Kasszandra és Apolló

Homérosz Íliászában Kasszandra trójai királylány Priamusz király és Hekuba királyné leánya. Szépségéről messze földön híres. Kasszandra egy alkalommal elaludt Apolló, a prófécia istenének a templomában. Apolló, aki maga is a legszebb isten hírében járt, addig gyönyörködött az alvó királylány szépségében, amíg belé nem szeretett. Azzal kecsegtette a leányt, hogy ha viszonozza szerelmét, akkor ajándékként megadja néki a jövőbelátás és a jövendölés tehetségét. Kasszandra ezt meg is ígérte, és a prófétai tehetséget előlegbe meg is kapta.

Amikor azonban az ígéret beváltására került volna a sor, a leány ellenállt Apolló szerelmi ostromának. Az isten dúlt-fúlt mérgében, de a jövendölés tehetségét már nem tudta visszaszippantani. Apolló azzal bosszulta meg Kasszandra hitszegését, hogy ajándékát egy átokkal toldotta meg. Az átok abban állt, hogy Kasszandra jövendölésének senki nem ad hitelt, és magát a leányt őrültnek tartják majd. Priamusz király kénytelen volt Kasszandrát a fellegvár egy piramisába zárni, hogy a trójai harcosokkal beszélgetni se tudjon, nehogy vészterhes jóslataival tompítsa a harci kedvet. Mindenesetre a király gondoskodott arról, hogy őt magát a szolgák tájékoztassák azokról a jövendölésekről és rémlátásokról, melyeket leánya a piramis falára borsóként nap-nap után hányt.

A trójai faló

Kasszandra legnevezetesebb jóslata azt volt, amellyel meg akarta akadályozni, hogy a győzelmi mámorban úszó honfitársai bevonszolják a trójai falovat a fellegvárba. A távozást színlelő görögök „ajándékképp” hagyták hátra az óriás falovat, mintegy engesztelésül a város tíz évig tartó hiábavaló ostromáért. A trójaiak kitörő örömmel fogadták az ajándékot. Kasszandra tiltakozott, de a többiek lehurrogták a bolondnak elhíresztelt leányt. Vergilius az Aeneis-ben leírja, hogy miközben a trójaiak nagy üggyel-bajjal próbálták az ormótlan falovat a kapun át betuszkolni, az négyszer is nekiütközött a kapufélfának. Eközben a faló gyomrából fegyverek összekoccanása és elnyomott jajszó hallatszott ki, ami nem kerülte el Kasszandra figyelmét. Azonban a trójaiak elvakultságukban mind a négyszer elmulasztották, hogy a faló gyomrából származó titokzatos hangok eredetét kivizsgálják. Kasszandra sírva átkozta meg ezt a szerencsétlen órát, amely Trója sorsát megpecsételte. Aeneas szavaival: „Tunc etiam fatis aperit Cassandra futuris ora dei iussu non umquam credita Teucris.” (Kasszandra megjövendölte végzetünk: mindenki hallotta, de az istenek akaratából senki nem hitte a próféciát.)

A többit már tudjuk. Késő éjjel, mikor Trója az igazak álmát aludta, megnyílt a trójai faló gyomra és kiokádta a görög fegyvereseket magából, akik a város kapuit megnyitották a kívül már titokban várakozó bajtársaiknak, hogy egyesült erővel vérfürdőt és szabad rablást rendezzenek a városban pontosan úgy, ahogy azt Kasszandra megjósolta. Trója elveszett. A túlélők földönfutóvá lettek.

Pályi Menyhért (1892-1970)

A huszadik század kiemelkedő Kasszandrája a magyar származású amerikai közgazdász és pénzügyi szakértő, Melchior Palyi volt. Budapesten született, apja ismert újságíró és lapszerkesztő. A Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzi első diplomáját, majd a müncheni egyetemen doktorál közgazdaságtanból 1915-ben Max Weber tanítványaként. 1915 és 1918 közt az Osztrák-Magyar Nemzeti Banknál, majd a magyar Földművelésügyi Minisztériumban teljesít szolgálatot. 1921-től 1923-ig a göttingai illetve a kieli egyetemen tanít. 1926-tól 1928-ig az oxfordi és chikágói egyetemen működik vendég-professzorként. 1928-ban Pályi a Deutsche Bank közgazdasági tanácsadója, majd kinevezik a berlini Händelhochschule Pénzügyi Tanszékének professzorává. Egyidejűleg a Reichsbank tanácsosa és a Deutsche Bank vezető közgazdásza. 1931 és 1933 közt és a berlini Currency Research Institute ügyvezető igazgatója. 1933-ban, Hitler hatalomrajutása után Pályi elhagyja Németországot és Angiába megy, ahol a Midland Bank tanácsadója és az oxfordi egyetem vendégprofesszora. Még ugyanebben az évben kivándorol Amerikába. Chicágóban telepszik le, ahol már 1927-ben megalapította jóhírnevét. A chikágói és a wisconsini egyetem professzora. A háború alatt Európában több amerikai lap levelezője. A háború után visszatér Chikágóba, és folytatja professzori tevékenységét, miközben több szakkönyvet is ír, melyek közül az 1958-ban megjelent Managed Money at the Crossroads (Válaszúton az irányított pénzrendszer) a leghíresebb. Zsurnalisztikai tevékenysége párját ritkítja: többezer cikke jelenik meg az amerikai lapokban és folyóiratokban. Ízelítőül álljon itt néhány cikkének címe: „Aranyalap arany nélkül”; „Az adósság-Bememót csápjai között”; „A dolgozók Elveszett Paradicsoma” (utalás John Milton Paradise Lost c. eposzára); „Az Utópiához vezető legrövidebb út”; „Pénzügyi délibáb”; „A szimptómák gyógyítása”.

Az Aranykor alkonya

Halála után, 1971-ben adják ki posztumusz kötetét, amelyet a sírból küldött üzenetként foghatunk fel, The Twilight of Gold címmel, ami szószerinti fordításban mint az „Arany alkonya”, átvitt értelemben pedig mint a találóbb „Aranykor alkonya” adható vissza. Ez az a téma, amely Pályit egész pályafutása alatt végigkísérte, foglalkoztatta és izgatta, s amelynek Pályi kétségtelenül a világ legjelesebb szakértője volt. Kedvenc idézete Diogenes Laertius (Kr. után 2. század) aforizmája: „Az aranyérmék sápadt arcúak, mivel oly sok tolvaj készülődik elrablásukra”. Ebben a könyvében Pályi foglalkozik a klasszikus aranyfedezetű pénzrendszerrel, az első világháború utáni pénzügyi káosszal és a papírvalutáknak az aranyalapon való stabilizációs kísérleteivel; az angolszász blokk (Nagy-Britannia és az Egyesült Államok) szabotázsával ahogy az aranyvalutát 1931-ben illetve 1933-ban megtorpedózták; az arany-blokk (Franciaország és Svájc) kapitulációjával illetve a „kétfrankos” devalvációval, értsd alatta a francia és a svájci frank 1936-évi aranytartalmának csökkentését. A könyv végén összefoglalja az aranyalap megfojtásával kapcsolatos eseményeket. Egy érdekes fejezet címe Social Justice and Gold, egy másiké Prelude to Catastrophe. Ez utóbbiban a világ hitelrendszerének folyamatos hanyatlásáról és az adósság-Behemót előretöréséről esik szó, amely az amerikai gazdasági rendszert polipként tartja csápjai közt. Az utóirat Does History Repeat Itself? (Vannak-e történelmi refrének?) látnoki megjegyzéseket tartalmaz.

Pályi irodalmi hagyatékát orosz származású özvegye, Raissza a chikágói egyetem könyvtárának adományozta 1971-ben, ahol az hozzáférhető a kutatók számára. Ezek között található Pályi magánlevelezése is, amely több magyar vonatkozású érdekességet tartalmaz. Például azt a meglepő információt, hogy egy évtizeddel a bécsi döntés előtt (!) a Maszarik-Benes kormányzat hajlandónak mutatkozott a magyar-cseh határ revíziójára, amit jobb magyar diplomáciával talán ki lehetett volna használni. Pályi a világgazdaság várható összeomlására vonatkozó Kasszandra-jóslatait az általa szerkesztett Bulletin számaiban írta meg. A trójai faló szerepét az angolszász gazdasági irányzat játssza, amelynek megtestesítői az angol Lord Keynes (1883-1946) és az amerikai, Nobel-díjas Friedman (1912-2006) voltak. A Bulletin kőnyomatos előállításban kézirat gyanánt jelent meg, amelyet Pályi 1941-től halála napjáig, tehát majdnem harminc éven át hűségesen elküldött minden érdeklődőnek. Hatszáznegyven számot ért meg, amelyek megtalálhatók a chikágói egyetem könyvtárában. A Kasszandra jóslatoknak csak egy kis töredéke látott napvilágot néhány kevésbé jelentős amerikai újság és folyóirat hasábjain, de ezeknek sem volt visszhangja. A szó pusztába kiáltott szó maradt. A közvélemény nem volt érdekelve abban, hogy a nagy vályúnál Kasszandra sirámainak meghallgatásával szakítsa félbe az élvezetek habzsolását.

Az adósság határtermelékenysége

E sorok írója maga-magát a huszonegyedik század Kasszandrájának tekinti, aki 2001 óta az interneten megjelent cikkeiben a közelgő válságot megjósolta, sőt, az időzítést is megpróbálta pontosítani. Az eredmény várható volt: hideg értetlenség és gáncsoskodás. Ha nincs internet, akkor semmi módom nem lett volna arra, hogy ezeket a figyelmeztetéseket közzétegyem. A „komoly” lapoknak és folyóiratoknak nem állt érdekükben, hogy Kasszandra figyelmeztetésének helyet adjanak.

Az én jóslataim szorosan kapcsolódnak Pályiéhoz, és bizonyos értelemben azok kiegészítései. Pályi nevéhez fűződik egy fogalomalkotás, amit én később az „adósság határtermelékenysége” (marginal productivity of debt) néven próbáltam népszerűsíteni. Ez nem más mint a GDP (gross national product, azaz bruttó hazai termelés) éves növekedésének az összadósság éves növekedéséhez mért aránya. Pályi támadta a Keynes-féle gazdasági iskolát, amely a GDP-nek az összadóssághoz mért arányát állította az érdeklődés középpontjába, ami szerinte nem tükrözi híven az adósság minőségét, illetve annak romlását. A GDP fogalma, mint a makroökonómiai fogalmak általában, hetet-havat összehord, a pocsékolást és a fogyasztás túltengését egybeömleszti a beruházásokkal és megtakarításokkal, amikor összesíti a javak és szolgáltatások hazai termelését. Értelmet csak akkor nyer, ha az egy dollár adósságnövekedésre eső GDP növekedés értékét nézzük, tehát az adósság határtermelékenységét vesszük. Ez a mutató jelzi, hogy a vállalkozóknak mennyire sikerült az adósságot értéknövekedésre átváltoztatni. Ideálisan az adósság határtermelékenysége 1-nél magasabb érték, ami megmutatja, hogy a kölcsön felvételének volt értelme: a megtermelt javak és szolgáltatások értéke meghaladja a ráfordítás mértékét. Ugyanígy a mutató leesése az 1 érték alá figyelmeztetés, hogy további kölcsönfelvétel elvesztette gazdasági értelmét, mivel a ráfordítások nagyobbak lennének, mint a megtermelt érték. A nadrágszíj megszorítására van szükség, amit csakis fokozott takarékossággal és a fogyasztási tempó mérséklésével lehet elérni. Ez természetesen anatéma a Keynes-féle közgazdasági tanok szemében.

Negatív határtermelékenység

Ha a gazdasági élet irányítói nem foganatosítanak kellő időben szigorú takarékossági intézkedéseket, akkor a határ-termelékenység tovább fog zuhanni 1-ről 0-ra, sőt azzal fenyeget, hogy negatív lesz. Ekkor a mutató már szinte azonnali katasztrófát jelez. A jéghegy előbukkant a ködből, és a Titanic menthetetlenül belé fog ütközni. Az adósság további növekedése ezután már szükségképp a gazdasági élet zsugorodását fogja maga után vonni. Ez pedig gazdasági válságot jelent. 2006 végén az adósság határtermelékenysége, a történelemben először, leesett 0 alá. A következő év februárjában a kötvények értékbiztosítási díja felugrott a korábbi többszörösére. Ezek voltak azok a jelek, amelyek meghirdették a pénzügyi válság kezdetét. Az amerikai bankok többsége, beleértve a legnagyobbakat is, alaptőkéjük megsemmisülésével fizettek, és egyszersmind fizetésképtelenek lettek. A pénzforgalom megbénult. A gazdasági élet pangásba fulladt. A három legnagyobb amerikai gépkocsigyártó cég tönk szélére jutott. 2008-ban elnökválasztás volt Amerikában, az utolsó alkalom, hogy a gazdasági katasztrófát elhárítsák. Az új elnök, Barack Obama azonban a régi gárda képviselőit, akiket a Pénzügyminisztériumban és a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve-ben súlyos felelősség terhel a katasztrófáért, meghagyta állásukban. Az új pénzügyminiszter, Timothy Geithner mindjárt meg is hirdette az új politikát: a defláció és a fenyegető depresszió ellen az államadósság lavinaszerű növelésével fognak fellépni, a befolyó pénzzel pedig a nagybankokat fogják újrafinanszírozni és a gazdasági életet serkenteni. Nemcsak marad minden a régiben, de az adósságcsinálás üteme még tovább fokozódik majd. Obama elnök meggondolatlanul folytatja az iraki és afganisztáni értelmetlen háborút, ami egyre több pénzt fog felemészteni, pedig minden dollár kölcsönökből kell, hogy befolyjék, mert az adóbevétel a gazdasági válság hatására nagymértékben csökkenni fog. A következmények félelmetesek. Fokozódó munkanélküliség, a termelés és a kereskedelem visszaesése, ipari és pénzügyi vállalkozások sorozatos csődje.

Pályi értékelése

Sajnálatos módon Magyarországon nem méltányolják, hogy Pályi, a nemzetközileg elismert közgazdász magyar ember volt, pedig büszkék lehetnénk e hazánkfiára. Konzervatív közgazdász, a szocializmus kritikusa és ellenzője, Pályi úgy definiálta a konzervatív gondolkodót mint hogy az hajlandó a változásra feltéve, hogy jobbra vezet. A mai értelemben vett liberalizmus ádáz ellensége, Pályi kritizálta a liberálisokat megátalkodottságukért, ahogy képtelenek elismerni az általuk javasolt orvosság mérgező hatását, még legnagyobb kudarcaik után is.

Pályi meggyőződéssel hitte, hogy az adósság növelését termelési célokkal kell megindokolni, és hogy a szilárd pénz- és hitelrendszer igazolása az aranypénzre átváltható hazai aranyvaluta. Szerinte a nemzeti valuták között rögzített árfolyamot kell fenntartani, ami a nemzetközi aranyvalutával igenis megvalósítható. Pályi szerint a defláció szükséges és elkerülhetetlen gyógymód, valahányszor elmulasztják idejében megállítani az inflációs túlkapásokat. A világ nagy vesztesége, hogy Pályi látnoki jóslatait nem vették komolyan, és tanácsát, hogy a gazdasági bajok orvoslását nem lehet inflációs kalandokban keresni, nem fogadták meg. Amikor a világ aranyat keresett, ami fénylik, csillog és ragyog, akkor Pályi csak olyan aranyat tudott ajánlani, amit „arcod verejtékével” kell megkeresned.

Milton Friedman Magyarországról kivándorolt zsidó szülők gyermekeként született New Yorkban, 1912-ben. Apja Friedman Jenő Saul, anyja Landau Sára Eszter (lásd Hermann Péter: Biográf Ki Kicsoda 2004). 1928-ban, kevéssel a 16. születésnapja előtt leérettségizett a New Jersey állambeli Rahway középiskolájában, és matematikus hallgatóként kezdte tanulmányait a Rutgers egyetemen, mivel aktuárius (biztosítási matematikus) pályára akart lépni. Erre az időre esik a gazdasági válság kirobbanása, ami meggyőzte Friedmant arról, hogy inkább közgazdász legyen.

1946-ban, 34 éves korában doktorált a Columbia Egyetemen közgazdaságtanból, és 1976-ban, 64 éves korában kapta meg a Közgazdasági Nobel Emlékdíjat. Friedman doktorrá avatása előtt képtelen volt egyetemi kinevezéshez jutni, és a szövetségi kormány szolgálatába állt. A Wikipédia nevű „szabad enciklopédia” szerint Friedman 1940-ben megpróbálkozott ugyan a wisconsini egyetemen katedrát szerezni, de az „ott dúló antiszemitizmus miatt” inkább visszatért a kormány szolgálatába. 1946-ban a Chikágói Egyetem meghívta, hogy közgazdaságtant tanítson. Ennek az egyetemnek a közgazdasági tanszéke mindig is konzervatív hírnévnek örvendett, és a lehetőség szerint szembeszállt az elburjánzó, Keynes nevével fémjelzett liberális irányzattal. A mai napig is az van a köztudatban, hogy mind Pályi mind pedig Friedman, az egyetem két magyar származású pénzügyi szakértője a szabadpiac elvén álltak. Azonban a tények mást mutatnak. Friedman báránybőrbe bújt farkas volt. Konzervatívnak tetette magát, és vállalta a trójai faló szerepét, mellyel az aranyellenes összeesküvést álcáját. Amikor Nixon elnök 1971-ben megtagadta Amerikának a külföldi központi bankokkal szemben fennálló, aranyvalutában esedékes fizetési kötelezettségének teljesítését, akkor égetően nagy szükség volt rá, hogy a szerződésszegést valamilyen tetszetős gazdasági elmélettel álcázzák. Friedman készségesen állt a kormányzat rendelkezésére, hogy port hintsen a világ szemébe. Azzal a hamis (hogy ne mondjuk, ostoba) elmélettel lépett fel, hogy a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának a felbillenését helyre lehet hozni „csúszódevalvációval”, más néven a „papírvaluták lebegtetésével”. Ha egy ország valutájának az ázsiója csökken, akkor ez pezsdíti az exportot és elnyomja az importot, és megfordítva. Friedman szerint a valutaárfolyamok változása automatikusan és fájdalommentesen állítja helyre a kereskedelmi mérleg egyensúlyát. A devalváció, ami eddig az ország szégyene volt, ezennel szalonképessé, sőt erénnyé válik.

Friedmannak ez az elmélete teljesen téves. Friedman számításon kívül hagyta azt a tényt, hogy a csökkenő valutaárfolyam rontja a termelők külföldi vásárlóerejét, tehát drágítja az exportba beépítendő importált alkatrészeket. Ha a „puha valuta” látszólag segíti az exportot, ez csak ideig-óráig van így, amíg ezeknek az alkatrészeknek a készlete tart. Mihelyt azonban a készletek kifogynak és ezeket a cikkeket az új valutaárfolyamon kell külföldről behozni, az exportcikkek árait fel kell majd emelni. Végeredményben tehát a devalváció, akár csúszó akár nem, aláássa az ország termelőinek külföldi versenyképességét. Angol szóhasználattal élve romlik a terms of trade. Mint a következő évtizedek megmutatták, Friedman tetszetős elmélete a gyakorlatban „eloszlik mint a buborék”. A dollár/ yen árfolyam romlott, de az USA/Japán kereskedelmi mérleg nemcsak hogy nem javult, de soha nem látott mélységbe zuhant, sőt egyes amerikai iparágak eltűnéséhez vezetett. Friedman az „Aranyvaluta Sírásója”. Aki szelet vet, vihart arat. A világ most aratja majd a vihart, amely, a Friedman sugallatára negyven évvel ezelőtt elvetett szélből kelt ki.

Érdekes megjegyezni, hogy amíg Pályi nevét halála után hamar elfelejtették Chikágóban, addig a Friedman kultusz óriási arányokat öltött. Keynes tanai mellett Friedman tanait tanítják a legtöbb egyetemen, a tudományos alapokon nyugvó gazdasági elméletek szinte teljes kizárásával. A köztudatban úgy él, hogy Keynes elmélete liberális, Friedmané pedig vele szembenálló konzervatív. Az igazság az, hogy mind a két elmélet reakciós és álságos. Keynes elmélete azért népszerű, mert a pazarlást szorgalmazza, míg a takarékosságot kifejezetten károsnak tartja. A legkisebb ellenállás útja mindig népszerű, noha nem mindig célravezető. Friedman látszólag a takarékosság mellett érvel. Azt állítja, hogy aranypénzre voltakép nincs szükség, mert sokkal olcsóbb médium, a papír rendelkezésünkre áll pénzcsinálás céljaira. Ugyanezzel az érveléssel azt is bizonygathatná, hogy a termeléshez nincs tőkére szükség mert az hitellel helyettesíthető; vagy azt, hogy tűzbiztosításra költeni kidobott pénz. Keynes és Friedman, a két hamis próféta egy húron pendül. Mindkettő tagadja a tőke szerepét a termelésben és a nemzetgazdaságban. Mindkettő demagóg: a demagógia egyik legveszélyesebb válfajának a főpapja. Pályi volt az, aki a két autentikusnak vélt közgazdászt leleplezte, és elvtársi mivoltukat kimutatta.

2009 május 1.

Fekete Antal

(Forrás: Havi Magyar Fórum, 2009., június.)