vissza a főoldalra

 2009.12.14. 

Megjelent a Havi Magyar Fórum decemberi száma!

(XVII. évfolyam 12.szám)

A tartalomból:

 Csurka István: Áldozat. Sorskérdésünk sorsa (40.) (2.oldal)

Visszaérkezve a kertbe Istóczy mintha elfáradt volna, leült, arra a padra, melyen a könyves iszákját hagyta. Kis keresgélés után előhúzta belőle a „12 Röpirat” egyik számát és a megjelölt helyen minden további nélkül elkezdte a felolvasást belőle. Teleki nem is tehetett mást, lehuppant a pad másik végére és térdére könyökölve figyelte a tragikus öregembert. – Lehet, hogy a nyelvezete ezen írásomnak, amelyet több mint harminc évvel ezelőtt írtam ma már egy kicsit nehézkesnek találtatik, de hát bocsássa meg nekem a Jóisten, hogy nem vagyok olyan jó stiliszta, mint Mikszáth Kálmán vagy Gárdonyi Géza, sőt olyan se, mint a csavargó Eötvös Károly. – Erre persze Teleki hangosan elnevette magát. Ez azért merőben szokatlan szóhasználat volt a nagy népszerűségnek örvendő író iránt, akit maga nem kedvelt. Azt azért tudta a gróf, hogy az Eötvös Károly iránti indulata Istóczynak a tiszaeszlári dolgokból származik. Annak idején, amikor 1902-ben apja ezen szavakkal adta a kezébe Eötvös Károly frissen megjelent háromkötetes művét a perről: – Nagy sejma ez az Eötvös: csak húsz évvel az eset után meri kiadni regényét, amikor már nem kell tartania attól, hogy az indulatos tiszaeszláriak rágyújtják a bérházat, amit a pernyerésért kapott töménytelen zsidó pénzből vett. – Emlékszik, akkor ő nem nevetett apja nehézkes élcén, ami egyébként otthon szinte kötelező volt. – Felülfizették, megkenték volna? – Fiskálist annyira még fölül nem fizettek, fiam, mint őkelmét! – Teleki akkor nem tudta jóformán még átlapozni sem a könyvet, s elsősorban táblabírós stílusa miatt. Angolul, németül és franciául is olvasó fiatalemberként nem kedvelte már a táblabírós kedélyeskedést.

Dr. Fekete Antal: Kasszandra feljegyzései (5.) Kasszandra halála (8.oldal)

Az amerikaiak legnagyobb bűne az, hogy rothadó pénzrendszerüket ráerőszakolták az egész világra, és így nem maradt bolygónknak egyetlen zuga sem, amely elszigetelhetné magát az összeomlás borzalmas következményeitől, és ahol a menekültek oltalmat találhatnának. A következmény: a világ olyan mély szintre való lesüllyedése, melynél mélyebbre nem volt példa az emberiség legsötétebb korszakaiban sem, amiről tudomásunk van. Ha az összeomlás egy harmadik világháború kirobbanását is maga után vonja, úgy a polgárháború globális háborúba fog torkolni és a tömegpusztító fegyverek bevetésére is sor kerül majd. A helyzet keserű iróniája, hogy az amerikai elnök, aki hivatalbalépése után alig kilenc hónappal megkapta a Nobel-békedíjat, nem békecsinálással, hanem két, folyamatban lévő háború kiszélesítésével szerzett érdemeket, és jelenleg egy harmadik kirobbantásán fáradozik. Ilyen körülmények közt megnyugvást csupán Kasszandra mélyértelmű mondatában találhatunk: „Nyugodtan halni a halandónak vigasz.”

Dr. Kiss Lajos: Rövidre fogva (13.oldal)

Az egyik napilap közli a Szabad Európa Társaság listáját, a száz legfontosabb könyvet ajánlja figyelmünkbe. Szépirodalom, tudomány, filozófia. Az emberiség felhalmozott remekművei. Az ókortól napjainkig. Van már ilyen listánk a leggazdagabbakról és a legszegényebbekről is. De ez most más. Az emberiség közös kincsét sorolja fel száz pontban. Nem sikerült. Kevés a száz pont. Igaz, amit megnevez, majdnem kivétel nélkül „csúcs” alkotás. Néhány az, amit a 21. századi ízlés sorolt a sorba. Nagyon meglep azonban, hogy magyar alkotás nincs a száz pontban egy se. A felkészült összeállítók nem vettek észre bennünket. Mondom, a száz pont kevés. Ám a magyar tudomány és irodalom teljesítménye nem kevés. Még az élvonalba is beférne egy-két remeklésünk. Nem jóakarattal. A minőség okán. A 20. század legkiválóbb magyar szellemei sokat elmélkedtek arról, hogy miért nem vagyunk valódi értékeinkkel jelen a külföld fórumain, az emberek érdeklődésében. Az egyik magyarázat: nincs egyetemes mondandónk, szűkmagyar a művek problematikája. A másik értelmezés szerint, a külföldi alkotásokat nálunk a legkiválóbb írók fordítják: Arany János, Tóth Árpád, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső, Németh László stb. Ők csak úgy tudnak fordítani, hogy remekműveket alkotnak. A magyar irodalomnak más a sorsa külföldön. Nem a legkiválóbb művészek kezébe kerülnek. A közepes és gyenge fordítók a saját színvonalukhoz szabják a magyar műveket. A kinti olvasók nem azt élvezik, amit mi. Legtöbbször bágyadt virágot kapnak, aminek már se színe, se illata. Németh László irodalmunk külföldi sikertelenségét abban látja, hogy az egyik fontos eleme gyenge. Hasonlattal magyarázza. Példának veszi az esernyőt. Elsőrendű a selyme, ám gyengék a feszítő drótjai. A selymet valamely mű érzelmi anyagának tekinthetjük. Az érzelmi-selyemnek csak erős feszítő bordázat biztosíthat mutatós- kívánatos tartást. A színes-eleven életanyag csak a gondolat acélos hálózatán kerekedhet remekművé. Igaz volna, hogy irodalmunk nem elég gondolaterős? Magyarázat ez is, az egészre biztos nem érvényes. De a száz legfontosabb szerző vagy mű között ott kellene lennie Petőfi, Madách és Bolyai művének. Az ember tragédiája szinte példátlan filozofikus drámai mű. S előadható.

Sütő Gábor: Trianon rendszerének elkerülhetetlen összeomlása (16.oldal)

A trianoni szerződés és az azt megerősítő (súlyosbító) párizsi szerződés a magyar nemzetet kollektíven büntette és bünteti máig! A nemzetközi jog azonban nem ismeri, sőt kifejezetten tiltja a népek, nemzetek kollektív büntetését. A trianoni győztesek sok tekintetben – különösen a nemzetközi szabadkőművesség által – félrevezetett vezetői csak egymás között tárgyalták meg a szerződést, a legyőzötteknek nem volt semmilyen beleszólásuk a békefeltételek kidolgozásába, velük csak utólagosan közölték, s minden lényegesebb módosítás nélkül rájuk kényszerítették. Nem más ez hát, mint vérlázító igazságtalanság, egy nép tudatos megalázása, országának szétszabdalása olyanok által, akik ellen nem is harcoltunk, akiknek semmi közük nem volt hozzánk, de még csak kellő történelmi ismeretekkel sem rendelkeztek.

Trianon egy angol szemével

(Bryan Cartledge könyvéről - Officina, 2009.)

Dr. Losonci Miklós írása (27.oldal)

Bryan Cartledge szerint „A magyarok erőssége a túlélés és talpra állás”. Erősítem állítását, mi Muhi, Mohács, Szatmár, Világos és Trianon után mindig föltámadtunk. Nagypéntek után Húsvét következik históriánkban – véli Vizy E. Szilveszter. Sokszor volt nagypéntekünk, ritkán Húsvét, most már az utóbbira vagyunk méltók. Igaza is van az angol diplomata történésznek, tévedése is. IV. Bélát „a kevés tehetséges Árpád-házi királyok” között tartja számon. Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla is az. Elbizakodottságunkat azonban joggal korholja. Hozzátehetjük, döntő pillanatokban erőnk az, amit azonnal a terméketlen pártoskodás és a széthúzás követ. Idézi Tiszta István félelmét, ami bekövetkezett: egy Szerbia elleni támadás azonnal maga után vonja a háborút Oroszországgal, és ez világháborúvá fog válni”. Károlyi Mihály nagy kártyás volt, golfozott, teniszezett, vitorlázott, Bethlen Istvánnak nem voltak ilyen szenvedélyei. Mindketten tüzetesen ismerkedtek a nagyvilággal, jártak Angliában, az USA-ban, Károlyi inkább a francia, Bethlen az angol orientáció híve lett. Mindketten Tisza István kérlelhetetlen ellenfelei közé tartoztak.

Legéndy Kristóf: Legyünk jók, mert tudunk! (51.oldal)

A filozófusok, teológusok véleménye már a középkorban is megosztott volt, hogy a sarkalatos erények belénk vannak-e oltva vagy megszerezhetőek-e az erényes élet gyakorlása által? A két nézőpont között a fő különbség abban áll, hogy azok az erények, melyeket Isten a megszentelő kegyelemmel együtt ad az embernek, vagyis az infúz, a belénk öntött erények függetlenek az emberi erőfeszítéstől. Ellenben a megszerezhető erények (lat. virtutes acquisitae) a jócselekedetek gyakorlásával megszerezhető jó készségek. Dun Scotus (1265-1308) voluntarista skolasztikus filozófus az akarat elsőbbségénél fogva az erkölcsi erényeket értékesebbeknek tartotta az értelmi erényeknél. Az ember életcéljának megvalósításában az akarat jósága, vagyis a természetfölötti istenszeretet a döntő – tanította Scotus. Isten szeretete tökéletesebb Isten ismereténél, következésképp az Istennel való egyesülés nem az értelmi ismeret, hanem a szeretet által valósul meg – melyben az ismeret is magasabb fokra emelkedik. Ezért Dun Scotus – Szent Tamással ellentétben – az erkölcsi erényeket függetleníti az okosságtól és az akaratba helyezi őket. Annak alapján, hogy az erényeket a szeretet hordozza és emeli föl a természetfölötti rendbe, Dun Scotus fölöslegesnek tartja, hogy külön belénk öntött erényekről beszéljünk. A skót filozófus tanítása szerint a hit alapozza meg azt a magasabb célt (mennyei szépséget), ami felé a szeretet mozgatni képes az erényeket és így a keresztény ember a hit, remény és szeretet gyakorlása közben a sarkalatos erényeket is egyre inkább megszerzi.

Szőcs Zoltán: Noteszfirkák (79.oldal)

Zánkán volt jelenésem egy régi ismerősnél, úgy terveztem, hogy a reggeli vonattal oda utazom, az estivel pedig jövök vissza. A jegyen rajta volt az út pontos távolsága: 151 kilométer . A hivatalos menetrend szerint ezt az utat 3 és fél óra alatt teszi meg a tapolcai „gyorsvonat”. Augusztusi verőfény volt, ideális idő, se eső, se szél, se köd, se hó, se jég, de mi mégis késtünk pontosan 30 percet, vagyis az út 4 órán át tartott. Elvégeztem magamban a bamba osztást és kijött, hogy vonatunk átlagsebessége alig haladja meg a 37 km/órát. Mindez 2009 nyarán, 64 évvel a világháború után, 40 évnyi szocializmus és 20 évnyi kapitalizmus építését követően van így. Lusta vagyok utánanézni a régi menetrendeknek, de szerintem, ha 1909-ben Adynak dolga lett volna Zánkán, egészen biztosan hamarébb ért volna oda gőzösével, mint én a MÁV-START büszke dieselvonatával. Istenem, mondd, milyen átok ül ezen a népen?