2009.06.30.
Intés a kilépőkhöz
Ne
rontsuk el!
Az
MDF kilépőihez szólok. Tartózkodva mindenféle számonkérésnek
még a gyanújától is, tapintattal és szomorúan. Jogot,
felhatalmazást s megszólalásra abból meritek, hogy az eltelt
idő, s maga a megtörtént történelem vitán felül bizonyította,
hogy az MDF akkor indult el a ma Bokros Lajossal befejezett útra,
amikor engem kizárt, előbb a frakciójából, majd kisvártatva
a pártból. Sokan ezzel azt szegezik szembe, hogy a szétválást
az okozta, hogy én senkivel nem egyeztetve közreadtam tanulmányomat
1992. augusztus huszadikán. Ez egyszerűen nem igaz. Annak a „Néhány
gondolat” című írásnak tételei beigazolódtak és
meghallgatásuk, elfogadásuk és az MDF és a kormány programjának
ezek alapján való átalakítása nem volt lehetetlen. De módfelett
veszélyes volt, az kétségtelen. Beleütközött a most
megbukott liberális piacgazdaság, a globalista törekvések,
Magyarország izraeli gyarmatosításának érdekeibe. Mikor én
azt a dolgozatot megírtam, a paktum már átadta a sajtót, a rádiót
és a televíziót az SZDSZ-nek és azt a kis nyomorult hatalmat,
amely így megmaradt a kormány kezében, Antall József és
Boross Péter és csatlósaik kezében az antallisták, a haszon
élvezői féltették a legjobban. Az SZDSZ követelése, a
nemzetközi társaságok követelése volt, hogy engem el kell távolítani
a kormánypártból. Megtörtént, spongyát rá. Hiszen most
sokkal nagyobb tragédia bekövetkezése előtt állunk. Szétmehet
az MDF-nek nevezett hazugság, szét az SZDSZ, kihullhat minden
foga az MSZP-nek, de ha a nemzeti erők nem fognak össze és nem
ébrednek rá az egyedül üdvözítő gyökeres változások összefogással
való elkezdésének szükségességére és nem vállalják ezért
a harcot, amely adott esetben áldozatokkal jár, akkor a nemzet
elsüllyed.
Ez a sejtés benne volt a dolgozatomban. Ez adott erőt
elviselnem előbb a gyalázás, rágalmazás majd az elhallgatás
és mindenből kirekesztés évtizedét és ez ad erkölcsi
felhatalmazást, hogy szóljak most is, vénségemre. Úgy hallom,
az MDF-ből kilépők nem új pártot, hanem valamilyen egyesületet
kívánnak alakítani. Ez, azt hiszem, helyes törekvés a jelen
helyzetben. Ha az
egyesületalakítás szándéka nem a párt – akármilyen párt
– célszerű egyirányúságának, mintegy radikalizmusának a
feladását jelenti, hanem a magyarság megmentésének és minden
szükségesnek a gyökeres átalakítását, más formában mint a
párt, akkor ez bátor, hasznos, kalapemelést kívánó elhatározás
még akkor is, ha nehéz órában, egy pártvezetés galád
kacskaringóinak, kígyózásának a végtelenségig való eltűrésének
percében történik.
Ennek az MDF utóegyesületnek azonban világosan meg kell
határoznia a helyét a politikai mezőben. A hadrendben. Sokan közülük,
a java, radikálisabb polgári körökben is tag, sokan voltak,
lehettek „Magyar utasok”, netán MIÉP-esek, kisgazdák és
sokan olyanok, akiket már mi MIÉP-esek nem is ismerünk és nem
is tudunk hová besorolni. Nem a jelenség tömegessége számít.
Nem azzal kell most foglalkozni, hogy hány ember, s miféle pozíciókat
jelent ez a kilépő és valamilyen módon újjáalakuló társaság.
Nyilván sokan fogják felkeresni őket azok közül is, akik már
régen elhagyták az MDF-et és elhagyták a politikai színteret
is, keserűen. A megalakulásnak a mostani magyar válságban van
számát és tömegességét meghaladó jelentősége. Nem
mindegy, hogy hová köti magát ez a rendszerváltó gyökerű társulat,
s végképp nem mindegy, hogy mit fogad el fő céljának.
Az alapkérdés az, hogy vállalja-e a rendszer gyökeres átalakítását.
Mégpedig azzal a lakiteleki higgadtsággal és józan mértéktartással,
amellyel sok alapítója az ősidőkben vállalta, és amely
radikalizmusnak a hiányát az említett „Néhány gondolat”
1992-ben, két év Antall-i behódolás után számon kérte. Barátaim!
Nem kell most már annyit fecsegni a rendszerváltásról – meg
kell tenni. Végre kell hajtani, mint egy „szuronyt szegezz!”
parancsot. Egy nagy magyar sereget kell létrehozni egyesületek,
körök, hagyományőrző társulatok, keresztények és keresztyének
összehozásával, amely alapkérdésnek tekinti a gyökeres váltást.
Nem fél a liberális sajtó támadásaitól, hanem megszerzi
azokat, nem fél a pénztelenségtől, mert addig kenyéren és vízen
is kibírja, amíg ki nem söprűzi a nem kellő idegen bankokat
és off shor-os bandáikat. Ha pedig megtisztítottuk az országot
nem lesz szükség radikalizmusra. Mert az sem örök, és annál
is jobb a rend, amit mi teremtettünk meg.
Csurka
István
|