|
 2009.02.06.
Tiszta hitben és áldozatos szeretetben – Interjú Bölcskei László
vikáriussal
Az
elmúlt év december 23-án hozták nyilvánosságra, hogy Templi
József nagyváradi főpásztor nyugalomba vonulási kérelmét
elfogadva XVI. Benedek pápa msgr. Böcskei László temesvári általános
helynököt nevezte ki a váradi egyházmegye élére. Az ünnepélyes
püspökszentelésre március 7-én kerül sor a nagyváradi székesegyházban.
A temesvári egyházmegyét elhagyni készülő msgr. Böcskei László
vikáriust ez alkalomból kértük beszélgetésre.
- Hogyan érintette a kinevezés lelkipásztorként
és magánemberként?
- Amikor Roos Márton püspök atya bekopogott hozzám a hírrel,
őszintén szólva vegyes érzelmekkel fogadtam a Szentatya döntését.
Lelkipásztorként felszentelésemkor engedelmességet fogadtam
mindenkori elöljárómnak, a Szentatya döntését elfogadom,
tiszteletben tartom. Ugyanakkor ez a kinevezés gyökeres változást
hoz eddigi életemben és munkámban. Egy ilyen történelmi múltú
egyházmegye vezetése óriási felelősséggel jár. Azonban bízom
abban, hogy akik e döntést meghozták, a Szentlélek kegyelmével
tették. Ebben a hitben vállalom az új feladatot. Nem tagadhatom
viszont, hogy búcsúzni nem könnyű. Közel húsz esztendeig
szolgáltam a temesvári egyházmegyét. Itt is születtem, tehát
ezer szállal kötődöm ehhez a vidékhez és mindazokhoz, akiket
ez alatt az idő alatt megismertem: barátaimhoz, kollégáimhoz,
a hívekhez, a fiatalokhoz. És természetesen a családomhoz. De
idős édesapámnak is csak azt tudtam mondani, amiről beszélgetésünk
elején már szóltam: amikor a papi hivatást választottam,
egyben engedelmességet fogadtam, tehát oda megyek, ahova az elöljáróim
küldenek.
- Az eddigi munkája során mi nyújtott
elégtételt az Ön számára?
- Visszatekintve az eltelt esztendőkre, mindig voltak körülöttem
olyan személyek, akiket Isten mellém rendelt vagy azért, hogy
tanítsanak, képezzenek, vagy pedig azért, hogy én támogathassam,
segíthessem őket. Hálával tartozom Kräuter Sebestyén
megboldogult megyés püspöknek, aki titkárává nevezett ki,
valamint Roos Márton főpásztorunknak, akivel közel húsz
esztendeje dolgoztunk együtt. Tőle sokat tanultam. Ő volt az,
aki kezdetben bevezetett a munkába, később pedig, püspökként,
megbízott bennem és megbeszélhettem vele minden olyan tervet és
tevékenységet, ami egyházmegyénk jelenét és jövőjét érintette.
Az irántam tanúsított bizalom volt az, amiből nap, mint nap erőt
és bátorságot meríthettem, hogy a temesvári egyházmegyét
olyan szellemben szolgáljam, ahogyan ők tették, teszik. Elégtételt
és örömet jelentett, hogy sikerült jó munkatársakra találni.
Gondolok itt a papi közösségre, mindazokra a lelkipásztorokra,
akik bekapcsolódtak az itteni munkába, valamint a világi munkatársakra,
akikkel ugyancsak jó volt az együttműködés. Sikerült szoros
kapcsolatot, közvetlen, őszinte légkört kialakítani a paptársaimmal
és a hívekkel, mert ebben a változó világban, az egyre növekvő
igények közepette csak egymást elfogadva és támogatva tudunk
célt érni, illetve tovább tervezni. A nyílt párbeszéd a jól
működő közösség alapja, amelyből egyben biztatás, ösztönzés
fakad.
- A nagyváradi egyházmegyében melyek
lesznek a legsürgősebb tennivalók?
- Elsőként természetesen meg kell ismernem az egyházmegyét.
Történelmét tekintve a nagyváradi egyházmegyének hasonló
volt a sorsa a temesváriéval. Ezt az ősi püspökséget is
felosztották, területének egy része ma a debreceni egyházmegyét
alkotja. Alapítása ugyancsak Szent István nevéhez fűződik, védőszentje
pedig a magyar lovag-király, Szent László. Területét tekintve
a nagyváradi egyházmegye kisebb, mint a temesvári, kevesebb plébániával,
így természetesen a lelkipásztorok és szerzetesek száma is
kisebb. Nemzetiségileg sem annyira sokszínű, magyarok, németek,
románok és szlovákok lakják. Nagyváradon azonban a római
katolikus püspökség mellett még három található: református,
görög katolikus és ortodox. A nagy átalakulások, kivándorlás,
migráció nem érintette annyira. Mindezek azonban általános
információk, adatok. Mivel püspökként elsősorban a papságra
számíthatok, mindenekelőtt velük szeretnék szoros kapcsolatot
kialakítani. Ugyanakkor meg szeretném ismerni az egyházközségeket
is, a hívek gondjait, törekvéseit, elvárásait. Ehhez természetesen
időre van szükségem. Mivel a világban végbemenő állandó változások
a helyi Egyház életére is kihatnak, meg kell találni azokat a
módszereket, amelyek a lelkipásztori tevékenységet a mai ember
igényeihez igazítják. A lelkipásztori szolgálat mellett
azonban a szervezési feladatokra is összpontosítanom kell. Tovább
szeretném erősíteni a vallásfelekezetek közötti testvéri
kapcsolatokat is. Temesváron nagyon sok pozitív tapasztalatot
szereztem, ezeket magammal viszem, és bízom benne, hogy
alapozhatok rájuk.
- Kiket tekint példaképének?
- Hálával és köszönettel gondolok Kräuter Sebestyén
megyés püspökre, valamint Roos Márton főpásztorra, akiktől,
amint már említettem, sokat tanultam. Példaképemnek tekintem
továbbá megboldogult dr. Boros Béla érseket, akivel a temesvár-erzsébetvárosi
plébánián találkoztam. Akkoriban mindketten segédlelkészek
voltunk. Mindig csodáltam azt az egyszerűséget, ahogyan élt és
ahogyan szolgálta a híveket, illetve mély hitéből fakadó
kitartását és hűségét, amelyet a hosszú börtönévek sem törtek
meg. Püspöki jelmondatom – Erősítsd hitünket – is ezeket
a gondolatokat tükrözi. Erre utalnak továbbá a címeremben lévő
szimbólumok, amelyeket a következőképpen értelmezek: tiszta
hitben és áldozatos szeretetben virágozzék Szent László egyházmegyéje.
- Milyen gondolatokkal búcsúzik a
temesvári egyházmegyétől?
- Az életemben és munkámban bekövetkezett változás különleges
alkalmat nyújt, hogy köszönettel forduljak mindazokhoz, akik
eddigi tevékenységemet segítették: lelkipásztoroknak, munkatársaknak,
híveknek. Örvendek továbbá, hogy munkámat egy fiatal, lelkes
és komoly paptársam folytatja. Szilvágyi Zsolt atyával már
dolgoztunk együtt, és remélem, hogy őt is ugyanúgy fogják támogatni,
ahogyan engem. Egyébként szeretném, ha a mostani búcsúzásom
közeledést eredményezne, és az eddigi temesvári, szeged-csanádi
és nagybecskereki testvéregyházmegyéhez a nagyváradi is
csatlakozna. Hiszen mindegyik ősi püspökség alapítása Szent
Istvánnak, későbbi fejlődésük, megmaradásuk Szent Lászlónak
és Szent Gellértnek köszönhető. Olyan elődeink és égi közbenjáróink
vannak tehát, akik ma is összefogásra, a feladatok vállalására
buzdítanak.
Sipos Enikő
(Forrás:
Heti Új Szó)
|
