vissza a főoldalra

 2009.11.13. 

Munkavállalók koldusboton

A munkástanácsmozgalom a magyar munkások utolsó nagy lázadása volt a kommunista uralom ellen. A szovjet hadsereg 1956. november 4-ei bevonulását követően sokáig a forradalom vívmányai mellett kitartó munkástanácsok egyedül képeztek politikai ellensúlyt a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánnyal szemben. A munkástanácsok születésnapja alkalmából Palkovics Imrével, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) elnökével beszélgettem.

 -Kedves Elnök úr! Először egy kis múltidézés. 1956. november 4-én a szovjetek erős ellenállásba ütköztek a budapesti munkáskerületekben, Kőbányán és Csepelen, illetve ipari központokban is, mint Sztálinváros, Ózd és Miskolc. Ezeket a településeket pedig úgy ismerjük, mint szocialista, kommunista városokat, kerületeket. Szinte a mai napig ezeken a helyeken erős az utódpárt. Mi ennek az oka?

 -1956-ban csupán két éves voltam, így nincsenek emlékeim azokból az időkből.(csak egy emlék foszlány, amelyben a húsbolt előtt a sárban rugdossák az emberek a pát titkárt) Felnőtt fejjel több ’56-os hőssel beszélgettem, és ismerem az ide vonatkozó szakirodalmat is. Arra lehet következtetni: a kádári konszolidáció folyamatának elindításakor különleges figyelmet fordítottak az ellenállás főbb helyszíneire. Több mint 30 év alatt volt ideje a hatalomnak arra, hogy ezeket a munkástelepüléseket „megreformálják”, az ottani ’56-os hangadókat kiiktassák a közéletből, s helyükre megbízható, rendszerhű pártkatonákat ültessenek. Tehát egy átnevelésről volt szó. Így ezekben a térségekben megkapaszkodhatott a kommunista hatalom. Az ott lakók többsége azt gondolja, hogy a Kádár-érának köszönheti a legtöbbet. A rendszerváltás politikai szabadságjogokat hozott, de a „gödör fenekéig”, odáig, ahol ezek az emberek élnek, nem nyúlnak le a demokratikus alapjogok. Óriási a munkanélküliség az ön által említett településeken, s ez is az oka annak, hogy többen visszasírják a Kádár-korszakot.

 -Ha jól emlékszem, anno Miskolcon indult az MDF színeiben.

 -Igen, Diósgyőr körzete tartozott hozzám. A kampány alatt megtapasztalhattam, hogy a munkások többségével a szocializmusban elhitették: ők a társadalom privilegizált, megbecsült rétegéhez tartoznak. Az akkori viszonyokat tekintve, ennek volt is alapja. A nehéziparban kiemelt keresetek voltak. Bár az 1950-es évek végén lehorgonyozták a magyar munkavállalók reálkeresetét és az onnantól kezdve stagnált, vagy veszített a vásárlóértékéből. A statisztikai adatokat figyelve láthatjuk, hogy a rendszerváltásig, ha minimálisan is, de emelkedett a reálkereset.  

-S mi az oka azt követő lejtmenetnek?

 -Az, hogy Magyarországon a kommunisták vezették be a kapitalizmust. Tehát nálunk nem a rendszerváltás hozta el a kapitalizmust.

 -Nem vadkapitalizmusról van szó?

 -Ez a lehető legvadabb kapitalizmus. 1988. október 5-7-én az Országgyűlés elfogadta a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvényt. Az országot irányító Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke ekkor Grósz Károly. Ez a törvény teremti meg a jogi lehetőséget arra, hogy a magántőke vállalatokat hozzon létre. Ezt megelőzően Kádárék már tettek olyan lépéseket, melyek arra utalnak, hogy tudatosan előkészítették hazánk legújabb kori kifosztását. A ’70-es évek közepétől eladósították az országot. 1970-ben még 500 millió dollár volt az államadósság összege, ami a rendszerváltásig 20 milliárdra növekedett. Tehát egy tudatos, tőkekihelyezett gyarmatosításról beszélhetünk. A modernkori gyarmatosítás –amit nem fegyverrel hajtanak végbe – egyik színtere lettünk. Úgy tűnik, hogy egyes nyugati köröknek érdeke volt, hogy szétzilálják a hagyományos magyar társadalmat. 1917-ben Lenint is nyugatról finanszírozták; a nemzetközi tőke kreálmánya volt. Vannak olyan teóriák, hogy Lenin feladata az orosz szakrális társadalom felbomlasztása volt. A kapitalizmusnak nem parasztokra, hanem proletárokra volt ugyanis szüksége. Magyarországon is merényletet hajtottak végre az elmúlt 40 év alatt a paraszti társadalom ellen. Visszatérve a gazdasági kérdésre: a reálkeresetek azért maradtak ilyen alacsonyan, mert a magyar társadalom által megtermelt javakat átszivattyúzták a globális pénzhatalom részére. S azok a rendszerek, melyek elvezették a társadalmat ehhez a pontig, egy kollaboráns politikai elit formájában jelentek meg. Ez az elit a magyar társadalom tudatos kifosztásához járult hozzá. Így a legnagyobb vesztesek a hazai munkavállalók lettek.

 -1957 augusztusában mondták ki a munkástanácsok megszüntetését, és csak 1989 augusztusában alakultak újra. Tehát önök 20 évesek, vagy annál többek?

 - A Munkástanácsok Országos Szövetsége, mint bejegyezett társadalmi szervezett, 20 éves. Az a szellemiség, amit mi felvállaltunk, s ami miatt az ’56-os szervezetek minket elismernek, nem 20, hanem már 53 éves.

 -Melyek azok az 1956-os munkástanácsok által megfogalmazott követelések, tézisek, amik a mai napig is időszerűek?

 -A legidőszerűbb az a kérdés, mely akkor is elhangzott: miként lehet kizsákmányolás-mentesen működtetni a társadalmi javakat? Ez a téma az emberiséget régóta foglalkoztatja, s különböző utópiák is napvilágot láttak ezzel kapcsolatban. Az 1956-os munkástanácsoknak hatalmas jelentősége volt, mert –ahogyan Hanna Arendt politológus is kifejtette – ők úgy működtették a társadalmi javakat, hogy az nem eredményezett kizsákmányolást, így nem lehetett szó politikai hegemóniáról. Most, a világgazdasági válság idején szembesülünk azzal, hogy a neoliberális gazdaságpolitikai filozófia – aminek ezt a helyzetet köszönhetjük – látványosan megbukott. Abszurdum, hogy a próbálkozás a gazdaság talpra állítására most mégis a neoliberális megoldás szerint történik. Így ez nem is lehet eredményes. Ebben a helyzetben a munkavállalók szerepe jelentős, mert a legtöbb érték-előállítás a munka alapján jön létre. Viszont a munkavállalók érdemben nem szólhatnak bele a gazdasági folyamatokba. Mindenki arra hivatkozik, hogy a társadalom érdekeit szolgáló folyamatokról van szó, holott ez már rég nem így van, hiszen a neoliberális gazdaságpolitika térnyerésével ma már az árutermelésnek a profitszerzés a célja, s nem az, hogy kielégítse az emberek szükségleteit. A minél magasabb profitráta eléréséhez folyamatos fogyasztásra sarkallja és visszautasíthatatlan ajánlatokkal bombázza a piac az embereket. Az is, akinek nincs rá lehetősége, arra törekszik, hogy minél többet fogyasszon. Viszont csak egy szűk rétegnek sikerül megszerezni azokat a javakat, amiket a globális piac kínál. S ebben a versengésben az emberek közötti viszonyok szétestek. Az erkölcs kikerült ebből a rendszerből. Ennek a struktúrának a megreformálása érdekében a MOSZ azt gondolja, hogy szükséges lenne visszanyúlni az 1956-os munkástörekvésekhez. Ez anakronisztikusnak tűnhet és a liberális közgazdászok kinevethetik ezt az elképzelést, de a társadalmi fejlődés fenntarthatósága olyan megoldásokat követel, amiből a gazdasági verseny, a folyamatos növekedés kényszere kiiktatásra kell, hogy kerüljön. 1956-ban a közösség fogyasztási szükségleteinek kielégítése volt a termelés célja, s ennek kell ma is lennie.

 - Október 7-én a szakszervezetek az egész világon megemlékeztek a Méltó Munka Világnapjáról. A mostani válságos időszakban sokaknak még munkájuk sincs, nem hogy méltányos munkájuk…

 -Ez a világnap az ENSZ munkaügyi szervezete által meghirdetett akció. Ehhez csatlakoztak az európai szakszervezeti mozgalmak, melynek kapcsán minden év októberében kihangsúlyozzuk, hogy a legfontosabb politikai cél az emberek teljes foglalkoztatottságának megszervezése. A méltányos munkának pedig az a lényege, hogy az adott ember az iskolától a nyugdíjba vonulásig mindig a személyes adottságainak megfelelően, s a társadalom szempontjából a legoptimálisabb módon fejtheti ki a tevékenységét. Ez akkor sikeres, mikor a jó kormányzás elve valósul meg. Ekkor a kormány az érintettek véleményének kikérése, szándékainak megismerése nélkül nem hoz döntéseket a munkavállalókra vonatkozóan, s megpróbál olyan foglalkoztatás politikát folytatni, amin keresztül az egész társadalmi intézményrendszer – szociális ellátás, egészségügy, nyugdíjrendszer- fenntartható formában működik. Az lenne az üdvös, ha a gazdaságpolitikai intézkedések középpontjában is a foglalkoztathatóság növelése, bővítése jelenne meg. Ma azt látjuk, hogy a foglalkoztatás csak szavakban élvez prioritást a kormányzati programokban. Az elmúlt 8 év során tett hazai kormányintézkedések következtében ott tartunk, hogy társadalom fele sem rendelkezik munkával. Tehát jelenleg egy társadalmi párbeszédre, új társadalmi szerződésre lenne szükség, ami nem csak a munka világára korlátozódna, hanem a civil társdalomra is. A cél: egy új fenntartható társadalmi fejlődési program kialakítása. Fel kéne mérni az ország valós állapotát, s megkellene állapodni, hogy a változásnak mi az ára, s mi a haszna és e a haszonból és a költségekből ki milyen távon részesül.

 -Magyarországon létezik még egyáltalán munkásréteg?

 -Létezik, mi is őket képviseljük. Az általános nézettekkel ellentétben nem a multicégek foglalkoztatják a munkavállalók zömét. A kis –és közepes vállalkozásoknál dolgozik a munkavállalók több mint 75%-a. S pont ezek a kis vállalkozások terhei ma nagyobbak mint a nemzetközi vállalatoké  akik uralják a piacot.

 - A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkárának gondolataiból idézek: „a dolgozók belefáradtak a jobb jövőről szóló ígérgetésekbe, miközben jelenleg családjaikkal együtt el kell viselniük az egyre nehezebb körülményeket, és egyre keményebben kell küzdeniük, hogy a méltányos munka alapjait előteremtessék.” 2010-ben választások lesznek. Hazánkban is egyre többen legyintenek az ígérgetésekre?

 -A legtöbb ember bízik sorsa jobbrafordulásában. A statisztikák szerint viszont, csak a hosszú távú várakozások pozitívak. Az elégedettségi skála mutatója is elég alacsony. Minden politikai erőnek tehát a realitásokból kiindulva kéne egy hatékony programot felvázolni. Most a társadalom által megtermelt javak jelentős része kikerül a tőkét nálunk elhelyező, az államot eladósító csoportokhoz profit formájában, s a fejlődésünk zálogát jelentő források nem állnak a rendelkezésünkre. Így olyan megoldásokat kéne választani, ami ebből a csapdahelyzetből kivezeti a társadalmat. A mai fennálló rend szerint szorgalmasan törlesztjük az államadóságot, az éves költségvetés 10%-át kitevő mértékben. A hazai GDP –nek ma már 80-%-át teszi ki az államadósság mértéke. Tehát a kamatterhek gyorsabban növekednek, mint a megtermelt források. Ahhoz, hogy a kamatokat törleszteni tudjuk, újabb hiteleket kell felvenni. Ennek a folyamatnak csőd lesz a vége. A csőd akkor fog bekövetkezni, mikor már a rendelkezésünkre álló természeti források is idegen kézbe kerülnek. A különböző zsebszerződések már ismertek az olvasók előtt. Ha ezeket a folyamatokat összekapcsoljuk a globális klímaváltozással, akkor látjuk: nagyon kevés mezőgazdaságra alkalmas földterület lesz a világon néhány évtized múlva. Ilyen hely lesz a Kárpát-medence. Ezért olyan hatalmas a nemzetközi tőke érdeklődése a magyar termőföld iránt. Vizeink, földjeink vannak veszélyben. Ha a magyar társadalom és a kormány bár tudna, de nem tesz lépéseket a folyamat megállítására, az óriási katasztrófához vezet. Legfontosabb lépés az államadósság terheinek csökkentése lenne. Radikális és világhírű közgazdászok, így Joseph E. Stiglitz is, úgy fogalmaznak, hogy a joggal való visszaélés történt az adósság csapdába ejtett államok kapcsán, s ezen az alapon fel lehetne mondani, meg lehetne tagadni a törlesztést. Különösen abból az indokból, hogy a kölcsönt felvevők nem voltak birtokában a társadalom felhatalmazásának. A másik: a felvett hitelek nem szolgálták azoknak az érdekeit, akiknek ezeket törleszteni kell.

 -A MOSZ ajánlotta valamelyik kormánynak, hogy a pénzügyi sokkhelyzetet ily módon oldják fel? Tehát, hogy mondják fel a törlesztést?

 -Természetesen. Mi már a ’90-es évek elején felhívtuk erre a figyelmet. Az Antall-kormány idején – miután a lengyelek és a bolgárok adósságrendezése megtörtént - volt egy olyan elképzelés, hogy elengedik az államadósságot vagy egy részét. Csak kérni kellett volna, ám az akkori politikai elit egy része – Kupa Mihállyal az élen –azt hangoztatta, hogy az adósságrendezés csökkentené a bankok előtt a magyar nép tekintélyét. Szabó Tamás akkori pénzügyminisztériumi politikai államtitkár próbáltlobbizni az adósságcsökkentés érdekében, ám Kupa Mihály, akkori pénzügyminiszternek „köszönhetően” leállították ezt a folyamatot. A polgári kormány idején – ez tény- csökkent az államadósság mértéke. Mi azt mondjuk, hogy így az ország fizetőképessége nem tartható fenn. Adósságtömegünket nem tudjuk tovább finanszírozni úgy, hogy súlyos szétesés ne következzen be a társadalmi kohézió terén. Arra kérjük a kormányt, s ha ez nem teszi, akkor a következő kabinetet, hogy haladéktalanul kezdje meg a adósságteher enyhítésének módjáról a tárgyalásokat, mert a magyar munkavállalók tehervállalási képességük végére értek.

 -Olvastam, hogy a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem írta alá az Egységes Közszolgáltatási Sztrájkbizottság és a kormány közötti megállapodást. Miért?

 -A mostanit megalapozó tavalyi megállapodást sem írtuk alá, főként azért, mert a közszféra munkavállalói az elmúlt három évben 15%-os reálkereset-veszteséget szenvedtek el. És a 13. havi fizetést is el fogja vonni az a kormány, aki most annak jövőbeni kompenzációjáról beszél. A felkínált összeget kompenzációnak nevezni egy cinikus kormány utolsó „gesztusa” a szféra munkavállalói felé, akik nyilván nincsenek abban a helyzetben, hogy ezt ne fogadják el. A kifizetési határidőket figyelembe véve kampánycélokat szolgáló akcióról van szó. Sajnos azt nézik az emberek, hogy ki adta nekik azt a pénzt. S arról sokan elfeledkeznek, hogy ez itt nem könyöradomány.