vissza a főoldalra

 

 

 2008.09.05. 

Szigeti: Még sokszor visszatérünk majd a mostani tanévnyitóra

A kéthónapos nyári szünet után ismét megnyíltak az alap- és a középiskolák kapui Szlovákiában, ahol a tanévkezdés időszaka most már évek óta szeptember másodikára esik, mivel a hónap első napja munkaszüneti nap, a Szlovák alkotmány ünnepe.

Mintegy 770 ezer diák ült be az iskolapadba, köztük több mint 49 ezren most első alkalommal kóstolgatják az iskolát. A sokat vitatott közoktatási reform, amelynek elfogadását a bírálatok ellenére mégis sikerült a parlament által is átültetni és még a köztársasági elnök sem vonakodott attól, hogy azt kézjegyével ellássa, ma életbe lépett. A Szlovák Nemzeti Párt oktatásügyi minisztere Ján Mikolaj által kidolgozott reform egyelőre csak az alap- és a középiskolák első osztályaira, valamint az ötödikesekre vonatkozik, így először rajtuk próbálják ki, miként is működik majd az a gyakorlatban. Egyébként az oktatásügyi miniszter Ján Mikolaj tanévnyitó beszédében összefogásra bíztatta az iskolák fenntartóit, a szülőket és pedagógusokat az oktatásügy fejlődése érdekében. Úgy véli sikerült úgy előkészíteni a jogszabályt, hogy terjedelmessége mellett is megvalósítható legyen és tartalmazza a reform összes paraméterét.

Szigeti László volt oktatásügyi miniszter (képen) , a Magyar Koalíció Pártjának oktatásügyi alelnöke, parlamenti képviselők viszont másként vélekedik erről. A Pátria Rádió Napi Krónikájának nyilatkozva elmondta: az idei tanévkezdésre még sokat fognak emlékezni és visszatérni, mert ez egy elszalasztott, elkapkodott és elnagyolt reformok tanévkezdése volt. Nem volt elegendő idő ahhoz, hogy a pedagógusok felkészüljenek a reform általi változásokra, nem tudták megfelelő szintre elkészíteni saját pedagógiai reformjukat. Szigeti meglátása szerint új tartalmat nem lehet tankönyvek nélkül átültetni, hiszen az alapiskolákban még nélkülözhetetlen a tankönyv. Tudomása szerint még nem minden iskolába érkeztek meg az új tankönyvek, de azoknak a hiánya nemcsak a magyar oktatási intézményekre, hanem a többi iskolákra is vonatkozik. A magyar nyelvű oktatási intézményekkel kapcsolatban még elmondta, hogy az iskolaigazgatók jól látják a jelenlegi helyzetet és az első osztályban felhasználható tanórákat az anyanyelv elsajátítására használták fel. Tehát maradt magyar nyelvből az az óraszám, mint korábban. Bírálta viszont azt, hogy az iskolák ugyan csökkenthetik az osztályok tanulóinak a létszámát, viszont amennyiben az intézmények nem kapnak pénzt új pedagógusokra, akkor azt nehezen lehet tudják majd megvalósítani a gyakorlatban. A normatív finanszírozás ugyanis a diákot támogatja, nem pedig az osztályok számát. „Lesznek még gondok ezen a téren“ – nyilatkozta Szigeti László az MKP oktatásügyi alelnöke a tanév kapcsán.

 

(Forrás: Felvidék Ma, sk)