vissza a főoldalra

 2009.02.27. 

„A nemzeti oldalt akarom helyzetbe hozni” – Interjú Tőkés Lászlóval

– Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ között olyan egyezség született, amely polgári oldalon kemény vitákat váltott ki. Az MPP elnöke, Szász Jenő szerint az RMDSZ semmit nem változott, amióta az ön tiszteletbeli elnöki tisztségét megszűntették, ugyanakkor Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke lapunknak adott interjújában úgy fogalmaz, hogy az egyezségnek nem volt alternatívája, mivel a romániai magyarság legfontosabb célkitűzései ügyében csak összefogással lehet továbblépni. Lát-e esélyt arra, hogy a polgári oldalon tartós békét teremtő kiegyezés történjen?

 – Toró T. Tibor alternatívára vonatkozó kijelentéséhez kapcsolódva hadd mondjam azt, hogy a Magyar Polgári Párt által képviselt alternatívateremtés meggyengült. Az MPP nem tudott magának olyan politikai súlyt és rangot kivívni, amely az RMDSZ-t arra kényszeríthette volna, hogy partnerként fogadja el, és koalícióra lépjen vele. Megítélésem szerint ebben a helyzetben egy lehetőségem maradt, ezért jött létre a megegyezés. A hiányzó alternatívát próbáltam pótolni, kihasználva a lehetőséget arra, hogy azok a szervezetek, amelyek 2007-ben az európai parlamenti választáson támogattak, most megegyezés révén fogjanak össze az RMDSZ-szel, és minél szélesebb összefogást alakítsunk ki. Téves az a beállítás, hogy az EMNT külön békét kötött, külön utas politikát folytat. Végig egyeztettünk azokkal a szervezetekkel, amelyek 2007-ben részt vettek a megválasztásomon. Kétfordulós egyeztetést tartottunk: az egyikre nem jött el a Magyar Polgári Párt... Nem mentem volna bele a megegyezésbe, ha a támogató szervezetek elzárkóznak ettől.

 – Nem merül fel a függetlenként való indulás lehetősége?

 – Ez a lehetőség adva van, de megítélésem szerint a 2007-es eset, amikor egyéni indulásommal alternatívát nyújtottam, olyan egyedi eset volt, amely nem ismételhető meg, másrészt nem rendezkedhetünk be a külön utas politizálásra. Az autonómia, a nemzeti önrendelkezés ügye föltétlen összefogást igényel. Az Európai Parlamentben magam győződhettem meg arról, amit dél-tiroli vagy a katalán barátaink mindig hangoztattak: az autonómia ügyének hatékony képviseletére semmi esélyünk nincs, ha nem fogunk össze. Ha az RMDSZ-képviselők mást mondanak, mint amit képviselőként én mondok, már nem vesznek komolyan bennünket az Európai Parlamentben. Azt mondják, előbb tisztázzuk egymás között, hogy mit akarunk. A legfontosabb nemzeti létérdekeink teszik szükségessé az összefogást.

 – Önt és az egész polgári oldalt többször megbántotta és megalázta az RMDSZ. Aki ellenzi ezt az összefogást, az éppenséggel az RMDSZ őszinteségében nem hisz...

 – Érdekesnek tartom, hogy helyettem mások még mindig meg akarnak sértődni amiatt, hogy a tiszteletbeli elnökségből kidobtak, hogy ügynökséggel rágalmaztak meg. Nekem felül kellett emelkednem az RMDSZ-szel szembeni jogos ellenérzéseimen. Nem változott meg a véleményem az RMDSZ-ről, de ebből nem lehet megélni. Most új politikai helyzet teremtődött: megnyílt a lehetőség arra, hogy jól meghatározott formában és keretekben összefogjunk. Ez nyitott helyzet: miért félnek attól, hogy veszítünk a megegyezésen? Az EP-listán lévő arány jó: ha bejutunk hárman, akkor 2:1, ha bejutunk négyen, akkor 2:2 az arány az RMDSZ és a polgári oldal között. Nem lenne közömbös a Magyar Polgári Párt számára sem, ha elmondhatná, hogy van egy képviselője az Európai Parlamentben. Pályára kerül! Én azt a célt követtem, hogy hozzam helyzetbe a nemzeti oldalt, akiket kiszorított az RMDSZ. Nem elég mindig a pálya széléről bekiabálni, és szidni az RMDSZ csapatának a játékát. Be kell kerülni a közszereplők sorába: csak így rúghatunk labdába, csak így rúghatunk gólt. Ha adott helyzetben a legoptimálisabb lehetőséget kihasználom, miért volna bűn ezt elfogadni? Miért mérnek kettős mércével? Miért jó az, ha Sepsiszentgyörgyön együtt tiltakozik RMDSZ, MPP, mindenki, sőt négy éves szerződést kötnek önkormányzati szinten, és ugyanazt, ha mi csináljuk, az hiba, és megbotránkozást kelt? Amúgy a megegyezéstől való viszolygás azt az esetet juttatja eszembe, amikor egy édesanya féltve óvja gyermekét a vízbe fulladástól, és azt mondja, nem menj vízbe. A helyes megoldás az, hogy meg kell tanulni úszni, ahhoz pedig be kell menni a vízbe. Azt nem vitatja senki, hogy amiatt nem tudunk felmenni a pályára, mert az RMDSZ kiszorít, most azonban felenged a pályára.

 – Meg tudná győzni az MPP-ét, hogy elfogadja az EP-lista negyedik helyét?

 – Nemcsak a negyedik helyet, hanem a rendelkezésünkre álló mintegy tucatnyi helyet úgy osztanánk fel, hogy az tükrözze a nemzeti oldal összetételét. Egyedül a Magyar Polgári Párt pártérdeke sérül, azonban azáltal, hogy az MPP helyzetbe kerül, sokkal több lehetősége van arra, hogy pártérdekeit érvényesítse. Ha a PDL nem akar szövetkezni a PNL-vel, akkor azt tudomásul kell venni. Most álljon meg a világ, mert egyik párt nem akar szövetségre lépni a másikkal? Ha nem tudott bejönni a főbejáraton, ebben a helyzetben bejön a hátsó ajtón a Magyar Polgári Párt. Amúgy nagymértékben felelősség terheli az MPP-ét ennek a helyzetnek a kialakulásában: nem lehet minden felelősséget az RMDSZ-re hárítani. A Magyar Polgári Párt is követett el olyan hibákat, amelyek miatt olyan helyet foglal el a magyar politikai életben, amilyent elfoglal.

 – Közel másfél éves mandátum áll ön mögött az Európai Parlamentben. Megvonta már ennek az időszaknak a mérlegét?

 – Egyfelől tudomásul kell venni, hogy az Európai Parlament egy gyenge jogosítvánnyal rendelkező testület, amelynek ugyan egyre növekszik a szerepe, súlya, és ezzel együtt az európai képviseleti rendszer is egyre erősödik, mindazonáltal csupán egy vagyok a nyolcszáz képviselő közül, ráadásul egy kicsiny frakcióban. A formális demokratikus szabályoknak megfelelő érdekérvényesítő erőm ennek következtében gyenge. Ebben nem én vagyok az egyedüli. Ezt általában elmondhatjuk valamennyi képviselőről. Van azonban egy másik megközelítése a dolognak: az Európai Parlament által megvalósuló erdélyi magyar nemzetközi képviselet tág teret biztosít arra, hogy erdélyi ügyeinket nemzetköziesítsük. Páratlan lehetőség, hogy egy európai fórumon megnyilatkozhatunk. Hogy ezt mennyire használta ki az Európa Tanács közgyűlésén egyik vagy másik magyar politikus, azt hadd ne elemezzem. Ez a lehetőségek világa. Bekerül az ember a kisebbségi ügyek iránt érzéketlen, a nemzetállami eszme előítéleteitől terhelt európai, nemzetközi politikai életbe – azt is mondhatnánk, hogy egy bozótba –, meg kell keresni az utat, a megnyilatkozási lehetőségeket, meg kell próbálni nemzeti érdekeink artikulálását, hogy eljusson a tudatukig: létezik egy Erdély. Stilisztikai túlzással élve, ezt olyan politikusok előtt kell megtenni, akik összetévesztik Bukarestet Budapesttel – így nagyon nehéz eredményt elérni. Erdély kérdését fel kellett tornászni az Európai Parlament figyelmébe. Ebben a munkában nem voltunk egyedül. Az úttörő munkát már elvégezték a magyarországi képviselők, elsősorban a magyar néppárti delegáció, a fideszesek, a kereszténydemokraták, köztük is Gáll Kinga képviselőasszony, de meg kell említenem Tabajdi Csaba és Szentiványi István nevét is. Ők már megtették az első lépéseket, bennük szövetségesekre találtunk. Amit lehet, azt megtettem. A mediatizálás, a nemzetköziesítés bonyolult bel- és külpolitikai folyamat, mert adott esetben Bukarestben csapódik le a Brüsszelben elmondott nyilatkozat, és onnan gyűrűzik tovább nemzetközi hullámhosszon. Számomra inasévnek számít az eddig eltöltött egy év és két hónap: teljesen új pászmára léptem, új műfajt kezdtem el. Ítélje meg a média, a közvélemény, hogy ez mennyit ért.

 – A Brüsszelből és Strasbourgból érkező hírek szerint a román politikusok megpróbálnak mindenféle magyar érvet lehengerelni a magyarság kollektív jogaival kapcsolatban. Ön szerint, ezekben a témákban ki lehet-e alakítani párbeszédet a román politikusokkal?

 – A román politika beleragadt az 1989 előtti politizálás kátyújába. A román külpolitika ma is a Ceauşescu időkbeli szlogeneket eleveníti fel, miszerint megoldódott a kisebbségi kérdés, Románia példaértékűen teljesíti a kisebbségekkel szembeni elvárásokat, megfelel minden európai követelménynek, más szóval az a kirakatpolitika folytatódik, amely a kommunizmus korabeli román kisebbségpolitikát jellemezte. A napokban is Ceauşescu érabeli statisztikákat idézték a román EP-képviselők. Volt egy megemlékezés az Európai Parlamentben a Bolyai Egyetem megszűntetésének ötvenedik évfordulója alkalmából, de úgy írták ki a plakátra, hogy a Babeş–Bolyai Egyetem ötvenedik évfordulója. Jellemző, hogy népes vezetői küldöttség utazott ki Brüsszelbe a Babeş–Bolyai Egyetem részéről éppen azzal a céllal, hogy hatékonyan fenntartsák az egyetem multikulturalizmusának a látszatát. Tudomásom szerint nem is hívták meg őket erre az alkalomra. De ugyanez mondható el a szlovákokról is. Ők is a kisebbségpolitika bajnokaiként állítják be magukat, és állandóan piros pontokat akarnak gyűjteni Európában. Ameddig nem történik irányváltozás a román kisebbségpolitika terén, ameddig nem revideálják, nem vizsgálják felül a kisebbségek elsorvasztására irányuló kilencven éves kisebbségpolitikájukat, addig érdemi változás nem történhet. Addig nem tudunk szót érteni. Vannak humanista beállítottságú jótét lelkek a román értelmiség körében, akiknek néha lelkiismeret furdalásuk van, és másokban is lelkiismeret furdalást próbálnak kelteni, hogy mi magyarok miért nem működünk együtt a románokkal? Világosan kell látni, hogy mi együttműködnénk, de nincs politikai súllyal rendelkező partnerünk. Vannak kisebbségbarát, éppenséggel az autonómiát is elfogadni tudó román értelmiségiek, de ezek olyan ritkák, mint a fehér holló. Nincs politikai partnerünk a románok körében. Kifejezetten a román politikumon múlik az, hogy a magyarok párbeszédet tudnak-e folytatni velük, vagy sem. Ilyen szempontból érdekes Băsescu elnök magatartása: adott pillanatban úgy tűnt, hogy szakítani akar az elzárkózó román politikai attitűddel, és leereszkedik a néphez a Székelyföldre. Nyíltan megbeszéli a problémákat, az iskolakérdést, Székelyföld elmaradottságának okait. Félek, hogy ez is csak kirakatpolitikai bukfenc. Azt a látszatot kelti, hogy ő különbözik a többi román politikustól, amikor viszont tétre megy a játék, ő is besorol a többi nacionalista, posztkommunista vezető közé.

 – Idehaza és külföldön is arról szól a történet, hogy az erdélyi magyarság különböző autonómiaformáit szabályozó törvényeket a bukaresti parlamentnek kell elfogadnia. Ilyen előzmények után lehet-e ilyesmiben reménykedni?

 – Európai összefüggésben látom annak esélyét, hogy Románia teljes revízió alá vegye a Trianon utáni és kommunista időbeli kisebbségpolitikáját, és az európai demokratikus szabályoknak megfelelően leüljön tárgyalni a magyarság képviselőivel. Ezt kilencven óta javasolom: úgy képzelem el, mint a nyolcvanas évek végén létrejövő magyarországi rendszerváltó kerekasztalt. A románoknak előbb-utóbb le kell ülniük a magyarokkal. Ha mindig megtalálják maguknak a Magyar Népi Szövetségüket, az RMDSZ-szüket, a kedvükre való magyarokat, akkor soha nem fog ez sikerülni, de hogyha egységes magyar érdekképviseletet tudunk kialakítani, akkor megkerülhetetlen tényezővé válunk. Nem lehet rólunk, nélkülünk dönteni. Elsősorban mi vagyunk illetékesek abban, hogy megmondjuk, mi jó nekünk. A román képviselők arról nyilatkoztak Brüsszelben, hogy milyen jó nekünk. Mondtam is egyiküknek, hogy David úr, elsősorban minket kérdezzenek meg, hogy mi jó nekünk, és ne maguk magyarázzák el. Szerintem kellő összefogással és politikai következetességgel sikerülhet olyan helyzetbe hoznunk magunkat, hogy Románia ne seperhesse tovább szőnyeg alá ezt a kérdést. A demokrácia játékszabályai szerint kénytelen lesz ezen üggyel foglalkozni. Van még egy nagy esélyünk, a nemzetpolitikai eszköz. Hogyha a magyar ügyet a maga egészében tudnánk képviselni, egy erős anyaországgal és a többi határon túli nemzetrésszel összefogva – ebbe az irányba mutat a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács–, akkor tulajdonképpen két európai uniós nációról van szó: a magyarról és a románról. Itt már nem olyan nagyok a súlybeli eltolódások, mint belpolitikai téren a román többség, és a magyar kisebbség között. Egy húszmilliós nemzet egy tizennégy-tizenöt milliós nemzettel együtt tagja az Európai Uniónak, és az Unióban felmerül egy közös kérdés. Ezt a fajta Kárpát-medencei egységet kellene megvalósítani, mert akkor a számarányunknak megfelelően politikai súlyunk is hozzátársul a helyzetünkhöz, és ha jól is politizálunk, végre megszabadulhatnánk Trianon maradandó örökségétől.

Makkay József