vissza a főoldalra

 2008.10.10. 

Mi a hazát szolgáljuk, s nem egy szűk csoportot

– Feltűnő, hogy mostanában a Népszabadság sűrűn és sokat foglalkozik a Magyar Gárda múltjával és jelenével. Dósa István főkapitányt kerestük meg. Ön hány éves és mikor került a gárda állományába?

– 46 éves vagyok. Az első 56 gárdistával avattak, fönn a Várban, több mint egy évvel ezelőtt.

– Akkor Für Lajos adta át az oklevelet önöknek. Most mi a helyzet?

– Hadd kezdjem azzal, nagyon örülök, hogy végre egy hiteles nemzeti médiumnak nyilatkozhatok, mert – nyilvánvalóan mögöttes szándéktól vezérelve – eddig csupán a balliberális média talált hozzám utat. Én úgy gondolom, hogy az általam igazságnak vélt álláspontot a maga valójában kell a közvélemény elé tárni. A konfliktus fő okát abban látom, hogy véleménynyilvánításom terhessé vált egyes parlamentbe törekvő személyek számára. Másrészt viszont – ami sokkal lényegesebb, hiszen a gárda jövőjét meghatározó problémáról van szó – még mindig kérdéses: vajon civil mozgalom-e a gárda, vagy legyen egy szűk politikai szándék és akarat kifejezője? Mi, gárdisták, eddig három alkalommal álltunk ki a nyilvánosság elé és tettünk hitet, esküt a Szent Koronára, amit én a magyarság legnagyobb szentségének tekintek, hiszen a nemzet és a magyar állam kifejeződése, esszenciája. Mi erre esküdtünk, nem pártokra, akarnokokra és főleg nem politikusokra. Éppen ezért joggal gondolhatjuk azt, hogy mozgalmunk, amelynek ma 1300 tagja van, és meghatározó tényezővé vált a közéletben, igenis legyen a nemzeté, mert mi a hazát szolgáljuk, és nem lehet, hogy egy szűk politikai csoportot segítsünk céljainak megvalósításában.

– Dósa úr, azt említette, hogy bizonyos megnyilatkozásai rosszallást váltottak ki a Jobbik némely vezetőjéből.

– Én meglehetősen kendőzetlenül tártam föl, nevesítettem a magyarságra leselkedő veszélyeket. Tudomásul kell venni, hogy ma ezt az országot megszállt területként kezelik. Illetve a New York–Tel-Aviv tengelyt alkotó mögöttes erők a Kárpát-medencét jelölték ki új hazájukként. Ezt a véleményemet kimondtam, kimondom és ki is fogom mondani.

– A Jobbik vezetőit a Tel-Aviv bosszantotta fel?

– Nem tudom. Nyilván ezzel ők is tisztában vannak, hiszen saját belső retorikájukban ez a vélemény jelen van. De amikor én az ókori népekhez hasonlóan sáskáknak nevezem az új honfoglalókat, ez már számukra nem vállalható.

– Önnek tudnia kell, hogy a Jobbik már a kezdet kezdetén azt hangoztatta, hogy a zsidókérdéssel nem kell foglalkozni Magyarországon, mert ez a történészek dolga. Ám az izraeli államfő kijelentését nézve, ez nemcsak a múlt dolga, hanem a jelené is.

– Nem csak a jelenről van szó. Ez a jövőnket meghatározó kérdés. Én úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a nemzet szembesüljön, ne a Győzike-show-n, hanem a közvetlen politikai irányítás alatt lévő médiumokon keresztül is a problémával. Vegyék már észre, hogy mi folyik ebben az országban. Nem vágyom arra, hogy nyugodjunk bele abba, ami történik, az, hogy palesztinokká tegyenek bennünket. Én magyar vagyok Magyarországon. Nem akarok palesztin lenni.

– Mi sem vágyunk erre.

– Én is úgy látom, mert folyamatosan találkozom azzal magánbeszélgetésekben, rendezvényeken, hogy magyarok egyre nagyobb hányada foglal állást ebben a kérdésben, és ez nem hízelgő a Simon Peresz-i gondolatokat illetően. Nem fogadják el, hogy bennünket fel lehet vásárolni, és nyilvánvalóan akkor, amikor szembesülnek ennek a gondolatnak a következményeivel, az ellehetetlenülő életünkkel, a lassan ötmillióssá zsugorodó nemzetünkkel, tenni is kívánnak ellene. Én ebben a kérdésben továbbra is markánsan gondolkodom, hiszem azt, hogy ezek a problémák nem a parlamentben fognak megoldódni, ahol egyébként ezzel a szándékkal és ezzel a gondolkodással ellentétes folyamatok zajlanak. Lássuk be őszintén, ez a parlament nem a magyarság parlamentje. Annak idején ki mertem jelenteni azt, és le is írtam, hogy ezt a parlamentet ugyanaz a politikai erő, amely 60 éve élősködik rajtunk – és ebből az elmúlt 18 év talán még bűnösebb, mint az előtte való 40 – tartja ellenőrzése alatt.

– Akkor megszállt ország volt Magyarország.

– Most is azok vagyunk. Mások szálltak meg bennünket. Szóval ez a parlament mára egy zsinagógává vált.

– Engedjen meg egy személyes – nem személyeskedő – kérdést. Én azt hittem, hogy magát azért kezdték ki, mert az édesapja a munkásőrség egyik országos parancsnoka volt.

– Az utolsó vezetője volt, aki felszámolta a munkásőrséget. Én minden fórumon elmondtam, hogy ki volt az édesapám. Személyes tragédiaként élem meg, hogy az avatás óta egy személyes beszélgetésünk volt édesapámmal, és ő ott azt közölte velem, hogy nincs fia.

– Kitagadta magát?

– Gyakorlatilag igen. Én úgy gondolom, hogy a gondolkodásmódomban ez nem okozott változást, nekem édesapám egy van, az, aki felnevelt, tisztességes, becsületes emberré nevelt, ebben az ügyben nincs bennem megalkuvás. Tőlem senki nem fog olyat hallani, hogy az apám nem az apám. Ugyanakkor édesanyám súlyos beteg. Sajnos ez azt jelenti, hogy vele sem tudok kontaktusba kerülni, de amikor ezt felvállaltam, azért vállaltam föl így is, mert tudtam, hogy jó ügyet szolgálok. Hiszek abban, hogy jó dolog, amit felvállaltunk 1300-an, de úgy néz ki, hogy még többen leszünk. Soraink közé lépnek újabb és újabb gárdisták.

– Nézze, Dósa úr, a világtörténelemben volt már olyan, hogy apa és fia homlokegyenest más nézetet vallottak.

– Én is így gondolkodom, és bízom abban, hogy nem múlik el ez a világ úgy, hogy nem beszélhetek többet az édesapámmal.

– Azt mondja, hogy 1300-an vannak, de még egy pofont sem adtak senkinek.

– A Magyar Gárda Mozgalmat akkor lehet megőrizni, úgy lehet valóban széles nemzeti alapokon álló, mindenki által támogatható szervezetté tenni a nemzeti radikális oldalon, ha megóvjuk attól, hogy céltalan utcai küzdelmekbe vigyük bele, ha megóvjuk attól, hogy kikezdhető legyen. Mi igyekszünk a mozgalom tevékenységét a törvényesség talaján állva végezni, mert ez lehet az egyetlen biztosítéka annak, hogy amikor óriási erők szövetkeztek a gárda szétverésére, ezt most megtapasztaltuk, akkor is meg tudjuk őrizni a működőképességet. Hiszem, hogy a mozgalomra szükség van.

– Maga most úgy látja, hogy ezek az óriási erők abban a folyamatban is részt vettek, aminek ön most a szenvedő alanya?

– Itt csak megérzésekre tudok hagyatkozni. Igen, van ilyen sejtésem. Erre utal az is, hogy inkább törésre viszik a kérdést megegyezés helyett. Ha az ellenérdekelt politikai erők nem tudnak uralni egy mozgalmat, akkor inkább törést idéznek elő, bízva abban, hogy a mozgalom szétesik. Én mindenképpen olyan erőkről beszélek, amelyeknek ez a szándéka. Ez egyébként kissé túlmutat azon a politikai erőn, amely eddig közvetlen kapcsolatban állt velünk.

– Mármint a Jobbikon is túlmutat.

– Nem akartam néven nevezni, de ön megtette.

– Ha nem akar, ne válaszoljon: azon a bizonyos ülésen, amely úgy ért véget, hogy ön lemondott, mire akarták rávenni?

– Gyakorlatilag arról szólt, hogy válaszút elé kerültünk és választani szerettünk volna. Sajnos nem sikerült. Arról szólt a döntés, ami az alapkérdés is, amiről az imént beszéltem, hogy a mozgalom önálló társadalmi szervezetként, önálló arculattal, önálló kapcsolatrendszerrel, önálló kommunikációval rendelkezzen- e, vagy fenntartva az eddigi status quót egy olyan egyesület szellemi irányítása alatt működjön, amelynek tagjai gyakorlatilag lefedik a velünk kapcsolatban álló politikai erő vezetését.

– Ezt nem értem egészen pontosan.

– Azt tudjuk, hogy az egyesületi vezetőség a Jobbikból áll, tehát a gárda nem lehet önálló mozgalom? Az eldöntendő kérdés ez volt. Meglehetősen zűrzavaros és méltatlan vita kerekedett ki az egészből, amelyre már eleve úgy érkeztem, hogy ha kell, inkább felállok. A személyem ne legyen akadálya annak, hogy a mozgalom gárdistái eldöntsék, milyen utat akarnak követni. Azért, mert az én véleményem ebben a kérdésben markáns, ne érje őket az a vád, hogy a Dósa befolyásolja őket. Döntsenek szabadon. Egyébként a hétvégén volt egy olyan tisztújító értekezlet, ahol a gárdisták arról döntöttek, hogy a mozgalom milyen úton és kinek a vezetésével haladjon tovább.

– Mármint a gárdisták döntenek.

– Ez nálunk is úgy néz ki, mint minden hasonló szervezetnél. Természetesen nem 1300 gárdista gyűlik össze a Vérmezőn, hiszen nem is tudnának. A képviselőik találkoztak a hétvégén és remélem, hogy szabadon, őszintén hangoztak el azok a vélemények, amelyek a jövőben meghatározzák a mozgalom útját.

– Ez értekezlet volt vagy elnökségi ülés?

– Mi úgy hívjuk, hogy kapitányi értekezlet, ami azt jelenti, hogy a megyei kapitányok gyűlnek össze. Engem folyamatosan ér az a vád, hogy despota vagyok, és ebből kifolyólag alkalmatlan a vezetésre. Hogy ez három hét alatt hogy született meg, mint vélemény, nem tudom, mert a vádak elhangzottak, az indoklás nem. Mindegy. Én azt gondolom, hogy akár a mindenkori főkapitánynak és a mindenkori kapitánynak, a mindenkori vezetőknek a gárdában nem a saját véleményüket kell ráerőszakolnia az őt követőkre, hanem a főkapitány a mozgalom akaratának megtestesítője kell, hogy legyen, és ugyanúgy minden vezetőnek a mögötte álló gárdisták véleményét kell tükröznie.

– Némi fegyelemre azért szükség van, különösen egy ilyen testületnél. Szeptember 14-én volt az ominózus értekezés?

– Szeptember 14-én volt egy kapitányi értekezletnek meghirdetett rendezvény, amelyen részt vettek az egyesület képviselői.

– Az egyesület kikből áll?

– A Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom két teljesen külön szervezet. Az egyesület egy 10 tagú grémium, tagjai nem tettek esküt. A mozgalom tagjai azok, akik esküt tettek.

– Hány pártpolitikusról van szó és mennyien vannak a gárdisták?

– Hát ez most ki fog derülni, de azt kell mondanom, hogy a mozgalom döntő többségét olyan gárdisták alkotják, akik nem pártpolitizálni érkeztek hozzánk, hanem tenni akarnak a nemzetért. Ők azt mondják, amit én is: ha politizálni akarunk, belépünk abba a pártba, amelyik a legszimpatikusabb. Mi azt mondjuk, hogy pártok és határok fölötti szervezet vagyunk és ennek szellemében kívánunk működni.

– Visszatérek a pártoskodókra. A Jobbik alapítók közül sokan, köztük Kovács Dávid, Nagy Ervin, Fári Márton és a többiek már kiléptek. A feszültség átterjedt a gárda életére is?

– Én úgy gondolom, hogy a Jobbik belső ügyei nem tartoznak rám, mert nem vagyok sem tagja, sem tisztségviselője. Ebben a kérdésben nem nyilvánítanék véleményt. Kovács Dávidék távozásával kapcsolatban annyit tudok, amennyi a Jobbik hivatalos kommunikációjában megjelent, nem mentem utána ezeknek a dolgoknak.

– Für Lajos egykori honvédelmi miniszterünk, kiváló történész, ott volt 14-én ezen a tanácskozáson?

– Legőszintébb sajnálatomra igen.

– És mit mondott?

– Én nagy tisztelője vagyok a miniszter úrnak, de ő gyakorlatilag politikai álláspontot képviselt ebben a vitában. Azt mondta, hogy a politikának kell meghatároznia a társadalom irányát. Nyilvánvalóan ő a múltjából fakadóan nem is nyilatkozhatott másként. A magam részéről őszintén sajnálom, mert az az érzésem, hogy a miniszter urat méltatlan helyzetbe hozták.

– Ki hozta méltatlan helyzetbe, mert Für Lajos a gárdaavatás óta kap hideget és meleget a balliberális oldaltól.

– Az egyesület azért hozta oda, hogy őket legitimizálja és megerősítse. Nem hiszem, hogy a miniszter úrnak ezt a szerepet föl kellett vállalnia. Ettől függetlenül a magam részéről továbbra is nagyra tartom a személyét és bátor kiállását a gárda mellett.

– Mondja, főkapitány úr, milyen jövőt szán a gárdának?

– Ezt most mint kívülálló kell hogy elmondjam, mert a lemondásom után ugyanolyan gárdista vagyok, mint 1300 másik társam. A gárdából pont az esküm jelentette kötelezettség miatt nem lépek ki, a társaimat el nem hagyhatom, a gárdához kötődöm. Hogy milyen jövője lesz? Ez rövidesen eldől. Én bízom abban, hogy a Magyar Gárda Mozgalom a radikális nemzeti oldal meghatározó erejévé fogja kinőni magát, amelyik képes lesz egyrészt párbeszédet folytatni más társadalmi erőkkel, amelyek vannak azért ezen az oldalon szép számmal, és velük partnerségben végre meg tudja erősíteni azt a civil társadalmat, amelyet eddig csak eszköznek tekintett a politika. Úgy gondolom, hogy továbbra is ki kell tartani amellett, hogy a gárdát a lehető legtovább meg kell tartani a törvényesség talaján, mert ez a működőképességünk legfontosabb feltétele. Ugyanakkor a felvállalt célokhoz: a magyar kultúra ápolásához, a nemzeti önvédelemhez mindenáron ragaszkodni kell. Szellemi, eszmei, ideológiai igazodási ponttá kell válnia a mozgalomnak. Ami viszont nem jelenti azt, hogy egy elefántcsonttoronyba zárkózik be, és azt mondja, hogy mi vagyunk a meghatározó tényező, és aki nem tart velünk, az áruló. A mozgalomnak a jövőben párbeszédet kell folytatnia, és partneri viszonyban kell együtt haladnia a többi nemzeti erővel. Ilyen szempontból a Jobbik sem zárható ki a körből. Nyilvánvaló, hogy ez az ütközési pont, ez a csata meg fogja határozni a mi kapcsolatrendszerünket, hogy ez hova fejlődik, azt az idő fogja eldönteni.

– Maguk vannak 1300-an. A jobbikosok viszont meg sem közelítik ezt a létszámot. Ez részletkérdés, de az erőviszonyokat mutatja.

– Ebben a pillanatban azt kell hogy mondjam: végeztek erre vonatkozóan felméréseket, amik azt mutatják, hogy a Magyar Gárda Mozgalom ismertsége és elismertsége messze meghaladja a Jobbik elismertségét és támogatottságát. Sokkal többen hajlandóak támogatni a Magyar Gárda Mozgalmat. Ha deklaráltan független lesz, és nem tekinthető párthadseregnek, onnantól kezdve szilárd meggyőződésem, és erre utalnak bizonyos visszajelzések is, hogy még inkább növekedni fog az elismertségünk és a támogatottságunk.

– Éppen a minap hallottam, hogy Dombóvár cigányvajdája kijelentette: a magyarországi cigányságot fel kell fegyverezni.

– Az a szörnyű, hogy maga a hatalom élezi ezt a helyzetet, illetve az a mögöttes erő, amelyik, lássuk be, a cigányokat eszközként használja. A cigányok be fogják tölteni a maguk szerepét,

 s mint haszontalan, semmire való népet le fogják őket gyalulni, csak ezt a cigányok éppen az alulszocializáltságuk és a műveletlenségük miatt nem ismerik fel. A vezetőik pedig – tudjuk, legutoljára Kolompár éppen – a börtönbe készülnek. Ilyen típusú vezetőik vannak. Döbbenetes, hogy ma Magyarországon ki lehet jelenteni ilyet. A Magyar Gárda soha nem beszélt arról, hogy nekünk fegyverkeznünk kell, és ki kell irtanunk a cigányokat. Soha nem beszéltünk arról, hogy erőszakkal kívánjuk megoldani a problémákat.

– Köszönöm az interjút.

– Engem tiszteltek meg, mert örülök, hogy végre egy nemzeti oldalon álló médiumnak nyilatkozhattam.

Győri Béla

 (Megjelent a Magyar Fórum 2008. október 2-ai számában.)