|
 2009.05.22.
Privatizálják a magyar misét
Magyar
misét tartottak húsvétkor a moldvai Pusztinában. Berszán
Lajos atya, a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Líceum alapítója
és lelki vezetője a faluból származó tíz végzős diákjáért
mutatta be a magyar nyelvű szentmisét – írta április 20-án
az erdely.ma honlap. Ezen a hírportálon két nappal azelőtt
Nyisztor Tinka arról számolt be, hogy nem engedték be a hívek
nagy részét a templomba. Ezt a hírt viszont cáfolták egyesek,
mondván, csak arról van szó: a pap nem hirdette meg a misét, s
nem is harangoztatott. Minderről dr. Nyisztor Tinkát, a Szent
István Egyesület elnökasszonyát kérdeztem.
– Kinek szólt tehát a pusztinai húsvéti
magyar mise? A híveknek, vagy a tíz végzős diáknak?
– Egy szervezési problémáról kell először beszélnem.
Jómagam februárban kezdeményeztem a magyar nyelvű misét. Az
egyesület tagjai már 15 éve húsvétkor misét hallgatnak –
nem a templomban – a szabad ég alatt. Mi ezt már megszoktuk.
Idén is ezt akartuk. Februárban meghívtam a bukaresti magyar
nagykövetet erre a misére. Ő igent mondott, s jelezte: mindent
megtesz azért, hogy a település templomában ünnepeljük Urunk
feltámadását. Elindult a szervezés. Felvetődött, hogy Berszán
atyát hívjuk meg misézni, de én nem vettem fel vele azonnal a
kapcsolatot, mert a disszertációm megvédésére készültem.
Egyébként Erdélyből szoktunk hívni papot a húsvéti mise
celebrálására. Egyszer csak azt olvastam az interneten, hogy húsvétkor
Berszán atya tartja a misét a templomban. Ekkor azt gondoltam,
hogy az atya értesült törekvéseinkről, s nekünk fog misét
mondani. Fel is hívtam egyeztetés végett telefonon. Azt
mondtam: jó lenne, ha a pap meghirdetné a misét. Erre Berszán
atya közölte: ő már mindent megbeszélt a gyerekekkel és a szülőkkel.
Én erre – úgy, mint máskor – mindenkinek próbáltam szólni.
A pusztinai pap viszont nem hirdette meg a magyar misét. Berszán
atya – ahogy később megtudtam – azt közölte a pusztinai
pappal: csak a gyerekeknek és a szülőknek tart misét. Késett
a liturgia ideje, mert nem jött le időben a nagykövet úr. Jómagam
templomban elöl foglaltam helyet, s nem láttam, hogy kint mi történik.
Egyszer csak odalép hozzám két asszony, s közlik: az ajtóban
áll egy ember, s küldi el az embereket. Többen felháborodtak,
s mondták: milyen mise az, amire nem engedik be a híveket? Utólag
hallottam, hogy másokat is elirányítottak azzal a szöveggel: a
mise csak a gyerekeknek és szüleiknek szól. Ez nekünk nagyon
rosszulesett, mert újfent alkudozást sejtettünk a háttérben.
Súlyos hibának tartom, hogy egyesek privatizálják Csángóföldön
a magyar misét. Mikor erről beszéltem a sajtónak, akkor
Nyisztor Ilona, a helyi magyar ház igazgatója az internetre
feltett egy írást, miszerint semmi sem igaz abból, amit állítottam.
Attól, hogy ő nem értesült arról, ami a templom előtt
zajlott, még nem jelenti azt, hogy hazudnék. Mindenki szégyellje
magát, aki alkudozik a hátunk mögött, és babérokat akar
aratni a csángók nyomorúságán. Hasonló eset 2008. májusában
is előfordult. Akkor személyemet tiltották ki a templomból, a
magyar miséről. Egy bákói nemzetközi konferenciát tartottak,
de a iasi-i – jászvásári – püspök úrnak az volt óhaja,
hogy erről Nyisztor Tinkát tartsák távol. Nos itt is alkuról
volt szó. A konferencia magyarországi szervezője pedig felhívott,
s könyörgött nekem: ne menjek be a templomba, mert akkor
elmarad a mise. Hogy is lehet ilyet kérni tőlem! Mindig és
mindenhol szóvá teszem: nem a magyarországi, s nem az erdélyi
csoportoknak kértünk misét immáron 20 éve Rómától, hanem
magunknak. Mi nem titokban akarunk bemenni a templomba. Erre azt
mondják: radikálisok vagyunk. Amikor 1990-ben először kértük,
hogy magyarul is misézzenek számunkra, papunk, Bentre
Szilveszter megígérte nekünk, de a püspök azonnal áthelyezte
őt egy olyan faluba, ahol már nem beszélnek magyarul. Ez is
jellemző a helyi klérusra.
– Mi a kifogása ön ellen a jászvásári
püspöknek?
– 1990 óta én képviselem helyben a magyar mise ügyét.
Ezért nemkívánatos személy vagyok szemében. Egy kicsinyes
bosszúról van szó. Olyat is hallottam a tavalyi konferencián,
hogy Nyisztor Tinka fel akar vonulni a pusztinaiakkal a
templomhoz. Ez rágalom. Viszont olyan pezsgő kulturális életet
sikerült teremtenem társaimmal együtt Pusztinában, aminek
sokan örülnének akár Svájcban, akár Magyarországon, akár máshol
a világban. És itt nem a készen kapott, sokszor értéktelen
„kultúrtermékek” tétlen befogadására kell gondolni, hanem
a hagyományban gyökerező műveltség átélésére, megélésére,
teljesértékű éltetésére. Ezért sem szerethetnek egyesek.
– Olvastam, hogy a diktatúra idején a
csángó élet legfőbb hátrányát a saját értelmiség hiánya
jelentette. Ez most is így van?
– A magyar nyelvű értelmiség valóban hiányzott, de
1990-től valamit javult a helyzet. Magyarországtól azt a segítséget
kaptuk, hogy évente 10 csángóföldi magyar felsőfokon tanulhat
a pesti egyetemeken. Jómagam is ebbe az akcióba kapcsolódtam
bele 1990- ben. Egy évig Bukarestben tanultam, aztán Svájcban,
de onnan is hazajártam „terepezni”, vagyis gyűjteni. A több
mint tíz esztendős diákság alatt nem adtam fel eredeti célomat,
a csángók érdekeinek képviseletét. Tartottam magát az eszméhez,
amit Magyari Lajos adott Kőrösi Csoma Sándor szájába: „Kit
feldob magából egy nép, az nevében akarjon nagyot!” 1996-ban
diplomáztam Pesten, s idén tettem le a doktorimat. Őszintén:
nem jön vissza mindenki Pestről Moldvába. Én visszajöttem,
pedig öt éve munkanélküli vagyok, mert nagyon nehéz
elhelyezkedni. Lenne itt magyar értelmiségi, de többször megcsömörlik,
felőrlődik a küzdelemben. Félreállítják azt, aki nem elégszik
meg a pótcselekvésekkel. A románoktól még elfogadom, hogy nem
szeretnek engem, de azt, hogy egy magyarországi konferenciára
nem hívnak meg, az már vérlázító. Azt hallottam a minap
Magyarországról, hogy szélsőséges vagyok. Nem tudom, hogy mit
takar ez a fogalom. Nem vagyok szélsőséges, hanem hittel végzem
a dolgomat. Azt látom, Magyarországon arra mondják, hogy szélsőséges,
aki szereti a hazáját. Tehát behozták ezt a fogalmat
Magyarországról Moldvába. Nos, ilyen magyar segítségből mi
nem kérünk! Nem ijedek meg, tovább folytatom az Erdélyből nézve
is sokszor bizony szélmalomharcnak tűnő küzdelmet a moldvai
magyarság anyanyelvének és nemzettudatának megőrzéséért a
jászvásári püspökkel, a Bukarestben akkreditált pápai
nunciussal és a falumbeli kollaboránsokkal.
Medveczky Attila
|
