vissza a főoldalra

 2009.04.17. 

Agyonverték magyarságáért

„Miért fusson az ártatlan? Amíg hívek jönnek a templomba, a pap nem hagyhatja el a rábízottakat" A 100 évvel ezelőtt született ferences szerzetes, Körösztös Krizosztom a délvidéki megtorlások idején nem hagyta el a híveket, életét adta értük. Krizosztom atyában a rend a lelkipásztori hűség példáját látja, ezért is emlékezik meg születésének évfordulójáról és szeretné elindítani boldoggáavatási eljárását. Egy rendházban szolgált Krizosztom atyával a véres események idején Kamarás Mihály ferences atya, aki túlélte a szerb partizánok kegyetlenségeit. Az akkori eseményekről most a 90 esztendős Mihály atyát kérdeztem.

 -Mihály atyát 1942-ben szentelték pappá, páter Krizosztomot pedig 1932-ben. Az újvidéki rendházban találkoztak először?

 -Nem, még a szécsényi rendházból. Ő akkor ott káplán volt, én pedig novícius. Ez nem volt a legszerencsésebb találkozás, mert egy kertész feljelentett Krizosztomnál egy olyan váddal, hogy lopom a virágokat. Szécsényben mi alapítottuk meg a cserkészetet. Később Újvidéken is mindent megtettünk a cserkészmozgalom feléledéséért.

 -Mikor lett Körösztös atya az újonnan alapított újvidéki kolostor elöljárója?

 -Krizosztom 1938-tól az amerikai magyarok papja volt. 1941-ben katonalelkészként az orosz frontra küldték, ahonnan csapatát sikerült épségben hazamenekítenie. 1943 júliusában az újonnan alapított újvidéki kolostor elöljárója lett, az odatelepített székely, valamint a horvát és a német lakosság lelkipásztora. Másokkal együtt ő hozta át a székelyeket és a csángókat Újvidékre. Katonalelkészként nagyon megszerette a csángókat. Nekem pedig első helyem volt az újvidéki kolostor. Kaptunk egy házat a helyi plébánostól, s az lett a rendházunk.

 -Hárman voltak ferencrendiek Újvidéken?

 - A letelepedést előkészítő és megszervező Körösztös Krizosztom atya mellett az 1943-as kápolnaszentelés után négy testvér kezdte meg tevékenységét a házban: Kiss József és Szikra Ferenc atya, valamint Scheibl Modeszt és Cseh Anicét testvér. Márciusban én váltottam fel József atyát. A szerb partizánok kegyetlenkedése idején már csak hárman maradtunk: Krizosztom, Kristóf és én.

 -Milyen volt a háborús időkben a helyi hitélet?

 -Attól függetlenül, hogy sok fiatal bevonult katonának, Krizosztom megrendezte az első hetes missziót Újvidéken. Több régi pap csodálkozott az eredményen: fel lehet rázni a kábultságból Újvidék népét? Persze ebből aztán baj is lett, mert az ellenség felfigyelt tevékenységünkre.

 -Az ortodox vallásúakkal milyen volt a kapcsolat?

 -A helyi görög-keleti püspökkel nagyon jó kapcsolatunk volt. Szerb származású volt, de ez nem védte meg attól, hogy a partizánok később ne vegyék őrizetbe. Ő automatikusan a magyar felsőház tagja volt. Tehát az volt a bűne, hogy kollaborált a magyarokkal.

 -1944-ben, a szerb partizánok kegyetlenkedései után is maradtak Újvidéken katolikus papok?

 -Nem sokan, ketten-hárman maradtak. Egy másik plébániáról helyettesítettek minket.

 -Mihály atya azt írta naplójában Krizosztom atyáról, hogy lángoló magyar hazafi volt. Ezt mivel lehet alátámasztani?

 -Minden nehéz munkát elvállalt nem csak a hitért, hanem a magyarságért is. Nála a kereszténység megélése nem csak annyit jelentett, hogy a templomban imádkozzunk. Ezért ment el a székelyek, s a csángók közé. Bácskai küldetésére önként vállalkozott, otthagyva a békés szécsényi rendház vezetését. Missziós munkájáért a miniszterelnök kitüntetésben részesítette. Őt nem lehetett megfélemlíteni.

 -1944. október 23-án szerb partizáncsapatok szállták meg a várost. Miért nem hagyták el a ferencesek Újvidéket?

 -1944 őszén, mikor a magyar csendőrök, a milícia elhagyta a várost, nap mint nap felkerestek minket a hívek, s arra kértek minket, hogy hagyjuk el Újvidéket. Krizosztom azt mondta: amíg a templomot hívek látogatják, addig a ferencesek is maradnak. Velem felküldetett a budai rendházba néhány egyházi felszerelést, kegytárgyakat hogy nehogy a szerbek elpusztítsák azokat. Krizosztom atya kelyhe is Budára került, s mai napig is itt őrizzük beszélgetésünk helyszínén, az országúti ferences kolostorban. Október 23-án átvonultak az oroszok a városon, s nyomukban jöttek a partizánok.

 -Igaz, hogy Krizosztom atyának először meg akartak kegyelmezni betegsége miatt?

 -Isiász kínozta. Amikor a partizánok letartóztatták a férfiakat –így a ferences papokat is - , az őr látta, hogy mennyire fáradt Krizosztom, s ezért szabadon akarta bocsátani. Azt mondta: ez az öreg elmehet. Ő ezt a lehetőséget csak rendtársaival együtt fogadta volna el, ezt viszont nem engedték meg neki.

 -Mi történt önökkel október 27-éig? Hol raboskodtak?

 -A tengerészlaktanyában őriztek minket, s felírták a nevünket. Nem csak a városból, hanem vidékről is összegyűjtötték a magyarokat és a németeket. Szalmazsákokon aludtunk, s csak annyit engedtek meg nekünk, hogy élelmet vitessünk be a laktanyába.

 -Tudták, sejtették, hogy mi vár önökre?

 -Akkor sejtettük, mikor a városparancsnoknak üzentünk, hogy engedjenek ki minket rabhelyünkből. Ám kiderült, hogy a szerb városparancsnok nem utasíthatta semmire sem a partizánokat. Ezután meggyóntunk egymásnak, s felkészültünk a halálra.

 -Október 27-én gyilkolták meg Kriszosztom atyát. Hogyan végezték ki?

 - Október 27-én éjjel tíz óra tájt hosszú listával lépnek be hozzánk, vagy 300 nevet olvasnak fel, Krizosztom atya is köztük. „Mehetnek haza. Folytathatják munkájukat. Mivel már késő van, most mindjárt nem indulhatnak haza, nem biztonságosak az utcák. A kettes pavilonban töltik az éjszakát." Este szigorú parancs: lefeküdni! Az ablakhoz senki sem mehet! Az ablakok alacsonyak, fekve is kilátni rajtuk. Az egyik pavilon előtt két sor fegyveres áll. Katonazene szól, harmonikáznak. Az ablakhoz közelebb ülők minden mozzanatot tolmácsolnak: „Most kinyílik a pavilon ajtaja." „Hármasával összekötözve jönnek ki a rabok." „A katonák puskatussal verik őket." „Megtorpannak." „Rogyadoznak." „Aki nagyobb ütést kap, térdre rogyik, elterül." A zeneszó elnyomta a puskalövések dörejét. Ahogy később megtudtuk, Krizosztom az első ütésre összeesett. Agyonverték. Más hírek szerint megnyúzták, úgy ölték meg, mert székelyeket telepített az elmenekült szerbek házába. Az utóbbi igaz, de a megnyúzást nem hihetjük. A holttestet – melyet a Dunába dobtak később - a habitustól is megfosztották, s a véres csuklyát később átadták nekem. Ezt követően csak ketten maradtunk ferencesek: Kristóf atya és jómagam.

 -November 2-án történt a második nagy kínzás, amikor ütötték önöket.

 -November 1-jén komppal – harangszó mellett, Mindenszentek estéjén - átvittek minket Péterváradra. Föld alatti kazamatákba zártak be minket. Másnap jött a hír, csak kétszázan maradnak itt, a többit továbbhajtják. Igyekszünk a visszamaradók közé húzódni. De hangzik az ádáz kiáltás: „Papovi napred! Papok előre!” Szidnak, bűnösök vagyunk. Vasvesszők, dorongok, lapátok csaptak ránk. Csontok repedtek, vérbe borult arcunk. Addig vertek, amíg beleizzadtak. Láttam Kristóf fején a hosszú repedés. Vastag érben folyik a vére. Úgy megverték a lábán, hogy nem bírt menni. A két katolikus pap, Buda József protestáns lelkész és egy volt német katona cipelte a szerbek gépfegyvereit. A németet SS-ruhába öltöztették, s úgy verték. Olykor lopva Kristófra pillantottam: hogyan bírja ilyen sebbel a gépfegyvert. Egy forráshoz értünk. Délután már nem bírta a gyaloglást. Ez már Indjija község határában volt. Néhányan cipelték, de az őr ránk kiált: - Tegyétek ide a kazal mellé! Ez már a halálos ítélet. - Sic debuit esse - mondja Kristóf latinul. Így kell ennek történnie. - Engem is lőj le - kérleltem az őrt. - Menj a fenébe - s a többiek után lódít. Az őrük feldobták Kristófot egy orosz kamionra, aztán felugrott a járműre egy cigány partizán – kit csak cigónak neveztek – s lőtt. Mi a faluban már csak Kristóf mezítelen holttestét láthattuk. Ezt követően dolgoznunk kellett a vasúti töltésnél. Decemberben mehettem haza. Egy szerb ember csempészett át a kompon.

 -Az eseményekről tájékoztatta a Vatikánt?

 -1945 márciusában felutaztam Pécsre, s a püspöknek és a rendháznak beszámoltam a történtekről.

 -Mikor hagyta el Jugoszláviát?

 -1945. május 1-jén léptem át a határon. No de nem önként, hanem kaptam egy írását, melyben az szerepelt, hogy át kell dobni engem a határon. Ezt követően egy bácskai születésű pap misézett a ferencesek templomában. Amíg nem oszlatták fel a ferences rendet, addig Pécsett és Szegeden szolgáltam. 1950-ben munkát kellett keresnem, de nem kaptam. Így segédlelkész lettem Salgótarjánban. Ez nem tartott soká, mert „létszámcsökkentés” miatt az utcán találtam magam. Ezt követően raktárosként dolgoztam.

 -Miért üldözték az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) emberei?

 -Nem üldöztek, de figyelték lépéseimet. 1956 után Mátraházán hittant tanítottam. Ám másfél év múlva az ÁEH embereitől kaptam egy levelet, miszerint távoznom kell az egri egyházmegyétől. Később felolvadt a jég, s rendi titkár, majd tartományfőnök-helyettes lehettem.

Medveczky Attila