|
 2009.12.26.
Fráter Lénárt: HUNYADI JÁNOS EREDETE
Több
száz esztendő nem volt elég, hogy eltavolíthattuk volna azt a
ködöt, amely eredetére és születésére borul. Ma sem tudjuk,
ki volt az atyja - ! - Zsigmond-e? - Vajk-e? - vagy egyik se -!
Zsigmondot nem fogadják el a legmélyebb kutatók. Vajk atyaságának
meg ellentmondanak az egykorúak feljegyzései, amelyek «genere
non admodum obscuro» születésűnek mondják. A Cilléi grófok
évkönyvének írója feltétlenül feljegyezte és szemére hányta
volna oláh eredetét, ha tényleg az lett volna, azonban még ez
is, «bár csekély, de nemescsaládból) származónak mondja.
Maga Hunyadi a csatában elesett öccsének fényes síremléket
állít, lelki üdvösségeért alapítványt tesz. Sehol nem
olvassuk és semmi emléke sem maradt annak, hogy Vajkért, az ő
állítólagos atyjáért vagy anyjáért ilyes intézkedést tett
volna. A gyermeki hálátlanság pedig ugyancsak messze áll
Hunyadi közismert vallásos jellemétől. Ugyanígy vagyunk az
anyjával és fivéreivel. A leglázasabb kutatók megállapítják,
hogy ha a fráter szó és annak változatai (carnalis, uterinus
stb.) jogi műszóként helyesen használtattak, akkor az atyjának
kétszer kellett nősülnie. De Vajknak még egyik nejét, az állítólagos
Morsinai Erzsébetet sem lehet kétségtelen bizonyítékokkal támogatni.
Egyszerűen elfogadták a történetírók, egyéb hiján kényszerből
mert nem volt más. Nővérei körül meg éppenséggel nagy az
ingadozás. Hol egyet, hol kettőt, hol hármat, hol meg egyet sem
engednek meg az egymásnak ellentmondó írók és itt is azt állapítják
meg, hogy nővéreiről csak abban az esetben lehet szó, ha a
feleség még egyszer férjhez ment. (Forster: M. orsz. műeml. IV.
k.)
Tehát csupa bizonytalanság.
Bizonytalan a nemzet, amelyből származott. Magyar, oláh
vagy szláv? Bizonytalan az apa és az anya, akiktől született;
bizonytalan fivéreinek és nővéreinek a száma, sőt még a létezése
is. Íme idejutott a «Joannes, dictus Oláh, filius Vajk de
Hunyad, filius Serb vagy Sorb» alapon való kutatás.Csoda-e, ha
ennek örülnek ellenfeleink és elégedetlen minden magyar.
Sajnos, a rendelkezésre álló források miatt a történelmi
kutatás - bármilyen lelkiismeretes és mélyreható legyen is az
- nem is juthat más eredményre, hacsak módszert nem változtat.
Mert mi áll itt a kutató rendelkezésére? Első sorban az
az anyag, amelyet a kortársak írtak, vagy legalább is azoknak
tulajdonítanak. Ez mindenesetre elsőrangú kútforrás volna, de
a jelen esetben igen-igen megrostálandó. Ugyanis : vagy a
Hunyadi-ház jóbarátai, vagy ellenségei írták. Márpedig úgy
a hízelgés, mint a harag és a gyűlölet egyaránt túloz, tehát
egyik sem megbízható. Még kevésbbé megbízhatók a hosszú évtizedek
vagy pláne évszázadok utáni feljegyzések.
De itt vannak az ugyanazon korból, illetékesek kezéből
eredő oklevelek is. Az oklevelek egy részének azonban nagy szépséghibája
van. Ugyanis előre bemondották, hogy ilyen meg ilyen okleveleket
fognak találni. (Török: 3. ért. 31. lap.) Márpedig az ilyen
előre megjósolt okleveleknek az igazi történelmi kutató szemében
meg van a maga különleges értéke. Ezt az értéket és értékelést
szem elől téveszteni igen nagy hiba.
De meg igen nagy, sőt a legnagyobb hibába estek a kutatók
azzal is, hogy ennek a történelemben párját ritkító nagy hősnek
az eredetében is valami rendkívülit, valami nagy titokzatosságot,
valami meglepő különlegességet gyanítottak. Azt keresték és
azt várták! Azért született meg tízféle elmélet eredetének
megmagyarázására, bár - akár észrevétlenül vagy jóhiszeműleg,
akár szándékosan, de - teljesen eltér mindenik az V. László
által megadott tényektől. Ezek pedig, hogy ősei birtokos
magyar nemesek voltak, a magyar királyok adományából vagy
legalább is engedélyéből címerhasználati joggal, több
nemzedéken keresztül. Ezek azok az adottságok, amelyekre a
kutatásnak el kell jutnia, ha tud. Ha pedig ezekre eljutni nem
tud, akkor ezekből kell kiindulnia.
Mi a kutatásban ezt a módszert követjük. Szigorúan szem
előtt tartjuk a megadott alapot, az alapvető tényeket: birtokos
magyar nemesi család, címerhasználati joggal, több, tehát nem
egy-két nemzedéken keresztül. Tehát, hogy úgy mondjam, «birtokon
kívül», vagyis nem a meglevő oklevelekből indulunk ki, hanem
egy olyan családnak történetéből, mely a fenti adottságoknak
megfelelni látszik. Vájjon hova vezet ez? Ezen gondolatot pedig
megadta az a legújabban megtalált oklevélmásolat, mely
1837-ben József nádor parancsára négy példányban készült,
amelyből kettő még ma is megvan. Az eredetit a váci káptalan
őrizte.
Az oklevelet Ulászló adta ki 1441 március 12-én, Márványkőnél,
hadbamenet alkalmával. Ezen oklevél értelmében János, a verebélyi
vajda fia és Boldizsár, az ő unokatestvére, valamint ennek
fia, György, beiktatandó Sápon, Külső-Zolnok vármegyében.
Ezzel kapcsolatban kiinduló pontunk az az 1403-ból való síremlék,
mely ma is látható a mátraverebélyi ősrégi templomban. A
templom eredetileg az irdatlan erdőség szélén, a Zagyva partján
épült, az erdő sűrűjében elrejtett és már akkor is búcsújáróhelyet
képező Szentkút kedveért. (Anj. okt. II. k. 567. 1.)
E templom és síremlék fényképmásolatát leközölte Békefi
«A pásztói apátság történetének» II. kötetében, de mert
tárgyától messze vezetett volna, azzal bővebben nem
foglalkozhatott. Hogy ő ezt csak epizódnak szánta, mutatja az,
hogy a síremlék feliratának helyes megoldására sem fordított
nagy gondot.
Ma
a szószék lépcsőzetének falába illesztett síremléknek képét
mi is közöljük. (felső kép)
Ez
a Hunyadi-címer őse
A
síremlék körirata (a rövidítéseket zárójel közé
betoldva) a következő:
HIC REQUIECCIT CORPUS STRE(nui)
IMWl(cti) MILITIS
MAG(ist)RI PET(ri filii) GEO (r)GY OLl(m) VICEVAIVODE T(ranssilvaniae)
FU (n)DATO(r)IS HUI(us) E(cclesiae) QU(i) OBIIT A. D. MCCCCIII.
A köriraton belül van az évszám, lent igen szép
kifaragott kereszt alakja, felső részén a címer azzal a
bizonyos közismert és legendás madáralakkal, a hollóval.
A körirat magában címer nélkül, vagy a címer magában
a körirat nélkül fel se tűnnék, semmit sem mondana.
A kettő együtt azonban, márcsak az évszám miatt is -
1403 - megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, mert a Hunyadiakat
megelőző időből származik.
Ki volt ez a György fia: Péter mester? A körirat azt
mondja : gyors, serény, győzhetetlen katona, egykor Erdélynek
alvajdája és ennek a templomnak alapítója, ki meghalt az Úr
1403. évében.
Az ő atyja György, mondja a sírfelirat. Ugyanezt: Petrus,
filius Georgii de Veréb, azonban számos oklevél is mondja. A
sok közül egynéhány :
DL. 8775, 24.489, 5477, 7206, 8871 stb.
A család vezetékneve tehát: de Veréb. - Ennek a családnak
oklevelekben említett első őse: Zacharias de Veréb, kinek fia:
Comes Henche. (Wenzel: Újokt. VI. k. 445. 1.)
Comes Henche fia, Domonkos és István. (Károly : Fehér vm.
tört. és DL. 2690.) Domonkos fia, János (sic dictus Chenk) DL.
2726. István fia : János (de villa cclesiastica Veréb) DL.
2561. - (Ezt csak azért említjük, hogy a családban a János-név
gyakoriságát bemutassuk!)
Domonkos fia : Jánosnak a DL. 1302. sz. oklevél szerint négy
fia van: György, Pál, Bekus és Domonkos. (1290-ben ezek vannak
a Vereb-birtokban.) Jánosnak fia: György szerepel a DL. 3742,
4640 stb. oklevelekben is.
Ez a György a síremlékkel bíró Péter alvajda atyja.
DL. 177 és 176. (Petrus, filius Georgii, filius Joannis de Veréb.)
Comes Henche 1227-ben szerepel oklevélben ; II. Endre alatt
volt comes s mint ilyen, az említett oklevél tanúsága szerint,
járt Ascén bolgár királynál. De a többi is mind tanult ember
volt; pl. Péternek atyja, János fia : György Laczkfi István
fia Lászlót és Olivér fia Istvánt képviseli Miklós egri püspök
vicáriusa előtt folyó perben, 1349 december 7-én. (Fejér: Cod.
Dipl. T. IX. Vol. I. 707.)
A család nemzetségét eddig nem sikerült megállapítani.
Nagy Iván és mások Zách-nembelinek tartják, ez azonban sehol
sincs megírva. Csak az bizonyos, hogy Henche Comesnek Zách-leány
volt a felesége. Mások Aba-nembelinek mondják, mert a földjeik
szinte határosak, de ennek sincs semmi nyoma. Legvalószínűbbnek
látszik még az a gondolat, hogy itt egy Csák-nembeli ággal találkozunk.
Ugyanis túladunai Fejér megyében levő Veréb község Gurke
fia : Pálnak, de genere Chaak, pessessionaria et hereditaria
tulajdona volt. (Anj. II. 495. 1.) Ez a ma is létező Veréb község
lehetett ennek az ágnak sátorszállása és az innen származó
Zacharias, vagy talán még az ő elődei szerezték a szállásbirtokot
a Zagyva mindkét partján. így lett a hely neve, ahol
megtelepedett a Z. de Veréb: Verebély.
Az ősfoglalású szállásbirtokot igazolja DL. 16.927. sz.
oklevél, mely szerint Boldogasszonyházai és Verebély Vereb
Boldizsár fia.,György, 1464-ben, egy határperből kifolyólag,
mégpedig a híres és nevezetes Tar Lőrinc fiával, Györggyel
szemben úgy védekezik, hogy az a bizonyos hegy és völgy semper
et ab antiquo az övék volt. (Lek. Békefi: Pásztói ap. tört.
I. k. 368. 1.)
A család tehát ősrégi magyar, mégpedig birtokos, nemes
család címerhasználati joggal, több nemzedéken át. De nem
szerepet játszó család ; nevével semmi országos, nagyobb
fontosságú ügynél nem találkozunk. Olyan birtokos nemes,
amilyen akkor még elég szép számmal virult a hamisítatlan
magyar törzsön.
A
Vereb-család tanult fiai közpályára nem, de annál inkább
mentek a papi pályára. (DL. 6244.), György fia : Péter mester
is, úgylátszik, csakis a Laczkfi-családdal való szorosabb
kapocs miatt vállalta az alvajdaságot. Helyét igen jól megállhatta,
mert Dénes vajda még kényes ügyeket is reábízott. (Hunyadvm.
Tört. és Rég. Tár. I. k.)
Péter alvajda Horváth M. szerint (II. k. 137. 1.) elesett
1368-ban. Horváth talán azért sorolja a holtak közé, mert
ezután nem szerepelt többé a közpályán. Azonban nem halt
meg, hanem, úgy látszik, csak megsebesült és nagy beteg lett.
A DL. 6850. sz. oklevél legalább ezt gyaníttatja, mert az oklevél
kiállításának idejében, 1372-ben, még mindig nagy beteg és
fiutódja még nem lévén, Lajos király engedélyével Anna nevű
leányát fiúsítja halála esetére. - De szerencsésen meggyógyult,
mert 1374-ben már anyjának és a család előző időkben élt
leánytagjainak hagyatéki ügyeit rendezgeti. (DL. 6244.)
1378-ban Hartyánt (DL. 6492), 1388-ban Fanchalt (DL. 7380),
1395-ben Felsőhartyánt (DL. 8116) rendezgeti újabb királyi
beiktatásokkal és határjárásokkal.
1390 április 26-án Zsigmond őt második helyen említi
azon királyi emberek között, akik Tar Lőrinc atyjának, László
mesternek Sirokvár és tartozékaiba való beiktatásánál
szerepeljenek. (DL. 9107 és 7507.)
1398-ban ugyancsak Zsigmond királytól Verebély számára
vásártartásra kért és kapott engedélyt. (DL. 8136.) Ezért
Verebélyt sok történetíró valami nagyobb helységnek
gondolja. Pedig nem a község, hanem aug. 14.-ére nagyobb
csoportokban oda zarándokoló búcsúsok miatt kérte a vásártartási
engedélyt. (Anj. okt. II. k. 567.)
Fel lehetne sorolni még egynéhány oklevelet, de már ezek
is eléggé igazolják azt a tényt, hogy Péter mester, kit az
oklevelek hol magisternek, hol litteratusnak mondanak: úgy Lajos,
mint Zsigmond előtt ismert egyéniség volt s hűségeért és érdemeiért,
talán rokkantsága miatt is őt mindkét király megfelelő
megbecsülésben részesítette.
Birtokán levő hegységek között volt 1290-ből eredő
DL. 1303. sz. oklevél szerint: ad fontem Veréb (Veréb kútja),
a még ma is létező Szentkút, amelyhez már akkor is és azóta
mindig, szünet nélkül, de leginkább augusztus 14. és 15-ére
nagy csoportokban zarándokoltak a jámbor hívek. Az idezarándokló
búcsúsok befogadására igen ékes, három hajójú, gótstílű
templomot épített, amint sírkövének felirata is mondja. A törökvész
elmultával úgyahogy helyreállított templom padlásán még ma
is látható öt oszlopfejezet, amelyekből és a szentélyben
megmaradt kettős ülőszék támlájából következtetni lehet,
hogy ez a templom egyike volt az Anjouk-korabeli luxuriosus építkezéseknek.
A templom mellé a zarándokló búcsúsok lelki ellátására
kolostort is alapított. Ennek azonban most még a helyét sem
lehet határozottan megállapítani, annyira elpusztult. Csak gyanítják,
hogy a mai temető helyén lehetett. Úgy látszik, hogy a templom
építéséért és a búcsúsokról való lelki gondoskodásért
kapta a váci kanonokságot. (DL. 5477.)
Íme
György fia: Péter mester, úgy a hazának, mint az egyháznak, e
kettő elválaszthatatlanul összeforrott egységének érdekében
egyforma lelkesedéssel és nem lankadó kitartással buzgólkodott.
Péter mesternek, vagy ahogy még életében, sőt még
holta után is nevezték, a verebelyi vajdának oklevelekkel
bebizonyíthatólag négy fia volt.
Az I. Pál, ez legtöbbször szerepel az oklevelekben, de
mindig és sehol sem marad el: mint a verebelyi vajdának a fia.
így : DL. 176, 177, 10.062, 11.425, 11.482, 11.446, 11.670,
11.594,11.595, 14.269 stb. még vagy húsz oklevélben olvasható:
Paulus, filius Petri, Vajvode de Verebei, vagy csak :
filius Vajvode.
A II. András. DL. 9043.
A III. György. (Ezt Nagy Iván mondja, én eddig nem találkoztam
vele.)
A
IV. János. DL. 11.716, 13.391. és mostanában előkerült Ulászló
oklevele, abban is : Johannes
filius Vajvode de Verebei.
Az első fiúnak, Pálnak, három fia van : Boldizsár. DL.
14269, Caprinai Mascr. B. tom. L. p. 60. stb.
János. DL. 13253, és László. Leánya: Dorottya.
A második fiúnak, Andrásnak, szintén több fia van :
Miklós, János stb.
Györgyről nem tudtam eddig semmit sem megállapítani.
Íme
Péter mesternek, a verebélyi vajdának van egy fia, János és két
unokája János. így lehet egy családban több ugyanolyan nevű
gyermek.
A verebélyi vajda negyedik fia, János, a DL. 11.716. sz.
oklevél tanúsága szerint Erdélyben tűnik fel 1425-ben. Hogyan
került oda, nem tudni. Az atyja, a verebélyi vajda, Péter
mester még életében vitte-e oda, vagy pedig az atyja halála után
ő maga ment-e oda, az eddig kézbe került oklevelekből nem állapítható
meg. Tény az, az említett oklevél szerint, hogy Paulus, filius
Petri Vajvode de Verebei, onere etiam fratris sui Joannis, alias
Praepositi Ecclesiae Transsylvaniáé in se assumpto totales suas
et eiusdem fratris sui portiones sub expeditoria cautione - a
saaghi konvent előtt zálogba adja. A verebélyi vajda fia: János,
Pálnak testvére tehát Erdélyben van, ott az erdélyi
templomnak prépostja és valami anyagi baja van. De nem fölszentelt
pap.
A DL. 5477. sz. oklevél tanúsága szerint Magister Petrus,
filius Georgii de Veréb, alias Canonicus Vaciensis . .. Ugyanezt
a címet viseli az atyjuk halála után a vajda fia András.
Tehát György fia, Péter mester- váci kanonok - utána Péter
fia : András, szintén. De ezek nem voltak felszentelt papok,
hanem olyan egyének, akik az egyház körül érdemeket szereztek
és ezért - mint commendatorok - egyházi címleteket kaptak a
jelleggel együtt, vagyis húzhatták annak jövedelmét.
Joannes, filius Vajvode szintén így volt Erdélyben, ami
csak az ő mély vallásosságát igazolja. Ez nagyon is egybevág
Hunyadi János közismert mély vallásosságával. Prépostságának
jövedelme azonban nagyon vékony lehetett, mert adóssága van és
a fivére, Pál vállalja magára a terheket.
De
ez a János 1439-ben, tehát 14 évvel később, már Albert király
donatiójával kapcsolatban mint tiltakozó szerepel, és DL.
13.391. oklevél bizonysága szerint ő és unokatestvére:
Boldizsár, a már nem élő Pál fia, azt a donatiót meg is
kapja. Ugyanazt, vagyis Sápot külső Zolnok vármegyében kapja
az Ulászló oklevele szerint is, 1441-ben.
Íme előttünk és
a történelem előtt teljesen ismeretlen Johannes filius Vajvode
Albert és Ulászló királyok előtt már olyan érdemeket tudott
felmutatni, hogy azok nemcsak őt magát, hanem per eum, ő általa
még unokatestvérét is adományban részesítik.
Zsigmonddal való viszonyát ilyen bizonyítékkal igazolni
nem tudom, de minden lehetőség megvan erre is. Az igaz, hogy «a
posse ad esse non valet conclusio». De a jelen esetben talán mégsem
szabad ezt olyan rigorozitással alkalmazni. Zsigmond okleveleiben
ugyanis olvassuk, hogy volt neki, nem is egy, miles aulae nostrae.
Tehát Zsigmond keresett és ha talált, alkalmazott is ilyeneket.
János pedig - a filius Vajvode - aki 1425-ben még adóssággal küzd,
próbálkozott is valahol úgyahogy elhelyezkedni. Tehát ő is
keresett alkalmatosságot. Péter, az egykori alvajda, majd «verebélyi
vajda», amint láttuk, nem volt ismeretlen Zsigmond előtt, tehát
ennek ismert hűsége és érdemeiért bizony-bizony nagyon könnyen
fölvehette őt Zsigmond. Potuit, voluit, ergo fecit. Albert és
Ulászló sem méltatták volna ilyen figyelemre, ha Zsigmond után
nem találják őt már olyan állásban.
Az újabban megtalált, Jánosnak, a verebélyi vajda fiának
királyi donatiót adó oklevél minket érdeklő része így szól:
Wladislaus . .. etc. Capitulo Ecclesiae Vaciensis salutem et
gratiam. Cum nos pro fidelitatibus, et fidelium obsequiorum
gratuitis meritis fidelis nostri Egregii Johannis, filii Wajwode
de Werebel, per eum nobis cum omni fidelitatis constantia locis
debitis et temporibus opportunis exhibitis et impensis
Possessionem Saap vocatam in Comitatu de Zolnok exteriori habitam
(felsorolja az összes királyi jogokat, amelyekkel együtt adja)
praefato Johanni filio Wajwodae et per eum Balthasari fratri
Carnali et Georgio filio, suis ipsorumque heredibus universis,
vigore aliarum Literarum nostrarum Donationalium exinde
confectarum imperpetuum dederimus conferend, velimusque ipsos in
domínium eiusdem . .. legitimé facere introduci. Igitur stb. . .
. Dátum in descensu nostro exercituali sub castello Marvankew
feria quinta proxima post Dominicam Reminiscere. Anno Domini
millesimo quadringentesimo quadragesimo primo. - Nos igitur stb.
(Következik a káptalannak a beiktatásról szóló jelentése,
ami ellentmondás nélkül megtörtént.)
Ez tehát, amint első pillanatra is látható, beiktatást
parancsolólag elrendelő oklevél. Az adományozás, mint azt a
szöveg is mondja, más adományozó-levéllel történt. Még ez
is fontos ! És ez nem is annyira neki, mint inkább Boldizsárnak
szól, mert csak Boldizsárnak fia: György van megnevezve. Talán
ezzel akarta visszafizetni a testvérének, Pálnak egykori szívességét.
Ez a donatió mindenesetre a családi törzsvagyont volt hivatva
gyarapítani, amelynek akkor már Boldizsár volt a kezelője.
Vagy talán ez volt a szüleiért tett alapítvány? Akármi volt,
minden esetben a családnak, nem pedig neki magának szóló adomány
volt.
De nagyon megfigyelendő : Balthasari fratri carnali, nem édestestvér,
mert a fentebb említett oklevelek szerint bátyjának, Pálnak a
fia, tehát neki unokatestvére.Ezzel ez a János, filius Vajvodae,
eltűnik szemeink elől. Annyira eltűnik, hogy ezen a néven többé
egyáltalán nem szerepel.
De
ugyanezen időkben, sőt valamivel előbb is már, Zsigmond alatt
szerepel egy másik János. De szerepel Albert és Ulászló alatt
is az a másik János, aki még több és nagyobb adományokat kap
ugyanezen királyoktól. Neve annak sincs. Csak az atyja után :
annak fia. Pedig abban az időben úgy a fő-, mint a köznemeseknél
bizony már nagyon is általános volt a vezetéknév. Éppen azért,
ha nem is lehetetlen, de mégis csak nagyon feltűnő, hogy itt
van egy és ugyanabban az időben, két köznemes és hozzá még
mind a kettő János, egyiknek sincs vezetékneve, de mind a kettő
királyi donatiókat kap. Tehát mind a kettőnek valamilyen nagyérdeműnek
kellett lennie. Az egyikről tudjuk, hogy a verebélyi vajdának
fia, mert összeállíttottuk a családfáját. Azt is tudjuk,
hogy a családból, szülőföldjéről Erdélybe szakadt.
 Keressük
tehát, ki lehet az a másik!
Vegyük elő annak is donátiós leveleit, és próbáljunk
összehasonlítást tenni. Itt van Zsigmondnak 1434-ben kelt
oklevele, melyben a minket érdeklő rész így szól:
Joanni, dicto Oláh, filio quondam Vajk de Hunyad, aulae
nostrae militi et eius fratri carnali similiter Joanni Oláh.
És itt van az 1435 és 1437-ben kelt oklevél, melyekben ez
áll: Joanni Oláh, filio quondam Vajk de Hunyad, et per eum
alteri Joanni similiter Oláh, fratri eius carnali.
Mindenekelőtt vegyük szemügyre azokat a kifejezéseket,
amelyek Ulászló és Zsigmond okleveleiben teljesen megegyeznek,
és ez : fratri eius carnali.
Ulászló oklevelében ez a kifejezés unokatestvért
jelent. Az országos levéltár adataiból világosan megállapítható,
hogy a verebélyi vajda János fia testvérének, Pálnak fiáról,
Boldizsárról volt szó. Hogyan lehet akkor Zsigmond oklevelében
ezt a kifejezést édes testvérnek venni? Úgy, hogy az apa még
egyszer nősült. Ezt azonban semmi adat sem igazolja. Az a másik
János egyáltalán semmi adattal sem rendelkezik, ami erre felvilágosítást
adhatna. Még kevésbbé rendelkezik olyan adatokkal, amelyek azt
igazolnák, hogy neki testvéreitől eredő rokonai, unokatestvérei
volnának. Körülötte minden csak önkényes föltevés, találgatás!
Jánosnak, a verebélyi vajda fiának azonban két ilyen nevű
unokatestvére van. Ugyanis mind a két testvérének, Pálnak is,
Andrásnak is van egy-egy János nevű fia, amit szintén az országos
levéltár adatai bizonyítanak. És ha az egyiket idevesszük is,
még mindig marad egy János. Ezek minden új és bebizonyíthatatlan
házasság nélkül is unokatestvérei a Jánosnak és minden erőltetett
magyarázat nélkül is megoldják az eddig rejtélyes korkülönbseget
és megoldják azt a nehézséget is, hogy hogyan lehet egy családban
több egyforma nevű fiú. Nem-nem ! Azon a bebizonyíthatatlan új
házasság címen összeállított családfa, ahol Jánosnak édestestvéreként
van ez a János feltüntetve, az nem lehet helyes, mert nem valóságra,
hanem elképzelésre van felépítve. Ez «családfafércelés» -
mondaná Nagy Iván. Ilyennel nem lehet bonyolult történelmi
problémákat megoldani. Igen-igen! Fogadjuk csak el ezt a megoldást!
A kétes megoldású problémáknál egy tudományszakban sem választják
azt az utat, ami mindent sötétségben hagy, hanem mindig azt,
amelyik világosságot teremt és minden erőltetés nélkül könnyen
megérthetővé teszi és eloszlatja a kétséget. Ebben a kérdésben
a kutatók már hajlandók voltak az oklevelek kiállítóit a
tudatlanság gyanújával megbélyegezni és egy másik, új házasságot
segítségül hívni, mert az ő teóriájukba nem lehetett ezeket
a szakkifejezéseket beilleszteni. Pedig a jogi műszavak helyesen
vannak ott alkalmazva és nekünk kell azokhoz alkalmazkodni, nem
pedig azoknak a mi erőltetett teóriánkba való beszorításával
kísérletezni! A féltestvérek éles megkülönböztetésére az
oklevelek száz meg száz példával szolgálnak. Éppen itt hibázták
volna el?
De a verebélyi vajda fiát, Jánost, a filius Vajvode de
Verebei filius Georgii-t, csak nem lehet azonosítani azzal az
ismeretlen Jánossal, mert az Joannes, dictus Oláh, filius Vajk
de Hunyad, Filii Serbe vagy Sörbe.
Próbáljuk ez utóbbit elemezni.
A
«dictus 0láh», remélem, nem okoz nehézséget. Azért mondták
oláhnak, mert magyar volt. Ha oláh lett volna valóban, akkor
legrosszabb esetben itt is ki volna téve, mint a többi igazi oláhokról
szóló oklevelekben : fidelis olachus noster, vagy legjobb
esetben semmi sem volna. De így odavetve annyit jelent: a z a
magyar, kit oláh-nak mondanak. Ezt a nevet pedig, nem újkeletű
magyar szokás szerint, maga a család adta meg azoknak, akik Erdélybe
az oláhok közé mentek lakni. Ez az elnevezés azután «0láh János
családja» formában átment az egész rokonságra. II. Ulászló
az ő idejében még élő rokonságot Bars, Nyitra és Baranya vármegyékben
több és elég nagy donatióban részesítette. Az irigykedők, különösen
a főbbek, gúnyosan jegyezték meg: már megint az «0láh János
családja» kapott.
Ez a név azután, különösen a családlakta vidéken
annyira megszokottá vált, hogy a családot több mint 100 év után
is Oláh János családjának nevezték.
(A családból eredő három testvér, ugyanis György,
Simon és Pál, igen feltűnő módon foglalkozott birtokok zálogbavételével
és adásával. Ezt folytatta György fia János, sőt tovább
folytatták ennek utódai is. Ily üggyel kapcsolatban 1. Wécsy Sándor
levelét. Békefi i. m. I.k. 519.1.)
Ha egy magyarra azt mondják oláh, az sok mindent
jelenthet; jelentheti, hogy közöttük lakik stb., csak azt az
egyet nem jelentheti, hogy ő nemzetiségére nézve szintén oláhvá
változott.
«Filius Vajkig Eddig keresztnévnek vették és úgy próbálták
Hunyadi János családját megkeresni, de a legnagyobb sötétségben
és bizonytalanságban tapogatódznak még ma is. Pedig ez - véleményem
szerint - nem keresztnév, hanem egyszerűen a Vojvodanak, a Vajdának
a rövidítése! Vagyis
ez annyit jelent: filius
Vajvodae.
Ezt
pedig nem azért mondjuk, mert a Vajk§ kezdet erre nagyon is csábít
; bár más és ne Vaj§ volna, a nehézség már rég meg volna
oldva; de még azért sem mondjuk, mert ezzel közelebb jutunk a
kitűzött célhoz, hanem egyszerűen azért mondjuk, mert ennek
kimondására kényszerít bennünket az oklevelekből a tenger zúgó
morajánál erősebb hangon felénk harsogó igazság. A DL. számok
egy részét már felsoroltuk a vajda Pál fiánál. Ezekben és
ezeken kívül mindazon oklevelekben, amelyekben Péter vajdának
bármelyik fiáról van szó, mindenütt így van: filius Petri,
Vajvode de Verebei vagy de V e r e b, de mindenütt, kivétel nélkül!
Elmaradhat a Péternév, el a Verebei, de a vajvoda az mindenütt
ott van. Sőt (Kapr. Ms. Tom. B. L. p. 60) 1464-ben, tehát halála
után még 60 évvel is, az unokája így van megnevezve :
Balthasar filius quondam Pauli, filii Vajvode de Verebei. Még a
nevét sem írja ki. így van családi ügyekben, így van peres
ügyekben vagy perenkívüli egyezségekben, így van határjárási
ügyekben vagy királyi donatiós levélben. Miért volna itt kivétel?
Ne feledjük, mondotta már gr. Teleki éppen a neveknél, hogy az
oklevél olvasásában is történhetett tévedés! Még Hunyadi János
fiát, Lászlót is, régi emlékeink Vajda-fia Lászlónak
nevezik. Miért, akarják a verebélyi vajdától megtagadni itt
azt, hogy az ő János fia: Vajda-fia, mikor minden nyom ide
vezet? Tehát menjünk csak itt is a család többi oklevelében
tapasztalt általános úzus után és ne tévesszen meg az, hogy
a Vajk, mint keresztnév, tényleg előfordul más családok
okleveleiben. A lévai Csehek csak nevezetes emberek voltak a
maguk idejében, az oklevélben mégis így szerepelnek: V a j d a
f i alias Cseh
de Léva.
DL. 19.632.
De még ha így volna is, még akkor is itt nem Vajvode de
Verebeiről, hanem Vajvoda de Hunyad-ról van szó! Ez meg éppenséggel
természetes, mert ez az igazság! Ugyanis: Vajvoda de Verebei közjogilag
soha nem volt, ez csak a közönség száján élt, de volt
Vajvoda de Hunyadi Én nem is tudom, miért nevezték el az
egykori Hunyad-várát Vajdahunyadnak és miért nem Vajkhunyadnak?
És figyeljük csak meg: amit ő Boldizsár unokatestvérének
juttatott Vajvoda de Verebei névvel, azzal a családi törzsvagyont
szaporította. A többit azonban magának tartotta honvédelmi célokra.
Az oklevélben pedig a fráter carnalis jogi műszó használata
csakis ilyen formában lehet helyes és nem kell magyarázatot
keresni hozzá!
De még így sem felelhet meg, mert Péternek, a verebélyi
vajdának atyja: György, — ennek az atyja meg
Serb vagy Sorbl
Ez
tényleg megoldhatatlannak látszik első pillanatra. Bár ez a
vagylagos Serb vagy Sorb igen ékesen mutatja, hogy itt is az
olvasás körül lehet valami hiba, mert annak csak egyfélének
volna szabad lennie. Érezte már ezt az egyik legszorgalmasabb
kutató, dr. Wertner is, azért A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti
Társulat évkönyvének XI. kötetében (1900) a 104. lapon az «e»
és «o» kimagyarázására külön jegyzetet szentel. De ha az a
bizonyos, az «r» betűbe beolvadó betű e-nek is, o-nak is
olvasható, akkor az sem nem «e», sem nem «o» hanem eo (ügyes
cancellista írhatta!) és ebben az esetben a nyomtatotthoz hasonlóan
írott nagy S betű - amelyik ugyanis inkább hasonlít az írott
«G»-hez, tehát - G-nek olvasva már megadja a Geor-t, a szó végén
a rövidítést feloldva kész a Georgii. De erre a magyarázatra
egyáltalán nincs is szükség! Ugyanis az említett évkönyv
138. lapján dr. Wertner és Sólyom-Fekete azt magyarázgatják,
hogy Surb, Sorb, Serb - magyarosan Zsurzs - a magyar Györgynek
felel meg, nem is gondolván arra, hogy ezzel a vajda-nehézséget
ők maguk oldják meg.
Tehát
ime a Vajk-nak, általunk Vajvoddnak olvasott apának őszerintük
is György az apja. Ezek után kénytelenek vagyunk azt mondani,
hogy:
Joannes
filiius Vajvode de Verebei, jilius Georgii — és a Joannes,
dictus Oláh, filius Vajk de Hunyad, jilius Serb vagy Sorb -
tulajdonképpen egy és ugyanazt mondja, tehát ugyanarra a személyre
vonatkozik!
Ezzel az olvasással eltűnnek mindazok a nehézségek,
amelyek eddig a megértést megnehezítették. A fráter carnalis
körül a filius Vajvode de Hunyad, vagy köznyelven: a verebélyi
vajda fia: János oklevélszerinti beállításával ime egyszerre
minden világossá válik. Nem kell sem más apát, sem más anyát
keresni, mert ime megvan. .. oklevelekkel igazolva még a György
nagyapa is...
Az 1409-ből eredő kettő és 1419-ből eredő harmadik,
Hunyad-vára és tartozékainak adományozásáról szóló, tehát
három oklevél az a bizonyos oklevél, amit bemondásra találtak
meg. Érdemes itt megemlíteni azokat, mert ez a három szolgáltatja
a legnagyobb nehézséget nem nekünk, hanem a Vajk apaságának.
Bár az is megemlítésre méltó, hogy az abban szereplők egyike
hol Radul, hol László néven szerepel, ami miatt a régi
hiteleshelyek bármelyike is feltétlenül nagyonis gyanús
szemmel nézné.
De további részletezésbe azért nem érdemes belebocsátkozni,
mert ezen három oklevél teljes tartalmára nagyon is keményen rácáfolt
a szomorú valóság. Ugyanis akármennyire csűrjük-csavarjuk is
Hunyadi életkorát, annak megállapításánál nem mellőzhetjük
az egyetlen adatot, ami ebben a kérdésben rendelkezésre áll.
Ez pedig Hunyadinak magának a pápához írt, 1448-ban keltezett
levele. Ebben azt írja : «Jam supra sexaginta numeramus annos».
Ezt a kitételt a Hunyadi-kérdéssel foglalkozó történetíró,
majdnem kivétel nélkül valamennyi, az életkorára
vonatkoztatja, mint ahogyan helyesen nem is lehet máskép. E
szerint Hunyadi 1387 körül született. 1409-ben tehát 21-22,
1419-ben pedig 31-32 éves lehetett. Mégis 1431-ig, tehát kb. 44
éves koráig, amíg Zsigmondhoz nem került, idegeneknél szolgált
hol 6, hol meg 12 lóval. Mégpedig 1. Csáki György székelyispánnál,
2. Lazarevics István szerb despotánál (állítólag az 1420-as
években), a despota halála után 3. Újlaki Miklós atyjánál
(6 lóval), 4. Monoszlai Csupor Demeternél, a későbbi zágrábi
püspökségért versengő tinnini, majd boszniai püspöknél (12
lóval. Ez Hunyadi Jánossal majdnem teljesen egyidős volt, sőt
inkább fiatalabb.) 1431-ben találjuk őt Zsigmond udvarában,
tehát 44 éves korában.
Igen, mindez elhihető egy 25-30 éven aluli fiatal emberről,
egy apródról, de nem hihető el egy 30 éven felüli férfiúról,
hacsak anyagilag nincsen rászorulva.
Ha ő, illetve Vajk, az atya, mint ahogy ezek a bemondásra
megtalált oklevelek mondják, 1409-ben megkapta Hunyad várát és
tartozékait, 1419-ben pedig, Vajk halála után, már meg is
osztozkodtak rajta, akkor ő nemcsak, hogy rá nem volt szorulva,
hanem mint várúr, már ő fogadhatott volna katonákat a saját
szolgálatára. De 6 lóval, 12 lóval hányódni-vetődni az
egyik főúr udvarából a másikba - várúr létére és abban
az életkorban olyan szerepre vállalkozni, amilyenre egy fiatal
castellanus sem vállalkozott volna - ezt higgye, aki tudja! Igen,
vállalkozott erre, mert rá volt szorulva, mert az a sokat
emlegetett Hunyadvára és tartozékai akkor még nem neki jövedelmeztek.
És ez a válasz V. László 1456 május havában kiadott oklevelére
is. Ebben felsorolja V. László azon adományokat, amelyeket
Hunyadi Zsigmondtól és Alberttől kapott, de nem chronologikus
sorrendben, és így került Hunyadvára is a Zsigmond adományai
közé. De még ha V. László Zsigmonddal adományoztatja is
Hunyadot, még ez sem változtatja meg azt a szomorú tényt, hogy
biz ő nagyon sokáig ette a szegénység keserű kenyerét
Hunyadvára nélkül. Bizonyítja a már említett DL. 11.716 sz.
oklevél, mely igazolja, hogy 1425-ben bizony Jánosunknak még adósságai
is voltak.
Nem tudunk belenyugodni abba a feltevésbe, mely a templomépítő
és imádkozó, de győzhetetlen katona, az igaz magyar vajda
helyett a jobbágynyúzó Vajkot adja atyául - György helyett
Sorbot nagyapául - unokatestvéreit előlépteti édestestvérekül,
csakhogy minél nagyobb legyen körülötte a zavar, nehogy mi,
magyarok, felismerjük benne a mi igazi édes magyar testvérünket.
Pedig
ezt hirdeti a címer is, mégpedig 1403-ban már sírboltról, tehát
elődeitől eredő címer, akiknek már megvolt a címerhasználati
joguk. Hol van a Vajknak a címere? Ezt az adottságot a kutatók
már teljesen figyelmen kívül hagyják. Pedig V. László, maga
a király, adott egy bizonyítványt, mely ősi magyar birtokos ősökről
beszél - a címerhasználati jogot több nemzedéken át huzódónak
mondja - ki meri ezt megváltoztatni? Ki az a vakmerő, aki ettől
el mer térni? Márpedig a Vajk-féle teóriában ez történik!
A vajda-féle teóriában azonban megvan a címer is, mégpedig
teljesen V. László leírásának megfelelően. Jobbra dűlő, három
hajlított oldalú, osztatlan mezejű pajzs, benne egy halmocskán
álló madáralak, a holló ; a pajzs felfelé néző sarkán
szemreses fejvédő sisak, rajta a holló másik alakja és mint dísz,
a fejvédő sisakról lehulló, a hátteret még az 500 éves sírkövön
is szépen elfedő lepel. Mindkét madáralak itt gyűrű nélkül.
De az már régen tisztázva van, hogy a gyűrű egyszer ott van,
máskor meg nincs, tehát nem lényegesen fontos. Hunyadi maga,
mint kormányzó, az általa használt országpecsétjébe szintén
gyűrűnélküli madarat vésetett. Ugyanígy van az itt-ott látható
félhold és csillag a pajzs belsejében. Arra nézve sehol sem
találtam adatot, ami a címeradományozás idejére némi tájékoztatót
is adhatna. Lehetséges, hogy talán Comes Henche, egyik őse
kapta, aki Ascén bolgár királynál is megfordult és aki
1227-ben szerepel az oklevelekben. De az sincs kizárva, hogy királyaink
engedélyével kezdettől fogva joguk volt hozzá. Abban az időben
ugyanis az egyes családok még maguk választottak címert. De az
is lehetséges, hogy csakugyan igaza van br. N a l á c z i Józsefnek,
aki azt mondja: «Az hollós címer ázsiai eredetű és azt
nemzetünk magával hozta ki fővezéri zászlóján Európában.
.(Ponori Thewrewk : 3 ért. VIII. 1.) Tessék megnézni Marczali
Magyarnemzet története I. kötetének 45. lapját, ott bemutatja
a Bécsi képes krónika rajza után a pogány magyar vitézt a
turulos zászlóval. Szembeötlő ennek a címernek azzal való
hasonlósága.
Tornya Sándor a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat
1880-iki évkönyvében (79. és kk. 11.) bebizonyítja, hogy
Hunyad vármegye megyei címerének a Hunyadiak címerét vette át.
Azonban kifogásolja és elhibázottnak tartja, hogy a pajzsban álló
hollóalakot hármas halomra állították, mert ezzel eltértek
az ősrégitől. íme itt egy halmon áll a holló. Azonban maga a
család sem volt ebben következetes, mert náluk is hol egy
halmon, hol törött leveles vagy levélnélküli ágon, hol meg
minden nélkül, szabadon áll a holló, de három halmon soha.
Ezek azonban már részletkérdések. Tény az, hogy a verebélyi
vajda családjának igenis több nemzedéken keresztül címerhasználathoz
volt joga és csak az igazságot állapítjuk meg, mikor ebben a
verebélyi vajda síremlékén látható címerben az itt
elmondottak után a Hunyadiak címerének ősét hirdetjük.
Ezzel megvan a «g e n u s
non a d m o d u
m o b s c u r u
m», meg a«bár csekély, de nemes család!» De mindenekelőtt
meg van V. László által megállapított adottság : birtokos
magyar nemes címerhasználati joggal, több nemzedéken át. Ezt
el kell fogadnunk, ha nem akarunk belefulladni abba a kacagtató
kifogásba, hogy mindez a meglepően sok és szembeötlően egybevágó
adat csupán a véletlen játéka.
Nem véletlen! Mert igenis innen indult ki az az élet, mely
16-17 éves korában árvaságra jut ; a családtól messze, Erdélybe
kerül ; ott idegenek között először fel se tűnik, él, mint
más nemes apród ; kezdetben anyagi nehézséggel küzd és mégis
aránylag rövid idő alatt az ország kormányzója, fia pedig
király lesz!
Az csak természetes, hogy ilyen tüneményes életpálya és
oly sok nyert csata után a személye körül legendák virágai
termettek.
Eredetének homályba borulását azonban több belső és külső
körülmény idézte elő. Legelső sorban ő maga. Családjában
ugyanis szokásban volt, hogy a tagok annak a birtoknak vagy helységnek
a nevét vették fel, amelyik nekik osztályrészül jutott. Így
Asszúpataki (eredetileg : Asszonypataki. DL. 6244.), Csengerházi,
Lengyén d i, sőt átmenetileg Boldog asszonyházi és
Szentmarjai néven is találkozunk e család fiaival. Ő maga
Hunyadvárra kerülvén, fölvette a Hunyadi nevet, ami atyjának
ottani alvajdáskodása miatt könnyebben is ment és látszólag
semmi nyomot sem hagyott, ami családjának ősrégi nevéhez
vezethetne.
Még jobban elhomályosította azt fiának, Mátyásnak talán
megbocsátható hiúsága, aki esetleg mosolyogva hallgatta a hízelgők
nagyzoló kitalálásait és használni kezdte a Corvinul nevet.
De hibázott a család is, mert Erdélybe szakadt tagját, vagy
tagjait egyszerűen «az oláh» névvel jelölte.
A külső körülmények is hozzájárultak származása
ismeretének elhomályosításához.
Már Mátyás halála után nagyon tanácsos volt a rokonságnak
a nyilvánosság elől elrejtőzni. Ugyanis abban a korban a fölvergődött
nemesek - sajnos - nem igen kedvelték a szegényebb sorsban
maradt rokonságot és ebben a tekintetben Mátyás a trónon sem
volt kivétel. Utána pedig nemcsak a régi főnemesek, de még az
általa magas polcra emelt újak is nagyon kimutatták nem egészen
barátságos érzelmeiket a Hunyadi-ház és ennek rokonsága iránt.
Bár II. Ulászló és II. Lajos elég szívesen látták őket,
de mindent felbontott a török és a hitújítás.
A bosszút állni vágyó török elől ennek a családnak
menekülnie kellett, mert az nem felejtette el azt a 22 vereséget,
amit Hunyadi mért reá, és nem tudta megbocsátani, hogy az több,
mint egy félszázadon át feltartóztatta őt világhódító
terveiben. A Vereb-név el is tűnik, csak 1714-ben jelenik meg újra
; a család inkább Verebélynéven nevezte magát ezután.
Menekülnie kellett a hitújítók elől is. Hunyadi
ugyanis, amint azt mindenki nagyon jól tudja, a katolikus vallásnak
volt karddal küzdő heroikus védője : c l i p e u s f i d e i.
Ha nincsenek csehkelyhesek és nincs török félhold, ő belőle
sohasem lett volna harctéren küzdő katona. Pártharcokért,
vagy hatalmi érdekből soha nem fogott volna fegyvert. Amiért ő
küzdött, az a haza fogalmával akkor még felbonthatatlan egységbe
összeforrott katolikus vallás volt. Nem is hagyták még sírjában
sem nyugodtan pihenni! De az ősi Vereb-birtokot és birtokosokat
is kímélet nélkül pusztították, mert azok őrizték a saját
birtokukon azt a Szentkutat, ami már akkor is a vallásos búcsújárás
fókusaként tündökölt és tündököl ma is.
E két ellenség el is pusztított Verebélyben mindent, de
oly tökéletesen, hogy az egykori kolostornak, a Veréb- vagy
Verebély-család udvarházának, sőt még azok helyének nyomait
sem lehet ma már kitapogatni. Még azt sem tudjuk megállapítani,
hogy a kolostorban milyen szerzetesek lehettek? A lerombolt
templom törmeléke elfödte és így csodálatosképen
megmentette a «verebélyi vajdának)), Péter mesternek, Hunyadi
édesatyjának síremlékét!
Hunyadi halálától 120, Mátyás halálától
85, a
mohácsi vésztől 50 ilyen belső és külső veszedelmekkel teli
év telt el, amikor 1575-ben megszólalt Heltai Gáspár, a vallását
váltogató történész és szellemes aesopusi meseíró, aki
komoly hangon valóságként hirdette a nép ajkán elterjedt
legendás históriát: Zsigmond szerelmi kalandját, mint Hunyadi
származását.
E rövid értekezésben nem terjeszkedhetünk ki e több,
mint háromszázéves irodalom teljes ismertetésére. Csak annyit
jegyzünk meg, hogy a Heltai-indította lavina nőttön-nőtt és
utoljára a legtisztább érzéstől és lángoló ügyszeretettől
vezetett búvárkodás sem tudott benne világosságot teremteni.
Az eddigi kutatás legteljesebb, szomorú és sajnálatos
sikertelensége kényszerített bennünket módszerváltoztatásra.
Az elért eredmény kimondására pedig fölbátorít az, hogy az
igazság mindig szemben áll nemcsak a szándékos ferdítésekkel
és rosszakaratú rágalmakkal, hanem szemben áll a jóhiszemű tévedésekkel
is. Éppen azért könnyelmű meggondolatlanságnak tartom, hogy
Hunyadit oláhnak hirdetik és tankönyvekben a magyar tanulók előtt
róla ezt tanítják. A kérdés végleges és teljes tisztázása
előtt oláhnak mondani őt legalább is elhamarkodott felületesség.
Mert igenis meggyőződésem azt mondatja velem : Hunyadi János
magyar volt, ízig-vérig magyar, Péternek, a verebélyi vajdának,
Erdély egykori alvajdájának fia, - ezt mondják az oklevelek és
ezt hitelesíti a címer! (alsó képen)
Fráter
Lénárt
Különlenyomat a Theologia 1935. évi II. kötet 2. számából
1935.
Stephaneum nyomda
Budapest
|
