vissza a főoldalra

 2009.02.20. 

MIÉP-esték Kabán és a Belvárosban

Zűrzavaros belpolitikai héten, február első napjaiban Budapesten, az V. kerületben, az Arany János utca 10. szám alatti művelődési házban és Kabán, a Mácsai Sándor nevét viselő művelődési otthonban a Lámpás-program keretében Csurka István elnök és dr. Kovács László elnökhelyettes előadást tartott a szép számmal megjelent budapestieknek illetve kabaiaknak, bihariaknak. Kovács főorvos a magyarországi egészségügyről, annak fizikai és lelki állapotáról mondott egy történetet. Hódmezővásárhelyen ismert a doktor egy háromnemzedékes nagycsaládot. Először a nagymama érezte, hogy baj van. Feküdt az ágyon naphosszat, és hogy fájdalmait elűzze, lógatta a lábát a fekhelyről, a keringési rendszere mondta fel a szolgálatot. Meghalt. Volt neki egy szép, derék fia, annak felesége, és a derék magas embernek volt két gyermeke, egy leány és egy fiú. A fiú is magas, szálfaegyenes férfi volt, és természetesen roppant erejű. A mama halála után fia és felesége elveszítette állását, munkahelyét, munkanélkülivé váltak mind a ketten, fölösleges emberek lettek Magyarországon. Mindketten pohárba merítették arcukat, és innentől egyenes út vezetett a leépüléshez és a halálhoz. Maradt a két unoka. Ők is állástalanok lettek. A fiú a családi örökségből származó házat eladta, kiköltözött egy tanyára. Jöttek ezek a mostani ádáz, téli hidegek. A szép, magas fiatalember csak a poharat emelte. „Mit tehetett volna?” Nem evett, ivott. A tanyán a hidegben megfagyott a két lába, így került be a kórházba. Az orvos részletezte a körülményeket a Kabán összegyűlt közönség előtt. Döbbenetes csend fogadta a történetet. Annál is inkább, mert ezen a tájon is ismerős az esetleírás. Ismerős lett volna ez a történet Budapesten is. Végül csonkolni kellett a fiatalember lábait, aki ekkorra már úgy nézett ki, mint egy hetvenéves, megroskadt öregember, pedig csak harmincegy-valahány volt. Megírta hát a főorvos a sürgős beutalót a sebészetre. Ott azonban a várakozólista fogadta. Ne írjuk le, mit kívántak a hallgatók, és mit kívánt maga a főorvos az egészségügyi reform szerzőinek, az új magyar egészségügy kialakítóinak, a magyar nép tudatos pusztítóinak. A kórtermekben a gyors pusztulás levegője terjed. Előadása végén a főorvos bocsánatot kért a hallgatóságtól, hogy ilyen esettel „szórakoztatta” őket. De ilyen ma az ország. Csurka István arról beszélt, hogy ma az Egyesült Államokban élik fel és zsarolják ki a világ összes kincsét. Az ezzel a módszerrel „táplált” gazdaságok bedöglöttek, a világ urai, a globalizmus nagy bajnokai, a mundialisták nem átallották portfóliókba helyezni és újra továbbadni ezeket a „pénzeket”. Ez a buborék mostanra teljes mértékben kipukkadt. Ezeket a papírokat egy természetellenes társadalmi rendszer életben tartására használták fel. Ez a világválság ránk, Magyarországra borzalmas hatást gyakorol. Mert a magyar gazdaság feküdt leginkább elé ennek a világnak. A magyar liberalizmus ebből élt. Az elit ebből gazdagodott. Tehát a világösszeomlás szemünk előtt zajlik, ehhez Magyarországnak semmi köze nincs – hangoztatta Kabán is Csurka István. Vegyünk egy példát. A magyar lakosság jelentős része bedőlt a valutahitelnek. A svájci frank olyan erős volt, hogy másfél százalékos haszon mellett is rentábilisan élt. Magyarországra behozták a válságot, nem a svájciak, hanem a zsidó globális tőke, az Egyesült Államok. Azért hozták be, hogy így tudják biztosítani a „visszafizetést”. Menjenek tönkre ezek a perifériára szorított gazdaságok. Itt nem kell lőni, mint Gázában, ez itt Magyarország Európa közepén. Itt nem lőnek, de van fagyhalál, amputáció, elbocsátás, munkanélküliség. Megteremtették azokat a viszonyokat, hogy a földeken ne termeljenek elegendő búzát, ne tartsanak sertést és szarvasmarhát. Most már a MALÉV-Abramovics sem ad fizetést. Az alkalmazottaknak kifizetnek legfeljebb ötvenezer forintot, aztán majd jön a többi cég, vállalat, hasonló módszerrel. Az elit gazdagodásának és pazarlásának áldozata a magyar nép. Gondoljuk végig, hogyha Magyarországon a paraszt, a munkás, a tanár élte volna a maga életét – hagyták volna élni –, akkor másként alakult volna a helyzet. Elvették a néptől a munkát, „az ipar termelése rövid idő alatt negyedével csökkent”. Adtak helyette a népnek mást – szórakozást, szellemtelen mocskot. Bizonyos kényelmi berendezéseket is kapott a magyar, amiről azt hiszi, hogy enélkül élni sem lehet. Az emberek elfelejtették, hogy van más is, létezik a transzcendentális kapcsolódás, van értékteremtés. Elfelejtették, és most a globalizmus „áldásaira” figyelnek. Csurka István a szomorú diagnózis mellett vigasztalót is szólt. Ennek a világnak vége van, de az agóniája hosszan elhúzódik. A tömegkommunikáció most hangsúlyt vált: az embereket felkészítik a szenvedésre, a nélkülözésre, mégsem mondják meg, hogy mi a valóságos helyzet. Mindenáron fenn akarják tartani a növekedést. Ez a növekedésnek nevezett mértéktelen és mérhetetlen zsarnokság fenntarthatatlan. Az emberiség előtt egy parancs áll: megőrizni a világot, és a belső értékeket növelni. A magyarországi globálnyikok módszere teljesen lelepleződött, ahogy a nép erejét lecsökkentették, vezető gondolkodóit félreállították, elhallgatták vagy megölték, és sunyi mód most elfoglalják földjeit. Így lett Magyarországból Palesztina. Számunkra nincs más parancs: élni kell, és megmaradni – üzente Csurka István Budapesten is és Kabán is.