vissza a főoldalra

 2009.01.30. 

Edward Knoblauch: A faun

(Turay Ida Színház)

Edward Knoblauchot Knoblockként is ismerik a világirodalomban. Német nevét az első világháború idején, 1916-ban – mint a brit hadsereg kapitánya, majd titkosszolgálatának tagja – angolosította, mert úgy gondolta, a Angliában világban hátrányt jelent neki német származása és neve. Edward Gustav Knoblauch 1874-ben, New Yorkban született; az USÁ-ban, a Harvard egyetemen folytatta tanulmányait, de nem maradt az Újvilágban, először Franciaországba, majd ezt követően 1896-ban Londonba költözött, és ott is élt egészen az 1945-ben bekövetkezett haláláig. A háború befejezése után forgatókönyvek készítésében vett részt, ezzel párhuzamosan drámákat is írt. Kilenc színműve közül az első A faun, ami először könyv alakban, 1911-ben, New Yorkban jelent meg.  Hazánkba viszonylag hamar megérkezett, írott formáját a Franklin kiadó 1913-ban tette közzé, színpadi változatának is ebben az évben volt a Nemzeti Színházban a premierje. A korabeli közönség olyannyira szerette, hogy három évadon át játszották, és 100 előadást tartottak belőle. Korabeli – és még mai – szemmel nézve ez hihetetlenül magas szám, ami nemcsak a címszerepet alakító Rajnai Gábor kiemelkedő teljesítményének köszönhető, hanem a vígjáték mondanivalójának, szellemességének, humorának. Azóta se szeri, se száma a bemutatóknak, legutóbb az Újpest Színházzal közös produkcióként a Turay Ida Színház társulata újította fel, a publikum 2008. november 22-én láthatta először.A faunnak nincs szerteágazó, nehezen követhető cselekménye, mert a hangsúly az álszent, viktoriánus Anglia megcsontosodott társadalmának megcsipkedésén, kiüresedett emberi kapcsolatainak pellengérre állításán van. A lordoknak és a ladyknek, valamint a sire-öknek kisebb-nagyobb hazugságokkal fenntartott, udvariassági szabályokkal korlátozott együttesébe csöppen be a római mitológiából ismert félisten, a faun, akinek ugyan állati, kecskeformája van, de az emberhez is módfelett hasonlít. Ez a félig isteni, félig emberi lény fütyül az etikett követelményeire, évszázados konvenciókra, őszintén, a maga keresetlen és harsány modorában közli a véleményét, köntörfalazás nélkül beolvas mindenkinek. Ezek a kifogástalan gentlemanek meg finom hölgyek természetszerűen idegenkednek tőle, feszengenek a társaságában, mert szembesíti őket lelki sivárságukkal, csak a látszatra adó felszínességükkel. Mindannyian féltik kényelmesen, a pénz mindenható uralma által berendezett életüket. A faun ártatlan, gyermekien őszinte kérdéseivel sarokba szorítja őket, egyre kényelmetlenebbül érzik magukat. Ugyanakkor a huncut faun a rang és a vagyon miatt kisiklott életeket normális vágányra tereli, összeboronálja az igazi szerelmeseket.

Edward Knoblauch darabjában a helyzetkomikum keveredik a jellemkomikummal. Mulatságosak, ugyanakkor mélyen elgondolkodtatók azok a részek, amikor a két világnak, az égnek és a földnek a teremtménye, a faun szembesíti a gőgös és rideg arisztokratákat cselekedeteikből hiányzó emberséggel, önös érdekükből eredő szűklátókörűségükkel, közönyösségükkel. A szereplők pedig ennek az úgynevezett művelt társadalmi rétegnek az összes torz vonását magukon hordozzák. Lord Stonbury szerencsejátékos, aki maradék pénzét is feltette egy lóra, de az nem futott be, és szorult helyzetéből nem lát más kiutat, mint az öngyilkosságot. Ez a link alak azért annyira nem akar meghalni, csak egy kicsit sajnáltatni szeretné magát. Évek óta jegyben jár, de a nősüléshez valahogy nem fűlik a foga. Sir Ernest Craddock, a minden hájjal megkent ügyvéd is a tisztességnek, becsületnek csak a látszatát tartja fontosnak. Maurice Morris kereskedő pedig olyan elképesztően magas kamatra ad hitelt, ami bőven kimeríti az uzsora fogalmát. A nincstelen Cyril Overtone az ördögnek is eladná a lelkét. Lady Alexandra Vancey pedig a magukból kifordultan ágáló szüfrazsettek táborába tartozik, és politikai elvei miatt nem meri bevallani valódi érzéseit, azaz szereti a semmirekellő lordot. Misis Hope-Clarke pedig társadalmi és anyagi szempontból előnyös frigy reményében még a faunhoz is hozzáadná a lányát. Vivian pedig engedelmesen hajtaná bármilyen házasság igájába a fejét, ha abban nem lennének pénzügyi gondjai.

A faunnak az az érdekessége, hogy apa és fia játszik benne. A címszerepet Dózsa Zoltán, az inasét pedig Dózsa László személyesíti meg. Dózsa Zoltán annyi tűzzel és színnel jeleníti meg ennek a csalafinta kópénak, a faunnak nagyon szerethető figuráját, hogy a nézők elejétől a végéig élvezik az előadást. Bozsó József a megbízhatatlan lordot, Márton András az ügyvédet, Boros Zoltán a szerelméért kiállni képtelen fiatalurat, Mikó István a szívtelen uzsorást, Vásári Mónika a megkeseredett vénkisasszonyt, Tóth Judit a számító anyát, Borbély Krisztina pedig az „eladó” lányt kelti életre.  A Turay Ida Színház társulata remekül helytáll, Márton András rendezésében olyan pergő előadást hoznak létre, ami igazán szórakoztat, mert szívből jövően lehet kacagni rajta. Az ilyen típusú produkciók felüdülést jelentek mindennapjaink rohanásában, és sokkal több kellene belőlük.