vissza a főoldalra

 2009.12.18. 

Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

(Komédium Színház)

Dosztojevszkijnek nagyszerű s egyben kegyetlen sors jutott. Moszkvában született 1821-ben. Apja orvosként dolgozott, de földbirtoka is volt, gonoszsága és embertelensége miatt muzsikjai agyonverték. Dosztojevszkij hadmérnöki diplomát szerzett, de végzettségét nem kamatoztatta, írásaiból élt. Első regénye, a Szegény emberek 1846-ban hagyta el a sajtót, s ezzel azonnal ismert íróvá vált. Egy illegális nyomda létrehozásában vállalt szerepe miatt halálra ítélték, már az akasztófa tövében állt, amikor megérkezett a cár kegyelme: szibériai fogságra változtatta ítéletét. 1850-től 54-ig Omszkban raboskodott, majd katonai szolgálatra küldték. A kényszermunka alatt idegbetegsége elhatalmasodott rajta, önmarcangoló hajlama még erőteljesebb lett. Pétervárra 1859-ben térhetett vissza. Irodalmi pályájának egy évtizedes kényszerű megszakítása után hírnevét az 1862-ben megjelent Feljegyzések a holtak házából című műve állította helyre. Ebben a szibériai fogság okozta testi-lelki szenvedéseit írta meg. Felfedezte azt a szenvedést, ami képes megtisztítani az embert, megmutatni számára az eredendő jóságot. Nagy regényeinek nyitányát az 1864-ben kiadott Feljegyzések az egérlyukból című kisregénye jelenti. Itt találkozhat az olvasó első ízben azzal a kettéhasadt tudatú hőstípussal, aki egy eszme megszállottjaként vesz részt a dosztojevszkiji regények különös világában.

 Dosztojevszkij egészen új regénytípust alkotott: az úgynevezett filozófia-ideológiai regényt, vagy eszmeregényt. Szakított a hagyományos realista ábrázolásmóddal, a formális cselekményről a hangsúlyt a hősök belső állapotára, lelkük legmélyebb rétegeinek feltárására, vívódásaikra, az egyes emberekben megfogalmazódó különböző ellentétes gondolatok, eszmék összecsapásaira helyezte át. Ő fedezte fel, hogy az emberi lélek nem racionális természetű: kibogozhatatlan folyamataiban a legellentétesebb dolgok is megférnek. A dosztojevszkiji regényekben nem jelenik meg a szubjektív szerzői nézőpont. Szereplői önmagukat világítják meg, az emberi tudat válik a hős megformálásának legfontosabb művészi elemévé. Írásainak középpontjában nem az eszme áll, hanem az eszme embere, alakjai nem szenvedélyeiknek, hanem gondolataiknak a megszállottjai. Alakjai rendszerint olyan megsértett és megalázott emberek, akik társadalmon kívüli állapotba kerülnek, s ezért nem kötik őket a hagyományos erkölcsi normák. Szinte keresik a kínos szituációkat, s eme kellemetlen helyzetek okozta megaláztatás váltja ki belőlük a lélek közvetlen megnyilatkozásait. A főhősök és nézeteik sokszorosan keresztezik és átjárják egymást, lassan csordogáló dialógusaikban kicserélik „igazságaikat”, vitatkoznak, vagy egyetértenek a másikkal. Ezek a párbeszédek szinte kínálják magukat a színpadi, vagy filmes átírásra. A valamikori Szovjetunióban előszeretettel filmesítették meg a Dosztojevszkij-alkotásokat. A dramatizálás hazánkban is népszerű, legismertebb regényét, az 1866-ban kiadott Bűn és bűnhődést számtalan feldolgozásban vitte színre jó néhány vidéki és pesti teátrum, Petrovics Emil 1969-ben még operát is komponált belőle. Az 1880-ban közzétett A Karamazov testvérekből készült adaptáció évekig ment a Vígszínházban. Az 1872-ben megjelent Ördögökből és az 1868-ban napvilágot látott A félkegyelműből írt darabot számos színházunk tartja műsorán.

 Pozsgai Zsoltot 2009. március 1-jével nevezték ki a Komédium művészeti igazgatójának. Több Dosztojevszkij kisregényből állította össze a Feljegyzések az egérlyukból című színpadi játékát. Ő is rendezte az előadást, aminek ez év február 20-án volt a premierje. Ennek a monodrámának a főszereplője az odúlakó Mihail Ivanovics Zuvoljov, a hamisítatlan csinovnyik, a törvényszéki ülnöki „rangban” szolgáló hivatalnok, akinek elege lett a föld felszíne felett élőkből, ezért leköltözött a föld alá. Un mindent és mindenkit. Miután túltette magát a földi hiúságokon, úgy véli, neki már mindent szabad. Szabad az élet kis és nagy dolgairól véleményt formálnia, bölcselkednie, gonoszkodnia és jóságost játszania.

 Lux Ádám egymaga viszi a vállán az egész előadást, nincs más segítője csak egy majdnem ember nagyságú bábú, aki hol Linát, az örömlányt, hol Lukát, a barátját, hol a lelkiismeretét jeleníti meg. Egy ágy és egy paraván, valamint két szék az összes kellék. Fények és árnyak meg zene is fokozza azt a letaglózó hatást, amit a produkció kivált a nézőkből, és emeli ki a színészi játékot is. A legnehezebb és színészt próbáló feladat másfél órán át lekötni a publikum figyelmét, hogy csöndben és aktívan kövessék a színdarab történéseit. Ez a bravúr Lux Ádámnak tökéletesen sikerül, csak a legmagasabb elismerés hangján lehet szólni teljesítményéről. Egyetlenegy fölösleges gesztusa nincs, annyit mutat meg a figura szánalomra méltó elesettségéből, amennyi szükséges. A Feljegyzések az egérlyukból nem könnyű előadás, nem ingerli a nevetőizmokat, nem elandalítja el a nézőt, nem indítja elmélázásra, hanem szembesíti a tudata mélyén megbúvó kételyeivel, saját esendőségeivel.