vissza a főoldalra

 

 

 2009.07.10. 

Egerben is leáldozott a HospInvest napja

Hatvan és Gyöngyös után Egerből is mennie kell a HospInvestnek. A Heves Megyei Közgyűlés úgy döntött: felbontják a szerződést a csődhelyzetbe került társasággal. A megye saját céget alapít, amely ősztől veszi át a Markhot Ferenc Kórház üzemeltetését. Vége a játszmának - ezt üzenték az ülésen megjelent kórházvédők a képviselőknek. Szót nem kaptak, majd egy idő után az üléstermet is el kellett hagyniuk. A közgyűlés ugyanis zárt ajtók mögött tárgyalt az egri kórház további sorsáról. A HospInvesttel augusztus első napjaiban közlik hivatalosan a szerződésbontást. Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés elnöke szerint a HospInvest azt követően még tudja üzemeltetni a kórházat október végéig, s ez nekik – a városatyáknak - azért is fontos, mert fel tudnak készülni arra, hogy a következő időszakban gazdasági társaságként hogyan tudjuk működtetni a kórházat. Herman István, fideszes frakcióigazgató aggályosnak tartja a közgyűlés döntését, mert úgy bont föl szerződést, hogy nem bont föl szerződést, miközben meg nem nevezett forrásból 500 millió forintot szerez. A frakció azonnali lépéseket vár, szerintük nincs értelme az időt húzni. Ha ugyanis a HospInvest őszig csődbe megy, veszélybe kerülhet a betegek ellátása. Az egri döntéssel a HospInvest az összes intézményt elveszítette a megyében.

 

(Forrás: dunatv.hu)