vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.06. 

Beruházások maradnak el a válság miatt a Budai Várban

A korábbi vállalással ellentétben 13 kiemelt projekt, köztük a Budai Vár finanszírozását mondta le az állam, a válságenyhítésre hivatkozva.

A felszabaduló 30 milliárd forint nagy részét munkahelyek megmentésére fordítják. Hasonlóan járt a Monostori Erőd projekt és a kulturális értékek digitalizálásának terve is. A kormány azzal indokolta a döntést, hogy kétségessé vált a határidőre történő befejezésük.

 - A Budai Vár esetében tudjuk, hogy az ottani önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el, nyilvánvalóan egy rekonstrukciót változtatási tilalom mellett nagyon nehéz kivitelezni - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.

 Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester erre így reagált: "A mai döntés a kormány kudarcának a beismerését jelenti, és mi úgy ítéljük meg, hogy ez egy helytelen döntés volt, amely árt az ország megítélésének."

 Veres János pénzügyminiszter a Közbeszédben elmondta: 13 kiemelt projektról van szó, amelyeket azért vontak vissza, mert nem készültek úgy elő, ahogyan elő kellett volna azokat készíteni. Az I. kerület esetében azért kellett visszavonni a finanszírozást, mert az önkormányzat a változtatási tilalom elrendelésével maga akadályozta meg a projekt létrejöttét, bár a kormány biztosította az anyagi forrást. Így ezt 10 milliárdot arra fogják fordítani, hogy a gazdasági válság által sújtott vállalkozások munkahelyek megőrzése céljából segítséget kaphassanak.

 

(Forrás: dunatv.hu)