vissza a főoldalra

 2009.11.13. 

Álompáros

Meghalt Fekete János, az MNB első elnökhelyettese, legalábbis ez volt az utolsó titulusa, amit a Nemzeti Banknál viselt. Innét ment nyugdíjba. De 90 éves koráig itt-ott még azért tevékenykedett. Boros Imre közvetlen munkatársa volt ennek a hírhedt embernek.

 Boros Imre: A közgazdasági egyetem pénzügyi szakán végeztem, a Nemzeti Bank ösztöndíjasa voltam az egyetemi tanulmányok alatt, a Dr. Hágelmayer István és Réz professzoroknak a tanítványa. A Nemzeti Bankhoz kerültem, a devizakereskedelmi osztályra, majd annak ’81 és ’88 között a 18 éves nemzeti banki szolgálatom végéig a vezetője voltam.

 – A Népszabadság október 29-én úgy emlékezett Fekete Jánosra, hogy tevékenységét máig vitatott tevékenységként emlegeti. Szép tőlük, bár kissé enyhe ez a kifejezés egy olyan emberre, akinek oroszlánrésze volt az ország eladósításában.

 - Ott voltam már az MNB-ben, amikor a bank 50 éves évfordulóját ünnepeltük. 1974-et írtunk. Akkor lett a nagytekintélyű elnök, László Andor éppen 60 éves és így megkérdezte tőle a főnökség, hogy maradna-e, mert nagy szükség lenne rá. Mondta, hogy igen, egy pár évig még tud maradni. Ezután tértek rá csak arra, hogy forrásokat kéne nekünk is felvenni a gazdaság fejlesztéséhez, mert Nyugaton állítólag lehet. És a korrekt László Andor figyelmeztetett, hogy az adósságnak az a baja, hogy vissza is kell fizetni, és ma nem látja azokat a fejlesztési terveket, amiből vissza lehetne fizetni a felvett kölcsönöket. Mi történt? Az ígéretek ellenére 1 hónapon belül nyugdíjazták László Andort. Így került oda elnöknek Tímár, aki korábbi miniszterelnök-helyettesként ezt az egészet egy kicsit bukásnak érezte, s így maradt Feketére ennek intézése, aki ennek a kérésnek gátlástalanul eleget tett. 1974-ben sebtében megtörtént az első komoly hitelfelvétel. ’74 és ’78 között Fekete „csodát” művelt, mert csak 1978-ban jelent meg az első egymilliárdos fizetésimérleg deficit és 1979-ben követte az első iszonyú méretű életszínvonal csökkenés. Július 1-jén az árakat átlagban 10%-kal megemelték Magyarországon. Emlékszem, fiatal házasként menynyire vágyakoztunk egy autóra, hát az nem jött össze, mert az orrunk előtt emelték föl 80 ezerről 105 ezerre a Zsiguli árát.

 – Ördögi egy történet. Adva van Tímár Mátyás, aki sértett emberként ült bele az MNB székébe. Pontosabban miniszterelnök-helyettesből buktatták ide.

 – Bizonyos értelemben meg volt sértve és félre is volt rakva. őt úgy tették oda, hogy a Nemzeti Bankban fontos dolog a devizahitelek fölvétele, és ezt így is fogta föl Tímár. Időnként az embernek az a megtiszteltetés jutott, hogy a dolgozószobájába is be lehetett menni, protokolláris alapon. Egy biztos, én az ő asztalán soha nem láttam egy darab papírt sem.

 – Tímár úr ma is él, tevékenykedik.

 – Egyébként kedves ember volt, közvetlen, de azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Nemzeti Bank ügyeiben túl sok vizet nem zavart.

 – Egy vele jó kapcsolatot ápoló idős úr szerint, magyar újságokat egyáltalán nem olvas, a londoni vagy New York-i, sajtóból tájékozódik.

 – Elég reális szemléletű ember volt Tímár, hát félretolták abból a garnitúrából. Úgy vélték, hogy a nyugdíjig majd ellesz itt szépen.

 – Tehát Fekete János volt a valódi vezér.

 – Gyakorlatilag ő volt ott a ház gazdája, mint ahogy a katonaságnál az őrmester a meghatározó, nem a kapitány, a bankban Fekete volt az éceszgéber is.

 – Kik vették körül Fekete Jánost akkor az MNB-ben, és akik akkor körülvették, ma még funkcionálnak mint bankárok?

 – A következő volt a helyzet: elkezdődött az eladósítási menet, megvolt az első sokk ’78-’79- ben, utána viszonylag normálisabban mentek a dolgok, de az afganisztáni ügyek és egyebek miatt lelassult az egész nyugati barátkozási tempó. 1981-’82-ben bevágott egy hatalmas krízis, amikor is az adósság kimutatta a foga fehérjét, Magyarország is majdnem Lengyelország és Románia sorsára jutott, hajszálon múlott, hogy nem mentünk tönkre teljesen. Marjainak a rendcsináló szerepe jutott, de egész furcsa módon ’84 végén, ’85 elején Marjait eltakarították onnét. Ezután a bankon belüli addig tulajdonképpen egységes csapat kétfelé ment. Az egyik része támogatta a további eladósítást, míg a másik része, köztük szerény személyem is, nagyon elleneztük, különösen a jenben történő hitelfelvételt. Egymás elleni papírok gyártása és őrült nagy összeveszés következett. Az a csapat, amelyik támogatta az eladósítást, annak a vezető személyiségei, a mai napig bankvezérek, akik ellenezték, üldözöttek lettek. Annyira, hogy a bankrendszerből így vagy úgy, de végül is kiszorították őket.

 – Mondana egy-két nevet, akik ezt az eladósítást rendkívüli módon támogatták Fekete mellett?

 – Marjai például nem támogatta különösebben. Volt akkortájt Marjai és Faluvégi között egy nagy vita. Faluvégi ekkor pénzügyminiszter volt. Az 1978-as iszonyú nagy árfolyamveszteséget nem lehetett már sehova eldugni. A Faluvégi észrevételezte ezt, mondván, hogy így meg úgy, és magyarázatot is kért. Úgy szólt a mese, hogy behívatták Faluvégit Kádárhoz, s onnan kijövet miniszterelnök-helyettes lett. Ő fölfele bukott, az ügyet meg elfelejtették. Valójában a Marjai- Faluvégi kettős a gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesek voltak. A Faluvégi-vonal mögött ott volt Medgyessy, akkor még nem olyan nagy fiú. Pénzügyminiszter-helyettes volt de később őt vitte Fekete a Világbankba, ahol rengeteg chairman volt, meg kormányzó. Minden nemzeti bank vezér küldött egy governeurt, aki a Fekete János volt, az a’ la governeur meg a Medgyessy. A Pénzügyminisztérium volt, aki Feketééket támogatta, a Marjai vonal nem, azok sokkal racionálisabban gondolkodtak, félre is rakták őket, mint tudjuk.

 – Igen, de Faluvégiből akkor OT-elnököt csináltak, Marjai meg még egy ideig maradt.

 -Marjait félretették kereskedelmi miniszternek, ami végül is bukás, szárnyaszegett volt akkor ő már. Meg a befolyása is elfogyott azokban a körökben, ahol a végső döntéseket hozták.

 -Viszont válságos időszak volt az akkor a magyar pénzügyben.

 – Rendkívüli mértékben. Ezért is volt az, hogy egy szakértő csapatnak ott, az MNB-ben már feltűnt – sorolhatom név szerint őket, Bakó Ede, Péterfalvi Pál, Nagy Sándor meg azoknak, akik nagyon nem szerették már az eladósítást sem, – hogy milyen árfolyamkockázattal csinálják mindezt és járnak Japánba, veszik föl a nagy hiteleket. Rengeteg árfolyambukta volt utána is, de azokat meg elkönyvelgették szépen, úgy, hogy ne lehessen észrevenni. Az MNB könyvei az európai, ill. nemzetközi szabványoknak 1997 óta felelnek meg. Hangsúlyozom, nem 1987 óta, hanem 1997 óta!

 – Ilyen hosszú életű volt ez a kurzus.

 – Ez a kurzus tulajdonképpen számvitelileg akkor halt meg.

 – Ki is volt akkor az MNB elnöke?

 – Úgy hívták, hogy Surányi György. ’95-ben lépett be Surányi és Bokros egyszerre. Az álompáros, szerényen csak így hívták ők saját magukat, aztán ’97-ben volt a kirendezés, aminek az eredménye az lett, hogy az államadósság hirtelen 2000 milliárd forinttal nőtt, mert az MNB-ben fölgyülemlett és tévesen, hamisan lekönyvelgetett dolgokat adósságként átzúdították az államkasszára, ami valójában veszteség volt, a veszteséget mindig finanszírozni kell, ők azonban a veszteséget elkeresztelték adósságcserének.

 – Surányit követte Bod Péter Ákos?

 – Nem, nem úgy volt az, előbb volt a Bartha Ferenc, majd Surányi, majd Surányit elméltatta Antall, erről is érdemes beszélni, hogy mi történt, hogy történt,és csak utána jött Bod Péter Ákos, majd Surányi „come back,” ’95-ben, aztán 2001-ben meg Járai következett.

 – Miért is érdemes beszélni az Antall-korszakról?

 – Mert akkor volt egy időszak, amikor adósságelengedést kaphatott volna az ország. Ez pedig a rendszerváltás után ’91-92-ben történt. Akkor indult egy ilyen kezdeményezés, nem kisebb cég, mint az IMF maga kezdeményezte, a szavazói csoport elnöke, bizonyos de Grot egy belga úr járt itt, tárgyalgatott jobbra-balra, nagyon jó anyagokat készített, más országok is érintve voltak, nemcsak Magyarország. Mire megvitatták az IMF vezérigazgatója titkárságán is az ügyet, aminek az volt a lényege, hogy Magyarországot egy adósságkönnyítési sémába részesítsék, addigra éppen beütött egy rendkívül durva nemzeti banki vezetői intervenció, ami úgy szólt, hogy mit képzelnek, hogy mi nem fizetünk? Hogy mi akarnánk átütemezni? Kikérjük magunknak – aprehendált a tisztelt úr, és erre leállt az egész folyamat. Akkor Bod Péter Ákos lett az elnök és Surányit már nem nevezték ki a jegybanki törvény alapján. Szóval ez egy érdekes, máig feltáratlan csúffoltja a történetnek. Lengyelország adósságának a 40%-át elengedték. Félek, hogy ennek a lehetőségnek az ideje most lejárt. Ezt azért mondom, mert azt a tévhitet ébresztik még ma is, hogy ma Magyarország még a világon kapna fair feltételek között adósságelengedést.

 – Világos, a válság árnyékában erről szó sem lehet, mondják. A tisztánlátás érdekében: ki volt az, aki rendkívül agresszíven interpellált az adósságcsomag ügyben?

 – A teljes levelezés megtalálható a Nemzeti Banknál, az a levél, amit kiküldtek, az szerintem a 30 éves titkosított irattárban található, vagy az elnök, vagy az elnökhelyettes írta alá. Nekem ez az információm. Meg kell nézni az akkori névsort.

 – Mondja, nem tudja, véletlenül hol temették el ilyen hirtelen Fekete Jánost?

 – Nem tudom, én annyit tudok a történetről, hogy lent voltam Zalában és egy keddi napon értesültem, hogy megtörtént a temetés és az volt egyben az elhalálozásról is a híradás, és hogy szűk családi körben történt az aktus. Pedig valamennyire módot kellett volna adni a búcsúra, mert számos tisztelője van, mint látjuk a sajtóban is. És legalább a csapatnak az a része, amelyik kitartott mellette meg az eladósításunk mellett is, és zsíros banki fizetéseket húznak még mindig, Fekete János jóvoltából, ők valamit kellett volna, hogy csináljanak, nem is értem, ez annyira otromba dolog. Hihetetlen, milyen hálátlanok tudnak lenni, még ha kétes hírű is az illető, vagy hogy a Népszabadság szóhasználatával éljek, vitatott az ő életműve, hát azért valamit csak kellett volna mondaniuk.

 – Kérem szépen, én csak pletykákra hagyatkozhatok, az egyik pletyka azt mondja, hogy Szarvason temették el, a másik azt, hogy Izraelben.

 – Előbb-utóbb ez is kiderül, mint az, amikor Rákosit hazahozták Oroszországból, mert ő ott halt meg, őt is titokban temették és a fél város tudta csak, hogy hol. Méltatlanul bánnak vele a barátai.

 – Kemény, agresszív korszak lehetett az elhunyt életében a Nemzeti Bankban.

 – Ha én egyszer elmondanám, mi mindennel fenyegették az embert lépten-nyomon. Csak egy kis ízelítő: Hát például, hogy börtönbe juttatják. Meg is történt, hogy az egyik osztályvezetőt egy egészen nevetséges ügy miatt vitték el. Másfél vagy két évet húzott le előzetesben, persze pont ennyire ítélte a bíró, noha annyit tudott rábizonyítani, hogy egy üveg rossz román konyakot fogadott el szerencsétlen erdélyi székelyektől, akiknek adott 2000 forintra beváltási cetlit, amire nem volt szabály, pedig az ő osztályának a hatáskörébe tartozott az eset. Midenféle korrupcióval vádolták szerencsétlent, a családját tönkretették. Szóval volt ott az embernek félnivalója attól kezdve, hogy összerúgta velük a port.