|
 2009.11.13.
Csurka István: November 4-e és a Magyar Megmaradás Közössége szándékai
1956.
november 4-én a szovjet tankhadosztályok hadműveletével
harmadszor is bevégződésre ítéltetett a magyar történelem.
Az első ilyen végzést 1920. június 4-én a Trianon palotában
hirdették ki az. I. Világháborúban győztes nagyhatalmak. A már
létező Szovjet - Oroszország ebben még nem vett részt, mert a
saját bajaival és polgárháborújával volt elfoglalva, ámde
Magyarország elítéléséhez mégis nagyban hozzájárult, hogy
1919-ben egy maroknyi zsidó kommunista rohamcsapat szovjet
kommunista rendszert, bolsevik fiókot nyitott hazánkban és 133
napra terrorba és vérbe borította az országot. A második végzés
l945-ben született, amikor Sztalin vörös hadserege megszállta
és megbecstelenítette az országot és hazahozta a ’19 után
hozzá menekült és egy kicsit megtizedelt és megfegyelmezett társaságot,
Rákosi, Gerő, Farkas Mihály, Révai József négyes fogatát,
akik még az itthoni kommunisták egyes elemeit is félretolták
és a szovjet zsarnokság legdurvább formáját vezették be.
A
Rákosi-korszak nemzet- és népfelszámoló zsarnokságával
szemben a magyarság néma ellenállásba menekült és szerveződött,
mégpedig a török időkben, valamint a kuruc korban megtanult
„csakazért sem” belső szolidaritásával. Amint a nemzetközi
helyzet lehetővé tette, amint az elnyomó szovjet hatalom
megingott, a környező népek hasonló megmozdulásain
felbuzdulva mindent felszabadító forradalomba és szabadságharcba
hevítette magát. Az 1956-os szabadságharc a magyarság utolsó
nagy életmegnyilvánulása, élni akarásának vulkánikus
fellobbanása volt. November 4-e tragédiája az, hogy ezt az élni
akarást taposták el a szovjet tankok – nyugati jóváhagyással.
A magyar történelem ekkor megint befejeződni látszott. Ismét
került egy garnitúra nemzetellenes kommunista, bolsevik, volt ávós
és zsidó és magyar hazaáruló, akikből az elnyomó rendszer
kiépíthette szervezeteit, állambiztonságát, történelemhamisító
iskolarendszerét, idegenszerű kultúráját és mindenekelőtt a
falut, a parasztságot megszüntető, megnyomorító gépezetét.
A fejsze a gyökerekre vettetett. Soha előtte a magyar tragédiák
során annyi fiatal férfit, munkást, nőt és gyermeket,
parasztot, bányászt és értelmiségit ártatlanul be nem börtönöztek,
ki nem végeztek, mint a Kádárék bosszúállásának első éveiben.
A tragédiában külön tragédia volt, hogy a Kádár–Aczél-rendszer
borzalmasan hosszúra nyúlt és minden színeváltozásával, látszólagos
könnyítésével, gulyáskommunizmusnak nevezett módszerével is
rombolt, züllesztett, mélyebb, körmönfontabb szolgaságba
taposta a népet. Amit netán adott a szájnak és a gyomornak,
azt elvette a nemzeti öntudattól, az isteni rendeltetéstől, az
igényességtől és összegezve: a lélektől. Gonosz,
magyarellenes, keresztényellenes, bornírt és kontraszelekciós
rendszer volt. A magyarság mégis túlélte, de annak a szabadságigénynek,
amely ötvenhat ifjúságát a terekre vitte és fegyvert adott a
kezébe, már alig maradt nyoma. A rendszerváltásnak, illetve a
rendszerváltás lehetőségének ennélfogva a szabadságigény
és a nemzeti öntudat feltámasztásával, a nemzeti függetlenség
készségeinek, elemeinek kulturális, lélekben való felkeltésével
kellett volna kezdődnie. Csakhogy a maga átmentéséről
gondoskodni tudó régi rezsim és a Nyugaton működő
magyarellenes, zsidó szövetségek, pénzügyi hatalmasságok, a
New York-i kirendeltség éppen ezt nem akarta, éppen ettől
tartott a legjobban és a Lakiteleken kialakult magyar önépítést
megtorpedózta. A rendszerváltás az idegen szelleműeknek, az
idegenség kiszolgálóinak pénzügyi, kulturális irányító
hatalmat, gazdagodást, nemzetközi kapcsolatokat jelentett, az úgynevezett
magyar nacionalizmus feltámasztóinak pedig legfeljebb megtűrt
életet, további másodrendűséget és üldöztetést. Millióknak
pedig munkátlanságot és nyomort. A falu elnéptelenedése soha
nem látott méreteket öltött, a népességfogyás iszonyatossá
vált. Összegezve: a rendszerváltás a magyarság demokráciába
csomagolt felszámolását valósítja meg ma is. A nemzetpusztító
hatalom ma már megnevezhetetlen. Nem szovjet, mert nincs
Szovjetunió, nem amerikai, mert az USA NATO szövetségesünk, állítólag
véd bennünket és nem is európai, mert az unió tagjai vagyunk,
nem mondhatjuk, hogy tisztán zsidó elnyomás, mert sok becsületes
zsidó nemzettársunk él köztünk, aki nem helyesli mindezt. Azt
sem mondhatjuk, hogy a Trianonban országunkat szétkaparó szomszédaink
áldozatai vagyunk, mert kormányaink együttes kormányüléseket
tartanak a határon kívülre szorult magyarokat megnyomorító
kormányokkal. A sok tekintetben hasonló sorsú népek maguk nem
is lehetnek bajaink okozói, hiszen ők is szenvednek. De, ha
megnevezni nem vagyunk is képesek, létezik rajtunk, fölöttünk
egy hatalom, amely minden eddiginél jobban ránk tenyerel,
mindenbe beleférkőzik, mindent ellenőriz, szétbomlaszt vagy
ideiglenesen felvirágoztat, amely kormányokat nevez ki,
amelyeket ugyan mi választunk, csak azt nem tudjuk, hogyan. Ha
megpróbáljuk elhelyezni ezt a hatalmi központot valahová az
IMF és a Világbank közé, talán nem tévedünk nagyot, de
ekkor az IMF mindjárt jótevőnkké változik és idelök 25
milliárd dollárt, ami ugyan egy amerikai banknak, vagy a General
Motorsnak morzsa, de nekünk – halálos adag. És köszönjük
szépen, hogy nem kellett csődbe mennünk és a postás még
kiviszi a csekély nyugdíjat. Ezért a hála és a halál között
választhatunk, vagy ahogyan gróf Apponyi Albert fogalmazta meg a
trianoni békefeltételekre adott elutasító válaszban:
„Magyarország e feltételek elfogadásával csak aközött választhat,
hogy öngyilkos legyen-e, hogy ne kelljen meghalnia.”
Most
azonban, mielőtt erre a végső választásra elszánnánk
magunkat, megbújván még bennünk még valami rejtett, talán
magunk előtt is eltitkolt, féltve őrzött életakarat – mégis,
csakazértis, Isteni rendelés folytán – és még érezzük,
reméljük ereinkben egy felszabadító pillanat lehetőségét,
az eddig ránk boruló liberális kommunista, bolsevik New York-i,
tel-aviv-i körmönfontság végét, csendesen bejelentjük igényünket
élve maradásunkra. S egyúttal vállalkozunk valami harcra. Ez a
Magyar Megmaradás Közösségének a programja. Szerényen, tisztán,
minden bosszúállási szándéktól mentesen, amire sem
hajlamunk, sem erőnk nincs. Tisztelettel bejelentjük: meg
akarunk maradni. Magyarként. Vérünkben, amely kevert, lelkünkben,
amely ősi és népiségünkben, amely annyit szenvedett és
annyit kibírt, mint talán senki más. A Magyar Megmaradás Közössége
– lehet, hogy egyedül és magányosan ilyen szervezetként az,
aminek mondja magát. Nem több és nem kevesebb. Mint ilyen, erős,
sokgyermekes családokat akar és a családok számára biztos megélhetést,
jövőt ígérő magyar államot, amely megtűri az államban az
idegeneket, sőt szereti és tiszteli őket, de a hatalmat nem
adja a kezükbe. Egyenrangú együttműködést szorgalmaz ez a közösség
a nemzetek és a kultúrák között, de Magyarországon
mindenekelőtt a magyar kultúra felvirágzását kívánja és
ezen keresztül akarja szolgálni az egyetemességet. A Magyar
Megmaradás Közössége szigorúan törvényes úton akarja felszámolni
az 1956. november 4-e után kialakult és máig fennálló, átbábozódott
rendszert és törvényesen akarja félretolni és becsületes, akár
kétkezi munkára fogni az1956.november 4-e kontraszelekciós
folyamatai által magas polcra jutott gyarmatosító réteget. A
hazaárulókat hazaárulóknak, a bornírtakat bornírtaknak és a
bűnözőket bűnözőknek akarja nevezni. Ahhoz, hogy ez így
lehessen, rendszerváltó törvényeket kell alkotni. Ahhoz, hogy
jó, erős, tiszta és szankcióval is rendelkező törvényeket
hozhassunk, kétharmados többséget kell elérni. A magyar
megmaradásnak természetesen van más útja és módja is, de a
legegyszerűbb most ez. A nemzet együtt, magával összefogva érje
el a kétharmadot és legyen meg benne a szándék, sőt, az erős
akarat, hogy időtálló rendszerváltó törvényeket hoz. Ez a
lehetőség 1956-ban nem adatott meg, mert a Kreml New York jóváhagyásával
ránk küldte a Vörös Hadsereget. Most a Vörös Hadsereg már
egy kicsit elfáradt és a New York-i kehillának közvetlenül a
saját tengerészgyalogosait és a Sivatagi Viharban megtépázott,
homokvihartól káprázó szemű hadseregét kellene ránk küldenie
kétharmados törvényeink ellen – esetleg tömegpusztító
fegyverek birtoklásának vádjával… – de ez itt Európa közepén
egy kicsit bajos, bár nem lehetetlen. Vagyis most felvirradt nekünk.
Egy kicsit, véletlenül, isteni akarat megnyilvánulásaként.
Egy kicsit felvirradt. A Magyar Megmaradás Közössége ezt a
helyzetet akarja kihasználni, a magyar megmaradás kieszközlésére.
Ez nem csak lehetőség, hanem ez kötelesség. A magyar megmaradáshoz
öntudatos, művelt magyar ember kell. Ezt csak a megerősített,
támogatott magyar család-üzem (Bogár László nagyszerű
kifejezése ez) tudja előállítani az erős magyar állam-üzem
támogatásával. A magyar földbe eresztett gyökerekkel. A
magyaroknak járó képzéssel és iskolázottsággal, amelyben
nem csupán az élvezetek befogadására és az ösztönök
beteges kiélésére, hanem a kötelességek teljesítésére is
megtanítják – nevelik – a magyar gyermeket. (Itt jegyzem
meg, hogy valamelyik nap egy bizonyos műsorra várva, belenéztem
egy „Vacsoracsata” című sztárműsorba, amelyben általam
ismeretlen személyek szigorúan gyermek és feleségek jelenléte
nélkül szingliként vacsoracsatáztak, reklámozva ezt a beteges
életformát és lekvárokról és mártásokról ítéltek és
pontoztak esztétikai kategóriákkal, ami bornírtság. Utána következett
a híradó, amelyben több kis falu összevont iskolájában
reggelire és ebédre is csak zsíros kenyeret kaptak iskolás
gyermekek, mert a fenntartó önkormányzatoknak az állami elvonások
következtében már erre is alig futja. Kell ehhez kommentár?
Nem kellene mindenkit agyonütni, aki ilyen körülmények között
vezeti a vacsoracsatás államot?) A Magyar Megmaradás Közössége
ezt az államot akarja egyszer s mindenkorra felszámolni és helyébe
egy gondoskodó, takarékos gyermek-család- és földközpontú
magyar államot akar megszervezni – más keresztény magyarokkal
együtt. Mi a gazdasági kérdések látszólagos elsőbb – és
felsőbbrendűségét akarjuk megszüntetni. Most néhány nagypofájú
üresfej és főrabló bedumálja mindenkinek, hogy a gazdaság
rendbetételénél fontosabb nincs és ezért sokan alávetik
magukat a gazdaság rendbetételéért történő nélkülözésnek.
Ez csalás. Ez a rablók jólétének és milliárdos off-shore cégeibe
kiküldött vagyonszerzésének a meséje. Nincs olyan államgazdaság,
amelyben a gyermek éhezik és nem kap elég fehérjét, a gazdaság
pedig virul és a GDP nő benne. Egye fene a GDP-t, de a nép ne
éhezzen. Ahol törvénytelenül, csalással, galád összefonódások
következtében, pártalapon sok vagyon van, onnan, azért, mert a
holmi nyilvánvalóan a lopott, mégpedig a nemzeti közösségtől
eltulajdonított vagyon van, onnan azt el kell venni és a belőle
munkaalkalmat kell teremteni. Akár a csak kétkezi munka alkalmát
is, hogy az a kétkezi családfő legyen képes nem kétkezit
nevelni gyermekéből, az ingyenes, de jó magyar iskolában. Ez a
korszerű állam. Nem pedig a Fotex-Békesi-Hunwald típusú
Gyurcsány- Apró-Bajnai gazdasági törpeállam. Ez mindig válságban
van és mindig csak válságból él. Végezetül van még egy körülmény,
amit számításba kell venni. A körülmények csak rosszabbodni
fognak, a magyar válság mélyülni fog. A sok pénzzel rendelkező
gyarmatosító kaszt ellenfeleit a pénztelenséggel akarja mozgásképtelenné
tenni és csak annak ad kampánypénzt, amelyiktől visszakapja
szolgálatban és nemzetrombolásban, félrevezetésben. Már most
300 forint egy liter benzin, de lesz még drágább is, hogy csak
az ő embereik tudjanak elgördülni kampánykörutakra. Sok más
megnyomorítással is számolni kell. Az sem ússza meg, aki gyáván
kushad, mert nincs olyan tökéletes nyílászáró, amelyen a válság
be ne szivárogna. A bukófélben lévő bolsevistánál csak a győztes
Kun Bélás, Szamuellys bolsevista a vérengzőbb. Minden aljasságra
képesek. A Jobbik óriásplakátjaival már most tele van az ország,
noha egy fillér állami támogatásuk sincs. Azt hazudják adományokból.
Rendben, de kiéből? Csak nem a Leisztingeréből, aki Gyurcsányt
is nyeregbe segítette? A magyar újjáépítés csak hosszú, szívós
munkával telített folyamat lehet, küzdelem és megalkuvást nem
tűrő harc. A világliberalizmus megbukott, de még sokáig fenn
tudja tartani pénzhatalmát, befolyását és hazugságterítő,
vacsoracsatás gépezete pokoli megtévesztésekre lesz még képes.
Mi nem tudunk könnyű győzelmet ígérni. Mi csak a régi
katonanótával tudunk toborozni, az1849-es muszka érkezésre, de
november 4-ére is emlékezve: „megjött a muszka százezer
emberrel – kétszáz ágyúval áll a harc mezején – így hát,
jóanyám, – elmasírozok én.”
|
