vissza a főoldalra

 2009.03.27. 

Haladunk a katasztrófába

Válságos helyzetben vagyunk, mert nehézségekbe sodortuk magunkat jelenlegi életformánk következtében is. Ha így folytatjuk, már nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütemű összeomlását – mondja Hetesi Zsolt fizikus, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport elnöke a Magyar Fórumnak.

– Tanár úr, mikor alakult, és milyen célokért hozták létre a kutatócsoportjukat?

 – A kutatócsoport megalakítása menyasszonyom és munkatársam ötlete volt, miután megkapta Végh László, debreceni atommagfizikus barátunktól, Colin Campbell olajgeológus 1998-ban a Scientific Americanben publikált cikkét. Ez az írás az olajnak, mint erőforrásnak a kimerüléséről szól. Nagyon érdekes, hogy a 2008-ban elkezdődött olajválságot, a kitermelési válságot, az árválságot és az azt követő gazdasági összeomlást az 1998-ban megjelent publicisztika már előre jelezte. A csoport alapítói több mint öt éve foglalkoznak a mai fogyasztás és a túlnépesedés okozta válsággal. 2007 őszén alakultunk meg hivatalosan is. A tájékoztatás és a figyelemfelkeltés mellett szeretnénk ellátni hiteles adatokkal a nemzetért felelős döntéshozókat is.

 – „Aki 1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele” – írja dolgozatában. Mire alapozza ezt a súlyos kijelentését?.

 – Az Egyesült Államokban él Jay Hanson, aki fenntart egy oldalt, amelynek címe – Dieoff (kihalunk). A programozó matematikus tíz évre visszavonult, hogy elemzéseket, kutatásokat végezzen, milyen jövő előtt állunk. Ez a mondat, amit most idézett, tükörfordítás Hanson cikkéből. Richard Danken mérnöknek is van egy elmélete az összeomlásról, amit találóan Olduvannak nevezett, mert az Olduvan-szakadékban (Afrikában) találtak kőkorszaki leleteket, és ezzel arra utal, hogy hamarosan a kőkorszakba jutunk vissza. Az állítás alapja: a Földön véges erőforrások állnak rendelkezésre, az emberiség lélekszáma pedig, mióta kiszabadult a korlátozó tényezők alól, kevesebb, mint ötven év alatt megduplázódik. Nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lévő mesterséges világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütemű összeomlását. Meglepő gondolataim alátámasztására a teljesség igénye nélkül felidézek néhány olyan nehézséget, vagy ha tetszik kihívást, melyek előttünk tornyosulva egyelőre lehetetlenné teszik egy kedvező jövő képét, melyet talán elképzeltünk magunknak. Az első ilyen nehézség a bolygó éghajlatának nyilvánvaló változása. Önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy aggodalommal szemléljük jövőnket, még inkább gyermekeink jövőjét, de további, és még megoldhatatlanabb gond az agyonhallgatott erőforrásválság. Ez olyan komoly, hogy tíz éven belül – egyre élesebben kirajzolódva – rendezetlenségbe taszíthatja társadalmunkat. A világhatalmi sakkjátszma és az ember genetikai öröksége pedig megkoronázza az egész jelenségkört. A folyamatosan növekvő népesség és gazdaság egyre több erőforrás-felhasználást kíván, mely gerjeszti a népességnövekedést. Ebben a visszacsatolásban áll a lényeg. A felhasználás és a népesség is nő, ugyanakkor a bolygó véges, ráadásul két súlyos nehézség (ebből következően) most egyszerre lép fel.

 – Az erőforrásaink közül az olaj kifogyóban van, ennek milyen hatásai lehetnek?

 – Érdemes megfontolni egy történetet, a Szent Máté-sziget rénszarvasainak esetét. Egy faj, ha olyan környezetbe kerül, ahol nagy bőségben talál táplálékot, akkor komolyabb szaporodásnak indul. A szaporodásnak a táplálék elfogyása vagy a természetes ellenség vet véget. A faj a környezetében olyan változásokat is okozhat, amelyek kipusztulásához vezetnek. A szigetet, amíg nem élt rajta rénszarvas, tíz centiméter vastag rénszarvaszuzmó borította. 1944-ben egy 29 állatból álló rénszarvascsordát telepítettek a szigetre. A csorda szaporodása, mivel bőségesen volt táplálék, exponenciális függvényt követhetett. Az exponenciális függvény szerinti szaporodás azt jelenti, hogy a szaporulat mindig az éppen meglévő létszámmal arányos. 1957-ben már 1350 egyed élt ott, 1963-ban pedig 6000. Addigra lelegelték a zuzmót és 1963-1964 kemény tele végzett a csordával. A tavaszt csak 41 tehén és egy terméketlen bika élte meg. Ez a kipusztulás törvényszerű volt, mivel a rénszarvasok felszabadultak a létszámukat szabályzó hatások alól. Egyrészt nem ritkították őket a ragadozók, másrészt nem vándorolhattak máshová, ezért a zuzmó nem újulhatott meg. Ha már az állatokról van szó, akkor La Fontaine-t említeném, aki meséinek végén mindig egy kérdést tesz fel: moralitè? Azaz: tanulság? Hogy van-e tanulság, remélem, kiderül. Nemsokára hétmilliárdnyian leszünk a Földön, ez a rengeteg ember éli fel a környezetében lévő erőforrásokat. Ennek következtében az olajtermelés huszonhárom évente megduplázódik, ami nagyon nagy szám. Nagyjából tudjuk, hogy menynyi olaj, szén, meg gáz van a föld mélyében. Erre a három erőforrásra épül a felhasználásunk nyolcvanhét százaléka. Eddig mindig volt lehetőség, hogy könnyen megduplázzuk az energiatermelést. Most vagyunk ott először, hogy már csak egy duplázáshoz elegendő mennyiségű olaj maradt, amelyet már nagyon mélyből lehet a felszínre hozni. 2008. júliusban volt minden idők legnagyobb olajkitermelése. Tehát a hozamcsúcsot elértük, akkor volt a legtöbb belőle, és elkezdődött a folyamatos csökkenés. Az a gazdaság, amely folytonos növekedésre épül, csak úgy tud létezni, mint egy rákos daganat, amely állandóan burjánzik. Ha nem tud növekedni, válság lesz, bedőlnek a bankok, hitelek, gazdaságok.

 – Nem a gyökerét orvosolják a bajnak a nemzetek vezetői?

 - Sajnos elfeledkeztünk a szellemi javakról, és csak az anyagiakkal törődünk, a gazdaság mindenhatóságába vetett hit éltet minket. Ha az olaj elfogy, nem tud duplázódni a termelés, akkor bajba kerül a növekedés, a pénzrendszer és az egész társadalmi berendezkedésünk. Egy ideje egyre többen ismerik fel, hogy az ősmaradványi erőforrásokra épülő mesterséges társadalom nem tartható fenn sokáig, mert nem lesz többé olcsó erőforrás (olaj). Óriási teljesítményeink egyszerűen annak köszönhetőek, hogy rendkívül olcsón tudunk erőforrásokat rendszerbe állítani, azért, hogy bármit gyártsunk, mozgassunk, vagy hogy kényelmesebben éljünk. Az USA éves fogyasztása az erőforrásokból 3-szor több, mint amennyit a területén élő növényzet összesen megköt. Az olajtermelés csúcsa számos következménnyel jár rögtön a bekövetkezése után. A kitermelés csökkenése az első években 2-3% lehet, míg a világ igénye ugyanennyivel növekszik. Ez a termelési csúcs utáni évben már 4% hiányt jelent, amely 5 éven belül 15–20%- os be nem tömhető réshez vezet. Ebből olyan válság következik, amelyet nehezen tudunk elképzelni manapság. Az olaj adja a villamosáram-termelés 40, illetve a közlekedés erőforrásainak 90%-át. A közgazdászok döntő többsége nincs tisztában a fent ismertetett helyzettel, ezért a gazdasági nehézségekre a folytonos gazdasági növekedés hamis képét ajánlják – sőt erőltetik – megoldásként. Csakhogy a mindenáron növekvő gazdaság veszélye kettős. Az erőforrás- és nyersanyagigény hatványozottan növekszik. A társadalom nyersanyag-felhasználása már így is megegyezik a teljes élővilág nyersanyagforgalmával, a fénymegkötéssel (fotoszintézis) felhalmozott növényi erőforrások felét az ember hasznosítja. Az erőltetett gazdasági növekedés biztosan a végpusztulásba juttatja a bolygót. Akár azzal, hogy megkétszerezi az üvegházhatású gázokat a légkörben, és ezzel az élővilág összeomlik, akár (de inkább ezzel együtt) úgy, hogy feléli az összes elérhető olcsó ősmaradványi erőforrást, és az olcsó erőforrásokra épült társadalom összeomlik.

 – Ezért a maradék olajkitermelő helyekért brutális háborúkat folytatnak, például legutóbb Irak ellen az Egyesült Államok.

 – A legújabb, egyelőre még csak kevesek által ismert adatok alapján a Föld termelésének harmadát adó négy nagy szaúdi olajmező termelése 2006 januárja óta csökken. Márpedig 2004 után már csak a közel-keleti kitermelés állt saját csúcsa előtt; azaz, ha a közel-keleti olajkitermelés tetőzik (márpedig ez most bekövetkezett), akkor a bolygó elérte az olajcsúcsot. Ugyan van még némi szenünk és földgázuk, azonban ezekből is egyre több fogy, ráadásul bányászatuk és szállításuk olajat igényel. Szénből az export csúcsa (azaz a piacon mozgó összes szén mennyiségi csúcsa) 2010- 2014 között várható, a tényleges kitermelési csúcs 2018-ban. A gázra ugyanezek az adatok 2012 és 2014 körül érvényesek.

 – Mi a helyzet a megújuló erőforrásokkal?

 – 2028-ra ígérik az első működő fúziós erőművet. Ma a teljes erőforráspalettából a megújuló erőforrások 6 – a vízerőművek nélkül csak 1 százalékot –, a szénhidrogének pedig 38 százalékot tesznek ki. Azután jön a szén, mert Amerika és Kína főleg abból állítja elő az elektromos áramot. (Magyarország egyébként nagyrészt földgázból.) De a szélkerekek és a napkollektorok gyártásához is szükség van hagyományos energiaforrásokra, tehát ha azok nem, vagy csak részben állnak rendelkezésre, akkor az összeomlás idején már késő lesz megkezdeni a gyártásukat. Ráadásul ezeknek a forrásoknak az energiasűrűsége sokkal kisebb, mint az olajé. Az olaj nagyon koncentrált erőforrás, pillanatnyilag semmi sincs, ami vetekedne vele.

 – A globális felmelegedés valóban ugyanolyan komoly veszély, mint az erőforrások kiszáradása?

 – Jelenleg sokan egyszerűen nem érzékelik a veszélyt, ami az éghajlat változásából következik. A Földön élő fajok mintegy 1/3-a kipusztulhat, ha még 2 °C-kal növekszik a hőmérséklet. Ez elképzelhetetlen csapással járna bolygónk élő rendszerére (ökoszisztémájára). Az ember fennmaradása egy ilyen környezetben alig biztosítható. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az ember a tápláléklánc végén foglal helyet, ezért csúcsragadozóként fogható fel. Az emberiség túléléséhez 23 nagyrendszer működése szükséges, ezekből 15 jelentősen sérült, többségük visszavonhatatlanul. Az átlaghőmérséklet növekedésével négy egymástól független csapás is fenyegeti az élővilágot: Egy: a hőmérséklet növekedésével biztosan elolvad az Északi-sark jege. Ennek következtében a Golf-áramlat előterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magával hozza az áramlat lelassulását, hiszen azt a só sűrűségkülönbsége hajtja. Egész Európa átlaghőmérséklete 4-5 °C-kal csökkenhet. A legrosszabb következmények a világtengerek mentén fekvő országokra várnak: az atlanti éghajlat szinte eltűnik, és helyét a belső, kemény szárazföldi éghajlat veszi át. A grönlandi jég elolvadása megemeli a tengerszintet néhány méterrel. Kettő: a hőmérséklet növekedésével a világtenger is melegszik, és a széndioxid-megkötő képessége ezzel arányosan csökken, tovább gyorsítva a felmelegedést. Három: a melegedés miatt összeomlik az Amazonas-medence őserdei élővilága, tovább emelve a széndioxid-szintet, mintegy 150-200 ppm-mel, ami tovább gyorsítja a felmelegedést. Négy: ha 5 °C-ot sikerül emelni a bolygó hőmérsékletén, akkor felolvad az összefüggő jégtakaró a föld alatt Szibériában. Az ott található jég 10%-ban metánt tartalmaz. A vízmolekulák csapdába zárják a metánmolekulákat. Ha mindez felszabadul (a jelenség Nyugat- Szibériában már zajlik), akkor összesen 450 milliárd tonna metán jut a légkörbe, ami rövidtávon annak felel meg, mintha 23-szor annyi szén-dioxid jutna ki. A nagyvárosok egy részének vízhálózatára is csapást jelent a fölmelegedés. Sydney víztartaléka 2 évre elegendő, mert a vízgyűjtőben a szokásos csapadék 45%-a hullik már évek óta. A folyamatos aszályok következtében a Föld gabonatartalékai az 1986-os 100 napról mára 40-50 napra zsugorodtak, de a mezőgazdaságra ennél még nagyobb csapások is várnak.

 – Mit tud az önök kutatócsoportja tenni?

 – A csoportban dolgozó kutatókkal elemzéseket írunk, járjuk az országot, a honlapunkon is elérhetők vagyunk. Nagy ellátórendszereknek, cégeknek, de akár magánembereknek is szívesen adunk tanácsot. A mai politikai döntéshozók – akikhez gyakran eljuttatjuk elemzéseink eredményét – vagy nem veszik komolyan a veszélyt, amiről beszélünk, vagy gazdasági érdekeik miatt nem motiváltak arra, hogy fölfogják, miről van szó. Pedig ideje lenne észhez térni. Sajnos a mai fiatalok minden bizonnyal megélik a válságot, de hogy ez milyen mértékben, milyen hatásokkal gyűrűzik be, azt nem tudom megjósolni. Az azonban biztos, hogy 2012-re az olaj ára olyan magas lesz, hogy a világ nagy részén nem tudják majd megfizetni.

 – Mit kéne tenniük a kormányoknak és a társadalmaknak?

 – A közösségek szerepe óriási. Megtartó erőt, támaszt és védelmet jelentenek az elesetteknek, ugyanakkor alapvető tájékozódási pontul szolgálnak saját tagjaik számára. A jövő ezeké a közösségeké. A falura települt, önellátó közösségek válhatnak jellemzővé, melyek a tudásközpontokkal állnak kapcsolatban, ahonnan beszerzik azokat az árukat, amelyeket csak ezek a régi városmagokra épült központok állítanak elő. Persze csak akkor, ha sikerül a békés átmenetet biztosítani. Fontos, hogy a lakosság fogékony részét ráhangoljuk kutatásaink megértésére. Tehát az a célunk, hogy a bekövetkező válság ne legyen akkora, ami ellen már nem tudunk tenni semmit. Ahol lehet, zöld energiaforrásokat kell találni, arra átállni. Ahol lehet, az embereket takarékosságra kell szoktatni, csökkentve az egyén közlekedés arányát, növelve a tömegközlekedését. A mezőgazdasági termelésben új módszereket kell keresni, hiszen ez az ágazat is olajjal működik, a műtrágyán, a traktoron keresztül. Ebben a szektorban olaj nélkül ötödére zuhanna vissza a termelés. Segíteni kell az embereket abban, hogy mit érdemes tenni. Olyan ez, mint amikor beléptünk az Európai Unióba. Nem kaptunk valós tájékoztatást arról, hogy hova csatlakozunk, mi várható és hogyan kell az országnak erre felkészülni. Az emberek ma egy dobozban élnek, amit háznak hívnak, és nincsenek kapcsolataik. Márpedig a várható veszélyekkel egy ember nem tud megküzdeni, csak a közösségek. A városokban az energia roppant nagy mennyiségben van felhalmozva. Egy panelházban a villany, a gáz, a fűtés, a víz mind energiaforrással jön be. Egy vidéki még csak elballag, ha nem jön víz a következő kútig, de egy városi tehetetlenné válik. Ha nem teszünk semmit, hazánk a Nyugat részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő erőforrásválságba, mely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott életünket. Ehhez semmit nem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket. Félreértés ne essék: mi, a kutatócsoport tagjai nem valamiféle végítélet hírnökei vagyunk, hanem tudósok, akik próbálják tájékoztatni az embereket arról, hogy a globalizált világ a katasztrófa felé halad.

Oláh János József