|
 2009.06.26.
1989. június 16.
Nem
kerülhetem meg, hogy ne írjak Orbán Viktor beszédéről,
hiszen a kollektív emlékezetben minden más eseményt háttérbe
szorítva a Fidesz szónokának drámai fellépése őrződött
meg a legmaradandóbban. Miután Csurka István, az MDF akkori elnökségének
tekintélyes tagja felvetette, hogy miért nem szól senki a
magyar ifjúság nevében, a TIB felkérte a Fideszt, hogy képviselője
mondjon szónoklatot, és mi, a Fidesz választmányának tagjai
– akárcsak előtte, március 15- én – szinte egyhangúlag
Orbánt választottuk. Távoli, nagy idők tanújaként,
romantikus veteránként lehetetlen pátosz nélkül felidéznem
1989. június tizenhatodikát, az 1956-os forradalom kivégzett,
majd jeltelen sírban elhantolt miniszterelnökének, Nagy Imrének
és harcostársainak újratemetését. Húsz esztendő után is
egyértelmű, hogy azon a történelmi napon erkölcsileg omlott
össze véglegesen a Kádár-diktatúra eredendően bűnre és
bosszúra alapozott rendszere – írja Hegedűs István.
Csurka
István: Reformkommunisták
Lám, egy korszak jelképes lezárása már megint egy temetés.
És micsoda temetés! Mennyi gonoszság, mennyi elvetemültség
került elő a mélyre ásott gödrökből, micsoda szégyen és
micsoda döbbenet. Az ember elirtózik a gondolattól is, hogy végigélte,
végighallgatta és végigszenvedte ezt a gyalázatot. Résztvevők
voltunk, bűnösök és áldozatok. Most, a gyász pompás óráiban
csak egyetlen fogalmunk lehet: a megtisztulásé. De Nagy Imrének
és mártírtársainak jelképes temetése nemcsak temetés, hanem
elsősorban politikai demonstráció, össznemzeti önfelmutatás.
Helyesen állapítja meg a Történelmi Igazságtétel Bizottsága,
hogy egy egész „romlott és bűnös korszakot” kell elföldelnünk
ezen a napon. Így van, sőt még ennél is több ez az ünnepély:
az igazság napja. Ennélfogva az újrakezdésé is. Nemcsak az
elmúlt bűnös korszakot kell tehát a föld alá helyeznünk
ezen a napon, hanem a magyar megújulás és életakarat fiatal
jelvényeit és szentségeit is fel kell mutatnunk ezen a halállal
eljegyzett napon. És ez hatalmas felelősség. Sajnálatos, hogy
a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, amely elévülhetetlen
érdemeket szerzett a Nagy Imre per újrafelvételében, a
megmozdulás előkészítésében és lehetővé tételében, most
a végső órákban mintha nem mutatkoznék e felelősség
birtokosának. Ezt a gyásznapot és ezt a perújrafelvételt a
TIB tagok és vezetők áldozatos és fáradhatatlan munkálkodásán
felül azért mégiscsak az a tény tette lehetővé, hogy a
magyar társadalom millióiban 33 év hazudozásai, elnyomása és
hallgatásra kényszerítése után is él az igény az igazságra
és az igazság felmutatására. Ez nem holmi TIB háziünnepség,
hanem a magyar nép megtört és megalázott millióinak nagy
felegyenesedése és felmagasztosulása. A szervezők erkölcsi
felülállásának az lett volna az illő bizonyítéka, ha a
megszólalási alkalmak javarészét átadják a fiatal Magyarország
képviselőinek, az örök magyar forradalom kiskatonáinak, annak
a nemzedéknek, amelyik élni és küzdeni fog abban az új
Magyarországban, amelyik ezzel a nappal kezdődik. Sajnos
mindennek nyoma sincs a bejelentett rendezői elképzelésekben és
a szónokok kijelölésében. A mostani elképzelések szerint
Nagy Imre sírjánál az a Méray Tibor fog beszélni – meglehet
a család akaratából, de hát lehet itt valami a család akaratából
s a nemzet ízlése ellen? –, akit emigrációs munkája, könyvei,
kiállása kétségtelenül feljogosít a részvételre, annak
idején Nagy Imre-körhöz tartozása pedig akár egy mostani kormánykitüntetésre,
de Rákosi-korszakbeli múltja, véresszájú hazudozásai a
koreai háború idején, az a viszolygás, amely már ötvenhat környékén
is övezte pálfordulását, semmiképpen sem arra, hogy a
legfontosabb, a nemzet egészéhez szóló beszédet elmondja és
az új korszak könyvének első lapján szerepeljen. Ez súlyos
hiteltelenség. Ettől csak megkeseredik a szánk íze. Aztán van
még itt más is: a TIB-esek, a Nagy Imre-kör tagjai, miként az
köztudott, javarészt reformkommunisták. Olyanok, amilyenek ma
is vannak szépszámmal. Ezek a régi reformkommunisták most azt
mondják a mai reformkommunistáknak, hogy maradjanak távol.
Legfeljebb csak mint magánemberek legyenek jelen. Mert ők részesei
voltak az elmúlt 33 év törvénytelenségeinek, a régi
reformkommunisták meghurcolásainak. Ez igaz. És ők? A régiek?
Ők talán kimaradtak a Rákosi-korszakból? Nem voltak főcsahosok
előbb? Ők nem estek át a megigazuláson? Mi a különbség? Főleg
így, ha Méray Tibor szerepeltetését tekintjük. Még nincs késő,
még elvégezheti a TIB azt a szükséges önvizsgálatot, ami egy
ekkora nemzeti esemény méltó rendezéséhez elengedhetetlenül
szükséges. – Mert így, ahogy most van, sajnálatosan hiányzik
forgatókönyvünkből: a szolgálat szándéka.
(Elhangzott:
1989. VI. 4-én., a Vasárnapi Újságban)
|
