Függetlenség

2009.06.19.

Népi-Urbánus, Keresztény-Zsidó

A magyarországi közbeszédben zsidózásnak szokták nevezni a zsidóság helyzetével és történelmi szerepével foglalkozó eszmefuttatásokat. Kivéve, ha az előadó maga is zsidó származású, vagy ismert filoszemita. Ennek jegyében a fősodorba tartozó történeti-szociológia kiadványok között elfogulatlan, vagy az objektivitás látszatát őrző műveket ritkán találunk. Ezért érdemes izraeli szerzők műveit olvasni. Ugyanis Jeruzsálemben, vagy Tel-Avivban nem valószínű, hogy belpolitikai célok elérése érdekében hallgatnák el a zsidóság történetének néhány nyilvánvaló jelenségét. A magyarországi születésű Joszef Ben-David a magyarországi zsidóság szociológia változásait követi figyelemmel egészen a XVIII. századig visszamenően. A rendkívül érdekes tanulmány feltárja a folyamatot, melyben a teljesen zárt közösségekben élő zsidóság hagyományos életmódja felbomlott. A XIX. századi magyar polgárosodás és a Kárpát-medence gazdaságának elképesztő fejlődése katalizálta a zsidó felvilágosodás, a haszkala folyamatát. A főleg kereskedőként tevékenykedő zsidó családok közül egyre többen lépik át azt a vagyoni szintet, mely korábban csak a kivételnek számító udvari zsidókra és néhány szabad státusú ún. Schutzjude-ra volt jellemző. Ez lényegében a zsidó burzsoázia kialakulásának korszaka. Miközben a hagyományos zárt zsidó család felbomlik, a kialakuló zsidó burzsoázia jelentős része érdektelenné válik a hagyomány és vallás iránt. Egészen pontosan vallás iránti elkötelezettségük kimerül abban, hogy az egy-egy rabbi a Jesivákból kikerülő tanítókat alkalmaztak gyermekeik művelésére. A zsidó felvilágosodás eleve kettéosztotta a zsidóságot a világra nyitottabb, a rendkívül kötött és a mindennapokat is szinte teljesen szabályozó hagyományos talmudkövető életmódot elhagyó neológokra és a később az ultra-orthodoxia felé tartó konzervatívokra. Katz tanulmánya valójában az orthodoxiával foglalkozik, de a zsidó társadalom helyzetét vázoló leírása fontos tényeket rögzít.

Ahogy a [zsidó] vagyonosok univerzalista és világi osztállyá váltak, s kapcsolataikat a gazdasági teljesítmény határozta meg, megbomlott a talmudista és a tulajdonos elit korábbi egysége. A gazdagok nem sokat törődtek a társadalom megújításával vagy egy modern ideológia megteremtésével, hiszen státusuk biztos lábakon állt, a talmudista elit ezzel szemben ütközésbe került az új intézményes kerettel, amely leértékelte státusát. Hogyan reagált ez a társadalmi osztály az új fejleményekre?

…. Kezdett gyökeret verni a pénztelen tudós képzete, s vele az a ki nem mondott következtetés, hogy a legtöbb gazdag viszont tudatlan. Feszültségek támadtak egyfelől a jesivanövendékek és a rabbik, másfelől a családfők között, amikor Nyugat-Magyarország a Talmud- tudomány fontos központjává vált, és jesiváiba a szomszéd országokból is tódultak a növendékek. A kis községek lábra álltak a 18. század hűbéri viszonyai között, és a falusi zsidók most gazdaságilag megerősödtek és bekerültek a kulturális centrumok, Buda, Pozsony, Kismarton és mások hatáskörébe. A jesivák, amelyek ez ideig egy-egy közösségbe tagolódtak s a helyi családfők fiainak tanintézetei és a családfők Tóraközpontjai voltak, most külön intézménnyé váltak; növendékeik legtöbbje kívülről jött, és más, a gyülekezet tagjaitól eltérő életstílust hozott magával. Gyülekezet fölötti társadalmi kapcsolatok jelentek meg párhuzamosan a burzsoá osztály kialakulásával. Az új körülmények között a tudósok választás elé kerültek: vagy megpróbálják áthidalni a burzsoáziától elválasztó szakadékot, s így nyerni el olyan státust, amely a szellemi hivatásért cserébe gazdasági jólétet tesz lehetővé, vagy a Talmud-tudományt mint önálló modellt fejlesztik, és a hagyományos közösségi-családfői kereten kívül keresnek hozzá új társadalmi bázist. E nemzedék maszkiljai (lényegében értelmiségiek, tanítók – czyba) az első utat választották. A Rosenthal család tagjait kivéve egyikük sem volt vagyonos. l. A vagyonosoknak, akik még nem idegenkedtek el a judaizmustól, szükségük volt státusuk vallási pecsétjére; a maszkilok pedig javítani szerettek volna társadalmi-gazdasági státusukon. Tanítónak lenni egy reformiskolában vagy dajánnak a pesti gyülekezetben nagyobb jövedelmet és megbecsülést jelentett, mint ugyanezek az állások egy hagyományhű közösségben. A gazdasági és intellektuális elitnek ez az újfajta egysége azonban csak látszólagos volt. Amíg a maszkilok a zsidó keretek között maradtak, nem juthattak azokhoz a lehetőségekhez, mint a pénzemberek. A maszkilok tevékenysége viszont elválaszthatatlan volt a zsidó tudásszerzéstől, és erre a területre korlátozta őket. Vagyis társadalmi státusuk a partikularista értékek társadalmi szerepéből eredt. Ezek az értékek csak az ideológia tudományában játszottak szerepet. Így ez a haszkala csak rövid ideig virágzott, és gyorsan elhervadt az 1850-es évek elején. Természetes halállal múlt ki, miután lejárt az a két-három évtized, melyben a zsidó burzsoá osztály már színre lépett, de még szinte hermetikusan bezárkózva a zsidó szférába. A maszkilok és vagyonosok aszimmetrikus viszonyát drámaian szimbolizálja Solomon Löwisohn reménytelen szerelme egy bécsi pénzmágnás lánya iránt, akinek házába bejáratos volt. Szegénységük ellenére társadalmi státusuk aránylag magas volt. Néhányak keresztény házakban is tanítottak, ami figyelemre méltó tény ebben a vidéki környezetben. Tudásukért, amely valóban nem volt olyan széles körű, megbecsülést kaptak a társadalomtól. Nagyjából úgy viszonyultak hozzájuk, mint hagyományosan a Talmudtudósokhoz; tény, hogy a maszkiloknak volt társadalmi hatásuk a gazdag pénzemberekre, és véleményük döntően esett a latba, amikor a gyerekek taníttatásáról volt szó. E nemzedék tagjai a világi – különösen a felsőfokú – iskolázásban a társadalmi állás szimbólumát és garanciáját kezdték látni ahhoz hasonlóan, ahogy a vagyonos család státusát hagyományosan erősítette, ha fiait tudósoknak nevelte. Egészen másképp állt a mérleg a metropoliszokban, Bécsben és Pesten. Itt már kezdtek megvalósulni azok az új gazdasági foglalkozási mintákban lappangó lehetőségek, amelyek túlmutattak a gyülekezet és általában a zsidó társadalom szűk keretein. Itt a gazdagok világi státusa is biztonságosabb volt, s kezdtek kapcsolatok kiépülni a nem-zsidó társadalommal. Néhány jómódú zsidó meglepően gyorsan jutott fel a társadalmi zenitre, s nyert nemesi címet. A központokba költöző maszkilok helyzete ezzel szemben nem javult.

…

Nem kívánunk elmerülni e helyzet részleteiben – ezek a fontos jelenségek főleg az itt tárgyalt időszak után bontakoztak ki –, csupán jelezzük a maszkil réteg alapvető fejlődésvonalát. E jelenségek közül az első a városi zsidó család új struktúráját érinti. Mint fentebb láttuk, az új gazdasági szerveződés megbontotta az otthon és az üzlet egykori kapcsolatát. A feleség, aki korábban férje üzlettársa volt, és a gyerekek, akik családi körben tanulták jövendő hivatásukat, most elvesztették gazdasági funkcióikat. Míg férjeik a maszkilok támogatói voltak, a feleségek saját társadalmi megfelelőjüket látták bennük. Ez volt a magja a társasági szalonoknak, ahol az értékek és státusok sajátos, az általános környezettől egészen eltérő skálája honosodott meg. Az új viszonyok között a gyerekeknek „nevelést” kellett kapni – korábban ezt megkapták szüleiktől, de ennek vége lett az otthon és a gyakorlati élet elválása folytán. A gyerekek így olyan családban nőttek föl, amely nem tudta betölteni felnevelésük feladatát – innen van a modern családban a gyerekek állítólagos „elkényeztetése” és „hálátlansága”. Házitanítóik és szüleik életstílusának különbsége közelről érzékeltette a fiatalokkal, hogy a családi élet és a tágabb környezet között szakadás van, s ez elvezethetett a szülők világa elleni lázadáshoz, különböző politikai és ideológiai mozgalmakhoz. Itt tapinthatunk a maszkil réteg fejlődésének másik fontos jelenségére: a radikalizálódásra. Ezt mutatja, hogy sok fiatal bécsi és pesti zsidó értelmiségi vett részt az 1848-as forradalmak radikális csoportjaiban. Pesten ugyanúgy kávéházakban gyülekeztek, mint rokon lelkületű nem zsidó társaik, s hangos propagandával, kihívó tüntetésekkel próbálták magukhoz ragadni a zsidó közösség vezetését. Ők hirdették Magyarországon először a vallási reformokat. A magyar nyelv terjesztésére megalapították a „Honi Israeliták között magyar nyelvet terjesztő Pesti Egylet”-et („Magyarító Egylet”); maguknak pedig teljes polgárjogot akartak szerezni – sikertelenül –, amikor az uralkodó liberális elméletek értelmezésével megpróbáltak beszállni az általános politikai életbe, a közvélemény közvetlen megszólalásával váltva föl a korábbi nemzedékekben érvényes normát, amely politikai alkudozásokat írt elő. Radikalizmusuk nem szorítkozott a zsidó közösségre, hanem kilépett a forradalmi Magyarország általános politikai küzdőterére, ahol a nem-zsidó társadalom radikális elemeihez csatlakoztak. Első jelei ezek annak a zsidó ifjúsági mozgalomnak – már ami a tagság összetételét, nem feltétlenül céljait és törekvéseit illeti –, amely ettől kezdve oly jellemzővé vált a kelet- és közép- európai történelemre a cionizmus és a szocializmus megjelenéséig. E mozgalmak hátterében a gazdasági és intellektuális elit elválása és a haszkala kudarca állt az elveszett egység helyreállításában. Amikor a gazdagok kezdtek benyomulni a nem-zsidó társadalom státusciklusába, a haszkala elvesztette helyét a társadalmi státushierarchiában: már nem létezett egyetemes zsidó társadalom, mert az annak magvát alkotók megtalálták helyüket a tágabb nem-zsidó világi társadalomban. Így amikor a fiatal maszkilok Pestre és Bécsbe érkeztek, azt találták, hogy a körülmények már elsodorták tőlük gazdag támogatóikat; de el voltak vágva a nem-zsidó értelmiségiektől is, akik idegeneket láttak bennük. Ebből a helyzetből úgy kerestek kiutat, hogy a liberális ideológia eszközeivel megpróbálták fellazítani a különbséget a judaizmus és a környező kultúra között. Minthogy azonban maga ez a környezet nem volt liberális, a különbséget nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. Ehelyett az történt, hogy a különbség új jelentést vett föl: zsidó és keresztény megkülönböztetését felváltotta a liberális (zsidó) és a keresztény (magyar, német stb.) megkülönböztetése. Ennél fogva ezek a liberális maszkilok olyan ideológiai csoportot alkottak, amely kereste társadalmát (nem úgy, mint a vagyonosok, akiknek nem volt kifejezett ideológiájuk, és egyszerre két társadalomhoz – a zsidóhoz és a világihoz – is tartozhattak.) A társadalomban elfoglalt helyük egyaránt függött ideológiájuk zsidó és nem-zsidó elfogadásától. Ez a helyzet kedvező klímát teremtett az ideológiai radikalizmusnak, mely nem vesz tudomást a világ tényleges állásáról és az egyénről mint sajátos helyzetű és személyes érdekekkel bíró egyénről: ebben a klímában nőnek fel azok a mozgalmak, amelyek nem adják alább az egész – országos és emberi – közösség totális ideológiai forradalmasításánál. Egyfajta rossz kör jön létre: elszigeteltségük a valóságtól távol eső ideológiákat fogadtatott el a maszkilokkal; de ugyanez a valóságidegenség sarkallta őket politikai tevékenységre, ugyanis a támasz nélküli fiatal értelmiségiek csak úgy szerezhettek biztos helyet a társadalomban, ha mennél több ember kezd hinni és elfogadni az ideológiájukat. Az efféle folyamatok magyarázhatják az értelmiség és a radikális mozgalom kapcsolatát, melyet több országban megfigyelhetünk. Ami a tárgyalt időszak sajátos magyarországi zsidó radikalizmusát illeti, annak megértéséhez hozzájárulhat, hogy a Talmud-tanítás a hagyományos zsidó társadalomban betöltött funkciója folytán elég széles intellektuális réteget teremtett, amely vezetésre tört, de a jómódú réteg kialakulása miatt el volt zárva magas társadalmi pozícióktól. A maszkilok politikai aktivizálódása fényt vet egy további jelenségre is: meg kellett oldani azt a problémát, hogy a közösségi aktivistának hiányzott a társadalmi státusa. A modern világban az örök és általános értékek követése nem ad státust; a politikai hatalom annál inkább. A politikai aktivizmus módot ad arra, hogy az értelmiségi a maga meghiúsult státustörekvését a gyakorlatba ültesse át és a tényleges (egyéni) aspirációk és teljesítmények mezejére lépjen. A fiatal pesti zsidó forradalmi vezetők életrajza jól példázza a modern zsidó világ egy fontos típusának felbukkanását. Sok maszkil feladta egyetemi pályáját a politikáért, ami további adalék lehet állításunkhoz, miszerint a maszkil mozgalom látens motívuma a vagyonosok és az értelmiségiek státusa közt megnyíló szakadék áthidalása volt.

Ez a radikalázóló maszkil réteg, illetve hatása jelenik meg a kommün vezetésében is. De ez a réteg alapozta meg a városi kozmopolita értelmiséget, az évszázados népi-urbánus ellentétet is. Világossá válik, hogy nem beszélhetünk egységes zsidóságról. Így képzelhető el, hogy a ’950-es évek terrorrendszerében, melyben jó néhány zsidó vett részt, sokszor egykori zsidó gyárosokkal, tulajdonosokkal is leszámoltak a radikalizálódó maszkilok szellemi utódai. Ugyanakkor érdekes jelenség, hogy bár a zsidóság komoly feszültségekkel terhelt, de a zsidóságon belüli kapcsolatrendszerek sajátosan mégiscsak működtek. A kikeresztelkedett ügyvéd id. Sík Sándor fia, a piarista szerzetestanár és kiváló költő Sík Sándor volt Radnóti Miklós keresztapja, aki viszont a későbbi kultúrpápa, a szellemi és kulturális terror fenntartója Aczél György keresztapaságát tudhatta magáénak. Sík Sándor testvére Sík Endre pedig az MSZMP Központi Bizottságának tagja és külügyminiszter lett. Az a sajátos viszonyrendszer, ellentétek és kapcsolatok szövete, ami a magyarországi zsidóságot jellemezte, az egész magyar társadalomra rányomta bélyegét, és a XX. század kulturális, gazdasági és politikai folyamataiban komoly szerephez jutott. Hatása ma is egyértelműen kimutatható.

czyba