vissza a főoldalra

 2009.10.16. 

Az aranypálcás karmester

Október 4-én ünnepelték az Operaházban Medveczky Ádám karmester, érdemes-, Bartók-Pásztory- és Liszt-díjas művész, örökös tag 40. dalszínházi tagságát. Vasárnap este Puccini halhatatlan remekművét, a Pillangókisasszonyt maga az ünnepelt vezényelte. Miért pont ezt az operát? Mert karmesteri pályafutása elején a Pillangókisasszony volt az első premierje. A művészt az előadás előtt a nagyszínpadon köszöntötték pályatársai, kollégái. Kovács János, az Operaház vezetőségi tagja, első karmestere – aki együtt kezdte akadémiai tanulmányait az ünnepelttel – köszöntőjében elmondta, hogy a Ferencsik Jánost követő karmesternemzedék tagjai közül Medveczky Ádámot jellemzik leginkább azon szakmabeli tulajdonságok, amelyeket a hajdani legendás dirigens is magáénak tudhatott. „Milyen ember Medveczky Ádám? Olyan, akinek őszintesége, embersége minden kollegájára kihat.” A méltatásokra Medveczky szerényen, Wagner Hans Sachsát idézte: „csak egy vagyok közületek.” Majd elmondta, hogy ide született, ebbe a színházba, s a jó Isten áldásának tartja az énekkar és zenekar szeretetét. Való igaz, hogy a tagság szeretete végigkísérte eddigi pályafutását. Megható volt, mikor az előadás után, az öltözőknél az egyik jegyszedő néni az alkalomra írt saját költeményének elszavalásával köszöntötte a művészt. Az október 4-i jubileumi események felrakták az i-re a pontot. Szeptember 27- én nagyszabású ünnepség keretén belül emlékeztek meg az Operaház 125 éves születésnapjáról. Aki ott volt, igazolni tudja, hogy feltűnő volt a pódiumra ültetett énekkar, zenekar s a közönség Medveczky Ádám felé irányuló kirobbanó szeretete. Október 3-án pedig a dalszínház zenekara ünnepelte Medveczkyt, s a tagok hálájuk, szeretetük jeléül egy arany karmesterpálcát ajándékoztak a dirigensnek. Medveczky Ádám eddigi pályafutása alatt csupán megkésve kapott állami kitüntetéseket, s hiába terjesztették fel többször is Kossuth- díjra, mindig félretolták jelölését. Mi az, ami nem tetszett eddig egyetlenegy kormánynak sem Medveczky Ádámban? Az, hogy soha nem enged elveiből, nem hajlandó megalkudni. Azt mondja: „Jézus szeretetet hirdetett, de amellett erős egyéniség volt. Harcolt a gonosz ellen és kiűzte a kufárokat a templomból. A keresztény hit a szereteten és megbocsátáson alapul, de nem a gyengeségen. Ezt ne tévesszük össze soha.” Manapság nagyon sokan igazolnak át sértettségből, vagy helyhiány miatt a balliberális oldalról a legnagyobb ellenzéki párt holdudvarába. Őket tárt karokkal fogadják, interjúkötetet jelentetnek meg róluk, ám Medveczky Ádámról, aki mindig is a nemzeti oldalon állt, nem vesznek tudomást. Minden bizonnyal egyenes gerince miatt.

Medveczky Ádám 1941-ben született Budapesten. Édesapja ügyvéd volt, s 1945-ben, „malenkij robotban” veszítette életét. Elhitte, hogy a „kis munkáért” a „felszabadítók” élelmiszerrel fizetnek. Vitte volna azt haza, Boráros téri lakásába feleségének, és három fiúgyermekének a beígért lisztet és cukrot. Az anya, Érsek Mária az Operaház híres karigazgatója és korrepetítora volt, emellett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás Nádasdy- korszakban énekre tanította a színinövendékeket. Anyai ágon rokona volt Bartók Béla kedvenc énekese, Basilides Mária is. Innen tehát a zenei indíttatás. Bátyja, András nyugdíjazásáig az Operaház kürtművésze volt. Édesanyja második házasságából – a társ, a nevelőapa Katona Lajos, neves buffoénekese volt a dalszínháznak – született lánytestvére, Anikó pedig az Erkel Színház karigazgatója lett. 1947-48-ban, a háború után a Boráros téri lakásban sok neves művész megfordult: Simándy, Udvardy, Fodor János, úgy jártak fel hozzájuk három-négy naponta, mintha hazajöttek volna. Így lett Medveczky számára a zene lételem, a nélkülözhetetlen „oxigén”. 1956-ban pedig oly erős volt benne a nemzeti érzés, a nemzet féltése, hogy kiment az utcára. Elindult a Körúton, a Rákóczi úton, volt a Parlamentnél, a Bem-szobornál és a Rádiónál. Medveczky Ádám előbb zongorázni tanult, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában az ütőhangszer tanszakot végezte el. Mint ütőhangszeres, 1960-tól 1969- ig a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja volt. A régi televíziós Ferencsik-féle Himnusz-felvételnek köszönhetően sokaknak „ismeretlen ismerőse” lett. 1968-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakára, ahol tanára Kórodi András volt. 1971-ben a megszerzett diploma után olaszországi kurzuson vett részt. 1969-ben bekerült a Magyar Állami Operaházba. Volt korrepetítor, karmester, 1990-től 1993- ig pedig zeneigazgatója lett az Operaháznak. Pályafutásának jelentős állomása volt az első hazai nemzetközi karmesterverseny, aminek II. helyezettje és közönségdíjasa lett. 1974-től a Zeneművészeti Főiskolán tanít, jelenleg docensi kinevezéssel, az ének-opera tanszakon. Elmondta: „a művészképzésben nem tartom szerencsésnek az új, bolognai módszer bevezetését, amely három plusz két év képzést ad a hallgatóknak. Olyan elnevezések születtek a főiskolán, hogy »vezénylési szakirány tanszak « – ez sokat elárul az átszervezésekről.” 1987-től 1996-ig a Magyar Posta Szimfonikus Zenekarának zeneigazgatója volt. De innen azért kellett önként felállnia, mert nem volt hajlandó nevét adni ahhoz, hogy tehetséges művészeket utcára tegyenek. 1997-től 2009-ig a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője, jelenleg vezető karmestere. Medveczky Európa szinte valamennyi országában szerepelt, két alkalommal Amerikában is vezényelt. Medveczky Ádám, az Operaház örökös tagja felháborítónak tartja, ami ma a médiában zajlik, s azt, hogy a fiatalok hamis bálványokat csodálnak. „Az értéktelent emelik fel. Az lesz bálvány, aki gátlástalan és elvtelen. A művészetnek épp ez ellen kell hatnia a maga erejével.”– mondta Medveczky Ádám, aki hosszú éveken keresztül a Csurka István által alapított Bocskai István Szabadegyetem előadója volt. Szerinte a hovatartozás tudata nélkülözhetetlen. „Az az elvárás, hogy a művészet politikamentes legyen: egy elv. Ám az ember nem lehet politikamentes és a művész sem függetlenítheti magát a politikától. De az megengedhetetlen, ha egy művészt politikai hovatartozása s nem szakmabeli teljesítménye alapján ítélnek meg.” Reméljük, hogy Isten kegyelméből sok –sok nívós és szép zenei élményben lesz részünk általa.

Szerk.