vissza a főoldalra

 2009.06.30. 

Intés a kilépőkhöz

Ne rontsuk el!

Az MDF kilépőihez szólok. Tartózkodva mindenféle számonkérésnek még a gyanújától is, tapintattal és szomorúan. Jogot, felhatalmazást s megszólalásra abból meritek, hogy az eltelt idő, s maga a megtörtént történelem vitán felül bizonyította, hogy az MDF akkor indult el a ma Bokros Lajossal befejezett útra, amikor engem kizárt, előbb a frakciójából, majd kisvártatva a pártból. Sokan ezzel azt szegezik szembe, hogy a szétválást az okozta, hogy én senkivel nem egyeztetve közreadtam tanulmányomat 1992. augusztus huszadikán. Ez egyszerűen nem igaz. Annak a „Néhány gondolat” című írásnak tételei beigazolódtak és meghallgatásuk, elfogadásuk és az MDF és a kormány programjának ezek alapján való átalakítása nem volt lehetetlen. De módfelett veszélyes volt, az kétségtelen. Beleütközött a most megbukott liberális piacgazdaság, a globalista törekvések, Magyarország izraeli gyarmatosításának érdekeibe. Mikor én azt a dolgozatot megírtam, a paktum már átadta a sajtót, a rádiót és a televíziót az SZDSZ-nek és azt a kis nyomorult hatalmat, amely így megmaradt a kormány kezében, Antall József és Boross Péter és csatlósaik kezében az antallisták, a haszon élvezői féltették a legjobban. Az SZDSZ követelése, a nemzetközi társaságok követelése volt, hogy engem el kell távolítani a kormánypártból. Megtörtént, spongyát rá. Hiszen most sokkal nagyobb tragédia bekövetkezése előtt állunk. Szétmehet az MDF-nek nevezett hazugság, szét az SZDSZ, kihullhat minden foga az MSZP-nek, de ha a nemzeti erők nem fognak össze és nem ébrednek rá az egyedül üdvözítő gyökeres változások összefogással való elkezdésének szükségességére és nem vállalják ezért a harcot, amely adott esetben áldozatokkal jár, akkor a nemzet elsüllyed.

 Ez a sejtés benne volt a dolgozatomban. Ez adott erőt elviselnem előbb a gyalázás, rágalmazás majd az elhallgatás és mindenből kirekesztés évtizedét és ez ad erkölcsi felhatalmazást, hogy szóljak most is, vénségemre. Úgy hallom, az MDF-ből kilépők nem új pártot, hanem valamilyen egyesületet kívánnak alakítani. Ez, azt hiszem, helyes törekvés a jelen helyzetben.  Ha az egyesületalakítás szándéka nem a párt – akármilyen párt – célszerű egyirányúságának, mintegy radikalizmusának a feladását jelenti, hanem a magyarság megmentésének és minden szükségesnek a gyökeres átalakítását, más formában mint a párt, akkor ez bátor, hasznos, kalapemelést kívánó elhatározás még akkor is, ha nehéz órában, egy pártvezetés galád kacskaringóinak, kígyózásának a végtelenségig való eltűrésének percében történik.

 Ennek az MDF utóegyesületnek azonban világosan meg kell határoznia a helyét a politikai mezőben. A hadrendben. Sokan közülük, a java, radikálisabb polgári körökben is tag, sokan voltak, lehettek „Magyar utasok”, netán MIÉP-esek, kisgazdák és sokan olyanok, akiket már mi MIÉP-esek nem is ismerünk és nem is tudunk hová besorolni. Nem a jelenség tömegessége számít. Nem azzal kell most foglalkozni, hogy hány ember, s miféle pozíciókat jelent ez a kilépő és valamilyen módon újjáalakuló társaság. Nyilván sokan fogják felkeresni őket azok közül is, akik már régen elhagyták az MDF-et és elhagyták a politikai színteret is, keserűen. A megalakulásnak a mostani magyar válságban van számát és tömegességét meghaladó jelentősége. Nem mindegy, hogy hová köti magát ez a rendszerváltó gyökerű társulat, s végképp nem mindegy, hogy mit fogad el fő céljának.

 Az alapkérdés az, hogy vállalja-e a rendszer gyökeres átalakítását. Mégpedig azzal a lakiteleki higgadtsággal és józan mértéktartással, amellyel sok alapítója az ősidőkben vállalta, és amely radikalizmusnak a hiányát az említett „Néhány gondolat” 1992-ben, két év Antall-i behódolás után számon kérte. Barátaim! Nem kell most már annyit fecsegni a rendszerváltásról – meg kell tenni. Végre kell hajtani, mint egy „szuronyt szegezz!” parancsot. Egy nagy magyar sereget kell létrehozni egyesületek, körök, hagyományőrző társulatok, keresztények és keresztyének összehozásával, amely alapkérdésnek tekinti a gyökeres váltást. Nem fél a liberális sajtó támadásaitól, hanem megszerzi azokat, nem fél a pénztelenségtől, mert addig kenyéren és vízen is kibírja, amíg ki nem söprűzi a nem kellő idegen bankokat és off shor-os bandáikat. Ha pedig megtisztítottuk az országot nem lesz szükség radikalizmusra. Mert az sem örök, és annál is jobb a rend, amit mi teremtettünk meg.