|
 2008.10.31.
A reformáció napja
A
katolikus egyházat már a reformáció előtt is sok kritika érte,
de ezeket az egyház mind elfojtotta. Az összefoglalóan reformációnak
nevezett mozgalom 1517. október 31-én indult azzal, hogy Martin
Luther (Luther Márton) Ágoston-rendi szerzetes kifüggesztette a
wittenbergi vártemplom kapujára a híres 95 pontot. A követelések
nem tartalmaztak átfogó támadást az érvényben lévő egyházi
dogmák ellen, és egyelőre hiányzott belőle a nemzeti jelleg
is. Eredeti célkitűzését tekintve a búcsúcédulákkal űzött
visszaélések elleni tiltakozás volt. Ezeket X. Leó pápa bocsátotta
ki, és meghatározott összeg lefizetése ellenében túlvilági
feloldozást ígértek az ún. bocsánatos bűnök következményei
alól. Különböző célzattal már korábban is árusítottak
ilyeneket meghirdetett "szent évek" alkalmából.
Luther követeléseiben már ott van az a forradalmasító
gondolat, miszerint "a bűnt egyedül Isten bocsáthatja
meg". Ebben a mondatban benne rejlik, hogy – mivel az egyes
ember amúgy is csupán saját hite jogán üdvözülhet a túlvilágon
– nincs szükség közvetítőkre, főként nem olyan, hatalmas
birtokokkal és világi befolyással rendelkezőre szervezetre,
mint amilyen az egyház. A pápa kezdetben veszélyes
okvetetlenkedőt látott Lutherben, akinek a fellépése azonban
lassan nagypolitikai távlatokat is kap.
Az uralkodók már régóta keresték azt az érvet, amelyre
támaszkodva korlátozhatják az országuk egyházszervezete
feletti pápai felügyeletet, és valami módon megszerezhessék
az egyházi jövedelemforrásokat. Ezért Luthernek hatalmas pártfogója
támadt III. Frigyes szász választófejedelem személyében,
akire kiemelt szerep várt a közelgő császárválasztáson. V.
Károly császár, megijedve az egyre terjedő tanok fogadtatásától,
1521-ben birodalmi átokkal sújtotta Luthert, és bárki által
megölhető eretneknek nyilvánította. Luther Frigyesnél lelt
menedékre, és az ő wartburgi várában vészelte át az ellene
indult "hajtóvadászatot". Luther azonban nagyon
sokaknak csalódást okozott, mivel minden társadalmi réteg a
legkülönbözőbb egyházi, társadalmi és politikai reformok
keresztülsegítését várta tőle. A reformáció azonban már
szinte indulása pillanatában túlfutott az elindítója által kívánatosnak
tartott határokon. Már megjelentek a különböző irányzatai
is.
Ezek közül számunkra talán a legfontosabb a református
irányzat, amelynek Zwingli Urlich svájci lelkész az elindítója.
Ő eredetileg csupán az ellen szólalt fel, hogy a svájciak
zsoldosként idegen uralkodók szolgálatába szegődjenek. A
legnagyobb zsoldosfogadó épp a pápa volt, akinek az egyházfőségét
is elkezdte lassan tagadni. Miután elesett egy csatában, munkáját
Jean Calvin (Kálvin János) folytatta.  A
keresztény vallás tanítása című művében foglalta össze a
később róla elnevezett kálvinista irányzat alapelveit. Az általa
helytelennek tartott elképzelések képviselőit máglyára küldte,
így történhetett meg, hogy Miguel Serveto, a vérkeringés
felfedezője és a szentháromság-tagadás megalapítója is a lángok
martalékává lett.
Itáliát,
Portugáliát és Spanyolországot leszámítva, Európa
valamennyi országában tartósan meggyökeresedett a reformáció
valamelyik irányzata. Az antitrinitarizmus (ma: unitárius vallás)
végül csak Magyarországon és Lengyelországban tudott a bevett
vallások sorába kerülni. A származási helyéről helvétnek
nevezett kálvinizmus (ma: református vallás) Franciaországban,
a Németalföldön (ma Hollandia), Svájcban, Skóciában és
Magyarországon tudott meghonosodni. Elindítóinak eredeti elképzeléseivel
ellentétben a reformáció tehát nem a nyugati egyház megújításához,
hanem újabb egyházszakadáshoz vezetett.
(Forrás:
Új Magyar Képes Újság)
|
