|
 2009.06.05.
Duray Miklós: Süllyedhetünk mélyebbre? Az ekeli példa
Az
ezerkilencszáznyolcvanas években, amikor éppen szabad lábon
voltam, titokban – nehogy az akkori kommunista államrendőrség
kövesse őt – felkeresett egy barátom, aki később jelentős
magyar-lengyel kulturális diplomáciai szolgálatot látott el.
Hosszas beszélgetésünk során közölte velem akkori meggyőződését,
miszerint a demokráciában, ha ránk köszönt, az ember majd azt
teheti, amit akar. Meglepődve néztem rá – amit lehet, hogy
furcsának vélt –, de gyorsan kiábrándítottam téves meggyőződéséből.
A demokrácia nem az indulatok vagy az akaratok érvényesülésének
a területe, hanem a játékszabályoké. A demokrácia mértéke
az elvek érvényesülésének, a játékszabályok betartásának,
az érdekérvényesítésnek és az egyeztetési készségnek az
együttes megnyilvánulása. Ebből azonban a kommunistákat és a
velük együttműködőket ki kell zárni, mert ezt a rendszert ők
borították fel. Senki sem alkalmas a demokrácia elveinek a
tiszteletben tartására, aki cinkosa volt a kommunista hatalmi
rendszernek vagy valamilyen totalitarizmus híve volt.
Beszélgetésünk óta eltelt vagy huszonöt év. Megtörtént
a rendszerváltás, vagy inkább a hatalomváltás. Állítólag
folyamatban van a rendszerváltozás is, csak nem tudjuk, mikor
teljesedik be.Változott-e elképzelésünk a demokráciáról?
Tudjuk-e, mi a demokrácia?
Halvány „miniszteri segédfogalmazói” elképzelése
sincs sorstársaink zömének arról, hogyan valósulhat meg a
demokrácia a volt kommunista Kelet-Közép-Európában. Nem is
lehet, hiszen közülünk itt a szülőföldünkön senkinek sincs
tapasztalata erről. Hacsak a családban, a kulturális hagyományokban
és az értékrendjükben nem építették ki a demokrácia
elveinek érvényesülési rendszerét, szigorúan titkolva azt,
nehogy a másként gondolkodókat üldöző kommunista hatalom
kideríthesse, vagy a hatalomváltás után gúny tárgyává váljanak
azok előtt, akik korábban a totalitarizmussal azonosultak, most
pedig demokratának vallják magukat. Ha lennének a térségünkben
mély gyökerei a demokráciának, akkor Magyarországon megtörténhetne
az időközi kormányváltás, és a hatalomváltás óta eltelt
tizenkilenc évből tizenegyben nem lehetnének hatalmon a volt
kommunisták.
Legutóbb a Magyar Koalíció Pártjában történtek olyan
pengeváltások, amelyek ugyancsak a demokrácia elveinek nem
ismeretéről tesznek tanúbizonyságot.
A pártban elnökváltás és részbeni hatalomváltás történt
2007-ben. Ez eddig összhangban van a demokráciával. Az viszont
ellentétes vele, hogy a bukott elnök és kis csapata nem tud
ebbe beletörődni. Az elégedetlenségüknek egyik megnyilvánulása
volt, hogy a párt parlamenti csoportjából kilépett három
parlamenti képviselő, akiknek egyike az egyik elődpárt elnöke,
a másik pedig a másik elődpárt, majd az egységes párt bukott
elnöke volt. Persze mondhatnánk, hogy ez sem ellentétes a
demokráciával.
Aki viszont nem nyugszik bele a demokratikus versenyben
elszenvedett vereségbe, az nem demokrata. Bizonyították ezt
azzal is, hogy kiugrásuk ellensúlyaként azt követelték,
mondjon le a szabályszerűen megválasztott elnök. Noha tudják,
megbízatását csak az őt megválasztó testületnek, a párt
kongresszusának adhatja vissza, ahol a tizenegyezer tag nevében
jelenlévő küldötteknek több mint a fele döntött az elnök
kilétéről. A demokráciában a játékszabályok betartása
alapvető fontossággal bír. Játékszabályt csak forradalom írhat
fölül, de a demokráciában forradalmak nincsenek, legfeljebb az
elégedetlenkedők lázadoznak.
A minap az MKP-ban folyó vita miatt felhívott egy csallóközi
férfi, akiről kiderült, hogy az ekeli mezőgazdasági szövetkezet
biztonsági őre.
Az
Őr Úr felháborodva közölte velem nemtetszését amiatt, hogy
Csáky Pál nem akar lemondani elnöki tisztségéről, miközben
felsorolta a Bugár Béla által emelt kifogásokat. Számomra a
legmegdöbbentőbb megjegyzése az volt – ami Bugár szájából
is több mint elgondolkodtató –, hogy Csáky becsapta az ellenzéki
szlovák társait, mert nem mondta meg nekik, hogy a magyar képviselők
megszavazzák a parlamentben az Európai Unió alapokmányát, a
Lisszaboni Szerződést. Bugár tudta és tudja, hogy ez kétszeres
magyar érdek volt. Az érdek egyik része a szerződéshez köthető,
mert a szöveg bevezetőjében rejlik az a mondat, amelyhez köthetjük
érdekeinket az Európai Unióban, a másik része pedig a
parlamenti politikával volt kapcsolatban, mert ezután következett
az oktatási törvény módosítása, ettől függött, hogyan írhatjuk
a földrajzi neveket a magyar tankönyvekben. Az pedig, hogy kivel
közlöm várható lépéseimet, taktika kérdése. Ezeket a körülményeket
a Csákyval szembeni bosszú érzete miatt a hívek irányába úgy
közvetíteni, hogy ez az ellenzéki társak elárulása volt,
enyhén szólva, félrevezetés.
Az Őr Úr azonban mondott mást is. A telefonbeszélgetésünket
megelőző napon találkoztak az ellenzéki pártok elnökei. Az
Új Szóban egy közös fényképen szerepelt a három elnök. Középen
Csáky Pál állt. Az Őr Úr felháborodva kérdőre vont, hogyan
merészelt Csáky középre állni, hiszen a középső hely
mindig az elsőt, az aranyérmest illeti, mi pedig hálásak lehetünk,
hogy a szlovákok szóba állnak velünk. A mi helyünk csak szélen
lehet, mert magyarok vagyunk.
Több mint félórás telefonbeszélgetésünket ezen a
ponton szakítottam meg. Az nem lényeges, hogy mit mondtam az Őr
Úrnak az egyenrangúságról. Bugár Bélának azonban azt üzenem:
ha az ellenségem dicsér, hibáztam, de ha a hívem mond
ilyeneket, gyorsan szedem a sátorfámat, mert nagy a baj körülöttem.
(Megjelent
a Szabad Újság 2009. május 27-i számában)
|
