vissza a főoldalra

 2009.02.20. 

Erdély fotóművészeti múzeumáért

Nem kisebb vállalkozásba fogott egy gyergyótekerőpataki civilszervezet, mint létrehozni Erdély fotográfiai múzeumát. A célt maga a szervezet neve jelöli meg: Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (EFME). A régi képek gyűjtése, digitalizálása, archiválása már elkezdődött, az anyag hozzáférhetővé tétele érdekében. –írta az erdely.ma hírportál. Az egyesület céljairól, alapításáról a Hargita Megyei Kulturális Központtal való együttműködésről Molnár Attilával az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület elnökével beszélgettünk.

 -Mikor kezdett el a fotózással művészi szinten foglalkozni?

 -Az egyetemen, de előtti is megpróbáltam megütni egy olyan mércét, hogy felvételt nyerjek a felsőoktatásba. Gyergyószentmiklóson végeztem elektrotechnikai szakon. Ezt követően a Scoula Transilvanica Alapítvány ösztöndíjasa lettem. Két évig turisztikai technikumba jártam, s a gyergyószentmiklósi művészeti iskolában rajzot, festészetet és fotózást tanultam. 2000-től 2002-ig a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diákja voltam. 2002-től négy évig a Képzőművészeti és Design Egyetemen tanultam, s annak elvégzése után a mesterképző programban vettem részt. Közben szülőfalumban, Tekerőpatakon dokumentálom fényképen és filmen hagyományainkat.

 -Ádám Gyula Csángóföldön fotózott sokat. Önt melyik tájegység vonzza különösképpen?

 -Én Székelyföldben gondolkozom, amikor fotózásról esik szó. A csángók lakta települések színesek, archaikusak, de nem szabad elfeledni Erdélyt sem. Említhetem a Brassó Megyéhez tartozó Székelyzsombort, ami egy hihetetlenül csodás világ. Alig várom, hogy elmenjek oda fotózni.

 -Sokak számára ismert a Falusi társak c. fotója. Ezen öt feketébe öltözött asszony látható. Igaz, hogy ezek az asszonyok észre sem vették, hogy lefotózza őket?

 -Így van. Ezzel a fotóval a pesti 100-féle Erdély professzionális fotópályázat fődíjasa lettem. Egy temetésről jöttek haza főleg falumbeli cigányok. Először a férfiakat fotóztam le, majd oldalra néztem, megláttam az asszonyokat, s egyből, 2 másodperces reakcióidő múlva őket is lefényképeztem. Akkor nem is sejtettem, hogy ebből pályanyertes alkotás lesz.

 -2008. decemberében adta hírül az erdélyi sajtó, hogy erdélyi fotográfiai múzeumot létesítenének. Gondolom, egyesületük ennél hamarabb jött létre.

 -Úgy van, az EFME, közvetlenül megalakulása után 2007 októberében a gyergyóremetei fotótáborban kezdte meg tevékenyégét a régi fotográfiák begyűjtésével. Ebben segítséget kaptunk a település polgármesterétől. Nem csak Gyergyóremetén, de Kászonon, Dánfalván és Pusztinán is rendeztünk fotótábort hasonló céllal. A sajtóban csíkszeredai egyesületnek mondanak minket, pedig egy vidéki kezdeményezésről van szó. Igaz, Csíkszeredában lakom, s felvettem a kapcsolatot a város kulturális központjával és Ádám Gyula fotóművésszel. Az egyesületet vele és édesapámmal, Molnár Jánossal együtt alapítottuk. A célunk, hogy létrehozzuk egy több lépcsős folyamatban Erdély fotógráfiai múzeumát. Fel akarjuk kutatni, meg akarjuk örökíteni Erdély múltját és jelenét fotográfiák által. Ehhez szakszerű kutatás, kultúrantropológiai feltérképezés szükséges. További célunk a hagyományos falukép, életmód, a tradíciók képi világának megörökítése a jelen fotográfiák által. Szükséges még a fellelt fotódokumentumok digitalizálása is. Folyik a testületi tagok toborzása, mert illúzió lenne azt hinni, hogy egy maroknyi ember elképzeléseit sikerre tudja vinni.

 -Ez a múzeum a Hargita Megyei Kulturális Központban lenne? Hiszen ez az intézmény üdvözölte a kezdeményezést, s Péter Boglárka, a kulturális központ szaktanácsadója azt nyilatkozta, hogy kiváló technikai eszközökkel kezdte meg a munkáját az Erdélyi Fotogárfiai Múzeumért Egyesület.

 -Erről még korai beszélni. Hargita megyében és Csíkszeredában gondolkozom, egy többszintes, legalább hét teremmel rendelkező épületre lenne szükségünk. Egy múzeumhoz nem csak kiállító teremre, hanem archiváló teremre is szükség van. A magyarországi, kecskeméti fotográfiai múzeum sem rögtön a terv megszületését követően jött létre. Örülünk neki, hogy a Hargita Megye Tanácsa felvállalta kezdeményezésünket, s 30 ezer lejjel támogattak minket. Így kaptunk két professzionális fényképezőgépet, két kiváló digitalizáló szkennelt. Az egyikkel mindent tudunk digitalizálni. A Hargita Megyei Kulturális Központ könyvtárában kap helyet a fotókat digitalizáló műhely, a szakmai felügyelet és tanácsadás.

 -Milyen a kapcsolatuk a budapesti Hagyományok Házával?

 -Ezen intézménnyel a kiváló, hírneves csíki fotográfus, Ádám Gyula révén vagyunk kapcsolatban. Ő nemrég kapta meg a Magyar Művészetért díjat. A budapesti szakemberek pedig felajánlották, hogy Csíkszeredában képzést tartanak a digitalizáló munkáról. Szeretnénk, ha ez minél hamarabb megvalósulna.

 -A múzeum kapcsán a sajtóban megemlítette Veress Ferenc nevét is. Róla mit kell tudni?

 -A régi fotók gyűjtése közben találkoztam a 19. században élt kolozsvári fotográfus Veress Ferenc egyik gondolatával. Veress 1862-ben felhívással fordult céhtársaihoz, hogy közös erővel gyűjtsék be a tudomány, a művészet, az ipar és a kereskedelem témakörétben készült felvételeiket és albumba összegyűjtve adják be a hazai múzeumokba. Ez akkor nem jöhetett létre, de elgondolása most is aktuális. Veress Ferenc aranyművesként kezdte, s utána tért át a fotográfiára. Házában, a Sétatér utcában 1868-ban létrehozott egy kis múzeumot, kiállítótermet.

  -Azt írja a sajtó, hogy Székelyudvarhelyen is hasonló kezdeményezés született. Ez nem jelent problémát?

 -Nem, sőt az a jó, ha minél több hasonló kezdeményezés születik. Erdély, a mai történelmi helyzetében, a kultúramentést figyelembe véve jóval veszélyeztetettebb zóna, mint Magyarország. Ezért jó lenne, ha minden erdélyi városban fotóközpont jönne létre. Mentsük meg azt, ami még menthető! Ha ezt nem tesszük, akkor elkallódnak a fotótörténeti dokumentumok. Tapasztaltam, hogy a különböző múzeumokban, levéltárakban hatalmas feldolgozatlan vagy elfekvő fotóanyag szunnyad, amit legalább digitalizált formában közkinccsé kéne tenni. Tény, hogy a családi archívumokban rengeteg értékes régi és kortárs erdélyi fényképanyag vár arra, hogy megmentsék az utókornak. Jó lenne meggyőzni az embereket, hogy néhány eredeti fotóról mondjanak le a múzeum javára. Az első lépés egy virtuális múzeum létrehozása lenne. Egy professzionális honlapból állna, amely mindenünnen könnyen elérhető, s amely egyelőre a mi saját digitális és valóságos, régi és kortárs képállományunk állandó bővülésével párhuzamosan, keresőmotorral ellátva, bárkinek a rendelkezésére áll a világon. Az internetes múzeum tájékoztatást nyújtana szándékainkról, állományunkról, az újdonságokról, a begyűjtési módszerekről, feltüntetve a forrásokat és az adatközlőket, illetve az ismert jogtulajdonosokat. De mindez csak apró lépésekkel valósulhat meg, aki egyszerre szeretne eredmény elérni, kudarcra van ítélve. Legalább tíz évbe kerül, amíg egy komoly vizuális gyűjteményhez juthatunk. Ide pedig olyan fotográfiák beküldését várjuk, amelyek a helyi közösségre jellemző, sajátos történelmi-néprajzi információt hordoznak.