vissza a főoldalra

 2009.05.08. 

Orosch János szentbeszéde a XX. Komáromi Imanapon

Az alábbiakban Mons. Orosch János nagyszombati segédpüspök szentbeszédét adjuk közre, aki a XX. Komáromi Imanapon szólt a felvidéki magyar katolikus hívekhez és papokhoz.

 Főtisztelendő lelkiatyák, kedves zarándokok, drága testvéreim!

 1815-ben Bonaparte Napóleon csapatai a végső csatára készültek. Az ellenség is nagyon készült, hiszen tudta, hogy ez a csata megváltoztathatja a világ történelmét. A tisztek részletesen elemezték a helyzetet és minden lépést pontosan megterveztek. A végső csatát viszont azok a katonák nyerték meg, akik a harcmezőn életüket, vérüket, vagy erőfeszítésüket áldozták a győzelemért. Mert minden csatát mindig a harcoló katonák nyernek meg.

Kedves lelkiatyák, ezen a mai Jó Pásztor vasárnapján, amikor ismét elzarándokoltunk ide, Komáromba, papi és szerzetesi hivatásokért imádkozni, arra buzdítalak benneteket, hogy legyetek kitartóak a hívek szolgálatában. Mert ti vagytok azok, akikre Jézus, a Jó Pásztor, rábízta Országának jövőjét. Ti vagytok azok, akik a legtöbbet küzdötök Isten országának eljöveteléért magyar népünk között.

Jóleső érzés a mai vasárnapon hallgatni az Isten igéjét, mert azt az igazságot tárja elénk, hogy Jézus Krisztus, a feltámadott Úr a Jó Pásztor. A Szentírás gyakran tárja elénk az olyan uralkodónak a képét, aki népének a pásztora. Például Dávid királyt is népe „jó pásztorának” nevezi azután, hogy saját életét tette ki veszélynek népe érdekében (2 Sam 5).

Ezt a bibliai gondolatot, amely Izrael népének oly közeli volt, említi Péter apostol is a mai első olvasmányban. Péter egy születésétől fogva béna embert gyógyított meg. Azoknak, akik ezért kérdőre vonták, félelem nélkül így válaszolt: „a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen” (ApCsel 4,10). Péter apostol szerint tehát Jézus Krisztus az a Megváltó, akit a mennyei Atya küldött. Ha pedig Jézus ellenségei tartották magukat a nép pásztorának, ezentúl már nem azok; ezentúl Jézus, az Isten Fia az igazi Jó Pásztor.

Bár a farizeusok Isten népének törvényes képviselői voltak, kevélységük miatt nem vették észre, sőt megvetették a pásztorok Pásztorát, az élő Isten Fiát. Ezért Jézus a mai vasárnap evangéliumában tudtukra adja, hogy pásztori küldetésük véget ért, és ezentúl ő veszi át a Jó Pásztor feladatait.

Kedves lelkiatyák, ti mindnyájan ennek a Jó Pásztornak vagytok a követői. Gyakran fordul elő veletek is, hogy meg nem értéssel kell megküzdenetek. - Eszembe jut egy fiatalkori emlék. Egy nagyon nehéz helyen voltam plébános. Az akkori esperes úr, Lénár Lajos atya, gyakran látogatott meg, és buzdított papi életemben. Egyszer megismertetett rokonával, a mindnyájunk által ismert és kedvelt megboldogult Lénár Károly atyával. Utána gyakran találkoztunk. Benne mindig egy olyan papot láttam, aki minden félelmet félre téve élt a híveinek. Talán mindenki tudja róla, hogy Lénár Károly atya 17 év börtönt kapott az Egyházhoz való hűségéért. Miután kiszabadult, továbbra is népünknek jó pásztora volt. Ő volt a kezdeményezője ezeknek a komáromi imatalálkozóknak is. Neki köszönhetjük, hogy csaknem húsz éven keresztül együtt imádkozunk itt, Komáromban. Csak az örökkévalóságban fogjuk megtudni, hogy ezek közül a fiatal lelkiatyák közül, akik velünk együtt ünnepelnek most itt, hányan éppen ezeknek az imáknak köszönhetik papi hivatásukat, Egyházunkhoz való hűségüket. Az a nép, amely imádkozik a papjaiért és újabb papi hivatásokért, Istentől bőséges áldást fog kapni. Mi mindnyájan, kedves paptestvérek, tudjuk, hogy igazából nincs más, akihez kapcsolódhatnánk, csak Jézus és az ő Egyháza. Nekünk, akik Jézus szolgálatába léptünk, külön kell gondolnunk arra, hogy ápoljuk a jó kapcsolatokat egymás között, és szeressük a ránk bízott népet.

Korunknak rengeteg szakembere van: tudósok, közgazdászok, politikusok, művészek… Ne feledkezzünk meg arról, ami a mi küldetésünk: mi Jézust és az ő népét szolgáljuk. Ezt pedig igazi imaélet nélkül aligha tudjuk helytállóan megtenni. Kérem, ne beszéljetek sokat híveiteknek Istenről. Inkább sokat beszéljetek Istennek a híveitekről. A világot nem bölcs előadások, hanem imádkozó lelkiatyák segítik az üdvösséghez! Jézus sose cselekedett semmit anélkül, hogy előtte imában ne fordult volna a mennyei Atyához. Kedves atyák, buzdítalak benneteket arra, hogy imádkozzatok ezért a népért! Nézzétek, mekkora reménnyel néz rátok ez az itt egybegyűlt tömeg. Ne hagyjátok el! Tudom, több helyen nem könnyű a pasztoráció. Vannak nehézségek, és sok probléma adódik. Valamikor egy nagyon szép filmet vetítettek, a címét már elfelejtettem. Arról volt szó, hogy egy kikötőben volt egy templom, a templomnak pedig egy plébánosa. A tengerészek alig látogatták a templomot. A kocsmát viszont annál is inkább. Így a plébános gyakran üres templomban misézett. Egy napon aztán döntött: elhagyta a várost, más helyet talált magának. Az emberek sokáig nem is vették észre, hogy nincs mise, mert nincs papjuk. Aztán jött a karácsony. A tengerészek bementek a templomba, de hiába várták az éjféli szentmisét – nem volt, mert nem volt papjuk. Hazamentek. A következő alkalommal ismét bementek a templomba, de szentmise akkor sem volt: nem volt papjuk. Egy idő múlva – megint karácsony volt – ismét misére mentek, és mivel nem volt szentmise, elővették az idős sekrestyést, végezzen nekik ő szentmisét, mert hát hogyan lehet karácsony mise nélkül?! Az idős ember védekezett, ellenkezett, de a tengerészek misét akartak. Így az öreg az oltárhoz állt, és elkezdte. Valamit motyogott, de tudta, hogy ez nem szentmise. És akkor kinyílt a templom ajtaja, megjelent a plébános, és nagy hangon így kiáltott: „emberek, mit csináltok, hisz ez nem mise!” – A tengerészek pedig ezt felelték: „atyánk, hogyan élhetünk mi pap nélkül?!”

Főtisztelendő atyák, hogyan élhet ez a nép papok, jó lelkiatyák nélkül? Szent Polikárp ezt mondja a papokról: „A papok legyenek készségesen könyörületesek mindenki iránt. Vezessék vissza a tévelygőket, látogassák az összes beteget, ne hanyagolják el az árvákat vagy a szegényeket; mindig azzal törődjenek, ami jó Isten és az emberek előtt, tartózkodván minden haragtól, személyválogatástól, igazságtalan ítélettől; legyen távol tőlük minden fösvénység, ne adjanak hitelt könnyen vádnak, ne legyenek szigorúak az ítéletben, tudván, hogy mindannyian bűnösök vagyunk”.

Kedves atyák, Istent szolgálni pedig nagyon jó még akkor is, ha ez néha nem könnyű. Ne hagyjátok el ezt a népet, ne hanyagoljátok el, hanem szeressétek és szeretettel meg kitartással szolgáljátok!

Kedves jó hívek! A kilencvenes évek elején sok papi és szerzetesi hivatás mutatkozott Szlovákiában. Újabb szemináriumokat kellett nyitni, ahol sok kispap készült, újabb szerzetesi közösségek jöttek létre. Mindenütt lelkes fiatalokkal találkozhattunk, akik reményt nyújtottak, hogy hazánk papsága megfiatalodik. Az újabb hivatásokat úgy fogtuk fel, hogy ezek Isten ajándékai a sok évig sanyargatott egyházunk részére. Az utóbbi néhány évben azonban mintha csökkent volna ez a lelkesedés. Mi okozza ezt? Jozef Ratzinger bíboros, a mostani XVI. Benedek pápa így nyilatkozott erről: „A modern társadalomban erőteljessé válik az elégedetlenség éppen ott, ahol a jólét és a szabadság eddig nem látott méreteket ölt.”

 Ha tüzetesebben figyeljük a fiatalok életvitelét, akkor egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy nem tűznek ki maguk elé olyan magasztos célokat, mint az előző nemzedékek. Megelégszenek azzal, hogy mindennapjaikat nagyobb nehézségek nélkül éljék meg. Pedig csak a nagy ideálok, pontosan megfogalmazott tervek tudják igazán kielégíteni az ember elvárásait. Ezeket az ideálokat mutassátok a fiataloknak ti, akik most ide jöttetek imádkozni lelkiatyáitokért és újabb lelkiatyákért. Hadd említsem ismét Lénár Károly atyát: mennyi nehézséget küzdött le azért, hogy itt imádkozhassunk mind az előző években, mind ma is. Köszönöm mindenkinek, aki ezeknek az imanapoknak a szervezésében tevékenykedett és tevékenykedik. Köszönöm az itteni esperesplébános atyának, hogy ismét lehetővé tette, hogy itt egybegyűljünk. Köszönöm azoknak a lelkiatyáknak, akik csendes, de kitartó munkájukkal megszervezték ezt a napot. Köszönöm a híveknek, hogy szívük ügyének tekintik a magyar papság sorsát. Testvérek, ne hagyjátok magukra papjaitokat. Manapság sokat beszélnek gazdasági válságról, arról, hogy kevés a pénz. Ez komoly probléma az egész világon. Azonban, kedves hívek, ne engedjétek meg, hogy kevés legyen a magyar híveket szolgáló pap, hanem naponta imádkozzatok értük, támogassátok őket. Nézzétek meg: hány idős, ősz hajú, fáradt atyát láttok itt. Ők értetek, veletek öregedtek és görnyedtek meg. Becsüljétek őket, szeressétek hiányosságaik ellenére is. És akkor Isten bőségesen áldja majd meg a magyar népet úgy, ahogy azt nemzeti imánkban is énekeljük: „Isten, áldd meg a magyart, jókedvvel, bőséggel, nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel…” Mert – ahogy azt egy másik énekünkben kérjük: „Isten, hazánkért térdelünk elődbe…” Kérjük tehát Istenünket, sose hagyja el ezt a népet. Ámen.