|
 2008.10.17.
Duplakoporsóban
Nem
éltem még, de feltételezem, hogy a világháború éveiben az
átlagpolgár elsősorban is arról igyekezett tájékozódni a
napisajtót lapozgatva, hogy mi történt tegnap óta a frontokon,
ki nyert, ki vesztett csatát, embert, történelmet. Hetek óta
valahogy én is így vagyok: újságot olvasva, híreket hallgatva
mindenekelőtt arról próbálok tájékozódni, hogy melyik kőstabilnak
vélt bank, biztosító vagy mammutcég dőlt össze drámai
gyorsasággal az elmúlt huszonnégy órában. És mindig akad is
egy-egy. A folyamat nem most kezdődött, de most gyorsult fel és
változott megállíthatatlan tendenciává. Emlékszem, amikor
2002 telén az USA-ban a félelmetes hatalmú és vagyonú Enron cég
csődbe jutott, mint valami érthetetlen, példa nélküli, különleges
eseményt kezelte a világ, olyanként, mint ami megmagyarázhatatlan,
egyenesen irracionális. Ha kihúzta volna még hat évig, ma talán
nem is lenne vezető hír az Enron dicstelen vége. Egy lenne a többi
között, a többtízmilliárd dolláros évi forgalmakat bonyolító,
azután szappanbuborékként elpattanó multik sorában. A régi,
klasszikus – hogy ne mondjam: marxi – kapitalizmusban az a vállalkozás
ment tönkre, amelyiket elutasított a piac: ha a vendéglőbe
csak kevesen jártak, ha a színház alig fél ház előtt játszott
– a tulaj előbb-utóbb lehúzta a rolót, mert elmaradtak a szükséges
bevételek. Meglepő módon ma nem ezt látom. Rendkívül
sikeres, keresett, teljes kapacitásában működő és igényelt
bankok, biztosítók, légitársaságok, ipari és kereskedelmi cégek,
színházak, egyetemek mennek tönkre, pedig óriási irántuk a
kereslet. Úgy tűnik, nem annyira bennük van a hiba, sokkal inkább
azzal a rendszerrel, azzal a világméretű, a bankokrácia által
meghatározott logikával, amely egyszercsak leírja, ellehetetleníti
őket. Akárhogy is, kimondjuk vagy nem mondjuk ki, merünk vagy
nem merünk szembenézni vele, de beléptünk egy rettenetes örvényű
gazdasági világválságba. Senki, mondom: senki nem tudhatja,
sem az államfők, sem a főbankárok, sem az EU okostojásai,
hogy hová fog vezetni mindez. Majd megtudjuk, ha ott leszünk.
Maga a fogalom, hogy „világválság”, hogy globális krízis,
voltaképpen nem régi, Hamvas Béla szerint Spengler híres könyve
A nyugati világ alkonya emelte be az európai értelmiség
fogalmi tárába. Spenglernek köszönhetően tudjuk, hogy a
civilizáció éppen olyan múlandó és esendő, akár az élet
maga. Az 1935-ben – az 1929-es tőzsdekrach következményei
lassan elmúltak már – írott Modern apokalipszisben alaposan körbejárja
ezt a kérdést Hamvas, és a hetvenéves esszé mai olvasata is
rettentően korszerűnek tűnik. Itt van például egyetlen mondat
Coudenhove-tól: „Erkölcs, tisztesség már az ostobák jele
lett, és nevetség tárgya”. Vagy egy másik, Evolától:
„mindennemű rend teljes perverziója, az anyag, arany, gép, szám
uralma, elveszett a parancs és engedelmesség szelleme, elveszett
a cselekvés és szemlélődés szelleme, elveszett a szellem
hatalma iránt való érzék, a modern ember nem ismeri a természetet,
nem ismeri a bölcsességet, nem ismeri az államot, Európa
elvesztette középpontját, és ezt mindaz a híres nyugati
civilizáció csinálta, ez a „haladás” babonájában való
hit dicsőségteljes eredménye”. Utolsóként engedtessék meg
még egy mondat az előző világkrízisben vergődő Európából,
ezúttal Charles Péguytől: Minden, ami arra volna hivatott,
hivatalosan hivatott, hogy a kultúrát fenntartsa, minden, ami védhetné
a kultúrát, éppen az követi el ellene a legnagyobb árulást”.
Mindezen észrevételek vonatkoznak a világra, benne Magyarországra,
de figyelmeztetek: hazánk pénzügyi, gazdasági, agrárius és
szellemi vergődésének ez csupán egyik eleme: esetünkben
mindehhez hozzájön egy sajátságosan honi merénylet a
politika, nevesen az MSZP/SZDSZ képviselte lelkiismeretlen
nemzetkifosztás részéről. A süllyedés, a vergődés, ami nálunk
ma történik, nem független persze a világkrízis ezernyi hatásától,
de nem igaz, hogy abból következik! Ami itt végbemegy, az a
magyar politikai elit sara és felelőssége. Elsősorban az övéké,
és csak másodsorban a világválságé. A rendszerváltozás –
néhány biztató intermezzótól, néhány reményt adó röpke
évtől eltekintve nem volt más, mint a Kun– Szamuelly–Rákosi–Gerő–Farkas–Marosán–
Münnich–Kádár–Apró-vonulat csimboraszszója: némi felszíni,
de látványos toalett következett, a pufajkát és a munkásőrgúnyát
ideiglenesen elzárták, helyette haute-couture öltönyöket
rendeltek, fehér inget és nyakkendőt, így született Gyurcsány
és Kóka. Részükről ezzel véget is ért a rendszerváltozás,
tevékenységük minden mozzanata ugyanis a rendszerátmentést,
az 1988-90-ben időlegesen elejtett hatalom újbóli megragadását,
a magyar nemzeti entitás minden létező szinten (pénzügy,
gazdaság, földügy, jogok, kultúra, politika, művészet) történő
gyengítését, halványítását, ellehetetlenítését szolgálta
és szolgálja. Nyilvánvaló, hogy ennek a bolsevista gyökérzetű,
parazita magyar baloldalnak a nemzetgyilkolászása nélkül is
volna elég bajunk a világválság ránk eső következményei
miatt, de hazudik és elkeni az igazságot az, aki úgy tünteti
fel a mostani helyzetet, hogy nyomorúságunk a világkrízisből
következően alakult ki. Nem! Nyomorúságunk a gyurcsányi
politika lelkiismeretlenségének és dilettantizmusának egyenes
következménye. Ehhez, mint hab a tortán, jön hozzá a világválság
réme. Duplafalú koporsóban leledzik ma a magyar, amelynek külső
rétegét a világválság ácsolta össze, de a belsőt a
reformerkedő, privatizáló, vak, ostoba gyurcsányi magyar
baloldal. Képzeljünk el egy nagy hajót, amely zátonyra futott
és talán süllyed. Vagy el fog süllyedni, vagy nem, ha elsüllyed
is lassan, nagyon lassan teszi. Az ő sorsa kétirányú utca. Közben
viszont az a fedélzet, amelyen mi vagyunk, lángokban áll, mert
vezetőink felgyújtották. Hiába süllyed az egész hajó, számunkra
adott körülmények között „égetőbb” gond a minket
nyaldosó tűz eloltása. Még akkor is, ha esetleg ezt beszűkült
provincionalizmusnak nevezik mások, olyanok, akiknek a lába
alatt nem ég a fedélzet. A mai Magyarországon nem lehet aktuálisabb
problémánk, programunk és gondunk, mint az MSZP/SZDSZ szimbiózis
kiiktatása a magyar közéletből, mint Gyurcsány Ferenc eltávolítása
és a rendszerváltozás után elkövetett politikai, illetve
privatizációs bűntettek bírósági elszámoltatása.
Szőcs Zoltán
|
