vissza a főoldalra

 2009.05.08. 

Tíz éves a Házsongárd Alapítvány

Folytatódik a munka Kolozsvár híres sírkertje, a több mint négyszáz éves Házsongárdi temető értékeinek megmentéséért - mondta Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója március 26-án Hódmezővásárhelyen a Tavasz a Házsongárdi temetőben c. rendezvényen. Az alapítvány munkájáról, célkitűzéseiről, s a restaurálási munkákról Gergely Istvánnét kérdeztem.

-1999-ben jött létre a Házsongárd Alapítvány. Mi volt a kezdeti célkitűzés, s kik vettek részt akkor a munkákban?

 -Az Alapítvány nem egy előre megtervezett mozgalom vagy célkitűzés alapján jött létre, hanem osztályfőnöki munkám eredményeként. Évről-évre vittem osztályom tanulóit a temetőt megismerni, Halottak napja körül egy-egy általuk kiválasztott sírt rendbe hozni, kigyomlálni, néhány szál  virággal a nagy elődökre emlékezni. A fiatalok hozzáállása, pozitív visszajelzése adta az ötletet, az indítékot a kegyeleti munka kiszélesítésére. Sikerült magam mellé állítanom a Házsongárdi temetőért már eddig is sokat tevő, sorsát szívükön viselő, hiteles személyeket, akikkel szövetkezve létrehozhattuk a Házsongád Alapítványt.

 -Régészek, történészek is segítenek önöknek?

 -A gyakorlati munkában a magyar tannyelvű iskolák történelemtanárai részt vállalnak ugyan, elnökünk történész, üv. elnökünk várostörténész, de a város régész- és történész társadalmának főleg az elméleti alapozást köszönhetjük. Szakmai tekintélyük és tudományos kutatásaik által mellettünk állnak, mintegy alátámasztva munkánk jelentőségét. Tíz év után, a diákok temetőgondozása mellett, magánadományok és pályázati források felhasználásával olyan jelentős restaurációs munkákat végeztünk, amelyeket már csak fizetett szakemberek segítségével valósíthattunk meg.

 -Mi az alapítvány célja?

 - A temetőben nyugvó jeles magyar személyiségek sírjainak megmentése, gondozása. Továbbá adományokból és pályázati pénzekből a magyar történelem és művelődés szempontjából fontos síremlékek restaurálása. A vezetőség és a kuratórium értékmentő kegyeleti munkáját önkéntesen, fizetés nélkül végzi.

 -Kolozsvár magyar diákjai, lakói tudják, hogy milyen híres emberek sírjai vannak ebben a temetőben?

 -Felvilágosító munkánk eredménye meghozta a hatását. Egyre többen tudják, kik nyugszanak a Házsongárdi temetőben. Sok tanár – nem csak történelem szakos - pártolja munkánkat. A tanulóknak osztályfőnöki óra vagy temetőlátogatás keretén belül beszélnek a nagy elődökről, az évszázadok során felhalmozott anyagi és szellemi kincsről, amelyet megóvni kötelességünk, hisz mindnyájan örökösei vagyunk. Nyereségünk gyermekeink és ifjaink személyiségének fejlődésében, műveltségük gazdagodásában, történelmi tudatuk alakulásában van. Mi nem programbeszédekkel, zászlók lengetésével, csak szólamok szintjén teszünk valamit a temetőért, hanem a gyakorlatban is.

 -Milyen volt a temető állapota 1999-ben, s milyen most, az Alapítvány 10 éves működését követően?

 -Borzasztó állapotok voltak: a gaz ellepte a gazdátlan sírokat. A védelemre szoruló sírok ki sem látszottak a bozótból és maga a temető is gondozatlan volt. Végre kezd megváltozni a helyzet. Az új városvezetés odafigyel a temetőre, s így közvetett módon, a mi munkánkat is támogatja. A történelmünk, egyházaink és műveltségünk szempontjából fontos színhelyek gondozása folyamatos. Embereink a temetőben az elvégzett munka mellett állandó felügyeletet jelentenek olyan időkben, amikor a viráglopás mindennapos, fémszobraink, értékes köveink pedig állandó veszélyben vannak. Jól halad a célkitűzések közé tarozó adatbázis elkészítése. Ebben a munkában részt vállal a tanuló ifjúságnak az a része, amely az alapítvány jövőjét hivatott biztosítani. Háromszáznál több sírhelyet gondozunk. Ezért is visszataszító számomra az, ha valamiről eleve lemondunk. Nyilván felső politikai akarat, hogy a temető magyar jellege kevésbé érvényesüljön, de itt többről van szó. Jóindulatú emberekre is jellemző, szinte divat lemondani arról, ami még megmaradt, elsiratni a temetőt, requiemet „mondani” érte, Áprily Lajos ide vonatkozó versét szavalni, búslakodni. Mi ennek ellenkezőjét tettük és tesszük, eredménnyel. Úgy érzem, hogy ez az igazán járható út, a követendő példa.

 -Beszéljünk a felelősségről. Magyarországon szokás minden hibáért, hiányosságért, mely Erdéllyel függ össze a román vezetést szidni, de azért itt felvetődik a hozzátartozók felelőssége is. Olvastam a Bethlen-kripta felújításáról is. Nem hiszem, hogy a nagy erdélyi családok mind kihaltak volna…

 -A hozzátartozók is felelősek sírjaik, sírépítményeik állapotáért. Minden társadalmi rétegnek egyaránt megvan a maga ocsúja és kiválósága is. Vannak nemrég kivándorolt erdélyiek, akik szüleik sírját kínálják eladásra, annak ellenére, hogy a sírok nem adhatók el, csak bérelhetők. Mások most keresik őseik sírját, és sajnos hiába. Közösségünknek a temető jövőjét illetően óriási a felelőssége. Valódi törődésre van szükség a búslakodás és lemondás helyett! Ha minden idelátogató turista egy szál gyomot kihúzna, már azzal is előbbre jutnánk. Szerencsére ennél sokkal nagyobb és igazi példát mutató támogatóink vannak. Az ő segítségükkel tudtuk megvalósítani a több mint félszáz síremlék és kripta helyreállítását. Az ön által említett Bethlen-család tagjai közül is sokan segítenek. Pontosan a Bethlen-kripta helyreállítása egy szép példa az összefogásra. Az Ybl-család támogatásával kezdődött, majd a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivataltól kaptunk egy kiemelkedően nagy összegű támogatást. Emellett a Miniszterelnöki Hivatal is folyósított számunkra pályázati forrásaiból. Kopogtattunk és pártállástól függetlenül megnyíltak az ajtók. Ez így van rendjén, a kegyeletben ne legyen politika. Az itt nyugvók jelentős része nagyon sokat tett a magyar művelődésért. A temetőben nincs helye semmilyen zászlólengetésnek. Ezt azért hangsúlyozom, mert fájó, hogy állandóan piros-fehér-zöld szalagok kerülnek a szemétbe. A nemzeti érzést inkább tettekkel mutassuk ki. Remélem, nem tartanak rossz hazafinak, ha azt mondom, hogy kegyeleti helyen a meghatottságnak, a szelídségnek, az emlékezésnek és az alázatnak kell uralkodnia. A magyar kultúra minden magyaré, határon innen és túl. Így mi mindannyian a kultúra létrehozóinak örökébe léptünk. Összmagyar örökség Szenczi Molnár Albert, Tótfalusi Kis Miklós, Apáczai Csere János, Jósika Miklós, Dsida Jenő, Kós Károly és még sok kiváló ember öröksége. A kultúra, - ahogyan maga a haza is -a magasban van. Ehhez „a magasban levő hazához” fel kell emelkednünk, csak így lehetünk méltó polgárai.

 -Ön Hódmezővásárhelyen egy jogi problémát is érintett. Hiába nyilvánították magát a temetőt műemlékké, ha az új bérlő, aki megkapja a sírhelyet, a régi kövekkel azt tehet, amit akar.

 -Sajnos ez igaz és ezért hajlamosak vagyunk csak a románokat hibáztatni, pedig 20 éve van magyar érdekképviseletünk, amely tagja volt a román kormánynak is. A magyar politikusokat éppen úgy terheli a felelősség, mint a románokat. Mit tettek ők ebben az ügyben? Miért nem harcolták ki, hogy a temető legfontosabb és művészileg legértékesebb sírépítményei műemléki védelmet kapjanak? Az új bérlő, sokszor csak műveltség híján, ma is betonba zúzhatja, leveretheti évszázados köveinket. Mindannyiunk gondja és felelőssége, hogy ez az egyedülálló épített örökség, még ha szigetekben is, a teljes bebetonozódástól megmeneküljön.

 -Milyen a kapcsolatuk az erdélyi történelmi egyházakkal? Támogatják munkájukat?

 - Természetesen, de nem csak az egyházak, hanem civil szervezetek is. Mi jogilag a református egyház keretén belül működünk. A kuratóriumban viszont az összes történelmi egyház képviselteti magát. Anyagilag is támogatnak minket, s más segítséget is adnak. A református egyház végzi például a könyvelési feladatokat és a pályázati anyagok elkészítésében is segítségünkre van.

 -Tehát az anyagi segítségen kívül szükséges egy minél nagyobb civil összefogás a temető ügyében, hiszen szép dolog a pénzbeli támogatás, de az emberek mentalitásán is változatni kéne…

 -Megható, hogy sokan, akik erdélyi gyökerekkel sem rendelkeznek, váratlan és páratlan adományokkal segítik munkánkat. Nagyon sok ember akar igazi tavaszt a Házsongárdi temetőben. Ezért fontos, hogy a hibás hozzáálláson változtassunk: ne a temető requiemjéről beszéljünk, hanem a reneszánszáról. Életerőre és megújulásra van szükségünk.

 (Képen: Dsida Jenő sírja a Házsongárdi temetőben)