vissza a főoldalra

 2008.11.21. 

Előítéletesség és faji megkülönböztetés Amerikában

Barack Obama elnökké választása óta úton-útfélen hangoztatják: íme, Amerikában nincs többé faji megkülönböztetés. Nem úgy, mint a világ más részein – teszik hozzá a „véleményformálók”. No és persze idehaza is azt halljuk immár legalább két évtizede, hogy nő az antiszemitizmus, a rasszizmus, az idegenellenesség, és minden ehhez fogható szörnyűség. Mondanom sem kell, a felvázolt kép hamis. Ha csak az amerikai kampányban elhangzott bizonyos megnyilvánulásokat felidézzük, nyilvánvalóvá válik: Amerika egyáltalán nem mentes az előítéletektől. Alighanem a feketék, a Közép-és Dél-Amerikából érkező latin bevándorlók sem élveznek teljes egyenjogúságot, de van egy népcsoport, és van egy vallás, amelyet szinte „divat” kirekeszteni és ócsárolni: az arabok és a muszlimok. Őket valahogyan nem öleli a keblére a liberális „véleményformáló értelmiség”. Igencsak jellemző volt a választási csata során, hogy a republikánusok a demokrata elnökjelölt muszlim származásával riogatták az amerikai közvéleményt. Felmérések szerint a kampány egyes szakaszaiban a polgárok 10%-a is hitelt adott ezeknek a vádaskodásoknak. Az Obama-tábor persze vehemensen tagadott. Mindkét oldal világosan felismerte: a kérdés eldöntheti a választásokat, tekintve a muszlimok elleni általános ellenszenvet. Hasonló jelenség a magyarországi voksszerző hadjáratok alatt is megfigyelhető volt. Mint emlékezhetünk, a „roma kisebbséget” állítólag felkarolni igyekvő, és a rasszizmus ellen lankadatlan harcot folytató balliberálisok Orbán Viktor cigány származásával igyekeztek elriasztani széles választói rétegeket a Fidesz elnökétől. Aki persze nem merte nyilvánosan kijelenteni, hogy ő márpedig nem cigány. Akkor ugyanis kapott volna hideget és meleget a liberális „véleményformálóktól”. Mélységesen jellemző a cigányságot látszólag olyannyira támogató baloldali-liberális politikusok és más értelmiségiek erkölcsi színvonalára, hogy nem akadt senki közülük, aki – fennen hangoztatott elveihez hűen – kijelentette volna: „És ha történetesen Orbán Viktor valóban cigány, akkor mi van?” Amerikában azonban akadt Barack Obama hívei között egy bátor politikus, aki szót emelt az iszlámellenes érzelmeket felkorbácsoló kampánystratégia ellen. Ő pedig nem volt más, mint Colin Powell korábbi külügyminiszter, aki republikánus létére a demokrata elnökjelölt támogatására szólította fel Amerika népét. Powell – aki az iraki háború megindításában szégyenletes szerepet játszott – kijelentette: „Mélységesen zavar mindaz, amit a republikánusok Barack Obama állítólagos muszlim hitével kapcsolatban mondanak. Természetesen hazudnak, mert ő nem muszlim, hanem keresztény, és mindig is az volt. De az igazi kérdés mégiscsak a következő: és ha muszlim lenne, akkor mi lenne? Van bármi gond azzal, hogy valaki az iszlám hit követője ebben az országban?” A szabadság eszméit mindig is büszkén hirdető Amerikában persze nem lehetne probléma senkinek a vallása vagy éppen a származása. El kell ismerni: a feketék és más népcsoportok egyenjogúsítása érdekében az elmúlt évtizedekben jelentős erőfeszítések történtek. Ezzel szemben az arabok és a mohamedánok elleni gyűlölet fölkeltése is befolyásos politikai erők célja volt már 2001. szeptember 11. előtt is. (Sok esetben ugyanazok lépnek fel a feketék mellett és az arabok és muszlimok ellen.) Nem új keletű jelenségről van tehát szó. Azonban semmi kétség: amióta a „terrorellenes háborúnak” elkeresztelt agresszív, hódító hadjáratok zajlanak a Közel-Keleten, az Amerikát irányító politikai elit igyekszik az iszlám- és arabellenes érzelmeket felkorbácsolni. Elvégre nem elég a fronton harcoló katonákat harcra buzdítani, a hátországot is mozgósítani kell. Csakhogy az Egyesült Államokban sok millió arab származású, illetve muszlim vallású ember él, akik egyre inkább másodrendű állampolgárnak érzik magukat. Igencsak jellemző eset történt az egyik republikánus kampányrendezvényen. Egy idősebb hölgy hatalmas tömeg előtt, a republikánus elnökaspiráns jelenlétében felszólalt, és azt állította, Barack Obama valójában nem is fekete, hanem arab. Ekkor McCain kiragadta kezéből a mikrofont, és a következőket mondta: „Hölgyem, Ön téved. Obama egy becsületes, családos ember és tisztességes állampolgár, akivel alapvető kérdésekben nem értek egyet. De ő nem arab.” Szép, szép, sokkal szebb, mint amit a magyar politikusok művelnek, amikor egymás torkának esnek választási kampányok idején. De még mielőtt lelkendezni kezdenénk John McCain nagylelkűsége fölött, vizsgáljuk meg alaposan a szavait. Mert azokból kiderül: a republikánus elnökjelölt finoman szólva nemigen kedveli az arabokat. Hiszen azt mondta, hogy ellenfele tisztességes amerikai, családos ember, nem pedig arab. Mintha „tisztességes amerikai és családos ember” nem lehetne arab. Pedig a republikánus pártban van néhány arab származású amerikai: így például John Sununu, korábbi kormányzó, aki most New Hampshire szenátora, vagy pedig Spencer Abraham, egykori michigani szenátor, a párt egyik vezetője. De más arabokat is találunk vezető posztokon a politikai, gazdasági és kulturális életben. Igaz, szinte egyikük sem az iszlám követője. Meglehet, az arab származás még csak-csak elfogadható, de a muszlimok már „gyanúsak”. Legalábbis 2001. szeptember 11. óta mindenképpen. Habár az ikertornyok elleni merényleteket kivizsgáló bizottság jelentésében világosan leszögezte: az Amerikában élő mohamedánokat semmiféle felelősség nem terheli a terrorcselekményért. Sőt, a testület álláspontja szerint az amerikai muszlimok „nem jelentenek fenyegetést Amerika biztonságára nézve”. Számos felmérés és közvélemény-kutatás eredménye tanúskodik arról is, hogy az Egyesült Államok mohamedán polgárai nemigen különböznek az átlag amerikaitól. Többségük a középosztályhoz tartozik, tisztességesen tanul vagy dolgozik, sokan közülük magasan képzettek és jómódúak. Mindez azonban a politikusokat és a „véleményformáló értelmiség” egy részét a jelek szerint nemigen érdekli. Sokak véleménye szerint elsősorban a nagy hatalmú cionista érdekcsoportok igyekeznek az arabokat és a mohamedánokat sötét színekben lefesteni. Elvégre Izrael fő ellenségei az arabok és a muszlimok, Amerika támogatása nélkül pedig a zsidó állam sem lenne képes fenntartani hegemóniáját a Közel- Keleten. Ráadásul az utóbbi időben az Amerikában élő arabok és mohamedánok is megpróbálnak egységesen fellépni, és olyasféle „lobbiszervezeteket” létrehozni, amelyekkel befolyásolni tudnák a közel-keleti ügyekben roppant egyoldalú és részrehajló amerikai külpolitikát. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a cionista szervezetek mindent megtesznek az arab és iszlám érdekcsoportok tevékenységének megzavarására. Ugyanakkor vannak bíztató jelek is. Jelenleg az amerikai törvényhozásnak két vallását nyíltan gyakorló mohamedán tagja is van. Az egyik Keith Ellison, akit Minnesota egyik kerületében választottak meg kongresszusi képviselővé, a másik pedig Andre Carson, indianai honatya. Ezen kívül az USA ENSZ-hez akkreditált nagykövete, Zalmay Khalilzad szintén az iszlám követője. (Egyébként afganisztáni származású) Aztán ott van még Farid Zakaria, elismert és neves liberális publicista, valamint Karim Khan, aki muszlim létére harcolt az Irakot megszállva tartó amerikai hadseregben, és életét is vesztette a háborúban. Meglehet, a felsorolt személyeket a világ muzulmánjainak többsége nem tartja „jó muszlimnak”. Talán olyanok is akadnak, akik árulónak neveznék őket. Jelenlétük mégis fontos, mert talán ők tehetnek valamit azért, hogy a „civilizációk háborújának” őrült elmélete soha ne váljon valósággá.

Zábori László