|
 2009.10.02.
Isten irgalma és a pokol
Éppen
az irgalom és szeretet mélyebb pszichológiája külön kulcsot
ád kezünkbe a kárhozat valóságának átértésére. Ha szabad
egy egészen transzcendens [természettúli] igazságnak emberszabású
fogalmazást adni: A kárhozatot éppen a megbántott, megcsúfolt,
kárvallott szeretet teszi érthetővé, sőt szükségessé.
"Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta
érette." Ez az egyszülött Fiú úgy szerette a világot,
hogy önmagát adta érette, mindenestül, egészen a kereszthalálig.
Ebben a fönntartás nélküli odaadásban benne van az a nagy
vallomás: az ember csakugyan sokféleképpen kísértve van a bűnre.
Kísérti természete, gyarlósága, a világ csábítása, húzza
az érzéki világnak hármas karja: a test kívánsága, a szemek
kívánsága, az élet kevélysége; sodorja vészes oksággal a
gonoszságnak már kialakult országa, mely félelmes, felsőbbséges
hatalmát megmutatta már az első emberrel szemben (1Mz 3). De a
bűnre-csábítás ezer szavát túlharsogja az ellentállásra
való az a fölhívás és a hűségre való az az indítás, mely
az Úr Krisztus megtestesülésének, életének, evangéliumának
és kereszthalálának titkából szól. És ha mindennek dacára
marad bűn, bűnös Isten-elvetés és megátalkodás: lehet-e a
szeretetnek erre más felelete, ha igazán szeretet, véres,
piros, tüzes, élő szeretet, és nem élettelen árnyék, mint
ami minden megsértett és lábbal tiport szeretetnek felelete:
Mit kellett volna még cselekednem az én szőlőmmel, és nem
cselekedtem vele? Talán mivel vártam, hogy szőlőt teremjen, és
vadszőlőt termett? Most tehát megmutatom, mit cselekszem az én
szőlőmmel! Elhordom sövényét, hadd pusztítsák; lerontom kerítését,
hadd tiporják. És parlaggá teszem: nem metszik és nem kapálják
többé, és fölveri a burján és tövis. És a felhőknek
megparancsolom, hogy esőt ne hullassanak reá (Iz 5,6).Így válik
csak érthetővé, hogy a pokol tüze végelemzésben nem más,
mint annak az isteni szeretetnek tüze, mely a mennyország
boldogsága. Ugyanaz a nappali világosság gyönyörűség az ép
szemnek és kín a betegnek; ugyanaz a fagyos januári szél üdülés
az ép szervezetnek és halál a sorvadtnak. Ugyanaz a szent,
szerető Isten szeretet, bizalom, boldogság az őt szerető léleknek;
rettenet, folytonos szemrehányás és ítélet a kárhozottnak.
Az ítéletben és mindenegyes elítéltnek lelkiismeretében
kigyullad az ítélet megokolása: Nem Isten ítélt el engem,
hanem magam; nem Isten irgalmán múlt, hanem az én
igyekezetemen.
Amikor tehát megkörnyékeznek a kárhozat kínos árnyai
("circumdederunt me dolores inferni"), akkor van teljes
okunk és jogunk összeszedni minden hitünket, minden reményünket
és szeretni-tudásunkat, -- és rendületlenül bízni, amint ez
a Tauler idézte koldus mély katolikus igazsággal mondta: --
Nekem két erős karom van: az egyik az Isten akaratában való
megnyugvás, a másik az őszinte Istenkeresés. Ezzel a két
karommal erősen átölelem az Istent és nem engedem el, még ha
a kárhozatra akarna is taszítani. S inkább volnék a pokolban
Istennel, mint a mennyországban Isten nélkül. (Schütz: Örökkévalóság,
257)
(Felvidék
Ma, Virtuális Plébánia)
|
