vissza a főoldalra

 2009.05.22. 

Az igazság kimondása felszabadít

Beszélgetés Bordán Irén színművésznővel

– Kérem, beszélgetésünk elején szóljon néhány mondatot szülőfalujáról.

 – Egy olyan piciny, viharsarki faluban nőttem fel, mely a hármas határon fekszik, akkoriban még úgy mondtuk: a magyar-jugoszláv- román országhatáron. Emlékszem: amikor nálunk harangoztak, mindkét határon túlról is harangszót lehetett hallani.

 – A mai napig jobban kedveli a falusi mentalitást, mint a nagyvárosit?

 – Egyértelműen. A falu jóval emberközelibb, mint a város. Szegeden végeztem el a középiskolát, s akkor még sokszor szégyelltem, hogy csak egy kis, egyszerű faluból járok be tanulni. Igaz, diáktársaim hamar befogadtak, de általában lenézték a falusiakat. Később egyre büszkébb voltam származásomra.

 – Mit adott szülőfaluja?

 – Főleg a természet megbecsülését. Nagyszüleim sok háziállatot tartottak, még lovakat is. Nagypapám földművelő volt, s én meg mentem vele vetni, aratni. Kétéves lehettem, mikor eltűntem nagyszüleim szeme elől. Kerestek mindenhol, s végül a lovak mellett találtak meg. Két lova volt nagypapámnak, egy gyönyörű fekete, a Bogár és egy barna, a Csinos. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy a Jóisten Kübekházát választotta ki születésem helyéül, mert ismerem az állatokat; s megértem, amit közölni kívánnak. Az állatokat, a növényeket egyenrangúnak tartom az emberekkel. Ez a mentalitás a mai világból teljesen kiveszett. Még embertársainkat is sokszor tárgyaknak tekintjük. Azt is megtanultam: úgy is meg lehet élni, mint a Jóisten madara.

 – Assisi Szent Ferenc mondta Máté evangéliumát idézve: „ nézzétek az ég madarait! Mennyei atyátok táplálja őket.”

 – Pontosan erről van szó…Nem szabad félnünk. Tudom: egyeseknek az a céljuk, hogy a félelmet beleültessék embertársaikba. Ez ellen úgy kell küzdeni, hogy naponta kitöröljük a szervezetbe bejutott félelmet, bánkódást és behelyettesítsük azonnal a megfelelő pozitív gondolattal. Akkor nem tudunk felőrlődni a gondok súlya alatt. Rögtön váltani kell!

 – Pedig ránk jellemző a stresszes életmód. Ez anno Nyugaton jellemzőbb volt?

 – Sajnos univerzális jelenségről van szó. Fontos: a természeti elemeket kell ahhoz használni, hogy felülemelkedjünk a napi problémákon. Jómagam három évig polaritás terápiát tanultam, mert nagyon érdekelt az emberi lélek, emóció, szenvedés. Az emberi lét komplexitása. Ez a terápia ősi indiai gyógyászaton és kínai akupunktúrán alapszik. Ez a tudomány azt mondja: fényből vagyunk. A csillagászat szerint a kromoszómák is fényből vannak. Tehát fényt kell a gyógyítás alapjául venni. Előfordult olyan is, hogy egy kiállhatatlan embert fény – s nem negatív energia – küldésével meg tudtam gyógyítani. Hazánkban is magasra csapott a gyűlölet lángja, s ezt a fénnyel el lehet fojtani.

 – Gyakorolja is a természetgyógyászatot?

 – Családtagok, barátok keresnek fel, de nem űzöm pénzkereseti forrásként ezt a hivatást. 20 éve jógázom, s ezt az USA-ban tanítottam is.

 – Olvastam: kislányként főleg a szomszédokat szórakoztatta a pajtásaival közösen előadott akrobatamutatványokkal és kisebb színi előadásokkal. Mi volt ezeknek az előadásoknak a témája?

 – Saját magunk találtuk ki a szöveget és a témát. Kihúztunk egy kötelet, amire lepedőket raktunk: ez volt a függöny. Eléje székeket és padokat tettünk, s készen állt a kis „színház”. A felnőtteknek is tetszettek ezek a kis produkciók. Akkor még nem volt a faluban televízió – hála Istennek – s ezért a hosszú nyári napokon így szórakoztattuk egymást. Akrobatamutatvány is volt, mert tornászbajnok voltam; sikerrel szerepeltem talajtorna versenyeken. Megnyertem a szegedi és az országos versenyt is.

 – A hajdani sportolás segített abban, mikor a forgatások közben különböző feladatok elé állította a rendező?

 – A Szerelem bolondjai c. filmben komoly lovaglójelenetek voltak. Szerződtettek is egy kaszkadőrt, aki helyettem ülte volna meg a lovat. De mégis azt a jelenetet tették be a filmbe, amin én lovaglok. Harmadéves főiskolás voltam, mikor telefonon közölték velem: „szeretnénk egy főszerepre hívni. Tud lovagolni?” Erre azt válaszoltam: „tudok, de kéne egy hét gyakorlás.” Ferdinándy Gáspár segítségével egy hét alatt meg is tanultam dámanyeregben lovagolni.

 – Titokban jelentkezett a Színművészetire, tehát szülei más pályát szántak önnek?

 – Más szakmáról nem esett szó. Ők azt akarták, hogy ne színésznő legyek. Nagyon féltettek ettől a pályától, s nem tartották komoly foglalkozásnak a színészetet, annak ellenére, hogy színházba járó emberek voltak. Kicsiny koromtól fogva elvittek a Szegedi Nemzeti Színház előadásaira. A felvételi előtt elszöktem otthonról, így csak a kutyám kísért ki egy hajnali órában a buszmegállóhoz. Írtam egy búcsúlevelet: „nagyon szeretlek benneteket, de értsétek meg, hogy színésznő akarok lenni, s az is leszek. Soha nem hagylak el titeket, s egyszer majd büszkék lesztek rám.” Először nem sikerült a felvételi, így egy évig Szegeden játszottam. Oda is el kellett szöknöm. Szegeden főleg epizódszerepeket osztottak rám. A Viktória c. operett Rézijét is játszottam, s ezt látták a szüleim. Akkor kezdték belátni: ennek a lánynak kezd az álma valóra válni.

 – Sok embernek a képzete: a színésznők eléggé ledér életet élnek…

 – Ettől is féltettek szüleim, bár nagyon büszkék voltak rám. Apám még a fúvó széltől is óvott; ritkaságszámba ment, ha egy gimnáziumi koncertre elengedett.

 – 1972-ben vették fel a főiskolára. Kik tanították?

 – Simon Zsuzsa volt az osztályfőnököm, s Gáti József oktatott beszédtechnikára. Simon Zsuzsa később elmesélte: a férfi tanárok közül senki sem akart felvenni. Az okot nem tudom. Ő viszont kiállt mellettem, s mondta: én ebből a lányból színésznőt faragok. Harmadéves koromban már alig jártam be a főiskolára a filmezés miatt. De egy Gáti József-féle vizsgán mégis részt vettem. A prágai színt adtuk elő a Tragédiából. Gáti azt mondta osztálytársaimnak: „nézzenek oda, ez egy igazi színésznő.” Érdekes módon egyszer még visszatértem az Ódry Színpadra játszani. Hauptmann Elgáját játszottam el Őze Lajossal és Andorai Péterrel. Olyan nagy siker volt, hogy tombolt a nézőtér. Ennek ellenére csak egyszer játszották… Akkor már a Nemzeti tagja voltam, de ott nem kényeztettek el szerepekkel.

 – Mi volt ennek az oka?

 – Egyfolytában filmeztem. Andorai Péter, Kánya Kata és jómagam voltunk az osztályból szerződés nélkül. Ott ültünk a főiskola előtt, mint az otthontalan fecskék, mikor arra jött Kállai Ferenc. Ő volt, aki beajánlott minket a Nemzetihez. Azt tudom, hogy hívott Szolnokra az akkori igazgató, Székely Gábor, ám nem akartam vidéki színésznő lenni a filmezés miatt. Ha akkor lemegyek hozzá, máshogy alakul színházi karrierem.

 – A Kísértet Lublón c. filmmel lopta be magát a nézők szívébe?

 – Nem, hanem a Szerelem bolondjai c. Jókai-adaptációval. Az első igazi mozifilmes főszerepem pedig Az idők kezdetében volt, melyben Cserhalmi György volt a partnerem.

 – Sok magyar témájú filmben volt látható. Nem sajnálja, hogy nem csinálnak már tv-játékokat?

 – De, végtelenül sajnálom és bosszant ez a dolog. Ahogy az is, hogy sok embernek nincs lehetősége más csatornát nézni, mint a kereskedelmieket. Azoknak viszont többnyire gyalázatos, agymosó, minősíthetetlen a programjuk.

 – Végül is 1981-ben költözött ki az USA-ba. Hivatalos úton?

 – Akkor már puhult a rendszer, így nem sokat akadékoskodtak velem. Azt azért megkérdezték: jól meggondoltam-e ezt a távozást.

 – Egy falusi származású asszonynak nem volt idegen Amerika?

 – Olyan volt, mintha egy másik univerzumban élnék. Egy-két év múlva már hozzászoktam a kinti élethez. Csodálkozott is a környezetem, hogy milyen gyorsan alkalmazkodtam. Még a magyar konyháról is könnyen át tudtam váltani. Miután megszületett a lányom, csak vele voltam elfoglalva. Számomra ő jelentette a világot.

 -Már Millernél, az Ügynök halálában is megjelenik az, hogy szétfoszlott az amerikai álom. Kérdem: az USA-ban valóban mindenki megtalálja a számítását?

 – Az indiánokat már kiirtották, a gyarmatosítás már megvolt, s az aranyban dúskáló földek kiapadtak. Tehát olyan nagy lehetőségek már nincsenek. De nincs lehetetlen, ha valakinek erős az akarata, s van konkrét célja. De ez nem csak az USA-ra vonatkozik. Jómagam nem ismerem azt a szót, hogy lehetetlen.

 – Könnyen elsajátította a nyelvet?

 – Az akcentust nem lehet leküzdeni annak, aki nem gyermekként, hanem mint én, 30 évesen megy ki Amerikába. Érdekes, hogy a próbafelvételeken azt hitték: francia, vagy német vagyok, mert nem magyaros akcentussal beszéltem. Jó a hallásom, így könnyen, de nem tökéletes kiejtéssel beszélem az angolt.

 – Kint milyen színészi feladatokat vállalt?

 – Egy kis színháznál játszottam Ninát Csehov Sirály c. drámájában.

 – Tudtommal egy reklámfilmben lányával együtt volt látható…  

– Ez így van. Nagyon sok mindent lányomnak köszönhetek. Ő piciny gyermekkora óta színésznő akart lenni, s így vittem próbafelvételekre. Történt: egy rendezőnő készítette diplomafilmjét, s erre – a meghallgatásra – elvittem a lányomat, aki akkor volt hatéves. Az ő filmbeli felnőtt megfelelőjét Julia Roberts testvére, Liza játszotta. Ám kerestek egy színésznőt, aki az anyát játssza majd el. Lili elmesélte a rendezőnőnek, hogy anyja magyar színésznő, így behívtak egy próbafelvételre, s én kaptam meg a szerepet. A film címe: A mosoly szöglete. Más alkalommal is lányom „protezsált be” egy szerepbe. Ő pici kora óta a színészetnek él, s tanulta is a szakmát.

 – Őt nem féltette a pályától, úgy, mint önt a szülei?  

- Egyáltalán nem. Sőt mindig is támogattam ezirányú elképzeléseit. Vannak olyan törvényszerűségek, amelyek ellen felesleges harcolni. Egy éve ment ki újra az USA-ba, s kapott egy filmes főszerepet.

 – Lánya miért édesanyja nevét viseli?

 – Praktikus okokból. Apja nevét, azt, hogy Szerdahelyi, igen nehéz kiejteni Amerikában. Így a művészneve Bordán, de az igazolványában édesapja neve is szerepel. Nagyon remélem, hogy lányom pályája során nem fogja összekeverni a valóságot a káprázattal. Sajnos vannak olyanok, akikre ez jellemző. Felkapják őket hirtelen, s aztán elejtik. Csak gondoljunk a celebekre, a percemberkékre.

 – Az 1992-es Turné c. film forgatásához kis időre hazatért. Nem marasztalták?

 – Nem, a gyerekeim kint voltak az apjukkal, s én meg visszatértem forgatni. Nem ez volt az egyedüli magyar film, amiben visszatelepülésem előtt játszottam. Ilyen még az Eszterlánc, az Égető Eszter, és az És mégis…

 – Visszatelepülése után fellépett hazai színházakban?

 – Az Aranytízben játszottam Machiavelli Mandragórájában.

 – Milyen erősek az amerikai kapcsolatai?

 – Időnként nosztalgiázom barátaim után. Háromszor hét évig voltam kint, ami elég hosszú idő egy ember életében. Nagyon hiányzik a tenger is, hiszen az óceán mellett laktunk. Évente meglátogatnak az USA-beli barátaim, s csodálják Magyarországot.

 – „S mi tessék rajta?”

 – Tavaly nyáron egyik volt tanárnőm látogatott meg az USA-ból. Elvittem szüleimhez Felsőörsre, s mikor elbúcsúzott anyámtól, könnyeivel küszködve ezt mondta: „ebben az országban még van lélek.”

 – S meddig lesz?

 – Nem sokáig. Mikor 2002-ben hazatértem, meglepődtem azon, hogy egy „kis Amerika” lett Magyarországból. Plázák, bevásárlóközpontok, stb.

 – Nem a fővárosban, hanem a Duna-kanyarban lakik. Nem szereti a zajt, a tömeget, az elidegenedést?

 – Pont erről van szó. A természetben, egy domb oldalában áll a házunk. Patak és erdő veszi körül a házunkat.

 – Azt mondják: Amerikában lelkileg elszigetelődtek egymástól az emberek. Ez nálunk is jelenség?

 – Sajnos az. Nyugattól legtöbb esetben a rosszat vesszük át. De ne legyünk pesszimisták! Magyarország egy különleges hely, s ezt jobban tudják az idegenek, mint mi. Hazánk történelme és fekvése miatt sok mindenre predesztinált. Fontos lenne tudnunk: ki vagyunk, honnan jöttünk. De meghamisították múltunkat is. A tibeti dalai láma sűrűn megfordul Magyarországon, s hová megy el mindig? Dobogókőre. Ott imádkozik, s visszatér Tibetbe. Pietrelcinai Szent Pio pedig fél évszázada ezt mondta: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Tanpai Rinpocse, a nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője, pedig ezt mondta: „Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az Önök országából fog elindulni. A világ szívcsakrája (csakra = energiaközpont) az Önök országában, a Pilisben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult Önöknél!”

 – Fellépett egy civil politikai megmozduláson a Parlament előtt. Miért tartotta ezt fontosnak?

 – Az esemény előtt két-három hétig úgy éreztem, hogy a torkomban egy gombóc van. Még orvoshoz is elmentem vele. Bizonnyal lelki eredetű dologról volt szó. Dr. Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum szóvivője leánykori, régi barátnőm felhívott telefonon, s arra kért, hogy vegyek részt ezen a megmozduláson. Izabella megkért, olvassam fel a rendezvényen Vörösmarty Mihály Országháza c. költeményét, ami nem könnyű szerzemény. Soha nem léptem fel még tömeg előtt, így nagyon izgultam. Elmondtam a verset, majd a rendezvényen öt üzenetet adtam át a részvevőknek. Tanpai Rinpocse és Pio atya mondatain kívül egy indián törzsfőnök üzenetét is felolvastam, aki szerint a földanya vajúdik, s a Kárpát-medence lesz a születés helye. Felhívtam egy asztrozófus ismerősömet, Paksi Zoltánt, hogy mondja meg: mi hazánk asztrológiai képe. Ezt is felolvastam. Ezek után –érdekes módon – már nem éreztem a torkomban a szorítást. Ki kellett mondanom, ami bennem van! Ez a példa is mutatja: az igazság felszabadít. Erre a rendezvényre el kellett mennem, mert láttam: sokan félve megbújnak otthonukban, s nem mernek kiállni az igazuk, az igazság mellett. Kiemelendő: engem sosem a pártpolitika vezérelt, hanem hazám sorsa. Huszonegy évet éltem idegenben, így tudom, hogy Nyugaton mindenütt tisztelettel beszélnek az állampolgárokkal. Nálunk ez nem jellemző. S mi mit teszünk? Tűrünk. Azt mondják sokan: tekintsünk az USA-ra. Legalább azt a pozitívumot vegyük át onnan, hogy ott kiállnak az emberek az igazukért. Nálunk viszont félnek. Nem mernek megszólalni, ha sérelem éri őket. Vegyük kezünkbe életünket, s menjünk ki az utcára, mert most nem szabad elbújni. Az igazságnak teste van – ahogy Hamvas Béla mondta –, s nem lehet megkerülni, vagy megtámadni. Fénye és jelenléte van. Ki kell állnunk mellette, mert embertelen igazságtalanságok keserítik meg életünket ebben az országban.

Medveczky Attila