vissza a főoldalra

 2008.10.17. 

Összetört álmok

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök, távozása előtt egy nappal, a legutolsó kormányülésen, amelyet ő vezetett, meglepő kijelentést tett. A következőket mondta: „40 éven keresztül hittem abban, hogy a Jordán-folyó és a Földközi-tenger közötti föld teljes egészében a mienk. Azonban a sok-sok baj és tengernyi szenvedés után arra a következtetésre jutottam, hogy meg kell osztanunk az uralmat azokkal, akikkel együtt élünk.” Olmert (képen) szerint „Nagy Izrael álma” immár megvalósíthatatlan, és amennyiben nem jön létre rövid időn belül egy palesztin és egy izraeli állam, akkor Izrael elveszíti kizárólagosan zsidó jellegét. Mondhatnánk, jó lett volna, ha nem lemondása után fogalmazta volna meg ezeket a bölcsességeket. Azonban az igazság az, hogy közel egy évvel ezelőtt egy lapinterjúban már kifejtett hasonló gondolatokat. Akkor úgy fogalmazott: „ha a palesztinok dél-afrikai típusú harcot kezdenek az egyenlő jogokért, akkor Izrael Állam néhány évtized múlva megszűnik létezni”. Elsősorban demográfiai okokból: magában Izraelben és a megszállt területeken 30–40 év múlva jóval többen lesznek a palesztinok, mint a zsidók. Miképpen lehet tőlük, a többségi nemzettől, megtagadni az alapvető emberi jogokat? – teszik fel egyre többen a kérdést. A megoldás az lenne, ha mielőbb sikerülne létrehozni egy független palesztin államot. Ehhez azonban Tel-Avivnak súlyos engedményeket kellene tennie. Például a több mint 400 ezer telepesnek el kellene hagynia Ciszjordániát, továbbá Kelet-Jeruzsálemet át kellene adni a palesztinoknak. Ezen kívül pedig legalább valamilyen jelképes gesztust kellene tenni az otthonaikból elűzött, a leszármazottakkal együtt immár közel 5 millió menekült számára. (Akik persze nem biztos, hogy beérik jelképes gesztusokkal.) Pillanatnyilag azonban az izraeli társadalom többsége és a politikai elit nem hajlandó semmiféle engedményre a béke érdekében. Olmert a jelek szerint arra a következtetésre jutott, hogy ez a makacsság idővel megbosszulja magát. De vajon mikor jutott erre a bölcs felismerésre? Nos, könnyen lehet, hogy 2006 nyarán, amikor is a zsidó állam hadereje a 33 napos libanoni háború során vereséget szenvedett a Hezbollahtól. Fontos fordulat volt ez, mert kiderült: hiába az elképesztő izraeli haditechnikai fölény és a nyugati világ teljes támogatása, a Hezbollahhoz hasonló ellenállási mozgalmak gerilla hadviselésük révén sarokba szoríthatják a zsidó államot. De alighanem hatott Olmertre a palesztin ellenállás újjáéledése a Hamasz vezetése alatt. Izrael másfél éve próbálkozik térdre kényszeríteni a Hamasz vezette kormányt a Gázai övezetben. Sikertelenül. Olmert immár azon a véleményen van, hogy pusztán a brutális erő alkalmazásával nem lehet a megadásra rábírni a palesztinokat. Teljesen igaza van, csak éppen amíg miniszterelnök volt, egyáltalán nem most kifejtett gondolatainak jegyében cselekedett. Hiszen az Annapoliszban 2007 novemberében megkezdett béketárgyalások közel egy esztendő alatt egy tapodtat sem haladtak előre. És nem a palesztinok a felelősek a kudarcért, mert az Abbasz-féle palesztin vezetés a végsőkig elment a kompromisszumok keresésében. Az uralma alatt álló Ciszjordániában több száz Hamasz aktivistát tartóztattak le az utóbbi hónapokban. Abbasz az amerikaiak és az izraeliek óhajának megfelelően nem áll szóba a Gázai övezetet irányító Hamasszal. Nem is oly rég a palesztin elnök egy nyilatkozatában hajlandónak mutatkozott lemondani a menekültek visszatérésének jogáról is. Mindhiába. A Palesztin Hatóság már-már az önfeladás határát súroló gesztusait Tel -Aviv nem viszonozta. Ehud Olmert most, miután lelépett a színről, békés húrokat penget. Sajnos azonban egyelőre semmi jele annak, hogy hivatali utóda, Tzipi Livni megfontolná szavait. És az izraeli politikai osztály nagyobbik része is hajthatatlannak mutatkozik. És hajthatatlan is marad mindaddig, amíg Washington nem helyezi komoly nyomás alá izraeli szövetségesét a békés rendezés érdekében.

Zábori László