vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.23. 

Alapszabályt módosítottak az MKP kongresszusi küldöttei

Duray Miklós, az MKP kongresszusán az alapszabály módosító bizottság elnöke volt. Megkérdeztük őt, hogy mely pontokban változott az alapszabály, és bekerült-e a platformok létrehozásának lehetősége.

Duray Miklós elmondta: „A 2007-ben elfogadott alapszabály most 36 pontban módosult. A módosítások elsősorban pontosítások illetve a kongresszus eltávolította az alapszabálynak azokat a meghatározásait, melyek az MKP előző vezetése idején, személyre szabott megfontolásokból kerültek a párt alapdokumentumába. Ilyen például a helyhatósági és a megyei választásokon az MKP jelöltjeivel szemben független jelöltként induló MKP-tagoknak az elbírálása. A módosítás következtében az alapszabály meghatározza, hogy amennyiben ilyen esetben a független jelöltnek a helyi szervezetben legalább egyharmados támogatottsága van, az országos etikai bizottságnak kell megvizsgálnia az esetet, és nem zárulhat le az ügy e nélkül a vizsgálat nélkül, abban az esetben sem, ha független jelölt sikeres volt a választáson. Több helyen összhangba kellett hozni az alapszabályt az érvényes szlovákiai törvényekkel, például a pártokról szóló törvénnyel. Korábban szó volt arról, hogy a platformok alakításának lehetőségét újra bele foglaljuk az alapszabályba, de október folyamán, a kongresszus előkészítése során az Elnökök Tanácsa és az Országos Tanács úgy döntött, hogy ez a kérdés a kongresszuson ne kerüljön napirendre. Több egyéb javaslat is megfogalmazódott a kongresszuson, amelyek az alapszabály módosító bizottság szerint a párton belül alaposabb vitát igényelnek, ezekre vonatkozóan a kongresszusi küldöttek határozatot fogadtak el.”

Az alapszabállyal kapcsolatban a kongresszus által elfogadott határozat így hangzik:

Az MKP IX. Országos Kongresszusa feladatul adja az Országos Tanácsnak, hogy legkésőbb 2010-ben megtartandó első ülésén hozza létre az alapszabály-módosító bizottságot, amelynek az OT döntései mellett elsődleges feladata egy olyan alapszabály-módosítási javaslat kidolgozása, amely eredményeként egyértelművé válik

- az MKP országos szintjén a végrehajtó, döntés előkészítő és az általános döntési jogkör szétválása,

- a regionális elv olyan érvényesülése, amely nem akadályozza a végrehajtás operatív hatékonyságát,

- a végrehajtó szerv politikai feladatának és felelősségének növelése,

- a helyi és a regionális önkormányzatok szerepének érdemleges megjelenése a párt szerkezetében,

- a regionális elv hangsúlyának növekedése a párt ágazati politikájában,

- a párt ágazati politikájának rugalmas ellenőrzése.

Az alapszabály-módosító bizottság legkésőbb 2010 novemberéig egyezteti a kidolgozott javaslatot a járási elnökségekkel, majd véglegesítésre előterjeszti az OT 2010. évi utolsó üléséig.

Az Alapszabály módosítását legkésőbb az Alapszabály szerinti, 2011-ben soron következő tisztújító kongresszusig le kell zárni.

 

(Forrás: Felvidék Ma, pog)