vissza a főoldalra

 2009.12.18. 

Semmit rólunk, nélkülünk

A történeti alkotmány: Magyarország ősi alkotmánya

Méreteiben is óriási könyvet szerkesztett Zétényi Zsolt jogász. 1100 oldal a könyv terjedelme. Elindult valahol az ősi homályban, a vérszerződések idején, és befejezi művét 1949 előtt pár perccel. Tehát a könyv nem foglalkozik az 1949–20-as törvényével, a sztalinista-rákosista fércművel, a Magyar Népköztársaság alkotmányával. Hogy miért nem, arról majd szó esik könyvismertetőnk végén. Ugyanis ez az alkotmány nem volt más, mint egy szóvirággyűjtemény. A könyv kapcsán az első tévedésem az volt, hogy elkezdem az elején, és majd leteszem a végén, miközben mindent elolvastam a könyvből. Ezt a könyvet nem lehetett így olvasni, nem regény ez, a történeti magyar alkotmánnyal foglalkozik. Elkezdheti az ember a fogalom magyarázatoknál, de mindjárt lapozni kell a századok között, hogy értsük annak a grandiózus műnek a lényegét, értelmét, amit a történeti alkotmány jelent. A könyvet dr. Zétényi Zsolt, volt országgyűlési képviselő, ügyvéd szerkesztette, és a rendkívül értékes, terjedelmes bevezető tanulmányt is ő írta.

 Isten nevében kezdjük hát ennek a könyvnek az olvasását és ismertetését. Mi is az az alkotmány? Jogos volt a kérdést rögtön a kezdet kezdetén feltenni, mert kötve hiszem, hogy akármelyik alkotmányt az emberek nagy többsége úgy elolvasta. Pedig a gyűjteményből többször olvastam, hogy ez az alkotmány, ezek az alkotmányok könyvbe kötve olyanok, mint a Biblia, állandóan forgatni, olvasni kell. Hát, ha nem is Biblia ez az alkotmány, de olyan mű, minek mondataira, fogalmaira, szellemére figyelni kell. Tehát az alkotmány.

„A függetlenségi törvény kimondja, hogy Magyarország mindazonáltal kapcsolt részeivel szabad Ország, s Kormányzatának egész törvényes alakzatára nézve (oda értve minden kormányszékeit) független, azaz semmi más országtól vagy néptől nem függő, hanem tulajdon Megállással és Alkotmánnyal bíró, annál fogva a maga törvényesen meghatározott örökös királya által, tehát az őszentsége, Felsége és Utódai Magyarország Királyai által saját Törvényei, és törvényes Szokásai szerint, nem pedig más tartományok mintájára, mint már az 1715. III. és 1741: VIII. és XI. rendeli kormányzandó és igazgatandó.”

Azt is megtudjuk Zétényi Zsolt tanulmányából, hogy az alkotmány: „A szó általános értelmében a kifejezés valamely társadalmi közösség belső szervezeti és működési rendjét meghatározó szabályok összességét jelenti. A kifejezés nyelvi, jelentéstani értelméről azt tudja a nyelvtudomány, hogy „alkotmány: 1. valamely állam alaptörvényeinek összessége. 2. alkotás, szerkezet, teremtmény.”

A mai napra vonatkoztatva „az alkotmány nem egyéb, mint összege azon szerződéses alaptörvényeknek, amelyeknek az államfenség és az állampolgárok jogait és kötelességeit és egymás közötti viszonyait különösen meghatározzák.”

A jelenkori felfogás szerint mi az alkotmány? Ismét idézek Zétényi Zsolttól. „A korszerű, legalábbis egyik viszonylag nem régi, jelenkori felfogás szerint az állam alkotmányának egyfelől az a rendeltetése, hogy az állam alapvető politikai rendjét, s benne az állampolgár, az egyén elemi jogát biztonságát fejezi ki, másfelől az állam felépítését és benne az egyéni jogállását pontosan kifejező tartalma mellett »kulturális, gazdasági és szociális államnak is kell lennie.«” Ha ezt a mondatot végigolvassuk, akkor eltűnődhetünk azon, hogy a mai magyar alkotmány milyen mértékben tesz eleget e kritériumoknak, illetve milyen mértékben viselkedik ennek megfelelően az állam szervezete és vezetése. Egy Benjamin Constant nevű francia jogalkotó azt írja, hogy „a történeti alkotmánynak igen korlátozott számú, de egyediségében annál jelentősebb példája ismert, mint amilyen Nagy-Britannia alkotmánya, s amilyen az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya és az ezeréves magyar alkotmány is.”

A francia jogásztól vett idézet is igazolja, hogy a magyar alkotmány 1949-ig párját ritkítóan értékes volt, szinte egyedülálló volt, történelmi alkotmány volt. Mert az a helyzet, hogy Hegelt idézzük, miként a könyv szerkesztője: „Mert az alkotmány nem pusztán csinált valami: évszázadok munkája, az ésszerűnek eszméje és tudata, amennyire egy népben kifejlődött. A nép kell, hogy alkotmányát a maga jogának és állapotának érezze, különben nincs jelentősége és nincs értéke.”

De mindig megállunk a könyv olvasásakor 1949-nél, a híres-nevezetes 20-as törvénynél. „Magyarországon 1949 óta napjainkban is hatályban lévő alkotmánynak nevezett alaptörvény létének első négy évtizedében 1949 és 1989 között – oktrojált és egyben fiktív alkotmány volt. Tehát olyan ún. alaptörvény, amelyet az önkényuralom erőltetett rá a társadalomra, s amelynek számos esetben szóvirág szerű tételeit látszat szerint sem érvényesítette, nem tartotta meg. Az is nyilvánvaló az előbbiekből, hogy Magyarországnak 1949-ig tényleges történelmi alkotmánya volt. Megállapítható, hogy az önkényuralmi berendezkedések vagy alkotmány nélkül, vagy fiktív, megtévesztő célokat szolgáló látszat-alkotmányokkal uralkodtak, még a demokráciák önálló életet élő történeti vagy kartális alkotmány alapján működtek.”

Meghökkentő a következő fejezet címe a bevezető tanulmányban: Alkotmány és magyar észjárás. „Az alkotmányt ezerszer megsértheti, kormányozhatnak nélküle vagy ellen. Ha századokig tart is így, az igazi magyar alkotmányt akkori és élőnek és érvényesnek fogja tekinteni. Ragaszkodik a „közjogi fikciókhoz”, ahogy váltig ragaszkodnak jogaikhoz és kívánságaikhoz a magyar családok, nemzetségek és egyes személyek is. Esetleg képzelt jogaikhoz, az ő saját magánjogi fikcióikhoz… hisz jogásznép vagyunk, s Magyarország fiskális paradicsom, a végtelen pereskedések országa.”

Ehhez a témához hozzáteszi a maga gondolatait a mi kitűnő Márai Sándorunk, az író is. „Volt aki a magyarság legfőbb értelmét az alkotmányban látta, mely a Duna-medencében minden itt élő, a Szent Korona országaiban polgárjogot nyert népnek megadta a múltban a jogot, és megadja ma is a lehetőséget, népi sajátosságainak megőrzéséhez, s a magyarsággal való együttműködéshez, s az ezeréves ország feladatainak és társadalmi berendezkedésének olyan méltányos feltételeit teremtette meg, amihez hasonló együttélési lehetőségeket addig csak az angol világbirodalom népei számára nyújtott a történelmi fejlődés. Nem véletlen, hogy Angliában is, mint Magyarországon, az alkotmány történelmi keretei teremtették meg különböző fajú és nyelvű népek számára a birodalmi együttélés lehetőségeit.”

Na, az idegen népekkel kapcsolatos magyar állásfoglalás azért cizellált állásfoglalás volt századokon keresztül.

„Amennyire azonban jellemzi a magyart az idegen behatásokkal szemben tanúsított óvatosság, annyira jellemzi az is, hogy a vele történelmileg együtt élő őshonos nemzetiségek iránt megértést és békés együttélésre való készséget mutatott évezrednyi idő alatt. Kisebbségi jogokat korlátozó, a nemzetiségek közéletét korlátozó jogszabályokkal nem találkozunk a magyar jogban. A történelmi alkotmány részét jelentő 1868. évi nemzetiségi törvény nemzetközi összehasonlításban is kiváló alkotás.”

Ezekben az alkotásokban az autonómiától kezdve a nyelvhasználatig minden belefér. Tanulmánya során Zétényi Zsolt alapvető különbséget tesz a történeti alkotmány és a történelmi alkotmány között. A történelem az a történelemmel foglalkozik, a történeti alkotmány az évszázadok során folyamatosan változó korszerűsített alkotmányokkal. „Magyarország történelmét nem lehet megérteni a Szent Korona misztériumának és közjogi tartalmának tanulmányozása nélkül, hiszen a Szent Korona eszme határozta meg a magyar politikai életet évszázadokon át.”

A magyar törvények kimondták a történelmi időkben világosan és határozottan, hogy „ha valaki a királyi tanácsban az ország szabadsága, közjava és törvényei ellen nyilván és vakmerően cselekednék, azt: a tanács többi tagjai kötelesek a legközelebbi országgyűlésnek név szerint bejelenteni, s az ország rendei vétkének mértékéhez képest meg fogják büntetni. Ki van ebben mondva, nemcsak a felelősség elve, hanem az országgyűlésnek bíráskodási hatalma is.”

Nem árt olvasni ezeket a fejezeteket manapság sem a magyar parlamentben, az Országgyűlésben, és a magyar politikai felvilágban. Szinte mellesleg jegyzi meg Zétényi, „Soha nem engedtük magunkat a státus szörnyeteg s meddő eszméje által elnyeletni, mely mindenben minden akar lenni; mindig a státus fölébe helyeztük a nemzetet, mint népfajt, és fölébe a személyt, mint erkölcsi lényt.”

Talán Szemere Bertalantól vette az idézetet a szerkesztő. Megint csak visszatérünk oda, hogy: „Magyarországon totalitárius egypártrendszer bevezetése lehetetlen, mert nem fér össze nemzetünk jellemvonásaival, nem fér össze a magyarságnak rendkívül erős szabadságérzetével, a némettel szemben például engedelmességre való, csekély hajlamosságával. Ezt lehet hibának gondolni vagy mondani, de viszont evvel együtt jár kritikákban csiszolt, józan politikai érzéke, és sok más jó tulajdonsága, amelyeket mások legfeljebb betanulható jó tulajdonságaiért nem szabad felcserélni, azokért emezeket feláldozni.”

Milyen érdekes, ha ugrunk néhány száz évet a történeti alkotmányok keletkezésének roppant időterjedelmében, egyszer csak eljutunk 1956-hoz. Azt olvasom a könyvben Saláta Kálmán emigrációba kényszerített független kisgazdapárti vezető tollából: „A forradalom követelései nem mások, mint a magyar alkotmányos fejlődés öt alapelvének az adott viszonyok közötti érvényesítése: a függetlenségé, az önkormányzaté, az alapvető emberi jogoké, az egyenlőség és mindenek előtt a joguralomé. És amikor a forradalom bukását követőleg a munkástanácsok mindenfelé átvették az államosított üzemek és vállalatok vezetését, és az autonómia egy sajátos formáját kezdték a kommunista állam omnipotenciája helyére léptetni.”

Még egy példát történelmünkből. A magyarok alkotmánya sohasem rombolta az alkotmányokat, hanem azokat kiterjesztette. A legszebb példa erre 1848, a szabadság kiterjesztése. „Az 1848-as évi IX. törvénycikk az úrbér és azt pótló szerződések alapján; eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről.” Az első paragrafus alapján gondoskodnak a földesurak kármentesítéséről. „A törvényhozás a magán földesurak kármentesítését, a nemzeti közbecsület védpajzsa alá helyezi.” Vagy: „Az úri törvényhatóság megszüntetik.” Ez a törvénycikk és ezek a törvénycikkek a múltat nem számolták fel, csak a népet beemelték az alkotmány sáncai mögé, amelyből annak idején a tripartitum által kirekesztették a jobbágyságot a nemzet fogalmából. Az eskünek éppolyan súlya és jelentősége volt a vérszerződések idején, mint manapság a Kossuth Lajos téren. Az persze már más kérdés, hogy hogyan tartották meg annak idején és hogyan veszik komolyan most ezt az esküt. Pedig roppant súlyos szavakról van szó. Az eskü első szakasza így hangzott a vérszerződés idején:

„Ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így szól: azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából, és az ország tisztségeiből. A negyedik szakasz: Ha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon amint az ő vérük omlott az esküben, amelyet Álmos vezérnek tettek. Az ötödik szakasz: ha valami Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa. Ennek a hét férfinak a neve volt: Álmos, Árpád apja; Előd, Szabolcs apja, kitől a Csák nemzetség származik; Kend, Korcán apja; Ond, Ete apja, akitől a Kalán és Kölcse nemzetség származik; Tas, Lél apja; Huba, akitől a Szemere nemzetség származik; a hetedik Tétény, Horka apja, és Horkának a fiai voltak, Gyula és Zombor, akiktől a Maglód nemzetség származik.”

Vérszerződéstől napjainkig egységes építkező, súlyos és szép kép a magyar alkotmányok képe. Aztán a könyv végighalad a magyarországi alkotmány fejezetein. István király törvényein, majd az angol alkotmány után hét évvel megszületett Aranybullán. Szokták hasonlítani a Magna Chartát az Aranybullához, de az Aranybulla egészen magyar és egészen sajátos alkotmány. S aztán jöttek az újabb és újabb fejezetek, melyekben különös pontossággal szabályozzák a jogokat és lehetőségeket. Csak egy példát, illetve kettőt az Aranybulla cikkelyeiből. Részletes szabályozások ezek. A 22. cikkely a király disznairól beszél.

„Továbbá a mi disznaink nemes erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.” A 24. cikkel meg azt mondja: „Izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek. Pénzváltó kamra-ispánok, sókamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek. 1.§. Izraeliták és zsidók ne lehessenek.”

Manapság nem kell kiáltani a rasszizmus szót meg a kirekesztést, mert honvédelem volt ez és nem más. A történeti alkotmány nagy és értékes összeállítás. Forgatni kell, lapjait nemcsak a jogászoknak, hanem a sorsunkat szívükön viselő értelmiségieknek is. Manapság sokan várják és kívánják az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy az elmúlt tíz évben, illetve nyolcban ezt megtenni nem lett volna értelme, mert a mostani országlárok alkotmányos helyzetünkön csak rontottak volna, vagy rontani szándékoznak. Ezt az alkotmányt sem balra, sem jobbra, sem a nagytőke, sem az idegen érdekek szférájába nem szabad, sőt tilos taszigálni. Az alkotmányozó nemzetgyűlésnek tisztának és célratörőnek kell lenni, miként az volt a magyar történeti alkotmány minden fejezete.

Győri Béla