|
 2009.02.13.
Késő bánat - Villáminterjú Bíró Zoltánnal
– Ma egyre többen nyilatkoznak arról,
hogy nem volt üdvös a privatizáció. Lánczi András filozófus,
egyetemi tanár pl. ezt nyilatkozta: „A magyar politikai elit
erre épített néhány nagy célt; a katonai integrációt és az
EU-csatlakozást, és ezt persze a Nyugat is sugallta és támogatta.
Ezzel párhuzamosan zajlott a gazdaság átalakítása, elsősorban
a »liberalizálni!« és »privatizálni! « jelszavak mentén,
ami nagyon súlyos következményekkel járt.” Csurka István
annak idején bírálta a privatizációt a Néhány gondolatban,
s bírálták őt az MDF-en kívül, s belül. Az MDF első elnökeként
mi erről a véleménye?
– Már annak idején néhányan észrevettük a privatizáció
káros hatásait, s szóvá is tettük. A lakosság többsége
persze nem értette ezt a folyamatot. Véleményem szerint már a
privatizáció megkezdése előtt eldőlt, hogy ennek a
folyamatnak miként kell végbemenni. Ennek megfelelően választották
ki a politikai szereplőket is. Ez gyakorlatilag az ország teljes
kiárusítását, a magyarság értékeinek a felelőtlenül,
rosszul, tudatosan szervezett magánosítását, eladását
jelentette.
– A Lakiteleki Találkozó 20. évfordulóján
Gyarmati Dezső és Makovecz Imre elismerte, hogy annak idején
Csurka mellé kellett volna állni. Nem kéne Csurka Istvánt erkölcsileg
rehabilitálni?
– Nem érzem ennek szükségét. Csurka István jelen
volt, s ma is jelen van a közéletben a maga szellemi erejével.
Nem mondtak rá olyan visszavonhatatlan, nagy ítéletet, hogy
rehabilitálni kéne. Csurka neve és személye körül mindig is
megoszlottak a vélemények. A Csurka István melletti kiálláshoz
feltétlen szükséges, hogy őszintén, nyíltan, világosan végiggondoljuk
a magyarság helyzetét. S akkor rájövünk, kinek is volt igaza
ebben a kérdésben a’90-es évek elején.
m.a.
|
