vissza a főoldalra

 2009.06.05. 

Megáldották a doberdói Magyar Kápolnát

 Ökumenikus szertartás keretében május 29-én öt püspök áldotta meg a felújított doberdói magyar kápolnát a Hősök Napja alkalmából. Az ünnepségen részt vevő Sólyom László személyében első alkalommal rótta le kegyeletét magyar államfő az Isonzo-front magyar halottai előtt. A köztársasági elnök beszédében rámutatott: az első világháború idején épült kápolna tanúsítja, hogy az elesettek iránti tisztelet erkölcsi parancsa tovább él népeinkben, s egyben szép példája a civilek és a hivatalos szervek együttműködésének is.

 Az első világháború során az Isonzó folyó völgyét uraló Doberdói-fennsík, illetve a Monte San Michele képezte frontszakaszon jelentős magyar csapatok harcoltak. A véres ütközetek áldozatait a front mögött kisebb ideiglenes temetőkben temették el, amelyek némelyikében kisebb kápolnát is emeltek.

 A háborút követően az olasz hatóságok fokozatosan felszámolták az egykori front területén elszórtan fekvő kisebb haditemetőket. Az olasz elesettek maradványait a Redipugliai Katonai Temetőben (Sacrario) helyezték végső nyugalomra, az osztrák-magyar hadsereg hősi halottai pedig az ettől nem messze található foglianói Osztrák-Magyar Katonai Temetőbe kerültek.

 A nevezetes Doberdó községhez tartozó Visintini település határában a háború során ideiglenes osztrák-magyar haditemető létesült, a források – és a máig ott álló emlékoszlop – tanúsága szerint a közeli San Martino körzetében harcoló szegedi 46-os, illetve a 96-os közös gyalogezred elesettjei számára. A sírkert mellett a magyar csapatok egy kápolna építésébe fogtak, ám idő hiányában befejezni már nem tudták. A szerkezetkész épület magántulajdonba került, évtizedekig pajtának használták. Mígnem az 1990-es években, a világháborús emlékhelyek iránt megélénkült magyar érdeklődés hatására, a győri és a goriziai Isonzó Baráti Kör ösztönzésére tervek születtek helyrehozatalára. A kápolna tulajdoni viszonyainak rendezése, az anyag források felkutatása hosszú éveken keresztül húzódott, s végül a Széchenyi Tudományos Társaság bekapcsolódásának köszönhetően valósulhatott meg.

 A munkálatok idén tavasszal elkészültek, így a Széchenyi Tudományos Társaság, valamint olaszországi partnere, az Isonzó Baráti Kör a Hősök Napja alkalmából május 29-re megszervezte az ünnepélyes felavatást. A felkérést elfogadva Sólyom László köztársasági elnök is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Kíséretében érkeztek a Honvédelmi és a Külügyminisztérium magasrangú tisztségviselői, továbbá a Magyar Honvédség tisztjei, élükön Tömböl László vezérezredes vezérkari főnökkel. A Széchenyi Tudományos Társaság, az Újfehértóért Alapítvány és a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében népes magyar közönség érkezett. A szomszédos Szlovénia is honvédelmi államtitkára révén képviseltette magát, míg olasz részről a tartományi és a megyei civil és katonai hatóságok, politikai vezetők jelentek meg a rendezvényen. A doberdói polgármester, majd Friuli Venezia Giulia Tartomány elnöke, illetve a szlovén delegáció vezetőjének köszöntő beszédei után Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnöke mutatta be a kápolna felújításához vezető munkálatokat.

Sólyom László köztársasági elnök beszédében a kicsiny kápolna mögött rejlő emberi tartalomra helyezte a hangsúlyt. Hiszen – mint mondta – „nagyszüleim gyakran emlegették Doberdót, amely a rendkívüli nehézségek, a nélkülözés, és mindezek ellenére a kitartás és a megpróbáltatások eltűrésének szimbóluma lett”. A kápolna építése is arról tanúskodik, „a magyar katonák tudták, hogy aki itt elesik, sosem fog magyar földben nyugodni … talán ezt is akarták ellensúlyozni azzal, hogy a hosszú harcok alatt igyekeztek berendezkedni, idegenben is otthonosságot teremteni”.

 Immár kölcsönös egyezmények biztosítják az ehhez hasonló hadiemlékművek, katonai temetők gondozását, de már ezt megelőzően is „kölcsönösen megépítettük és ápoltuk az országainkban elesett idegen katonák sírját” – emlékeztetett az államfő. Hiszen „az elesett katonák tisztelete élő erkölcsi parancs volt mindkét nép számára”.

 Majd rámutatott: a doberdói kápolna „újjáépítése, mai felavatása, és a további tervek messze túlmutatnak a puszta jogi kötelezettségeken. Azt bizonyítják, hogy az erkölcsi parancs tovább él mindkét népben. De azt is megmutatja, mi a módja, és ki a hordozója, érvényre juttatója ennek az erkölcsnek. Ezt a kápolnát a katonák saját elhatározásból építették meg. S nem a hivatalos szervek, hanem áldozatkész emberek és összefogásuk, különböző civil egyesületek kezdeményezték, majd vitték végbe helyreállítását. … A pénzgyűjtéstől a fizikai munkáig mindent megtettek ezek az emberek, önzetlenül és lelkiismeretesen. De ez a kápolna szép példája a civilek és a hivatalos szervek együttműködésének is.”

 Kettős üzenete van tehát Sólyom László szerint a doberdói magyar kápolnának: egyrészt emléket állít az ott elesett katonáknak, másrészt bizonyítja, hogy az újjáépítés nemes ügyének szolgálatába álló civil összefogás, a saját közvetlen érdekeiken túl tekintő közösségek munkája eredményes volt. „Ahogy a kápolna újjáépítéséhez, úgy Magyarországon is arra van szükség, hogy az ilyen szigetek, a tisztesség, az önzetlenség, a cselekvés kis körei egyre többen legyenek, és megtalálják egymást” – fejezte be avatóbeszédét Sólyom László.

 A kápolna megáldására ökumenikus szertartás keretében került sor. Először a házigazda, Dino de Antoni goriziai érsek, illetve Bíró László tábori püspök áldotta meg római katolikus rítus szerint. Ezt követően Lackner Pál protestáns tábori püspök evangélikus, Erdélyi Géza, nyugalmazott felvidéki püspök pedig református szertartás szerint mondott áldást. Végül Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök görög katolikus rítus szerint mondott imát az elesettekért. A szertartást a közösen latinul elimádkozott Miatyánk zárta.

 A köztársasági elnök ezt követően felkereste a fontosabb közeli háborús emlékhelyeket. Koszorút helyezett el a Monte San Michele Emlékhelyén, ahol sziklába vésett felirat tanúskodik a háború utáni olasz-magyar kibékülésről: „Vitézül küzdő olaszok és magyarok e csúcsokon testvérré lettek a halálban”.

 Ugyancsak lerótta kegyeletét a redipugliai olasz haditemetőnél, amely a III. olasz hadsereg mintegy 100 000 hősi halottjának hamvait őrzi. Sólyom László – némileg eltérve a protokolltól – fel kívánt gyalogolni a hegyoldalt elfoglaló 22 monumentális lépcsőből álló temető magaslatán található kápolnához is. Látogatását a Osztrák-Magyar Haditemetőben zárta, ahol koszorút helyezett el a mintegy 14 000 hősi halott maradványait őrző sírboltnál.

(Forrás: felvidek.ma)