|
 2009.02.13.
Magyarország csődbiztosa az IMF
A
kormány a válságot illetően rossz úton jár, félrekezeli
azt. Ennek következtében drámaivá vált a munkanélküliség,
soha nem látott szegénység van kibontakozóban és a forint
lavinaszerű zuhanását tapasztalhatjuk, ami a jelentős mértékű
devizahitel miatt tovább rontja a családok, állampolgárok
helyzetét. A csődhelyzetről
Boros Imre közgazdászt kérdeztük.
– Miniszter úr, államcsőd van
Magyarországon?
– Nézzük meg, mi a csőd definíciója. Amikor egy cég
nem tudja fizetni a kötelezettségeit, akkor két út áll előtte,
vagy beszél a hitelezőkkel, hogy maradjanak veszteg, és adjanak
haladékot, ameddig összeszedi magát, ilyenkor benyújt egy szanálási
tervet, vagy ha erre nincs esély, a céget felszámolják.
Magyarországon az elmúlt háromnegyedévben ugyanez történt. A
magyar állam egyre nehezebben kapott hiteleket. Amikor kötvényeket
akart kibocsátani, nem tudott. Valószínűleg a vezetőink
nyelvi bravúrjait senki nem éri fel, de ezt akárhogyan is
magyarázzák, ez bizony csőd. Az államkasszából elfogyott a pénz,
és közben a kötelezettségeit teljesítenie kellett volna az
országnak, de ezt már a múlt évben sem tudta. Emlékezzünk
arra, mikor Draskovics visszatartotta az áfa kifizetést. Azóta
már bevett szokás lett, hogy mindig késve, vagy utolsó
pillanatban fizet az állam. A pályázati pénzeket a szokásos
30-60 napos határidő helyett 180 naptól 360 napig is elhúzzák.
Ezek már mind annak a jelenségnek a mutatói, hogy bizony itt az
állam csődbe jutott. A magyar államnak nincs erre ereje, pénze,
mert a piacon már pénzt nem kap, ezért nem tudjuk orvosolni a
gazdaságban felmerülő problémákat sem. A magyar gazdaság
rendkívül nagy külföldi befolyásolás alatt áll. Ez azt
jelenti, hogy a kulcságazatokban, ilyenek az exportágazatok, az
energiaszolgáltatás, a pénzügyi szektor, szinte kizárólagosan
a külföldi tőke uralkodik. A magyar államcsőd megijesztette
ezeket a külföldi „játékosokat”, akik elég szép profitot
szedtek össze maguknak az elmúlt évtizedben. Most úgy tűnt,
hogy az idáig biztos nyereségüktől elbúcsúzhatnak, sőt a cégük
piaci értékétől is. Akik az államot hitelezték, szintén
megijedtek, mert egy csődbe jutott állam nem tud visszafizetni.
Nálunk a tesze-tosza kormány azt se tudta, mit csináljon. Össze-vissza
beszéltek arról, hogy hozzánk nem jön be a válság, aztán
bejött.
– Mit lehet tudni a felvett
IMF-hitelekről, mennyi lett elköltve és hova?
– Mindenki üti, vágja az IMF-et, talán nem véletlenül,
de sokszor nem azért bántják a nemzetközi pénzintézetet, amiért
kéne. Magyarország, amikor szerződést kötött, egy zavarodott
helyzet megoldására kapott hitelt, egy akkora összeget,
amelyhez hasonlót senki nem kapott még. Körülbelül nyolcszor
akkora pénzt, mint amennyi az alapszabály és a magyar kvótabefizetés
szerint járna. Az történt, hogy a csődidőszakra az IMF adott
egy meghatározottan nagy összeget, azért, hogy zavartalan
legyen a nemzetközi cégek itteni működése, hogy az ez évi
profitjukat szépen haza tudják utalni. Tehát az IMF szerepét
úgy is felfoghatjuk, mint egy csődbiztosét, aki ad egy lélegzetvételnyi
időt 2010 áprilisáig. Most az IMF tartja felettünk a plafont,
mert a közfalak kidőltek. Ahhoz, hogy az állam hitelképes
legyen ismét, semmi ötlete nincs, mert nem meri azt mondani,
hogy szüntessük meg a multik adókedvezményeit. Csupán a
magyar állampolgárok, magyar vállalkozók lerablása folytatódik,
ameddig csak lehet. Mivel látja a kormány, hogy legálisan ezt
nem tudja bevezetni, beszedni, jön az illegális módszer, az
infláció. Ezért gyalázzák a forintot. A „független”
jegybank szerint lehet akár 300 forint is az euró, vagy annál több
is, és lám, a szót tett követte, most már át is léptük a bűvös
határszámot.
– Most pedig jön az új, ezermilliárdos
Gyurcsány-csomag?
– Rendkívül kicsi a mozgástér, de azért vannak még
lehetőségek. Mondok néhány példát. Ma is adókedvezménnyel
működik nagyon sok nemzetközi cég. Azt kéne nekik mondani,
nagyon jól működtök itt, azonban most szüneteltetjük az adókedvezményeteket.
Ebből százmilliárdos többletadó keletkezne, hiszen csak a
profitkiutalások hatnyolcszáz milliárd forintot tesznek ki évente
ezeknél a cégeknél. Aztán itt vannak a magyar export-import
kapcsolatok. Ezeket nemzetközi cégek bonyolítják, és a
rendszerváltás óta folyamatosan romlanak a cserearányok, azaz
nekünk egyre többet kell fizetni az importért, miközben az
exportért nem kapunk arányosan növekvő összeget. Az összes
cserearányunk romlása 1989 óta 15 százalék, tehát évente körülbelül
150 millió eurót bukunk. 1989 óta emelkedő munkatermelékenység
mellett, stagnáló bére van a magyar munkavállalóknak. Hova tűnik
a többlet? Az iszonyatosan nagy export-import különbözet ezt a
többletet kihömpölyögteti az országból. Említhetném a
budapesti 4-es metrót, ami 5-600 milliárd forintnyi költekezést
jelent, aminek a felét EU-s alapok biztosítanák, másik felét
a kormány, de ez még nincs eldöntve, miközben már megy az építkezés.
Amennyiben ezt lefújnák, az a pénz megmaradna, az uniós részét
át lehetne irányítani kis- és középvállalatok fejlesztésére,
a kormányzati részét pedig megtakaríthatnák, és el lehetne
kezdeni a magyar vállalatoknál a munkahelyteremtést, állami támogatással.
A következő terület a fogyasztás. Ma az emberek be vannak kényszerítve
a multikhoz, vevő, termelő egyaránt. Előtérbe kéne helyezni
a közvetlen termékkereskedelmet, főként az élelmiszerek területén.
Az önkormányzati piacokat vissza kéne állítani, rendszeresíteni.
Vannak itt lehetőségek, csak bizonyos lobbikörök nem engedik,
hogy az általam említett területekhez hozzányúljanak.
Oláh János József
|
