vissza a főoldalra

 2009.02.27. 

Szélsőségek térnyerése Izraelben

Miközben idehaza a magát politikai elitnek nevező társaság azt mondja, hogy nekünk, magyaroknak „mérsékeltnek” kell lennünk, Izrael népe egészen egyértelműen „szélsőjobbra” tolódott. Nekik alighanem szabad „szélsőségesnek” lenni, mert hát a „palesztin terrorista Hamasz Izrael létét fenyegeti”. Ebből egy szó sem igaz: Izrael fenyegeti a palesztinok létét, de erről beszélni „politikailag nem korrekt”, sőt „antiszemitizmus”. No de tény, ami tény: az izraeli választások eredményeképpen a „centrista” és „baloldali” cionista pártok meggyengültek, a radikális nacionalista erők pedig megerősödtek. A Tzipi Livni külügyminiszter irányítása alatt álló Kadima Párt 28 mandátumot szerzett a knesszetben, csupán eggyel többet, mint legfőbb riválisa, a Benyamin Netanyahu vezette Likud Párt. Egészen megdöbbentő, de a Likudtól jobbra is létezik még politikai erő Izraelben, mégpedig a Yisrael Beiteinu (Izrael az Otthonunk), amelynek élén Avigdor Lieberman áll. Ez a politikai csoportosulás 15 képviselői helyet szerzett a választásokon, és ezzel a harmadik legerősebb párttá vált. Szavazóinak egy része a Likudtól pártolt át, vagyis Netanyahu pártja őmiattuk nem volt képes diadalmaskodni. Lieberman véleménye szerint a zsidó állam arab lakóinak (akik a népesség 23%-át teszik ki) mielőbb el kellene tűnniük a szülőföldjükről. Ha nálunk, vagy a világon bárhol másutt egy befolyásos politikus hasonlóképpen nyilatkozna, azonnal rárontana és kibelezné a „politikailag korrekt” média. Izraelben azonban minden következmény nélkül bárki lehet fasiszta. A választások legnagyobb vesztese minden kétséget kizáróan a Munkáspárt. Mindössze 13 mandátumhoz jutott az egykor jobb napokat látott, magát baloldalinak nevező politikai tömörülés. Egyelőre nyitott kérdés, hogy a párt hajlandó-e részt venni bármiféle koalícióban, akár a Kadima, akár a Likud oldalán. Pedig a Munkáspárt vezére, Ehud Barak hadügyminiszter igyekezett tőkét kovácsolni a gázai mészárlásból, amelyet az izraeli közvélemény elsöprő többsége lelkesen támogatott. Mégis kudarcot vallott. Hasonlóképpen leszerepelt a Munkáspárt hagyományos szövetségese, a Meretz: mindössze három képviselői helye lesz a knesszetben. Ezenkívül 11-12 arab honatya is bejutott a képviselőházba, annak ellenére, hogy számos palesztin vezető politikai személyiség a választások bojkottjára szólította föl híveit. Afelől aligha lehet kétségünk, hogy a jövőben koalíciós kormány irányítja majd a zsidó államot. Elméletileg fönnáll a lehetősége a Kadima, a Munkáspárt, valamint kisebb politikai csoportosulások – a Meretz, a Shas – összefogásának. De még ennek a négypárti koalíciónak is csupán 56 támogatója lenne a 120 tagú képviselőházban. Így életképes kormány csak akkor jöhetne létre, ha sikerülne megnyerni az arab honatyák támogatását. Pillanatnyilag az izraeli közvélemény aligha fogadna el egy ilyesféle megoldást, de az sem valószínű persze, hogy az izraeli palesztin politikai csoportok hajlandók lennének támogatni a vérszomjas Tzipi Livni vezette kormányt. Meg kellene nyerni tehát a még vérszomjasabb Avigdor Lieberman vezetése alatt álló párt támogatását. Csakhogy a Munkáspárt jelezte: nem hajlandó szövetségre lépni a „szélsőséges” Yisrael Beiteinuval. Lieberman pedig arról beszélt, hogy csakis olyan kormányhoz csatlakozik, amely egyszer és mindenkorra elkötelezi magát a Hamasz (vagyis a palesztin ellenállás) teljes megsemmisítése mellett. Természetesen az a lehetőség sem zárható ki, hogy Benyamin Netanyahu vezeti majd az új izraeli kormányt. Vele Lieberman talán még könnyebben is megtalálná a hangot. De bármiképp is nézzük: az „arabok kiűzésére” és a „Hamasz megsemmisítésére” felszólító kardcsörtető Yisrael Beiteinu részvétele az új kormányban sötét jövőt ígér. Megjegyzem, sem a Kadima, sem a Likud vezetése alatt álló koalíció nem fog békét kötni a palesztinokkal. Hacsak ez utóbbiak le nem mondanak minden jogukról, és végleg bele nem nyugodnak szülőföldjük elvesztésébe. A palesztinok világosan látják: lényegében teljesen mindegy, ki alakít kormányt Izraelben. Rájuk mindenképp a további üldöztetés, elnyomás, jogfosztás vár. Hiszen a Mahmoud Abbasz vezette Palesztin Hatóság az engedmények egész sorát tette Tel-Aviv számára az elmúlt évek folyamán. 2007 novembere óta pedig folynak az Annapoliszban megkezdett béketárgyalások, amelyek azonban semmiféle eredményre nem vezettek. Izrael a mostani választásokon egyértelműen a radikális, kardcsörtető, háborús irányzatok mellett tette le a garast. Mi várható akkor bármiféle új izraeli kormánytól? – teszik fel a kérdést az oly sokszor becsapott palesztinok, akiknek többsége régóta nem hisz már az úgynevezett béketárgyalások eredményességében. És miért is hinne, amikor az elmúlt évtizedek úgynevezett megállapodásainak ellenére Izrael egyre csak építi az illegális településeit Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben, és pusztító háborúkat indít a palesztinok ellen?

A Hamasz-mozgalom az izraeli választások másnapján kiadott közleményében leszögezte: „egy rasszista társadalom csakis rasszista kormányt választhat”. Ahmed Youssef, a gázai Hamasz vezette kormány miniszterelnökének, Ismail Haniyehnek a tanácsadója pedig a következőképpen vélekedett: „Egy nyíltan fasiszta kormány áll most is Izrael élén, és ez a jövőben sem lesz másként. A zsidó állam vezetői nem akarnak békét, és nem ismerik el a független palesztin államot. Vajon a Nyugat miért nem tiltakozik, miért nem bojkottálja az izraeli kormányt, amelyben a Liebermanéhoz hasonló fasiszta pártok kapnak helyet? Bezzeg a szabadon, demokratikus úton megválasztott Hamasz-kormány ellen azonnal embargót hirdettek.” És emlékezzünk csak az Ausztria elleni büntető intézkedésekre, amikor Jörg Haider Szabadság Pártja 2000-ben a bécsi kormánykoalíció tagja lett. Pedig a „rasszistának” és „nácinak” kikiáltott osztrák politikus, ha jól emlékszem, nem kívánta soha kitelepíteni a bevándorlókat, Lieberman viszont éppenséggel Izrael őshonos arab lakóit szeretné elűzni a hazájukból. És persze nem ő az egyetlen, aki egy etnikailag tiszta Izraelről álmodozik. Legfeljebb vannak, akik nem beszélnek nyíltan terveikről. Ahmed Youssef a lényegre tapint, amikor azt mondja: „Azt tanácsolom az araboknak és a muzulmánoknak, ne azzal törődjenek, mit mond Netanyahu és mit mondanak az emberei, hanem csakis arra figyeljenek, mit cselekszenek. A békéről fognak beszélni, miközben egyre több telepet építenek, és egyre több és több arab földet rabolnak el tőlünk.”

Zábori László