|
 2009.04.03.
Vagyon- és hatalomkoncentráció
A
derivatívokkal való kereskedelem veszélyeire már jó néhány
évvel ezelőtt felhívták a figyelmet olyan elemzők, akik egyébként
a globalizációt is ellenzik és ellenfelei a neoliberalizmusnak,
éppen ezért senki sem hallgatott rájuk.
Korábban jeleztem, az igazi válság oka nem elsősorban a
hitel-visszafizetések elmaradásából keletkezett, hiszen a
hitelező bankok a levegőből teremtett pénzük ellenében
vagyonhoz, ingatlanhoz jutottak. Mint látjuk, igazából néhány
egészen kis bank kivételével, valódi kereskedelmi bank nem is
esett áldozatul. Ugyanakkor a válságot az amerikai fogyasztás
jelentős visszaesése okozza. Azok a családok, amelyek a
hirtelen megnövekvő kamatok miatt fizetésképtelenek lettek és
utcára kerültek, az egyéb fogyasztásukat is csökkentették.
Ennek viszont jelentős reálgazdasági hatása van és lesz.
Ebben a játékban végeredményben az történt, hogy az állam
és a bankrendszer felrúgta a közmegegyezést az inflációra
hivatkozva akkor, amikor a hitelkamatokat megemelte a nagyobb
haszon és a megszerezhető vagyon, ingatlan reményében.
A
kialakult válságért az USA elnöke és kormánya a felelős,
valamint a Fed. Az amerikai politika felelőtlenségét a külpolitika
terén már sokszor megtapasztalhattuk, persze az a felelőtlenség
párosult nagyfokú tudatlansággal is. A gazdasági válság esetében
viszont jelentős szerepe van a neoliberális, monetarista gazdaságpolitikának,
az ezt kidolgozó „tudománynak”, sőt olyan Nobel-díjasoknak
is, mint Milton Freedman. Ugyanis ez az eszmerendszer alapozta meg
a pénz korlátlan szaporíthatóságát, amelyet csak a kötelező
jegybanki tartalékolás fékezhetne meg, de ilyen nincsen az
USA-ban. A Fed a tartalékra nem fizet kamatot, és mert a Fed
maga is magánbank, többségi Rothschild-tulajdonban van. További
felelőtlenség a hitelekből képzett derivatívok képzésének
engedélyezése, és még ennél is nagyobb felelőtlenség az
ezekkel való shortolás eltűrése. Mint a hetvenes évek
amerikai farmereinek kifosztása is jelzi, a mai válság nem előzmények
nélkül való, sőt a világválság kirobbantása előtt több
lokális, vagy csak néhány országra kiterjedőt is megemlíthetek.
Így a távol-keleti kistigriseket érőt, az orosz összeomlást,
a japán ingatlanpiaci válságot, vagy a dél-amerikai (argentin,
mexikói) pénzügyi összeomlásokat. Ezek mindegyike kísérleti
terep volt a világméretű válság tesztelésére. Ekkor mérték
fel a társadalmak tűrőképességét és a hozadékokat: mit,
mennyit lehet nyerni a válságon és meddig lehet elmenni. Láttuk
a válság mesterségesen kialakított folyamatát, és már azt
is tudjuk, hogy a közvetlen célja a vagyonszerzés az értéktelen
pénz helyett. Régóta mondom, hogy a háttérhatalom egyik legfőbb
nyeresége a válságból az lesz, ha már most is nem az, hogy
minden olyan vagyont, értéket, működő vállalatot, piacot
megszerez, amely eddig nem volt a hatalmában. Ennek eszköze a válság.
Azok a vállalatok, cégek, lehetnek ezek akár multik is, amelyek
eddig nem voltak a pénzhatalom fennhatósága alatt, most elveszítve
a piacaikat, olcsó felvásárlási céllá válnak. Mi több, az
ezek által elbocsátott dolgozók dühe is rájuk zúdul, nem a pénzhatalomra.
A vagyonátrendezés fontos eleme az állami bank- és multimentőcsomag.
Ezek a sok százmilliárd eurós, dolláros pénzjuttatások nem
hozzák lendületbe sem a pénzpiacokat (a hitelezés ezektől nem
indult be), se a fogyasztást, tehát a termékek iránti
keresletet. A pénzhatalom kivár addig, amíg az általa
kiszemelt vagyon elegendő mértékben elértéktelenedik, és
ekkor az állami pénzekkel megszerzi ezeket. A mentőcsomagok egyébiránt
többcélúak: Nemcsak fedezetet nyújtanak a későbbi felvásárlásokhoz,
de fokozzák az államoknak a multik és a pénzhatalom felé való
elkötelezettségét és a kiszolgáltatottságát. Világgazdaság
online: Vizsgálat. Túl sok támogatást adott a Bush-kormány a
bankoknak. „A kongresszusi ellenőrző csoport ma közzétett
jelentése szerint a Bush-kormány által elrendelt túlfizetések
78 milliárd dollárt tesznek ki. Az American International Group
– amelyet a kormány túl nagynak tartott ahhoz, hogy veszni
hagyja – 40 milliárd dollárt kapott a 14,8 milliárd dollár
értékű vagyonelemért. A panel tíz tranzakciót vizsgált meg
és arra jutott, hogy összesen 62,5 milliárd dollárral kaptak többet
a bankok a reális értéknél. Ezt az összeget arányosítva a
testület megállapítása szerint összesen 78 milliárd volt a túlfizetés
a háromszáz kedvezményezett részére.” Egyértelmű, hogy a
bankmentésnek nincs valós alapja, ezek a pénzek csak jövedelemátcsoportosítások,
a társadalmak kirablása. Látnunk kell, hogy az államok ezeket
a kimondhatatlan összegeket úgy teremtik elő, hogy értékpapírokat,
állampapírokat, kötvényeket bocsátanak ki. Köszönhetően a
gazdasági visszaesésnek, a széles néptömegeknek nincs
megtakarítása, ezért ilyen papírokat sem vásárol. Az állampapírokat
ugyanaz a bankrendszer, pénzügyi rendszer veszi meg, amelyet
ezekkel a pénzekkel megsegítenek. Ugye, mekkora képtelenség
ez?! És ha még azt is hozzáteszem, hogy az USA 700 milliárdos
bankmentő pénzéből a bankvezérek több tízmilliárdot
fizettek ki saját maguknak prémiumként, jutalomként, akkor érthetővé
válik ennek az egész rendszernek a velejéig rothadt, korrupt,
aljas volta. Ilyen gazemberséget csak az a minden iránt érzéketlen
réteg képes megtenni, amely teljesen elszakadt a társadalomtól,
és annyira bízik hatalmában (valószínűleg van is neki
ennyi), hogy tudja, ezt is megteheti büntetlenül. Obama az ilyen
bank- és multivezérek éves jövedelmét 500 ezer dollárban
maximálta, azaz 100 millió forintban. Most kezdem sajnálni őket.
A bankmentő pénzek végül is kölcsönök, melyeket az állam
vett fel azoktól, akiknek azután odaadja, és ezzel növeli a függőségét.
Ha az államok eladósodása nő, és közben a kisés középvállalat
vagy a független nagyvállalat, sőt független multi tönkremegy,
az egyben azt is jelenti, hogy nem lesz olyan szereplője a gazdaságnak,
amely megfelelő mennyiségben fizetne adót. Sőt a már így is
növekvő munkanélküliség is egyre fokozódik. A munkanélküliség
fokozódása két célt ér el:
1. a
munkanélkülivé vált tömeg a mindennapi betevőért retteg, ezért
egyre kiszolgáltatottabb, és egyre könnyebben megtéveszthető,
irányítható. 2. Az állam bevételei jelentősen csökkennek,
miközben a kiadása egyre nő, az így keletkező hiányt csak újabb
hitelekből lehet fedezni. Ezek a folyamatok együttesen a hatalom
teljes átrendeződéséhez vezetnek. Ami eddig nem volt a pénzhatalom
birtokában, az most odakerül, az államok kiszolgáltatottsága
pedig a tényleges hatalom birtokosává teszi a háttérerőket.
A kedves olvasó úgy érezheti, ezt már korábban is olvasta;
igen, valóban írtam már hasonló gondolatokat a korábbiakban,
de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a válság kizárólag a
vagyon és a hatalom koncentrációjáról szól, és ez az igazi
célja is egyben. A közgazdászok persze a válság erényének
tekintik a piacok megtisztulását és a tőke koncentrálódását,
mondván, jót tesz a gazdaságnak, ha a gyengébb vállalatok, a
drágán és keveset termelők kiesnek a piacról, ez szerintük
áldásos folyamat. Áldásos, mert a végén – legalábbis
szerintük javul a technológia, a termelékenység, a hatékonyság
és ezek révén olcsóbbak lesznek a termékek és a szolgáltatások.
Ennek az eszmének még a felvetése is hamis. Látjuk, az új autók
értékesítése megfeleződött, ugyanakkor az áruk maradt a válság
előtti. Azaz a kereslet-kínálat közgazdaságtani törvénye érvénytelenné
vált. Márpedig, ha a leginkább elfogadott közgazdaságtani tétel
megbukott, akkor vajon mi van a többivel, így a hatékonyság,
termelékenység is értelmét vesztett fogalmak. Csak mellékesen
jegyzem meg, a két utóbbit a közgazdászok csak vállalaton belül
vizsgálták, és a társadalmi hatékonyságról már hallani sem
akarnak. Pedig egyértelmű, hogy ami a vállalatnak jó, az még
a társadalom számára lehet nagyon káros. Napjaink válsága
pontosan erről szól. A cégek a piacaik elvesztésének ürügyén
a dolgozókat küldik el, de a profitjukat nem csökkentik,
legfeljebb látszólag. A valódi profitok a válság idején adóparadicsomokba
menekülnek.
Csurka Endre
|
