vissza a főoldalra

 2009.06.26. 

Küzdelem a szülőföldért

Tizenötödik születésnapját ünnepelte a közelmúltban a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). A Magyar Fórum kérdéseire Pásztor István, a VMSZ elnöke válaszolt.

 – Elnök úr, milyen volt a délvidéki magyarság számára az elmúlt 15 év?

 – Nagyon zűrzavaros időszak volt ez, nemcsak a vajdasági magyarság életében, hanem az egész térségben. Rengeteg háborúval, gazdasági visszaeséssel, fogyatkozással, kilátástalansággal, illetve az ebből a pozícióból való kikapaszkodás szándékával, lehetőségeivel teli. Ez határozta meg helyzetünket is, a politizálásunk tartalmát. A VMSZ egy kisebbségi, magyar és rendszerváltó párt volt. Persze ezzel kapcsolatban mindenkinek megvan a maga olvasata. Tizenöt év átírja az emberek emlékezetét, sok mindent kitöröl belőle, letisztulnak a dolgok. Két nappal Csubela Ferenc temetése előtt lettem a VMSZ tagja. Akkor, amikor egyben a szabadkai körzet elnöke is lettem. Ekkor kezdődött a környező településeken a VMSZ-szervezetek alapítása. Abban a másfél-két évben, amíg szabadkai elnök voltam, közreműködtem ezeknek a szervezeteknek az alapításában. Bajmokon, Hajdújáráson, Ludason, Királyhalmán, Szabadka számos területén, illetve Csantavéren. 1996-ban volt az első megmérettetés a választásokon. Ez megerősítette azt a célt, amit az alapításkor, a politizálás első éveiben megfogalmaztunk és képviseltünk. Szabadkai szinten nagyon jó, tartományi szinten aránylag jó eredmények születtek. Ekkor lettem többedmagammal a szövetségi alsóház parlamenti képviselője. A következő évben már az előre hozott szerbiai parlamenti választásokra kellett készülni. Ami a mindennapi gondokra való odafigyelést illeti, bár kisebb-nagyobb súlyeltolódások voltak ugyan, összességében ez jellemzi az elmúlt tizenöt évet. Ez tudta a pártot a mai napig talpon tartani.

 – A parlamenti munkáról milyen emlékei vannak?

 – A szövetségi parlament akkor egy nagyon visszafogott tempóban dolgozó testület volt. Ettől függetlenül fontos döntések is születtek. Az alkotmány módosítása lehetővé tette, hogy Milosevic a szövetségi állam elnöke legyen. Ekkor született az orosz-fehérorosz-szerb szövetségi szerződés. Ekkor kezdődött az ország bombázása, a világgal való szembefordulás tragikomédiájának utolsó felvonása. Zűrzavaros évek voltak. Utólag visszanézve azt kell mondanom, hogy az ember nem is vette olyan komolyan, mint amilyen súlyos volt a helyzet. Nagyon sok lakossági fórumot rendeztünk, próbáltuk tartani a lelket az emberekben, szerettünk volna kapaszkodót adni nekik. Abban bíztunk, hogy a megpróbáltatások után gyors előrehaladásnak leszünk a haszonélvezői. A vajdasági magyar közösség élhető országot szeretne, amely az ember számára elfogadható jövőt biztosít. A VMSZ politizálásának a fenti értékrend mellett a következetesség az egyik fő ismérve. Ma már azt is látni kell, hogy az elvárásoknak a jelentős része, amelyek 2000. október 5. környékén megfogalmazódtak, csak elvárás maradt. Igazságtalan lenne azt mondani, hogy semmi előrehaladás nem volt, de tény, hogy messze nem olyan szintű a változás, mint amit mindannyian szerettünk volna. Ez nem a mi hibánk. Az általunk képviselt értékrend nem tudott a többségi nemzet tudatába beivódni. Ezért az ország fejlődési iránya és sebessége nem olyan, mint amit mi szeretnénk. Sem a szerb nemzeti ábrándokkal való leszámolás, sem az azokkal való reális szembenézés nem a kisebbségi közösség feladata. Ez mindig a többség kötelessége, de az elmaradása pedig sajnálatos módon terhelik a kisebbség mindennapjait is.

 – Tehát a magyar kisebbség nemzeti és ideológiai alapon is ellenzékben volt.

 – Mindig az volt a kérdés, hogy dupla ellenzékben, vagy szimpla ellenzékben vagyunk. Sajnos az elmúlt tizenöt évben ideológiai ellenzéki pozícióiban is voltunk. A rendszerváltás inkább folyamatként fogható fel a szerbiai politikában. Nekünk egy olyan társadalom kiépítése volt a célunk, amelyben otthon érezzük magunkat. Azt szerettük volna, hogy élhető szülőföldet teremtsünk, persze nemcsak önerőből és kizárólag magunkra támaszkodva, hanem folyamatosan partnereket keresve. A kisebbségi politizálás egyik velejárója a folyamatos partnerkeresési kényszer, mert soha nem rendelkezik megfelelő politikai befolyással, hogy céljait meg tudja valósítani.

 – A háborúk sok új betelepülőt hoztak s ez is növelte a magyarellenességet. Mostanában javult-e a helyzet?

 – Nagyon komoly társadalmi feszültséget érint a kérdés. A Milosevic-korszaknak a legnagyobb rákfenéje a térvesztés, a háborúvesztés következményeként a szerb frusztráltság lett, s ennek lecsapódása a nemzeti türelmetlenség, amely 2003-ban és 2004-ben hágott a tetőfokára. A bántalmazások, rágalmazások, kirekesztések, falfirkák mindennapossá váltak. Szerencsére ma már ez nem gyakori. Ez nem azt jelenti, hogy megváltozott volna a szerb társadalom, mert az egyedi esetek szintjén ma is létezik a magyarellenesség. Amikor legutóbb Koszovó függetlensége került napirendre, akkor újra erőre kapott a társadalmon belüli bűnbakkeresés, a nemzeti túlfűtöttség. Azt örömmel nyugtázhatjuk, hogy a rendőrségi felderítés hatékonyabb, mint pár éve volt. Viszont aggodalomra ad okot, hogy az ügyészségi fázisban elhalnak a dolgok, illetve a bírósági ítéletek olyan jelentéktelenek, hogy elveszítik visszariasztó erejüket, noha a Tadic által vezetett koalícióval partneri viszonyban vagyunk országos, tartományi és önkormányzati szinten is. Ez a kapcsolat eléggé terhes, azért, mert a Demokrata Pártnak az a törekvése, hogy az Európa párti szervezeteket magába olvassza, ami azt jelenti, hogy a partnerünk egyben a legnagyobb ellenfelünk is. Mikor egy évvel ezelőtt ez a koalíció létrejött, mi megfogalmaztuk elvárásainkat, amiből az eltelt időszakban jóformán semmi nem valósult meg. Azt, hogy Szerbiában ki van többségben és alakíthat kormányt, nem a vajdasági magyarok döntik el, hanem a többségi nemzet, amelyben mi kisebbségben vagyunk. Nekünk az a célunk, hogy a legjobban képviseljük a vajdasági magyarságot.

 – Mit várnak az anyaországtól?

 – Találkoztam az új magyar külügyminiszterrel és az új miniszterelnökkel. Elmondtam nekik is, hogy egyetlen elvárásunk van: a VMSZ által megfogalmazott prioritásokat komolyan és keményen képviseljék, akkor, amikor tárgyalásokat folytat a két ország. Mert ezek sajnos nem érvényesültek, sokszor volt az az érzésünk, hogy szégyenlősség mutatkozik a magyar kormánynál. Az itteni érdekeket egyszerűen nem merték szóvá tenni, amit mi károsnak és igazságtalannak éreztünk. Olyan kapcsolatot kellene létesíteni, amelyben erőteljesen képviselik az itteni magyarság érdekeit. Sajnos ezt nem látjuk a mai magyar külpolitikában.

 – Fontosnak tartják továbbra is a magyar állampolgárság megadását?

 – Természetesen ezzel kapcsolatban nincs új a nap alatt. Meg kell várni, hogy a magyar parlament olyan összetételű legyen, hogy kétharmada megszavazza a határon túli nemzetrészek állampolgárságát.

– Hogyan tud megfelelni a VMSZ az új elvárásoknak?

 – Azt mondtuk, hogy a VMSZ-nek túl kell lépnie a klasszikus kisebbségi politizáláson, s egy komoly, erős regionális párttá kell válnia. Ami az itt élő magyar közösségnek jó, az az esetek elsöprő többségében egyben a többségi nemzet számára is az. Azt is látni kell, hogy az elmúlt időszakban ezen a téren űr keletkezett a szerbiai politizálásban; nem látni azokat a politikai erőket, amelyek ennek a régiónak az érdekeit képviselnék. A másik pedig a hitelesség és a kiszámíthatóság. Úgy kell politizálnunk, hogy mindaz, amit mondunk, mindaz, amit teszünk és ígérünk, ha az többször -– a dolgok menetétől függően – némi korrekcióval is, a valóságban realizálódjon. Erre teszünk most kísérletet, s a jövő majd kimondja az ítéletet, hogy mindezt jól látjuk-, jól gondoljuk-e a jelenben.