Függetlenség

2009.02.06.

110 éve született Páger Antal

Páger Antal színművész1899. január 29-én született Makón. Apja csizmadia volt. Hét testvére közül négy korán meghalt. Édesanyja Czimbrik Rozália jegyszedőként dolgozott az egykori makói Hollósy Kornélia színháznál, és gyakran elvitte magával Tóni fiát a színházba. A kis Antal eleven, éles eszű, rendkívül gyors felfogóképességű gyermekként tágra nyílt szemekkel gyönyörködött az operettekben, népszínművekben. Diákkorában meg kellett keresnie a tandíjára és ruházatához szükséges költségeket. Erről így nyilatkozott későbbiekben: „Végig dolgoztam az egész gyermekkoromat, hogy legyen ruhám és tandíjam, úgy hogy én voltam szerelő, szereltem Piano arató gépeket Glück Samunál, majd következő évben cséplőgéphez mentem munkásnak, summásnak, ahol fél részt kaptam, hordtam a rudast meg a pelyvát, és 14-15 évesen cipeltem a búzás zsákokat. A parasztokkal együtt a kazal tetején ugyanazt a munkát végeztem, mint ők Ugyanúgy viselkedtem és éltem, mint ők.” Tisztességét mutatja, hogy gyermekkorában Makón, a Szent János téren talált egy százkoronás bankjegyet, melyet az egyik köztiszteletben álló iparosmester, Kucses Imre műbútorasztalos segédje vesztett el. A pénzt Páger Antal hiánytalanul visszajuttatta a károsultnak. A makói Csanád Vezér Főgimnáziumban 1918. június 15-én érettségizett. Főleg a humán tárgyakban jeleskedett. Hoffman János tanára inspirálására a legjobb rajzolók közé tartozott, későbbi életének alakulását ez a sajátos tehetsége jelentősen meghatározta. A zene iránt is érdeklődött, erről így emlékezett: „Egy iskolatársamnak volt hegedűje, kértem, mutasson meg néhány alapfogást. Kölcsön is kaptam a hangszert. Hazavittem, bementem az udvaron lévő fáskamrába, ott próbáltam pengetni a húrokat, nehogy valaki meghallja. Belőlem jó hegedűs lehetett volna, de az apám széttörte a fejemen a hegedűt". (Életének ezt a kis epizódját megjeleníti az 1963-ban készült Hattyúdal című filmjében) Az érettségit követően katonai szolgálatot teljesített az olasz fronton és kadét őrmesterként szerelt le: „... még a katonaságnál is Téni voltam... Téninek hívtak, illetve Téni bácsinak”. (1899. február 2-án keresztelésekor Rappert Lajos szepességi szász áldozópap nem tudta kimondani, hogy Tóni, csak úgy, hogy Téni, és ez a név rajta maradt.) Katonaság után Budapesten beiratkozott a tudományegyetem jogi fakultására: „azért a jogra, mert ott a folyosón, ahol ácsorogtunk, mindenütt sokan álltak, csak egy ablak előtt nem állt senki, s ennél a jogra lehetett beiratkozni De bizony még a beiratkozás költségeit is a barátok adták össze, mert nekem egy vasam sem volt.” A tanév kezdetéig visszautazott Makóra, ahol szórakozásból részt vett néhány műkedvelő előadáson. Az egyik előadást követően felkereste a székesfehérvári színház titkára, és felajánlotta neki, hogy menjen el Fehérvárra színésznek. Így először Székesfehérváron (1919-1922), majd játszott Kecskeméten (1922-1924), Pécsett (1924-1925). Nagyváradon egy évadon keresztül, az 1925-1926-os évben, majd 1926-1930 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Szegedről Beöthy hívta 1931-ben Budapestre, ahol kezdetben az Andrássy úti Színházban, majd a Magyar Színházban töltött el egy-egy munkával teli évadot. A színházi szerepek mellett kedvelté vált a filmszakmában is. 1932-ben lép először a felvevőgép elé. Kabos Gyulával és Dajka Margittal a főszerepben eljátssza a "Piri mindent tud" című film egyik főszerepét, ám a film óriási bukás. Úgy gondolja, hogy többé már senkinek nem kell a filmszakmában. Ám több mint kétszáz filmet, tévéjátékot forgat élete során. Megsokasodott filmszerepei közepette végzi színpadi feladatait. Pontos, korrekt munkáját, ugyanakkor hallatlan mély belső átéléssel megformált szerepeit megszereti a filmszakma, s a közönség kedvencévé is válik, így egyre több filmes feladatot kap. „Az volt az egyetlen politikám, hogy kemény vonásokkal megmutassam a lenn hagyottakat, akik közül való vagyok, hogy a kisemmizettek lássák bennem és alakításaimban, hogy ők is valakik, hogy ővelük, őbennük lehet hősöket állítani a magyar színpadra és filmre”- emlékezett vissza Páger a belső indítékokra. 1939. december 17-én a Délvidéki Független Hírlapnak nyilatkozta: „Világéletemben mindig megelégedett ember voltam. Mindig beértem azzal, ami van... az ember szeresse a munkát, szeressen keményen dolgozni minden fillérért..., nem utolsó dolog, ha nyugodtan alhatunk éjszaka és mindig tiszta bátorsággal tudunk más ember szemébe nézni Jó érzés az is, ha minél több ember tartja rólunk, hogy nem tudunk még a légynek sem ártani, és végül úgy, hogy soha senki sem sajnálhasson".1939. december 17-én a Délvidéki Független Hírlapnak nyilatkozta: "Világéletemben mindig megelégedett ember voltam. Mindig beértem azzal, ami van... az ember szeresse a munkát, szeressen keményen dolgozni minden fillérért..., nem utolsó dolog, ha nyugodtan alhatunk éjszaka és mindig tiszta bátorsággal tudunk más ember szemébe nézni Jó érzés az is, ha minél több ember tartja rólunk, hogy nem tudunk még a légynek sem ártani, és végül úgy, hogy soha senki sem sajnálhasson".

A művész 1943-tól kezdődően alaptalan vádak, rágalmazások sorozatát kapta a sajtótól. Nyilatkozataiból csak töredékrészleteket közöltek, amely éppen belefért egy-egy szerkesztői szoba koncepcióiba. Valósággal versenyt rendeztek az újságírók, hogy ki tud nagyobb hazugságot kitalálni és tálalni a művész ellen. Ebben a légkörben egyedül a Kis Újság maradt mértékletes és tárgyilagos. 1943. január 21-i számában a következő tudósítás jelent meg: „Köztudomású, hogy a művész semmiféle politikai pártnak sem tagja, az irodalmi esten is csak úgy tépett fel, hogy a belépőjegyek árából származó tiszta hasznot - a teljes bevételt - a Vöröskeresztnek szolgáltatják be..." Páger Antal a nyilas uralom idején humánus érzésektől vezéreltetve messzemenőkig igyekezett a környezetében lévő üldözött zsidó ismerősein, orvosokon, ügyvédeken és színészeken segíteni. Dr. Zágon Andrásról, (aki két lánya, Juliska és Judit születésénél közreműködött) a megbélyegző sárga Dávid-csillagot ő szedte le. A művész felesége gyakran instanciázott Jaross Andor belügyminiszternél, hogy a bajba jutottaknak menleveleket szerezzen. Mindez az akkori szituációban csak titokban mehetett. 1944. augusztus 20-án családjával elhagyni kényszerült a fővárost, és Pornóapátiban telepedett le, majd az orosz intervenciós erők offenzívája után, 1945. március 28-rói 29-re virradó éjjel lépte át az osztrák határt. Neki kellett indulnia egy ismeretlen és bizonytalan jövő felé. 1945. július 28-án egy belügyminiszteri rendelettel a művész valamennyi elkészült filmjét irredentizmus vádjával indexre helyeztek, és megtiltották azok további forgalmazását. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága a budai Orbán-hegyi Páger-villát Balázs Béla filmesztéta, írórendezőnek és az őket kiszolgáló személyzetnek utalta ki. Ha itthon marad, ezer ürügyet találták volna elhallgattatására. Az itthon maradott művészek közül meghurcolták Vízváry Mariskát, Kiss Ferencet, Kiss Manyit és sokan másokat. Népellenes bűnösként kezelték Dohnányi Ernőt, a világhírű magyar zongoraművészt, korának egyik legegyetemesebb muzsikusát. Mint háborús bűnöst kikérték a Szövetségesektől Szeleczky Zitát, Muráti Lilit és Páger Antalt is. Így kezdődik Páger 12 éven át tartó latin-amerikai vándorlása. Buenos Airesben festő-grafikusként dolgozott. Önálló tárlata volt Venezuelában, Brazíliában a Sao Pauló-i Biennálén pedig 45 képpel szerepelt. 1948-54 között az argentínai Magyar Színjátszó Társaság vezetője volt. 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot. 1954. augusztus 14-én a Buenos Aires-i Casa de Catalunya színháznál az ő rendezésével, díszlettervezésével és főszereplésével bemutatták Curt Goetz A montevideoi ház c. színdarabját. Az 1955-ös évtől kezdődően csak vendégjátékokon vett részt. Az 1955-ös évtől kezdődően csak vendégjátékokon vett részt. 1956 augusztusában Bécsből, a számára biztosított különrepülőgéppel, hazatelepült Magyarországra. A hazatelepülése a kommunista kulturális diplomácia sikere volt. Argentínából Magyarországra 12 év után az enyhülő politikai légkörben térhetett vissza, épp az 1956-os forradalom előtt. A budai Orbán-hegyi egykori Páger-villára nem lehetett ráismerni. Szétszaggatták az ajtókat, ablakokat. A házból szinte minden mozgathatót elvittek, még a tető nagy részét is lebontották. A súlyos károkat szenvedett Páger-villa részleges lakhatóvá tétele, majd eredeti állapotba történő visszaállítása több mint 3 évbe került, addig a művész a Hotel Gellért lakója volt. 1956 decemberében a művészt a Gellért Szállóban telefonon felhívta Edward T. Wailes, az USA magyarországi követe: „Művész Úr! Maga még itt van? Küldök kocsit Önért, menjen kérem vissza Amerikába.” Páger Antal azt válaszolta: "Vészterhes időket élünk, kétségtelen, bármi legyen az én egyéni sorsom, akkor sem hagyom el újból a hazámat. Egyébként köszönöm a figyelmességét Excellenciás Úr!”

A ’60-as évek elejétől karrierje újra felfele indul. 1961-ben a Vígszínház mutatta be Molnár Ferenc Játék a kastélyban c. vígjátékát, Turai szerepében jelentős sikert aratott. 1965-ben Henrik Ibsen John Gábriel Borkman színművében a címszerepet játszotta, 1967-ben Tenesse Williams Macska a forró tetőn drámájában Atyus megformálásában a gesztusok felülmúlhatatlansága tükröződött. A Pesti Színházban 1970-ben került színre Szakonyi Károly Adáshiba c. komédiája (partnere Bulla Elma volt). 1974-ben mutatták be Aldo Nicolai Hárman a padon c. darabját Bilicsi Tivadar, Bulla Elma és Páger alakításában. Páger Antal művészetét elismerték itthon és külföldön egyaránt. 1963 április 2-án Kiváló Művész címmel jutalmazzák, 1964-ben a Pacsirta e. film főszerepéért a legjobb férfialakítás megosztott díját kapta, 1965-ben kiemelkedő művészi teljesítményei elismeréséül Kossuth-díjjal honorálták munkásságát, 1965-ben a Húsz óra című filmje elismerést arat és elnyeri a IV. Nemzetközi Filmfesztiválon a filmkritikusok nemzetközi szövetsége zsűrijének díját és a velencei fesztivál nagydíját is. 1975-ben Makón járt, kerekasztal beszélgetést tartott a József Attila Könyvtárban színészi hitvallásáról. Ebből idézünk: „Egy színésznek nincs kora, egy művésznek mindig meg kell újulnia. Én nagyon szemérmes vagyok ezzel a pályával szemben, és nagy hódolattal és nagy alázattal csinálom ezt a pályát, és én nem tudok nyugdíjba menni, mert én azt a szót, hogy nyugdíjas, ezt a címet eltaszítom magamtól. Valószínű, úgy fogok hazamenni egyszer, hogy a második felvonásnál abbahagyom a játékot, és soha többé nem megyek vissza. Ez lesz az én nyugdíjazásom. Kegyetlen pálya ez, kegyetlenül kelt bánni vele, néha önmagunkkal is. Az élet minden formáját és kegyetlenségét felhasználjuk, de csak lélekkel szabad csinálni. Ezer és ezer ember él bennünk. Az életnek ez a drámai része. A művész az, aki képes kiszakítani az embereket a napi életritmusból, és képes átadni saját érzelmeit. Ez a mi harcunk, hogy azt akarjuk, hogy ez mindig a legjobban sikerüljön, de ez nem mindig lehetséges. Mert hiszen mindent az életből játszunk el.” 1986. október 4-én lépett fel a felújított szegedi Nemzeti Színház gálaműsorában. Senki sem sejtette, hogy élete végéhez közeledik. 1986. december 12-én Sarkadi Imre Elveszett paradicsom c. darabjában Sebők professzort játszotta. A felvétel félbe maradt, s kollegáinak kellemes víkendet kívánt. 1986. december 14-én délután szívrohamot kapott, és visszaadta lelkét Teremtőjének. Halála után öt órával megszólalt a tv-ben Laurence Olivier szinkronhangjaként. Filmek sora őrzi alkotásait. Tisztelői, kollegái 1986. december 30-án vettek tőle búcsút a Farkasréti temetőben.

Medveczky Attila