|
 2009.10.16.
56. VÁSÁRHELYI ŐSZI TÁRLAT – Kalimpáló
Az
56. Vásárhelyi Őszi Tárlat kedvence Kutas László alkotása,
a Kalimpáló. A nő kék ruhácskában, fején csinos kalappal,
karjai az ülőalkalmatosság karfáján, szinte hanyag mód
pihennek, és elképesztően szép, csinos lábai a felhőkig
kalimpálnak. Az alkotás derűs, szép, illik rá a kifejezés:
szépművészet. Remekmű. Csodálom, hogy a kisplasztika nem
kapott nagydíjat. Nem baj, a kiállítás maga a dicsőség. Az
56. Vásárhelyi Őszi Tárlatra a rendezők csaknem 600 alkotót
hívtak meg, és több mint 600 alkotást küldtek be a meghívottak.
A beküldött művekből 223-at mutattak be. Október 4-e, vasárnap,
Hódmezővásárhely. A művészek tiszteletére Hódmezővásárhely
ismét kitett magáért. A Tornyai János Múzeum és az Alföldi
Tárlat épülete között – közben ott a Petőfi Sándor Művelődési
Ház is – kiállítási forgatag, kézművesek, keramikusok,
cukorkások várták a vendégeket. A Petőfi Sándor Művelődési
Ház előtt az aszfalton gyerekek rajzoltak krétával. Rengeteg
gyerek szorgoskodott. Annyi szép szélmalmot, mint amennyit
„alkottak” a kis kezek, már régen láttam. Színpompa volt,
mert a színes krétákkal kezükben szép remekműveket alkottak
a gyerekek. Kis Katicáé volt a legszebb – szerintem. No de másnak
meg más tetszett jobban, kinek-kinek kisfia, kislánya alkotott
az aszfalton, és bizonyára a jó szülők szemében az ő csemetéjük
rajzolt a legszebben. Öröm volt ez a javából.
A
városháza dísztermében Almási István polgármester-helyettes
köszöntötte az alkotóművészeket, hogy majd átvonulván az
Alföldi Galéria épületébe, meghallgassák Navracsics Tibor
országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezetőjének köszöntő
szavait. Navracsics Tibor szelíd szavú, kulturált, művelt
ember, ilyen volt a köszöntője is. Lázár János polgármester
és csapata régóta tudja, hogy mit kell ilyenkor tenni.
Nagyvonalú, jó gazdája a vásárhelyi tárlatoknak, és jó
gazdája volt most az 56.-nak is. Hódmezővásárhely ragyogó kék
ege alatt várták a vendégeket. Az őszi tárlatokkal egy időben
testvérvárosokat hívnak a paraszt Párizsba. Az idén Hollandiából
érkeztek vagy hatvanan, és a tárlaton bemutatkozott egy
hollandiai illetékességű művész, Franz Bodner, különteremben
mutatta be alkotásait. Franz Bodner osztrák származású, de
most már régóta holland. Ez a különterem játékszoba volt,
harsány színekkel, műanyagból és miegymásból állította ki
műveit az alkotó. Játék és könnyedség az egész. Nem
annyira szépművészet ez, inkább jókedv, inkább valóban játék.
Szép gesztus volt a holland város részéről, hogy idehozta ezt
mutatni, ezt a gyermekörömet. De térjünk vissza az őszi tárlatra.
A Vásárhelyi Tárlat az egyetlen országos kitekintésű kiállítás.
Festők, szobrászok, grafikusok hozzák el évről évre alkotásaikat.
S mivel ez az egyetlen országos szervezettségű kiállítás, azért
az ország minden térségéből érkeztek kiállítók. Most már
többen voltak a „külhoniak”, mint a mártélyiak vagy a vásárhelyiek.
Budapest, Gyula, Debrecen, Dunántúl számos alkotója jött el
erre a seregszemlére. Ebből következett aztán az, hogy a vidék
és a hagyománya, a természetközeliség, az ország hangulata
és társadalma mellett az Én gondolata a városi életképek, a
szimbolizmus, az expresszionizmus, a szürrealizmus és a konceptuális
stílusjegyek szép számmal mutatkoztak be. Mondom, tágult a kör,
ennek több oka is van. Egyrészt a stílusirányzatok sokasága
jelent meg Vásárhelyen, másrészt az élet maga teremt újabb
és újabb helyzeteket. Sokan meghaltak. Hiányzik, nagyon hiányzik
a Fejér Csabás világkép, a nagy festő, az óriás festő már
csak néha tűnik fel egy-egy festményével, de nem a kegyelet,
hanem az érték okán. És most 2009. október 4-én nem találkoztam
személyesen a kitűnő vásárhelyi festővel, Szalay Ferenccel,
kórházban van Szentesen. Két alkotása ott volt a tárlókban.
Rendben van, változik az élet, és változnak a stílusok meg a
mondanivalók, de ha a világban széjjelnézünk, észrevehetjük,
hogy a világ számos táján újraéled az új realista festészet.
Ezt állapítja meg a katalógus előszavában dr. Sturcz János művészettörténész.
Néhány képről teszek csak említést, mert november 29-ig
megtekinthető az őszi tárlat Hódmezővásárhelyen. Érdemes
ellátogatni Vásárhelyre, és tűnődni, gyönyörködni a festményekben
és szobrokon.
Ellentétes
hangulatot sugalló képeket teszek egymás mellé. Szabó Ábel Külvárosi
parkolója a mostani életünk utcaképét ábrázolja. Autók
parkolnak egymás mellett, fölötte ostornyeles fényforrás világítja
be a tájat. Szép lehet egy ilyen kép? Nem. Csak életünkben
ezt látjuk mindenütt és mindenhol. Ezzel szemben Pethő Anikó
csendélete, a Fotel derűs és nőies. A fotel, amelyik ott
terpeszkedik a szoba közepén, és rajta ezernyi ruhadarab, na ez
a hányavetiség maga a gyönyörűség, így néznek ki a fotelok
este vagy hajnalban. Teljesen mindegy. A kép színeivel és
„rendezetlenségével” micsoda hangulatot áraszt, már bent
vagyok a szobában, és érzékelem a rendet ebben a nagy
rendetlenségben. Balogh Géza Emlékek ereklyéje II. mértani
alkotás. Balogh Gyula Bontás előtt Vásárhelyen képe maga a
realizmus lenne, ha ilyen egyszerű lenne a világ. Más ez a kép.
Melegsége, hangulata elvezet bennünket az eltűnt idők nyomába.
Bodor Zoltán Téli szellőztetése egy ablakról készült festmény.
Az ablak felső szárnyát kinyitották, látszik a téli, havas táj,
és az ablak párkányán meg valami számítógépes ketyere látható.
Modernizálódik a falu – mondják. Modernizálódjon, én nem bánom,
és tovább lépek megnézni a márványból készült Csillagnézőt,
Szmrecsányi Boldizsár alkotását. Ez a modern szobor, ez a
friss remekmű viszont a múltba néz, egészen vissza a görög múltba.
Az ember találkozik ezzel a szoborral, szeretné megsimogatni,
szeretne mellé ülni. Ezzel szemben Bukor Tibor hagyományos
festménye gondos remekmű, Idős asszony kakasokkal. Az idős
asszony mozdulata, testtartása, a kakasok élénksége, az elmosódott
arcú vásárlók érdeklődése egy ellesett pillanat műve. Van
jelentősége ezeknek a kakasoknak? Nem nagyon, de maga a szituáció,
a pillanat örök életű lett Bukor Tibor alkotása nyomán.
Csete Ildikó textiles alkotása Kós Károlyról készült. Az a
címe a képnek: „…Jöhetnek utánam a fiatalok, és
folytathatják a munkám…”. Kós Károly egy nagy sorozat újabb
alkotása. Csete Ildikó készített portrét Németh Lászlóról,
Kossuth Lajosról, a gyerekköltő zseniről, Petőfi Sándorról,
és most itt a negyedik darab. Azt ígéri a művésznő, a következő
darab egy építészről készül majd, egy múlt századi építészről.
Egy ember guggol az oszlopfőn, előtte egy ütött-kopott gépkocsi,
az egész egy arany sárgás- barnás környezetben látható. A kép
címe: Búcsú a kedvestől, és ezt Erdélyi Tibor festette. Na
most ez kedves kép, nemcsak azért, mert a kedves autótól búcsúzik
ez a guggoló ember, hanem szellemes is. Nem áll, guggol a búcsúzó
ember, mint annak idején Szent Ambrus, azaz Ambruska az oszlop
tetején. Erdős Tibor Mártélyi kikötője a holt Tisza partjának
hangulatát idézi fel. A fák kérgét a holt Tisza partján
kikezdte az idő, de ezt a tájat soha nem kezdi ki, ez biztos,
hogy örök életű marad – legalábbis amíg a földünk lélegezni
képes. Szabó Éva Mária ismét tűnődött a határban, készített
egy képet vízfestékkel. Az a kép címe: Otthagyott termés. A
szőlőültetvény kordontartó oszlopa mellett a levelét
hullatott szőlőtőke és a tőkén sok-sok szedetlen szőlő az
otthagyott termés. Döbbenetes a kép, ez nem szőlőtőke, ez
egy corpus. A szőlőt feszítették fel keresztre, és otthagyták,
nem szedik le a szőlőt. A tárló, a terem másik sarkából is
erre figyel az ember. Ez bizony Szabó Éva Mária alkotása, több
mint festmény – gondolat, igen súlyos gondolat. És végül
tekintsük meg a Sóvirágos rétet, Szalay Ferenc alkotását.
Szalay tanár úr ismét egyetlenegy négyzetméternyi területről
megmutatta a világmindenséget. A Sóvirágos rét, a sziken is
kivirul az élet. Elmerengtem a kép előtt, és elmerengtem
Szalay Ferenc halhatatlan alkotásain. Új irányzatok ide vagy
oda, a Vásárhelyi Tárlat ismételten hozta önmagát, és
mutatta a szépet meg a gondolatot. Ezért volt érdemes ellátogatni
Hódmezővásárhelyre október 4- én, vasárnap.
Győri Béla
|
