartott sokáig, mert korábban is alkotott remekműveket, a Szindbád-novellákhoz méltó írásokat, rátalált saját hangjára, viszont csak a ’10-es évek elején fedezték fel igazán a „hajós” megjelenésével és A vörös postakocsival. Ezek hozták meg számára az igazi sikert.

 – Nyíregyházán is írt?

 – Gimnazista korában kezdett el írni. El is szökött az érettségi előtt újságírónak, ám apja visszahozatta és letetette vele a vizsgákat. Egy olyan pletyka is napvilágot látott, hogy apja felajánlotta neki: menjen el Angliába egyetemistának. Krúdy viszont azt felelte: inkább budapesti újságíró lesz. Akkoriban az újságírás, hírlapírás a fénykorát élte, s ez volt az irodalom útjára lépés egyik kapuja az új nemzedék számára. Krúdy nagyváradi kollégái közül is sokan lettek híres írók, szerkesztők.

 – Ha már a híreszteléseknél tartunk… Olvastam: az apa annyira megneheztelt fiára, hogy kevesebb pénzt hagyott rá, mint testvéreire.

 – Valószínű, hogy így történt, de biztosat nem tudunk. Két okból haragudott meg fiára, egyrészt házassága miatt, másrészt, mert írónak állt.

 – Több felesége is volt Krúdynak, így egy Satanella írói álnevet viselő hölgy is.

 – Krúdy pont a millenniumi ünnepségek idején került fel Budapestre, s nemsokára elvette a nála idősebb Spiegler Arabellát. A nő bohém életformája és zsidó származása finoman szólva nem tetszett a nyíregyházi rokonoknak. Arabella három gyermeket szült neki.

 – Mit tudunk a gyermekeiről?

 – Közülük Krúdy Zsuzsa a legismertebb, aki sokat foglalkozott apja emlékével, s összeállította az Apám, Szindbád c. kötetet is. Fia – ha pontosak az ismereteim – könyvtáros lett, állítólag nagyon hasonlított apjára, de annak alkotóereje nélkül. Krúdy Gyulának két házasságából négy gyermeke született, és érdekes módon egy unokája sem lett. Talán kiélte magát a család egy nagy lobbanással. Gondolhatunk itt Adyra, vagy akár Arany Jánosra is.

 – Térjünk vissza Krúdy írásaira. Ha valaki megnézi a Szindbád-filmet, azt mondhatja: Krúdy örök álmodozó volt. Az álom menynyire lényeges az író művészetében?

 – Mind az álom, mind az álmodozás jelentős szerepet kap Krúdynál, sőt – valószínűleg megélhetési okokból – Álmoskönyvet is kiadott. Értett is valamit az álmok világához, hiszen apai nagyanyja, Radics Mária – aki az író sok művében eredeti nevén szerepel – jeleskedett az álomfejtésben, a természetfeletti érzékelésben. Az unokája által keltett legendákban javasasszonyként jelenik meg. Az álom szerepe főleg a ’20-as évek elején – mikor a világháború után szinte kifordul sarkából a világ – erősödik fel Krúdynál, s ez néhány szürrealista jellegű művében jelenik meg. Ezekben az években sokan – Kosztolányi, Babits – fordulnak a regényhez. Krúdy is ekkortájt több regényt írt, mint novellát. A felfordult világ szürreális látomásokban jön elő a szerzőnél. Erre példa az Asszonyságok díja c. regénye, és a Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban c. regénytöredéke. Az álom irracionális oldala kerül itt előtérbe. Az álmodozás pedig főleg a vidékre, Magyarország perifériájára jellemző, így a Nyírségre is. Krúdy többször megemlíti a nyírségi álmodozókat. Ők egy hagyományos, de beszűkült életformát követnek, s ezzel szemben ott van a nagy élet: Budapest. S mindenki arról álmodozik, hogy egyszer a nagybetűs életbe kerülnek.

 – Mennyiben lehet összehasonlítani E. T. A. Hoffmann bizarr vízióit Krúdy álomképeivel? Hiszen Krúdy mesevilágot formál a pesti valóságból.

 – Ezt még senki sem kutatta igazán. Egy biztos: a romantika végig jelen van Krúdynál. Az író felhasználja a romantika elemeit, attól függetlenül, hogy más stílusban alkot. Egy ironikus, nosztalgikus kettős fénytörésben támaszkodik a romantikára. A fő példaképe Jókai Mór volt, s leginkább az ő munkásságához nyúl vissza. A világnak ez a groteszk, sokszor fantasztikumba hajló képe közös lehet Hoffmannal, bár teljesen eltérő a kor és a társadalmi közeg. Azt is ki kell emelni, hogy Krúdy munkásságát nagyban meghatározza a magyar valóság.

 – A Szindbád idején Krúdy már Budapesten élt. Milyen volt a kapcsolata a fővárossal? Egyesek szerint biztos elámult, mikor megtekintette a városligeti Ezredévi Kiállítást, s nagyon szerette Pestet. Ennek viszont ellentmondani látszik az, amit az őszi utazások egyik fejezetében ír: „Idegenszerű, új világ keletkezik Pesten, ipari és kereskedelmi szaga van minden embernek, fantasztikus ügynökök raja nőtt az aszfaltból, a svindlit büszke mellveregetéssel munkának nevezik… Haas és Deutsch alatt repedezik a föld, újságvállalatok, házak, ipari vállalatok inognak… Szinte amerikai verseny keletkezik… A kávéházak negyedévente cserélnek gazdát. Egy ember nagyon komolyan meggazdagszik azon, hogy egy esztendő alatt négy kávéházat vett és adott tovább… A politikai szenvedélyek a végletekig felizgatják az embereket, a miniszterelnöktől kezdve mindenki a meggazdagodáson töri a fejét.” – Kísérteties hasonlóság a mai világgal. Tehát szerette Pestet, vagy idegenkedett tőle?

 – Mind a kettő állítást idézetekkel lehet alátámasztani. Többször visszautasította a pesti mentalitást, de annak is tudatában volt, hogy a fővárosban bontogatja szárnyát az „új világ”. Tudta: itt valami olyasmi jön létre, ami még nem volt Magyarországon. A jövőt Budapesten látta. Azt a jövőt, ami nem tűnt nagyon boldognak. Érezte: a változásokkal sok érték vész el, de abban reménykedett, hogy néhány új keletkezik is. Krúdy szeme előtt „nőtt ki” egy új Pest, s egy új életmód. Ő, a nagy megfigyelő nyomon követte ezt az életmódot, és sokáig nem ítélkezett felette. Majd főleg publicisztikájában és alakjai által mondta el a véleményét az új életmódról. Megvalósult a nagy álom: vidékiként Pestre került. De látja a pesti életforma züllesztő hatását. A kitartott nők, a lecsúszott egzisztenciák, a hagyományok elvesztése állandó témája Krúdynak, de az is, hogy a vidék is sokszor bezárul és nem tud emberi kiteljesedést nyújtó életet adni. Egy sajátos köztes helyzetet lát: a hagyományok már bomlanak, s az új még nem alakult ki. Éppen ez a köztesség hozza magával, hogy a romboló újjal szemben még léteznek szigetek. Így Krúdy az élet nagyon sok lehetőségét ábrázolja: hol züllésbe vezetőt, hol felszabadítót. Jellemző témái az utazás, a szerelmi kalandok, az étkezés és ezek keresését jelentik.

 – Krúdy kései novelláiban alig történik más, mint az, hogy valaki belép egy vendéglőbe, és jóízűen megebédel.

 – Étkezési novellái körül kialakult a bohémség, az ínyenckedés kultusza. Az biztos, hogy értett az italokhoz, ételekhez, de ez nem dandyskedés volt nála. Egy életmód töredékeiben próbálta feltalálni a széttört egészet. A régi magyar életre is emlékeztetnek ezek a novellák, egy olyan világra, amikor még úgy főztek, ahogy Krúdy leírja. És a nő is főleg életmódválasztást jelent nála. Valóban tetten érhető az életműben az ön által említett változás. Vegyük példának a Szindbád-novellákat. Az elsőkben Szindbád még utazik, főleg a Felvidéken. Szerelmet keres, és általában talál. Később a fiát okítja a szerelemre, másodlagos szerepet kap, majd nem is utazik, hanem beül egy kocsmába és egy étel segítségével idézi fel az elmúlt utazások, szerelmek, életmódok, lehetőségek emlékét. A világ beszűkülésének két értelmezése van. Egyrészt mutatja, hogy Trianon, a világpolitikai helyzet és persze az öregség miatt óhatatlanul beszűkül az ember – ez egyértelmű veszteség. Az étkezésre szorul az életmód. Másrészt a bölcs ember jelenik meg, aki úgy gondolkodik: nem kell nekem feltétlenül utaznom, kergetni a szerelmet, mert sok mindent fellelhetek az élet egy töredékében is. Ennél a pontnál kell kitérnem a filmre, hiszen a Krúdy-kultusz Huszárik remekműve nyomán elevenedett fel. A film nagyon hű ehhez a világhoz, ám a kultusz Krúdy kettős látásmódjának csak egyikét állítja előtérbe. A közönség főleg a nosztalgiára vevő, pedig az irónia is ott él a művekben. Krúdy bemutatja a régi, boldog Magyarországot – igaz, a ’67 utáni időket nem kedveli –, de azt is, hogy az már elmúlt, s tán eredetileg sem volt ennyire idillikus. Krúdynál szinte vibrálnak a nézőpontváltások, és ez adja stílusának alapját. Posztmodern irodalomtörténészek a szétesést, az egység megbomlását, az azonosság hamisságát hangsúlyozzák, s ezekre Krúdynál találnak is példákat. Ám nézhetjük ezt fordítva is: egy széteső világban az író mégis az egységet keresi. Jánosi Zoltán irodalmár egy Krúdyról szóló esszéjében írja: Szindbád a menekülő élet. Krúdy felismeri: a 20. század a menekülés kora, ahol minden érték szétesik, országok hullnak darabjaikra. Az író Szindbádban gyűjti össze azokat az értékeket, amik még megmaradnak. Ilyen a szerelem, az étkezés, a régi irodalom.

 – Mi az oka annak, hogy Krúdy vonzódott a különc emberekhez? Adyt is kedvelte, s a költő elismeréssel nyilatkozott róla.

 – Ady Endrében a nagy formátumot becsülte. Erre példa egyik regénye, az Ady Endre éjszakái. Jellemző, hogy Adyt éjszakai figurának mutatja, egy sötét korban élő zseninek. Ady valóban különc is, de ez az alkotásnak rendelődik alá. Az igazi különc az, aki elvesztegeti életét a különcségben. Ilyen alakokat vonultat fel Mikszáth saját műveiben. Egyrészt azért vonzódott Krúdy ezekhez az alakokhoz, mert a különc figyelemfelhívó, s közönségcsalogató. Másrészt a kimozdult világot, az átmeneti kort jelenítik meg számára a különcök.

 – Térjünk rá Krúdy publicisztikai munkásságára. Ebből azt szűröm le, hogy kezdetben lelkesedett a háborúért, majd aztán Károlyiért… Mi ennek az oka? Álmodozó élete? Az átmeneti kor átka? Mint hírlapíró sodródott az eseményekkel?

 – Mindegyik igaz lehet, s nagyon nehéz áttekinteni, hogy mikor hogy gondolkozott. Azt nagyon hamar meglátta, hogy a világégés nem azonos azzal a hagyományos háborúval, aminek a középpontjában a hősiesség áll.

 – Pedig voltak olyan írásai, melyekben kipellengérezte a háborúelleneseket.

 – Nemcsak ő, hanem kezdetben sokan úgy érzékelték a háborút, mint egy nagy fülledtség utáni tisztító levegőt. A forradalom iránti lelkesedésének pedig oka lehetett: Krúdy családjában nagyon erős volt a ’48-as hagyomány is. Nagyapja századosként Klapka seregében szolgált Komáromnál. Később egy honvédmenhely vezetője lett. Ő volt az egyik példaképe annak az írónak, akinél a családi legendáriumnak nagy jelentősége volt. Az író nagyapjának a testvére nem tette le a fegyvert, hanem gerillavezérként harcolt, míg agyon nem lőtték. Mikszáth róla írt a Krúdy Kálmán csínytevései c. kisregényében.

 – Térjünk vissza a publicisztikára. Hitt Károlyiban? A Kápolnai földosztás c. művéből arra lehet következtetni.

 – Ez egy cikksorozat. Feltételezem, hogy kezdetben őszintén hitt a forradalomban. Azt látta: a háború oly sok pusztítást hozott, hogy itt valami másnak kell következnie. Írja: 1867- től valami megrothadt a magyar életben. Ő is, mint később Németh László, bűnbeesésnek tartotta a kiegyezést. Míg mások azt mondják: akkor nem volt más út, mint az, amit Deák követett. Krúdy szerint azonban a kiegyezés hamis útra vitte a magyarságot és összezavarta azt a tájékozódási rendszert, ami a saját érdekeink meghatározásának segítésére volt. Ezért egy alapvető fordulatot látott szükségesnek, és cikkeiben támogatta a Károlyi-kormányt. Azt is meg kell figyelni, hogy milyen jellegű volt a támogatás. Igaz: elítélte a régi világot, de aztán fokozatosan erősödik a nosztalgia a Monarchia iránt. Tehát újabb kettősség Krúdy látásmódjában. A cikksorozatban elsősorban a változás alakjait figyeli meg, pl. Károlyit és Hock Jánost, a papot. Politikai különcök voltak: egy pap és egy gróf a forradalom mellett. A Kápolnai földosztásban azt írja le: itt van egy gróf, aki elüt környezetétől és földet oszt. Ez egy tudathasadásos állapot. S ezzel világítja meg, hogy milyen tudathasadásos az egész esemény: egy gróf áll a változások élére. Egy olyan alak, akit igazán egyik társadalmi réteg sem fogad be. Ennek a különös állapotnak a megjelenítése fogta meg az írót.

 – Mi történt vele 1919 után? Elfogadta Trianont? Egyik publicisztikájában, a Rab könyvekben ezt írja: „Mint a galambot, úgy szerették egykor a Felvidéken a magyar könyvet… mint drága hírhozót várták Erdélyben az új magyar nyomtatványokat… mint a kedves, vidám vendéget fogadták Bácskában a pesti kalendáriomokat. Most talán jobban várják őket, a könyveket, mint valaha. Manapság talán szívesebben látott vendég volna ő, a magyar könyv a megpróbáltatások éveit élő testvéreinknél, ha a jelenlegi törvények engednék, hogy megérkezzenek…” E sorokat 1921. november 20-án írta.

 – Károlyiék alatt újságíróként vett részt a közéletben, a kommün eseményeit passzívan, a Margitszigeten és Várpalotán vészelte át. A véres események után háttérbe szorult a Károlyi-kormányhoz fűződő kapcsolata miatt. Meg kell említeni: írt egy riportszerű, korai szociográfiának is tekinthető művet, amit 1919-ben adtak ki először, s utána csak az új évezred elején. Ez a ruszinokról szól, s a címe: Havasi kürt. Ezt a munkát Jászi Oszkár, a hajdani nemzetiségi ügyekkel foglalkozó miniszter íratta vele. A mű eredetileg propagandaanyagnak készült, de Krúdy zsenije miatt nagy írás lett belőle. A műnek be kellett bizonyítania, hogy a ruszinok mennyire ragaszkodnak Magyarországhoz, s a magyar nemzettel milyen szoros kapcsolatuk van. Ez például egy olyan szolgálat, amit nem kellett utólag szégyellnie. Krúdy a trianoni diktátumot – természetesen – nem tudta elfogadni, s egy írást adott erről a Vérző Magyarország c. kötetbe. Ebben írja le, hogy egy nagy egységet nem csak területben, hanem hagyományban is megbontottak. Trianon, mint nagy utazót különösen érzékenyen érintette. Lezárultak a határok, így szeretett Szepességébe sem jutott el. Pedig az a Krúdy-életmű három kiemelt helyszínének egyike a szülőföld és Budapest mellett. Gyerekként három évet töltött a szepességi Podolinban, hogy németül tanuljon. Igaz, németül sosem tanult meg, de alapvető élménye lett ez a három esztendő. A tiszta magyar alföldi környezetből, egy újonnan alapított városból elkerült egy többnyelvű, hegyekkel, várakkal ékesített tájra. Olyan helyekre, ahol még élt a múlt.

 – Be lehet-e őt skatulyázni egyetlen táborba? Baloldali, népi, urbánus vagy konzervatív volt?

 – Nem lehet, mert visszatekintve szintetizáló alaknak mondhatjuk. Azon kortársain kívül, akik felismerték írói nagyságát, a többség úgy látta személyét, mint egy írogató úrét. A közvélemény párbajhősnek, bohémnek tekintette. Népi lett volna? Ismerte a magyar népet, de nem lehet népi írónak mondani, és parasztokról csak elvétve írt. Főleg a középosztályról, a dzsentriről, a nemességről írt. A közfelfogásban a dzsentri rosszalló kifejezéssé vált, pedig nem csak lezüllött, élősködő urak tartoztak ebbe a táborba. Krúdy és Mikszáth is értékmegőrző szerepet szánt nekik. Ez is kettősség. Írt az arisztokratákról is, de meglátta a furcsaságot, pl. azt, hogy a walesi hercegnek ugyanolyan a mulatozási szokása, mint egy pesti fiákeresnek. A társadalmi osztályok Krúdynál egy bizonyos életlehetőséget nyújtanak. Krúdy pedig – akit főleg a magánéleti vonatkozások érdekelték – azt vizsgálja, az egyén él-e ezzel a lehetőséggel? Visszatérve a politikai izmusokra: ahogy Adyt is magáénak vallja mindegyik tábor, ezt teszik Krúdyval is, attól függetlenül, hogy a marxisták nem kapkodtak érte.

 – Az 1930-as években –úgy tűnik – a körülötte zajló élet már nemigen izgatja. Ekkor a múltjából, vagy a halálból jönnek elő az alakok? Szindbád is , mintha a túlvilágról jönne elő.

 – Krúdy sokféleképpen írt a halálról. A halál neki is alaptémája, mint minden művésznek. Próbakőt jelent: ki, hogy tud meghalni, miként emlékeznek rá, mennyire befolyásolja az életét a halálfélelem. A ’20-as években már nem csak az egyéni halálról van szó, hanem apokaliptikussá, haláltáncszerűvé válik a világ. Ez így van benne az Asszonyságok díjában is, melynek főalakja egy temetésrendező, egy derék polgár. Beköltözik hozzá a Démon, ami haláltudatot jelenthet. Ő, aki a temetéseken hivatalosan számtalanszor szembesült a halállal, teljesen megváltozott, mikor személyesen találkozott az elmúlással. A műben végigjárja az emberi élet nagy állomásait, szenvedélyeit, s meglátja torzulásait is. Azt, hogy menynyire romlott és kibicsaklott világban él, s milyen szakadékok állnak a polgári világ alatt. Meglátja azért a kivezető utat is: az élet adását, a születést, a züllésben is megőrizhető nemességet. A mű végén a temetésrendező olyan hagyományos értékekhez tér vissza, mint az áldozatvállalás, a lemondás és a szeretet.

 – Az, hogy Krúdy nem volt hosszú ideig egy klikknek sem a tagja, az vezetett oda, hogy élete végén adósságban úszott, s kikapcsolták óbudai otthonában az áramot? Voltak neki segítői, pártfogói?

 – Egy ideig próbáltak rajta segíteni, de „forradalmi” szereplései miatt nagyon rosszul állt az ügye. Barátai rábeszélték Babitsot: adjon neki Baumgarten-díjat, de azt is Kosztolányival megosztva kapta. Igen ám, de abban az évben nem jelent meg Krúdy-kötet, s díjat csak arra lehetett adni. Nyomdászok, barátok segítségével jött ki a kötet 1930 karácsonya után. Trianon előtt még meg tudta azt tenni – s ezzel a csínnyel több író élt –, hogy egyes műveit több lapnak eladta. Sokszor más címet adott az irománynak, és kihúzott, beleírt a szövegbe, ami nagyon megnehezíti a Krúdy-kutatók dolgát. Később már nehezen ment ez a kis csínytevés. Miért maradt pénz nélkül? Nem spórolt, elosztogatta a pénzét, hatalmas borravalókat adott. Egyszer megjegyezte, hogyha félretette volna azt az összeget, amit sikeres éveiben keresett, egy bérházat vehetett volna Pesten. Nem akarta felhalmozni a pénzt, hanem csak az életre, az értékekre akart költeni, ami, ha tetszik felelőtlenség, ha tetszik, „aranykori” magatartásra utal.