vissza a főoldalra

 2009.12.22. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 51-52. száma!

Csurka István: A globalizmus csődje (2.oldal)

Koppenhágában összeültek a világ összes országának vezetői az ENSZ főtitkárának elnöklete alatt, s meg akartak egyezni a glóbuszt fenyegető időjárásváltozás kivédésének, elodázásának módjában, eszközeiben. Nem lett belőle semmi. Összevesztek, aztán majdnem kibékültek, aztán egymás szemébe nevettek és megegyeztek a tárgyalások folytatásában. Mert tárgyalni jó –nekik. Aki a déli féltekéről érkezik, megszabadul a hőségtől, aki északról utazik le délre, az lebarnul, és ha elég merész, és van nála védekezőeszköz, megmártózik a déli szenvedélyességben. Még a fenyegetettség jellegében sincs egyetértés. A számszerűségében és hangerejében kisebbségben lévő, de érvényes tudományos álláspont és az ezt valló vezetők szerint a baj csillagászati és földtörténetbe írott jellegű, kivédhetetlen, míg a másik szerint a bajt az ember okozza gázkibocsátásaival és a légkör szennyezésével, s ezért kivédhető és csökkenthető. Eme álláspont mögött tömegek, szenvedélyes tüntető hadak és természetesen komoly tudományos meggyőződések állnak. Meg statisztikák. Éppen ez teszi egy kicsit gyanússá ezt az álláspontot.

 Úrnak paraszt, parasztnak úr

Vas Gereben: Garasos arisztokráczia c. regényét Győri Béla ismerteti (6.oldal)

Az ám, Vas Gereben! Ma már széles e világban alig valakik ismerik ezt a XIX. századi híres írót. Petőfivel született egy évben, 1823- ban, és 1868-ban, 45 éves korában távozott ebből az árnyékvilágból. Nevét ugyan kevesen ismerik, műveit ugyan kevesen olvassák, de neve azért fennmarad hosszú-hosszú időkön keresztül. Itt van ez a roppant egyszerű történet, amiről regényünk szól, a Garasos arisztokráczia. Van benne egy fűszeres és van benne egy gabonakereskedő. Egyik sem zsidó. Garasos arisztokraták. Az asszonyok nagyravágyóak, a férfiak meg inkább szeretik az egyszerűbb életet. Van a regényben tehát ez a két család, meg aztán van egy Vidor István nevű ifjú ember, aki jogász is, mérnök is, orvos is, de végül is nem lehet tudni, hogy melyik. Az egyik garasos arisztokratának van egy fia, eléggé rossz modorú, csintalan kölyök, meg van egy lánya, akit majd végül feleségül vesz ez a három diplomás úriember. Lényegében róluk szól a történet, és körülöttük zajlik az élet. A regényben sokszor szó esik egy bizonyos aranybárány nevű vendéglőről, tehát feltehetően a történet valahol Zalaegerszeg környékén játszódik. Rögtön a regény elején felteszi a kérdést az író, amit meg is válaszol, így:

„Sokszor kérdezték tőlem (hihetőleg máshol is), hogy honnét szedem e sok agyafúrt komédiát? Az ilyen kérdésre megközelítő példával feleltem eképpen: Mindenki tudja, hogy a lapokban jutalmat tűztek ki a legjobb tíz adomára. Amit pénzért vesznek, annak értéke van, s azt is tudják, hogy mi az adomákat eladjuk. Az író szinte fölírhatná, ha amúgy is nem tudnák, hogy aki mit köznyelven szólva: „bomlottat” tud, hozza el az íróhoz, az talán ád érte valamit, mert azt megint el is tudja adni.”

 Az ünneprontás ellen

Medveczky Attila művészinterjúja Csavlek András festőművésszel (7.oldal)

Jelenünkben egy olyan közvetítő struktúra jött létre, ami csak a pénzen, az üzleten alapszik, s vizsgálja, mit vesznek meg az emberek. Így olyan művek születnek, amelyek nem segítik a világlátásunkat. Nem is mutatják be azt a világot, amit egy nép vizuális kultúrájának sugároznia kell. Minden népnek megvan a maga karaktere, tehát meg kell lennie a művészetben is a nemzeti jellegnek. A világot épp ez a sokféleség teszi gyönyörűvé.

 Moyses Márton mártíriuma (9.oldal)

Az Erdélyi Unitárius Egyház december 5-ei, kolozsvári emlékkonferenciáján Benkő Levente újságíró, történész Moyses Márton tragédiáját ismertette. Benkő Leventét Medveczky Attila kérdezi.

– 1956. október 24-én rögtönzött gyűlést hívtak össze a baróti iskolában. A párt utasítására azt akarták elérni, hogy a diákok és a tantestület ítélje el a forradalmat.

– Igen, 1956-ban Moyses a baróti líceumnak volt a növendéke. Az említett napon az Ifjúmunkás Szövetség (IMSZ) kiküldöttei összehívták a tanári kart és a felsős diákokat, hogy a magyarországi „ellenforradalmat” elítéljék. Akkor Moyses Márton volt az egyedüli, aki nem szavazta meg az elítélő határozatot. Felvetette és visszakérdezett: miért hallgatják el az igazságot? Miért nem mondják meg, hogy Magyarországon egy tiszta, s nem titkos ügynökök által irányított forradalom tört ki?

 Közelmúltkutatás és átvilágítás (10.oldal)

Az Erdélyi Unitárius Egyház 2009. december 5-én Kolozsváron emlékkonferenciát tartott az 1989. évi népfelkelés 20. évfordulójára. A kulturális-irodalmi műsorral kiegészülő rendezvényre az Erdélyi Unitárius Egyház Püspöki Hivatalának Dávid Ferenc Imatermében került sor. A konferencián több témát is érintettek az előadók. Közelmúltkutatás és átvilágítási kísérletek az Erdélyi Unitárius Egyházban témában Dr. Kovács Sándor kolozsvári teológiai tanár és Szabó László kolozsvári unitárius lelkész tartott előadást. A témában Medveczky Attila kérdezte őket.

– Ezen okmányok a megfigyeltek és az ügynökök, tartótisztek neveit is tartalmazzák?

 Sz.L.: A megfigyelt célszemélyek és a tartótisztek neve szinte kivétel nélkül titkosítás nélkül szerepel, az együttműködő személyek pedig fedőnévvel szerepelnek. Az iratcsomókat vezető tisztek megjegyzéseiből és a besúgói jelentések bizonyos szövegkörnyezetéből legtöbbször könnyűszerrel fény deríthető a fedőnevek „tulajdonosaira”.

 – Önök azt írták: „azokat terheli a fő bűn, akik ennek a kommunista rendszernek elsődleges működtetői voltak: a különböző szintű pártvezetők, az állam- és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és a karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások.” Indítottak-e eljárást a fő bűnösök ellen?

 Sz.L.: Sajnos ellenük nem indult bűnügyi vagy társadalmi számonkérés, sőt a még életben levő áldozataikhoz – és a nyugdíjas átlagpolgárokhoz – viszonyítva többszörös „érdemnyugdíjat” élveznek. Mindez az 1989 utáni romániai államhatalom egyik legnagyobb szégyenfoltja.

 Ma az életnek nincs rendje, a halál társadalmát építjük

Győri Béla interjúja Dr. Boros Imrével (14.oldal)

Úgy gondolom, hogy Magyarországon ekkora életnívó-visszaesés, ha visszatekintek, talán a II. világháborút nem közvetlenül követő, hanem, amikor a Rákosiék átvették az uralmat, akkor volt, mert én úgy értesültem a nagyszüleimtől, hogy ’45-ben és ’46-ban is volt bőven élelmiszer, annyi megszorítással, hogy a fővárosiaknak le kellett menni érte vidékre, mert szállítóeszköz nem volt, de ennivaló azért volt cserebere alapon. Ma pedig éhezik néhány tízezer gyermek, fagyoskodik néhány százezer öreg. Ezért mondom, hogy ilyen típusú életnívócsökkenés talán ’50 és ’53 között zúdult Magyarországra. Ez év februárjában azt mondtam, leírtam, hogy nálunk kezdődött a válság legkorábban, a legmélyebb lesz és a leghosszabban tart. Nem öröm, hogy ezzel az előrejelzésemmel nem vallottam szégyent.

 Kurucz Sándoré a Szkíta Aranyszarvas-díj (18.oldal)

A kitüntetettel Medveczky Attila beszélget.

Mindig is optimista természetű voltam. Bízom benne, hogy a 2010-ben felálló új kormány véghez viszi azokat a dolgokat, melyeket elődjei elmulasztottak, s a hibákat kijavítja. Tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, de el kell kezdeni. Nem csak a művészembereknek, hanem mindenki számára fontos, hogy megtörténjen egy pozitív változás, mert egy morális mocsárba tuszkolták bele a nemzetünket.

 A LAP KARÁCSONYI MELLÉKLETÉBEN OLVASHATJÁK:

 Csurka István: Borzalmas párhuzam

A kisinyovi pogrom után a világsajtóban és a közvéleményben is uralkodóvá vált az a nézet, hogy a cárizmust tovább nem szabad eltűrni, a demokráciáknak fel kell szabadítaniuk a kelet népeit. A világsajtó zsidó lapjai egyöntetűek voltak ebben a kérdésben. Semmilyen felmentést nem nyújtott, hogy a Szent Szinódus elítélte a történteket, a zsarnokság és a kereszténység között, ha nem is nyomatékosan, de sugalmazottan egyenlőségjelet tett a hegemón helyzetben lévő diadalmas liberalizmus. – És következett a bolsevizmus. Ez a vád a cárizmussal szemben máig tartja magát a történelmi elemzésekben, s most voltaképpen Alekszandr Szolzsenyicin áll vád alatt, aki ezt a hazugságot leleplezte. Magyarországon több irodalomtörténész, szovjet kutató tolja félre fintorogva a Nobel-díjas író művét, mert ehhez hasonló és még elevenebb feltárások és leleplezések vannak benne. Szolzsenyicin szorgos kutató munkával, tényekkel leplezi le az efféle hazugságok termelőit, egy hamis történelem előállítóit. Anélkül természetesen, hogy a cárizmust a valódi hibáiból, bűneiből ki akarná mosni. Hat héttel a húsvéti pogrom után, amelyért akkor már több mint nyolcszáz, zömében moldáv elkövetőt vontak felelősségre és büntettek meg súlyosan a cári hatóságok, a londoni „Times”-ban megjelent egy levél, amely mindent igazolt. A levelet állítólag Pleve, akkori cári belügyminiszter írta Besszarábia kormányzójának, von Raabennek, s ebben arra utasította, hogy ha húsvétkor netán zavargások törnek ki a zsidók ellen az állomáshelyén, nem kell közbeavatkoznia, hanem hagynia kell, hadd tombolja ki magát a bevodkázott tömeg. A cikket bizonyos Braham nevű szentpétervári tudósító írta, akit később aztán kiutasítottak. A Braham név az Ábrahám név angolos ejtéséből alakult ki, s lett angol név, oroszban pedig Abramov, Abramovics. Ezt a levelet, noha hivatalos levél volt, soha sehol nem találták meg. Akadt, aki hamisítványnak tartotta, de efölött átsiklottak. Ez a bizonyíték indította el a lavinát és ennek köszönhető, hogy ezt a pogromot is, mint a többit is, a cári szervek tudatos zavargásszervező munkájának tulajdonította a művelt nyugat. A cárizmus ettől függetlenül, a részeg moldáv hordák 48 zsidó áldozatával együtt, vagy anélkül is korhadt, önmagát túlélt és alapos megreformálásra érett rendszer volt – azonban orosz és keresztény. Vele szemben a nemzetközi zsidó erőszakosság, tobzódás és arányt, mértéket nem ismerő izgágaság, gerjesztve és viszontgerjesztve a saját sajtója által nem tudott megelégedni a borzalmas kisinyovi tényekkel. Ugyanígy nem tudott megelégedni a koncentrációs táborok legfeljebb másfélmillió áldozatával, a háború minden vesztesére kiterjedő halál és nyomorúság tömegével. Neki hatmillió zsidó áldozat kellett és gázkamra, ipari halálgyártás. Erre építette fel rendszerét. Sztalin pedig készségesen támogatta ezt a halálgyár teóriát, mert a maga Gulág- jait ezzel takarta el. De nem ez a borzalmas párhuzam, amiről beszélni szeretnénk most, illetve annak csak az árnyéka. A mai borzalom ennél sokkal simább, olajozottabb. Idejön éppen most, körülbelül fél évvel a soron következő választások előtt a Holocausztipai Művek irodalmi osztályának vezetője, az író és béke Nobel-díjas magyar kitűnőség, Elie Wiesel és oda nyilatkozik, hogy Magyarországnak meg kell hoznia a holokauszttagadás tilalmáról szóló törvényt, mert ezt már minden ország meghozta – amelyik számít. A magát magyarországi zsidónak mondó irodalmi vezéralakot, akit állítólag Máramarosszigetről hurcoltak el a nácik és magyar csendőreik, l6 éves korában, fogadja a miniszterelnök és az államelnök és szépen eltársalognak vele – Braham nyelvén, angolul. Mert a magyar törvényhozásnak feladatot megszabó úr, a túlélő annak ellenére, hogy gyermek- és ifjúkorában magyar közegben élt és régebben publikált életrajzai szerint még Debrecenben is járt iskolába, éppen csak annyit tud magyarul, hogy tört magyarsággal üdvözölje a közönséget, mint a római Pápa, aki az „Urbi et Orbi” áldást minden világnyelven és kisebb nyelveken is elmondja. És ezért megtapsolják. Nos, tapsokban Elie Wieselnek sem volt nagy hiánya. De hogyan lehet ennyire elfelejteni egy gyermek- és ifjú korban beszélt nyelvet? S hogyan lehet ennyire elidegenedve tanácsokat adni az elfelejtettek országgyűlésének?

 Megkérdeztük barátainkat: mit várnak az új esztendőtől?

A válaszadók: Reisz Pál ferences atya, Pitti Katalin operaénekesnő, Medveczky Ádám karmester, Dózsa László színművész, Poór Péter táncdalénekes, L. Simon László költő, az Írószövetség titkára, Gárday Gábor operaénekes, Faragó Laura énekművész, Bobory Zoltán költő, Raduly József cigányzenész, Ötvös Csilla operaénekesnő, Szakolczay Lajos művészeti író, Agárdi László színész, Tolnai András a magyar nóta királya, Juhász Zoltán színész, Puszt Tibor filmrendező.

 ADY ENDRE ÍRÁSAI A BUDAPESTI NAPLÓBÓL 1907

 Borbély László: Érintés és érintés

Találkozásaim Hernádi Gyulával és Gyurkovics Tiborral

 A szabadság ára

Koltay Gábor filmje Duray Miklósról

A rendezővel Kovács Attila beszélget

Szőcs Zoltán: Szilveszter Caeliusszal, aki kecsesen tudott ülni