vissza a főoldalra

 2009.11.20. 

Színét se lássam!

A„szín” szavunkkal kapcsolatban több érdekes mondást ismerünk, használunk. A címben látotton kívül, itt van még a „se színe, se hamva”, „színe és visszája” kifejezés és így tovább. Mielőtt másokat is találnánk, érdemes közelebbről megnézni a jelentéseket. Mert, noha azonos szóról beszélünk, a többi szó mintha árnyalná, sőt, meg is változtatná a „szín” jelentését? Egyúttal azt is vizsgáljuk meg, hogy nyelvünk belső rendszere miképpen tárja elénk, miféle sajátos logikával a színeket jelentő szavakat. Nézzük először is, hogy amikor színeket kell felsorolni, nagyjából melyeket említjük? Íme: piros, vörös, veres, kék, zöld, barna, sárga, stb., de tartoznak még, főképpen a piroshoz, a vörösön, veresen kívül, persze közeli árnyalatban, a rózsaszín, – rőzseszín, rozsdaszín, réz, stb. – például érdekes módon a magyar rendszerbe beleillik a francia „rouge” azaz a rúzs is. Már itt jegyezzük meg, hogy a festők ennél sokkal több színt ismernek és használnak. De ideje azt megnézni, hogy a felsorolt kifejezések valójában mit is jelentenek? Mit ne lássak, ha azt mondom „színét se lássam”? Igazában azt jelenti, hogy az illetőt egyáltalán ne lássam, ne jöjjön a közelembe se. Miért mondom így? Mert bármiről is van szó, először a külsejét látom meg. Azaz a színét. Persze, a valódi színét, a barnát, sárgát és így tovább. A bőre, az arca színét. Ez ismertet meg bennünket mindennel, emberrel, fűvel, fával, virággal, azaz a világgal. És általában a világ nem színlel, de az ember, mivel lehet színész, színművész, különböző színhelyeken, helyszíneken, akár felszínesen színlelhet, akárcsak a színművekben a színpadon, de akármilyen színhelyen. Tehát nyomatékos kívánság, ha valakivel nem akarok találkozni, arra vagy annak azt mondom, hogy a színét se lássam.

Mit jelent a se színe, se hamva? Azt, hogy nem látom azt akiről vagy amiről szó van. A hamvasság gyümölcsök külső, finom „leple”. Egyfajta védelme is. De átengedi a színt. Csak egy kissé „ködösíti”. Mielőtt a további elemzéseket látnánk, részletezzük, hogy a „fő” színekhez milyen további „mellék” színek csatlakoznak vagy talán pontosabb a kifejezés, ha a kapcsolódnak szót használjuk. Aligha kétséges, hogy a „vér”, vörös, veres szavunk logikus rokonságban áll, mégpedig közeliben. Ami véres, az bizony vörös, aztán inkább piros, mint veres.

Általában kialakul a p-b-v változás. Vagyis a piros- vörös-veres-bordó váltási lehetőség. A bordó, a bíbor, a bor, sőt a berzseny forgács, a tojás pirosító, ami talán inkább lilás színt ad a húsvéti tojásnak, de a parázs, pirkad, virrad, aztán újra forduljunk a pörköl, pörzsöl-perzsel sajátos pirosa, vöröse, verese is előjön. Így aztán aki pöröl-perel az belepirul az erős, gyors, indulatos beszédbe. A hajnali pirkadás, virradás, derengés jól mutatja, hogy a piros, vörös, veres, vér, parázs stb., szavainkban megtalálható „r” hangzó, a rőtig, rézig, rőzséig, rozsdáig, rúzsig. Azonban a p+r mássalhangzó képlet általában jellemző. Íme a píros, pír, pirkad, parázs, stb,. illetve a v+r képlet vér, vörös, veres, vörheny, var, stb., de lehetséges a b+r képlet az említett p-b-v mássalhangzó változások következtében. Vagyis vörös-piros árnyalatok, színek találhatók a bor, bőr, bordó, ber-zseny – pirosító berzseny forgács – barka, ami barna, barnás, de pirosas barna. És így tovább. A p-b így változik még: búb-púp, stb. Az tény azonnal a szemünkbe ötlik-tűnik, hogy a piros, parázs és a pörzsöl, perzsel, pörköl, sőt a pirkad – ahogy már sokkal korábban erről írtunk – azonos vagy közeli színeket jelent. Érdemes azonban megnézni, hogy maga a „szín” szavunk hányféleképpen fordul elő? Lássuk: színhely, helyszín, kocsiszín, színes, színezék, színmű, színdarab, színművész, színész, színpad, színarany, színtiszta és így tovább. Például ilyen formákra gondolunk: felszín, felszínes, stb. Ebben az esetben a felszín éppen úgy vonatkozhat a víz felszínére, mint a buta ember felszínességére. Külön érdemes megvizsgálni a „szinte” szavunkat is. Kérdezhetjük bátran, hogy van-e köze a „szín” jelentéséhez? Láthattuk, hogy a szín hányféle-fajta jelentésben található meg. Teljes joggal kérdezhetjük tehát az előbbit. Mert mi is a „szinte” jelentése? Talán leginkább a „majdnem”, „csaknem” szavaink jelentéstartalma áll hozzá a legközelebb. Például ezt a mondatot, „Szinte teljesen egyformák.”, így is mondhatjuk: „csaknem egyformák” vagy „majdnem egyformák”. És így tovább. Ugye, hogy szinte azonos a jelentésük? Legalábbis nagyon közeli. De ez a kifejezés sincs nagyon messze: „mintha már ott volnánk” így: „szinte már ott is vagyunk” stb. Amennyire különböznek egymástól e mondatok, annyira egyeznek is. Ezek a magyar nyelvben oly gazdagon előforduló „színező” elemek, amelyekkel finomíthatjuk a mondanivalónkat. Persze ezt nem biztos, hogy ilyen aprólékosan átgondoljuk. Úgy látszik, illetve sok minden arra utal, hogy tudatunktól csaknem teljesen független működése is létezik az agyunknak, a legfőbb eleme ennek a nyelv. Mert ki mondta a nyelvnek vagy az agynak, hogy sokkos állapotban, amikor valóban méreg válik ki a szervezetünkben és elkeseredünk, sírunk, akkor ezt a kifejezést használjuk: mérges vagyok!

 Aztán az óriási lehetőségekkel rendelkező nyelvünk ebből többféle szót is képez. Például „mérgelődök” vagy ez a dolog „elmérgesedett”. Úgy történhet ez, mintha az agy tudná, hogy a méregről van szó, igen, valóságos méregről, ami hat a szervezetben. Tehát nem jelkép ez a szó sem, hanem a valóság pontos, ha úgy tetszik – szinte! – orvosi megjelölése. Mit is jelent tehát a „szín” szavunk? Egyrészt minden befedő, mindenen kívül levő külsőséget. Annak a fényben megjelenő elektromágneses rezgését, ami a dolgot pirosnak, kéknek, zöldnek, sárgának stb., láttatja. ( De mi a helyzet a színvakokkal? Illetve a színek és árnyalataik sokszorosát érzékelő festőkkel? ) Amikor Kovács Attila festő barátom arra ösztökélt, hogy vizsgáljam meg a színeket aszerint, hogy miképpen mutatkoznak a magyar nyelvben, magam sem gondoltam, hogy meddig jutok el. Noha, ahogy említettem, korábban is foglalkoztam velük, főképpen a v+r, p+r és a b+r mássalhangzó képletek szerepével. Tehát a „vér”, „var”, „pír”, „pör”, „bordó”, „bőr” stb., szavainkkal, amelyeknek bizony logikus közük van egymáshoz. Természetesen azért, mert mindegyikük a piros színt, illetve annak egy-egy árnyalatát jelenti. Aztán a „rózsa” szavunk is elsősorban a piros színre utal ( bor – rosé ), ahogy a rőzse is. Mivel a rozsda is hasonló árnyalat, mint például a var, a vér vara, sőt az avar is sötét barna, az is ide csatlakoztatható, a „ress”, pirított vagy sült hússal egyetemben. Leírhatjuk, hogy az r+s képlet, illetve az r+zs vagy az r+z szintén itt említhető. Tehát ress, rozs, réz szintén árnyalatokként is fölfoghatók. Nem szólva arról, hogy a réz színe eredendően nem sárga, hanem vörös, a rőzse, rozs, rozsda, rózsa stb. szavaink mutatják, hogy még most sem törekedhettünk a teljességre, előkerülhetnek ezekből a mássalhangzókból alakult képletek, más szavakban is. Emiatt soroltuk ide bátran a franciának vélt „rouge”, azaz rúzs szót is. Érdekes „mellék” jelentés, hogy a parázs szavunk kétszeresen igazolja a feltételezést, hiszen a megvan benne a „p+r” parázs, de az r”+zs” is pa-rázs. Jól látható, hogy többféle megközelítéssel érhetjük el a színek megnevezésének sajátos, magyar nyelvi titkait. Mert az irul-pirul, aki perel-pöröl, a szóváltástól lesz vörös-veres az arca, attól vörösödik ki. A varázslás pedig gyakran összefügg a parázslással, a tűzzel. És innen gyökereztethető a „parázs vita” kifejezés. Azt is megfigyelhetjük, hogy a valós logika miképpen érvényesül a nyelvünkben a színekkel kapcsolatban is. Nem árt megemlíteni, hogy ezekből a mássalhangzókból, fordított sorrendben is, például zs+r alakult tűzre, piros színre utaló szó, a zsarát. Ámbár a zsarát önmagában nem tekinthető színnek, mégis a tűz színéhez közeli színre gondolunk mindannyian, ha ezt a szót halljuk vagy használjuk. Parázslás és lángolás villanásai idéződnek föl.

Az sem haszontalan, ha ilyen szó-párosokat, színidézőket, figyelünk meg, mint az égkék, barna alkony, vérpiros, narancssárga, fényeskedés, villámlás, virrad, pirkad, alkonyodik, és így tovább. Azt gyaníthatjuk, hogy a világosabb színeket magas magánhangzókkal fejezzük ki többnyire, még a sárga színnek is magas hangzó jut, ha nem is olyan élesen magas, mint a kéknek. A piros, villám, fénylés, kékség, stb., különösen magas magánhangzókat tartalmaznak. De már az alkony barna, a bordó is mély hangzókat kíván. Vagyis a hangzók „színe” is beleszól a jelentéstartalom kialakulásába. A kökény kék. Benne van a mongol kök, kék szó. De kék többféle „kikerics” is! Közeli színek érintenek meg bennünket, a lángos, pörzsöl, pörköl, stb. szavakból, azt is mondhatnánk, hogy középmagas hangzók ezek. És a pörkölt étel is lehet, akárcsak a lángos, vagy a pörc. Ami másként tö-pör-tyü! De eszünkbe juthat a vörheny, a vércse. Az előbbi betegség, az utóbbi ragadozó madár. Miként az ölyv valójában ölü, ölő, tehát a vér színe átüt a jelentésen. A véreb is jellegzetes állat, éppen a benne lévő „vér” szó miatt. A bor szavunkon is „átüt” gyakran a „bíbor” színe, árnyalata, különösen a rosé fajtákon. Még akkor is, ha nem kifejezetten vörös borról van szó. A bíborban találhatunk barnát, aztán bordót, sötét sárgát és így tovább. A festők nyilván tudják, hogy milyen színekre van szükség az árnyalatokhoz. Például a szürkéhez vagy a füvek, fák zöld színeihez. A virradat, pirkadat, alkonyat stb., megjelenítéseihez. A felsorolásból kimaradt több szín is, rögtön kínálkozik a lila. Aztán az arany vagy az ezüst színe. És hova tegyük a fehéret vagy a feketét? Színek ezek egyáltalán? Vagy inkább gyűjtő szavak? Olyasmik, mint maga a fény? Amiben benne található valamennyi szín. Sőt, minden árnyék. Nem először írom le, ha valamit tökéletesen körbevilágítunk, az eltűnik, az attól a pillanattól nem látható. Mi ez a jelenség? A szín eltüntetése a köznapi világban is megvalósítható? A nyomozás végéhez közeledve, meg kellene mondani, hogy az emlegetett mássalhangzó képletek – p+r, v+r, b+r, r+zs, r+z – miért utalnak a vér, a tűz, a parázs színére. Mert ezek után nem kell azt bizonyítani, hogy utalnak. Jól látható, hogy mindegyik képletben ott van az „r”, a másik hangzó változik. A vöröshöz-vereshez-piroshoz elég közeli sárgában is ott van az „r”, valamint az árnyalataiban közeli arany szavunkban is. Ezeknek a szavaknak a „titka” tehát főként az „r” hangzó. De ez a megoldás, a magyarázat is? Ezt a legközelebbi nyomozás alkalmával kell kideríteni. Minden esetre a „korom” szavunkban is megtalálható. Ezen a nyomon indulunk el a „vér” után. Mert úgy látszik „vérszagot” kaptunk. Hihetjük, hogy a vér és a tűz –parázs – pirosa alapvetően beleszólt már réges-régen e szín nyelvi megjelenésébe. Alighanem kimaradt néhány ide sorolható szavunk, ahogy említettük, a kökény, de a kikerics is többnyire kék, a káka is zöldes kék stb. Érdemes lenne a növények, virágok színét is ilyen szempontból megvizsgálni vagy azt elemezni, kutatni, hogy miért bizonyos színek keverékéből lesz egy bizonyos szín? Ennek a „rezgésnek” van valami törvényes erejű meghatározója? Aztán azt is, hogy az agyunk miként hozza létre vagy őrzi a színeket? Kimutatható ez a sejtekben? Aztán az árny, árnyék, árnyalat, stb., mennyire vonatkozik a színekre? Tehát kérdésünk van elég és mivel válaszoló nyelv a magyar, reménykedhetünk. Talán az is segít, ha a „szín”-„szün”-„tűn” szavak jelentéseit vizsgájuk közelebbről. Mert ami megszűnik, az eltűnik. Szünetkor eltűnik a szín-pad, a szín-hely és szünet van a színészi színlelésben is.