vissza a főoldalra

 2009.06.26. 

Lefelé menekülni

A társadalom nagy többsége által jelentőség nélkülinek, mellékesnek tekintett EU-választások eredménye kétségbevonhatatlanul eldöntötte a következő választások kimenetelét és megnevezte kormánypártját. Ez, akármikor lesz is, a választás a Fidesz-KDNP lesz, benne még a Nemzeti Fórummal. Kérdés most már csupán a kétharmados többség elérése, valamint az, hogy mit kezd a Fidesz-KDNP ezzel a kétharmados többséggel. Tovább kérdezve: mit tud kezdeni az akkorra kialakuló kényszerhelyzetekben. Mert kényszerhelyzetek lesznek. A kényszerhelyzetek kialakítása elkezdődött.

A Fidesz fő választási jelszava és a mondanivalója az „új irány” volt és ma is az. Ezt Orbán Viktor többször is hangoztatta, és ma is hangsúlyozza, elszámoltatásokat ígér és igazságtételt. Ez szép és jó, de még mindig egy kicsit általános. A mai magyar helyzet és a kialakult válság nagyobb, gyökeresebb változások, szakítások tervbevételét követeli meg a jövő politikai vezetésétől. A népi igazságérzet, a kirablottság, az elkövetett hazaárulások vért kívánnak. Az a mozdulat, amellyel a választók az SZDSZ-t eltörölték, ezt mutatja. Ugyanakkor Orbán óvatosságát is meg lehet érteni. Egész Európában pattanásig feszült a helyzet, a holokausztmítosz világrendje összeomlott, de még roppant erős és egy nem idejében mondott mondat miatt még bárkit agyonüthetnek. Akár egész országot eltüntethetnek a föld színéről. Olyan korszakban élünk, oly bűnök és gyalázatok közben, amire még nem volt példa. Egy tapasztalati úton mindenki által rablónak és gazembereknek tartott társulat uralkodik rajtunk, amelynek erős szövetségesei vannak az egész világon, és egyelőre csak az érzékeinkre hagyatkozhatunk, dokumentumok, amelyek az igazságtételhez szükségesek, nincsenek a kezünkben.

A bűnök ma még valójában feltáratlanok. Különösen a mértéktelen eladósítás és a háttérből irányítók kiléte és hovatartozása. Beszélünk idegen titkosszolgálatokról, fedőcégekről, különleges jogokról, háttérintézményekről, a magyar nemzetbiztonság idegen szolgálatok alá rendeléséről, de a dolog természetéből következően erről konkrétumot nem tudhatunk. Lehet, hogy jól érzi a nép,  ezeknek a bizonyosságoknak a megszerzéséhez véres forradalom kell, de ma semmilyen forradalom nem lehetséges ebben az öreg társadalomban. Nem alaptalan a gyanú, hogy éppen ellenségeink akarnak kirobbantani valamilyen mű-zavargást, valami leverhetőt, ahogyan azt már megtették a közelmúltban. Még csak a balliberális elit luxusban tobzódására, hazugságaira és gazemberségeire derült fény és csak általánosságban. A fekélyt azonban ki kell operálni – ez a magyar nép véleménye, amelyet még nyíltan és hangosan nem is mer kimondani.

 Ma, éppen húsz évvel a rendszerváltoztatás nagy napja után, megállapíthatjuk, hogy húsz évvel ezelőtt a magyar társadalom nagy tömegeiben, az alsó rétegektől a felsőkig, ilyen radikális igény, ennyi sértettség, ennyi elszámoltatási düh nem volt, mert nem is lehetett. Az újratemetés napján a hatodik koporsóban névtelen hősök, felkelők, egy életerős, bátor nép fiai feküdtek, ma pedig az egész, sokszor önmagát is becsapó szerencsétlen, kiszolgáltatott nép fekszik. Az azóta eltelt húsz év többet rombolt, mint előtte a negyven. Az akkori megbocsátásra való hajlandóságnak nem csak a szovjet csapatok jelenléte, és az ötvenhatos megtorlás még sokkal elevenebb emléke, hanem a Kádár-korszak utolsó évtizedének kiskapu nyitogatós, felemás nyárspolgáriasodást megengedő politikája volt az oka. A társadalom azt hitte, hogy ez a legtöbb, amit elérhet. Ezt nem akarta elveszíteni egy bizonytalan szabadságért. De most már semmije sincs.

És lassanként ráébred, hogy semmije sincs.

A régebbi igazságtételi és elszámoltatási szándékoknak a liberalizmus és a liberálisok álltak az útjába, A nagybetűs Párt, a kommunisták toleranciáért esdekeltek, aki azt mondta, hogy nem szabad, az az SZDSZ volt, a korábbi legradikálisabb. Az „echte” rendszerváltoztató. Aki ezt leleplezte, szorult, azt kirekesztették. Aki megállj kiáltott, hogy ávós, zsidó szülők gyermekei nem lehetnek a kommunista hitbizományok felszámolói, azt elhallgattatták. Sokszor az övéi. Az SZDSZ megbízást teljesített. Kik voltak a megbízóik? New York, Tel-Aviv, Moszkva, az IMF és a bankárok kasztja. Az SZDSZ 2,16% volt valójában akkor is, de a titkosszolgálati alányúlás és a New York-i segítség, a Duna Gate akciókkal és óriási radikális kiabálással, hazudozással majdnem kormánypártot csinált belőle. Pedig az eredeti mérete ez, a mai. Egy szekta, amelyhez még az egész magyar zsidóság sem tartozik hozzá.

Ezt az igazságot akkor csak néhány ember ismerte fel és még kevesebb merte kimondani. Sorsuk kiközösítés, meghurcolás, elhallgattatás lett. Húsz év telt el, privatizációval, hatalmas rablásokkal, nemzeti tönkremenéssel. Minden ennek az erőszakos, rothadt, gazember törpe kisebbségnek a kezébe került. Aztán amikor négy év Horn-ászat után jött a fiatalok kormánya, már mindenütt ez a most 2,16 százalékos banda volt a hangadó, az akadályozó, a kajaibrahimozó és, a josziftótozó, szélsőségesező. Jó volna most ezt azoknak is beismerni, akik elnézték a félreállításunk, kizárásunk, megtépázásunk eljárásait. Akik nem tartották időszerűnek a közbeszólásunkat és a figyelmeztetésünket.

Akkor elmaradt az igazságtétel. Talmudista fogással azt ültették pellengérre, aki követelte. De aztán következett az ötgyermekes miniszterelnöki család. Lehet neki egy tisztességes méretű villája Budán, meg néhány hektár birtoka? Honnan van? Ez azonban smafu az off -shore cégek láncolatához képest. Megette a fene azt a társadalmat, amely nem viseli el, hogy egy volt – és leendő – miniszterelnöknek öt gyermekével ne legyen egy jó nagy háza, jó környezetben. De hol van most a sajtó felháborodása az off-shore-os rablás miatt. Micsoda képtelenség, hogy a Nemzeti Bank elnöke beismer egymilliárd adó alóli kimenekítést, és marad a helyén. És a sajtó nem üvölt. És hol van az, amit nem ismert be?

De belebuktak. A közösség épen maradt részének erkölcsi érzéke, pártoktól függetlenül, igazságot szolgáltatott. A bukott kormány, és bukott SZDSZ, illetve az ezeket fenntartó zsidó háttérhatalom kénytelen volt taktikát változtatni. A hatalmas népi elégedetlenség miatt most már csak jobbról tud keresztbe feküdni.

Az SZDSZ megszűnés előtt áll, az MSZP pedig feladta a pártként, s különösen baloldali pártként való szembeszállás, a saját pártként való visszakerülés célját, politikáját. Lehet, hogy mindegyik MSZP-tag, sőt mindegyik MSZP-vezető sem tudja még, de a pártot és a kormányt irányító háttérhatalom, a jelenlévő Moszad és bankárirányítók már mindenképp tudják, hogy pártként nem kerülhetnek vissza, s nem lesznek soha többé ebben a minőségükben váltópárt.

Nem lehet előre menekülni, lefelé kell menekülni.

A lefelé menekülés eszköze a Jobbik. Ez látszólag jobboldali szélsőséges párt, valójában egy új SZDSZ, zsidó párt, még akkor is, ha tagsága nagy többségéről ez nem szembetűnő. A vezetői azok és ugyanúgy a bomlasztást, a magyarellenességet szolgálják, mint az SZDSZ. Csak Demszky hiányzik belőle, de majd megérkezik bele, ha kell. A nemzeti oldal választási győzelmét már csak zavargások kirobbantásával, rendkívüli állapottal, a választások meg nem tartásával tudják, tudnák megakadályozni. Erre valószínűleg nincs már erejük, ahogy Grósz Károlynak sem volt, hiába fenyegetőzött vele. Marad egy anarchista, nemzetinek álcázott párt beékelése az új felállásba, amely mindent kontráz, minden intézkedés ellen népi elégedetlenséget szervez, mindent jobban tud. Az SZDSZ is mindig mindent jobban tudott. Tudta, merte, tette. Vona nem tudja, de meri és mindent megtesznek helyette a szervek. Feladata a választások után, hogy amit a választáson győztes erő eltervez, vagy meglép, azt szétcincálja, a kétesértékűség glóriájába foglalja. Hiteltelenítse. Ha fontolva halad az igazságtételben a kormányzat, az lesz a baj, ha gyorsan, az. Ehhez ezt a pártot, ezt az új erőt legitimálni kellett. Most ez a három európai mandátummal megtörtént. Most már minden sajtóorgánum  mint új erővel, mint a harmadik úttal számol ezzel a teljes mértékben titkosszolgálati eszközökkel és titkosszolgálati munkával létrehozott párttal. Felkent politikusok és politológusok a Jobbik saját ügyes politikájáról beszélnek, a zseniális felismerésről, amellyel ezek észrevették a szegény vidéki lakosság kiszolgáltatottságát, észrevették a cigánykérdést. Az ember szégyelli magát, ha diplomás embereknek kell az ábc-t magyarázni. Baló Györgyné  Morvai Krisztina, aki először észrevette a palesztin asszonyok kiszolgáltatottságát és szót emelt értük az ENSZ-ben, most észrevette a borsodi magyar falvak cigányoknak való kiszolgáltatottságát és feltette az életét Vona Gábor szefárd zsidóval együtt a magyarság cigánybűnözés alóli felszabadítására. Ez operettlibrettónak is rossz. Ma pedig zseniális politikai húzás. Politológusok és a politikusok mondják ezt húsz évvel Nagy Imre újratemetése után. És közben legitimálják azt a szerveződményt, amely teljes mértékben mesterséges és titkosszolgálati, és minden ízében pontosan ugyanazon az elven épül fel és ugyanazon céllal, mint a most 2,16-ra zsugorodott SZDSZ. Akkor az emberi jogok volt a nagy találmány. A kisebbség joga a magyar többségben. Kis János: „Vannak-e emberi jogaink?” Vona még nem írt könyvet, Balóné már igen. Vonának állítólag van egy történelemtanári diplomája, de soha sehol sem tanított. Most termékmenedzser. Az egyik biztonságtechnikai cég termékmenedzsere. Ahány riasztócsengőt elad, annyi pénze van. Ezek a biztonságtechnikai cégek általában izraeli érdekeltségűek.

A Jobbik minden MIÉP-jelszót, elvet, célt, programot gátlástalanul átvesz, a zsidókérdés felvetésén, a zsidó uralomra való rákérdezésen kívül. Semmi baj sincs azok miatt a hangoztatások miatt, amiért a MIÉP-et kirekesztették. Neki szabad.

Ma mindenki úgy beszél, rajtunk kívül a Jobbikról, mint egy természetes eszközökkel szerveződött pártról. Legtöbbet a Népszabadság ír róla, de minden nap szerepel a hírekben. Semmi nem folyik akkora erővel, mint ennek a pártnak a szervezése, további felfújása. Mert a nómenklatúra burzsoázia egyetlen reménye, a magyar zsidóság egy harcias részének hatalomban, pénzben maradásának, és a magyar kibontakozás késleltetésének egyetlen reménye. Aki ma nem veszi észre, hogy ez a magyar, zsidó, orosz titkosszolgálati együttműködéssel létrehozott párt ugyanaz a veszély a magyar életre, mint ami az SZDSZ volt, az nagyot vét.

Húsz, huszonkét évvel ezelőtt Moszkva elengedte Kádár-Aczélék, Grószék kezét. De Aczél előrelátása következtében már rendelkezésükre állt az akkori legendás ellenállók csapata, a szamizdatosok hősi társasága. Mindenki bedőlt nekik, sokáig, bevallom magam is. Akkor nem Magyar Gárda volt az érdem, az úttörés, a hősi hivatkozás, hanem jól szerkesztett szamizdat. Elkobzott stencilgépek, amelyeket azonnal pótoltak. Szamizdatbutik és legenda minden mennyiségben. Ebből lett az SZDSZ. És a dicső szamizdatosok 1994-ben frigyre léptek a volt karhatalmista Horn Gyulával és Demszky, a Kádárral is elégedetlen volt maoista, majdnem húsz éve főpolgármester Budapesten. És milyen város ma Budapest? És ki mert ezzel szembeszállni, ki merte ezt leleplezni 15 évvel ezelőtt? S kinek lett igaza?

Akkor az MSZMP-ből MSZP-t csináltak és megpróbáltak a fékezett változások élére állni, de az új MSZP-be már bele volt szerkesztve a szamizdatos zsidó lelkiség, a vezetői egy-szerre voltak szocialisták és liberálisok. Rendkívüli mohósággal vetették magukat a gazdasági, pénzügyi pozíciókra és magára a pénzre, az új tőkés réteg, a nómenklatúra burzsoázia kifejlesztésére. Ez akkor sikerült nekik. Most másféle eljárást választottak. Sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint akkor voltak. Sokkal gyengébbek és sokkal inkább lelepleződtek. De teljesen most sem esélytelenek, mert a magyar sajtó, a politológusok és a politikusok kórusban szajkózzák a Jobbik valódiságát, sőt olykor még a Fidesz is legitimálja őket, ahelyett, hogy elmondaná róluk, amit ő is tud.

Ezek az anarchisták most sem esélytelenek, mert a társadalom el van rontva. Kialakult a mélyszegénység. De létrejött a sokszor nincstelenül is konzumáló, de mindenképpen áru birtoklására, mint önmegvalósításra vágyó, anyagias és szűk látókörű tömegember. A régi értékek ma már nem értékek. A család és a becsület, a kereszténység és a művelődés, a tudás iránt alig érdeklődő, roppantul befolyásolható tömegtársadalomban adatik élnünk. Szétszivárgott a nemzeti öntudat, a jellem és a tartás. Emlékezzünk: a jellem, a kitartás, az ügyért való szenvedés mítosza mekkora szerepet kapott Rákosi Mátyás életében, aki 16 évet ült a szegedi Csillag börtönben, Kádár János életében, aki hármat Rákosi börtönében, és egyszerű ember volt, krumplilevest vagy paprikás krumplit szerető,  ultizó és sakkozgató, vagyis: jellem, munkásjellem. És még Horn Gyula karhatalmista múltjának is mennyire meg akarták adni a testvérbátyja megölése miatti proletár felháborodásból táplálkozó férfias alapját, s hogyan törekedtek-tolongtak az elvtársak a partizánszövetségekbe, hogyan lett hősies vállalkozás a spanyol polgárháborúban a köztársasági-zsidó oldalon való részvétel, amely apja révén még Eduardó Rózsa Floresig is elért. Ez mind a jellem feltétlen szükségességét bizonyította. Egészen mostanáig csak jellemes férfi lehetett vezető, vezér, miniszterelnök. A változást Medgyessy és Gyurcsány hozta meg. Medgyessyt maguk leplezték le, mint D-209-est, Gyurcsány egyetlen érdeme pedig az volt, hogy jókor volt jó helyen. Bajnai pedig valamivel későbbecskén, valamivel még jobb helyen. De ez maga az igénytelenség. Ilyen alakok kinevezését, feltolását korábban meg sem lehetett volna kísérelni.

Ez a csiszlikek kora volt. Ha lesz még magyar történelemírás, abba ez így fog bevonulni. Az SZDSZ-nek és az MSZP-nek most vége, a csiszlikek korának azonban nincs. És számos jel mutat arra, hogy éppen a két bukott párt és a mögötte álló csiszlikhatalom akar a végtelenül zavaros csiszlikvilág fenntartásába menekülni. Ez a lefelé menekülés. Találtak még maguknál is légneműbb, végtelenül üres embereket, eltartottakat, semmihez sem kötődőket és ezeket tolják maguk előtt. Szamizdat helyett pedig van Magyar Gárda, és ma már mindenki elfogadja, hogy Magyar Gárdára és vele Vonára, Balónéra van igény. Szabolcsban. A legkönnyebben félrevezethető, legtájékozatlanabb, legszerencsétlenebb környezetben.

A találmány a maga nemében mesteri volna, ha nem volna ismétlés. Nézem a Jobbikot és elfog a dézsavű. Hiszen ilyen már volt. Az új korszakban nem a volt párttitkárok, apparátusemberek, állami tisztviselők és technokraták szaktudására, gonoszságára, keményvonalasságára vagy éppenséggel liberalizmusára fognak hivatkozni, amikor a pozícióban megtartásuk szóba kerül és a leváltásuk esedékessé válik, hanem a csiszlikségre. Készül az új kor hőse: a zseniális csiszlik.

Húsz-huszonkét évvel ezelőtt a szolid nemzeti elkötelezettségű MDF ellen kellett bevetni az SZDSZ-t, most a Fidesz ellen kell. Ezért a történelmi párhuzamról szólnunk kell.

A Fidesz történetében, a váratlan felemelkedésüket kivéve, nem voltak hasonló elemek. 1994-től 98-ig, kormányra kerülésükig kis pártnak számítottak, de nyolc évet mégis lehúztak már az Országgyűlésben. Tanultak és dolgoztak a politikában. Néhányan közülük komoly szerepet játszottak már a rendszerváltás idején is. A kormányra kerülésüket megelőzte egy nagyon átgondolt gyűjtőmunka, szervezés. Egész pártokat vagy fél pártokat szívtak magukba, valamihez értőket, pozíciókat betöltőket – jellemeket és csiszlikeket. Ehhez kétségkívül kaptak segítséget kívülről. Kormányra kerüléskor azonban még így is meg kellett alkudniuk, néhány fontos pozícióba olyanokat kellett beültetniük, akiket nem ismertek jól és akik nem az ő politikájukat szolgálták, vagy nem teljes mértékben azt szolgálták. Az árulástól is tartaniuk kellett. A Nyugat nyomásától és a bizalom megvonásától. Fiatalok voltak, elszántak, szinte törtetők, de nem csiszlikek.

Orbán nagy teljesítménye meglehet nem is a négy év kormányzás ezek között a feltételek között és nem is az a néhány jó intézkedés, terv, magyarságvédő törvény és viszonylagos előrehaladás, amit elért, hanem ez az előtte való hatalomszerzés, ez a gyűjtögető halász-vadász politika, amelyre meg kellett kapnia az engedélyt és amelyet végig kellett vinni a kormányképesség érdekében.

Most tehát a Fidesz ellen vetik be a Jobbikot, illetve a nemzeti kibontakozás ellen. A szándék és a módszer ugyanaz, a körülmények mások. Ma semmi sem indokolja, hogy a Fidesz kesztyűs kézzel bánjon a Jobbikkal és a hozzá tartozó sajtó a legteljesebb módon ne leplezze le a nemzeti kibontakozás ellen irányuló idegen szerveződést. Mert közben az egész nyugati világ elromlott. Ránehezedett a népvándorlási nyomás, mert a fehér ember fogyatkozik és csökkenne a népsűrűség, és az eltartóképesség, ha nem töltenék fel bevándorlókkal. Még fontosabb a holokausztmítosz korszakának csődje, párosulva a liberális piacgazdaság bukásával. Ezeket most még egy szándékosan és időzítetten kirobbantott világgazdasági válsággal ideig-óráig el tudnak takarni, de ettől függetlenül ezek korszak-meghatározó történelmi tények.

  A csiszlikesedés a Nyugatot is elérte. Nem ebben a magyarországi mértékben, de ott is érzékelhető. Németországban Helmuth Schmidtnek nem lett utóda Schrőder, Kohlnak Angela Merkel, a bajor Stoibernek meg senki. Celebek mindenütt vannak, mint égen a csillag, de jellemes férfiak a vezetésben igen ritkák. Európa mintha elvesztette volna regenerálóképességét. Ahhoz, hogy világraszóló kulturális útmutatást teremtsen, életformát tartson formában, a saját politikájának és politikusainak a méltóságát is meg kellene őriznie. Ma tehát ki lehet bírni a nyomást, mert arra kell kalkulálni, hogy nem tart soká. Nincs akkora erő a liberalizmusban, mint húsz évvel ezelőtt. De mindent el kell mondani a társadalomnak. Nem érdemes félig elfogadni a Jobbikot és nem annak nevezni, ami.

A magyar romlás mindent felülmúl. Itt a csiszlikek dáridója folyik. A balliberális tábor pusztulása annak köszönhető, hogy a kontraszelekció legerősebben az MSZP-ben érvényesült és még kibontakozni, picit felemelkedni sem hagytak senkit, akiben volt valami tartás és valamennyire hitt a baloldali eszményekben. És most is csak megroggyant, megőszült embereket látunk, akik nem is fogják fel mi történt velük és mit várhatnak a jövőtől. Egyetlen menedékük, ha maguknál is csiszlikebbeknek játsszák át a hatalmat.

A fő cél a zűrzavar. Csak rend ne legyen. Csiszlik-rend pedig nincs! A liberális program, Magyarország zsidó megszállása ma már csak a csiszlikprogram keretében képzelhető el. Aki ma, noha látja, nem leplezi le a csiszlikprogramot, végzeteset vét a jövő ellen.

Csurka István